2011. május 10. kedd

máj. 10
0:30
20 állami vállalatot privatizál Bulgária (ProfitLine)
Állami vállalatok eladásáról döntött a bolgár kormány a költségvetés rendbe tétele érdekében, a 20 vállalatot felsoroló listát hétfőn hozták nyilvánosságra.
máj. 10
2:42
Hadiéletmód-reklám: 1 szelet kenyér/nap (ProfitLine)
Hadiéletmódra buzdító reklámkampánnyal rukkolt ki Moszkva vezetése a győzelem napjára: azt javasolja a lakosságnak, hogy éljen napi egy szelet kenyéren és aludjon a puszta földön.
máj. 10
3:48
Hullanak a balatoni halak - honnan lesz pénz erre? (ProfitLine)
A Balatonon a tavaszi halelhullás kezelésére hétfőtől a halőrök után már halászokat is át kellett csoportosítani, és gondot okoz, hogy az idén nincs forrás a haltetemek eltakarításának, elszállításának és megsemmisítésének a finanszírozására, amely mintegy 30 millió forintba kerül - tájékoztatta Puskás Zoltán, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.(BHNp) vezérigazgatója az MTI-t hétfőn.
máj. 10
4:51
Orbánék nyugdíjötlete: itt az eredménye (Pénzcentrum)
Egy hete állt elő a kormány a Szociális Konzultáció ötletével. Ennek keretében kikérik az emberek véleményét többek között arról, hogy szerintük kapjanak e nagyobb nyugdíjat azok, akiknek van gyermekük. Az ötletről a Pénzcentrum.hu is kikérte olvasói véleményét....
máj. 10
4:54
Csődvédelmet kért a Vegyépszer Hungária Zrt. (ProfitLine)
A Vegyépszer Hungária Zrt. hétfőn csődvédelmet kért, hogy megoldást találjon a hitelezői igények kielégítésére - közölte a társaság az MTI-vel hétfőn.
máj. 10
5:09
Jósolt a modern Nostradamus (Portfolio)
Nem tartja valószínűnek, hogy a következő 1-2 évben kilépne valamelyik tagállam az euróövezetből, ám a következő 5 évben nagyon sok minden változhat - jelentette ki a pesszimista jóslatairól...
máj. 10
5:27
Görögország távozása az euróövezetből nem lehetetlen, de nem közeli (ProfitLine)
Görögország kilépése az euróövezetből nem elképzelhetetlen, erre azonban a közeli jövőben nem kell számítani – mondta Artner Annamária, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének (MTA VKI) tudományos főmunkatársa az MTI-nek hétfőn. A szakértő úgy véli, a válságos görög helyzetet valószínűleg az adósság átstrukturálásával, egy részének elengedésével, esetleg egy újabb, több…
máj. 10
7:06
Nem megy jól a hazai szállodáknak (Privátbankár)
Miközben az újonnan nyílt szállodák tulajdonosai elégedettek az első hónapok foglaltsági mutatóival, többen is az eredetileg tervezettnél hosszabb megtérüléssel számolnak - írja keddi összeállításában...
máj. 10
7:06
Terjed az önkormányzatok hitelfelvételi hulláma (ProfitLine)
Kölcsönfelvételi hullám indulhat el az önkormányzatok körében, a települések még azelőtt igyekeznek külső forrásokat bevonni, mielőtt a kormány megtiltja számukra az önálló hitelfelvételt - írja keddi számában a Népszava.
máj. 10
7:08
Bedőlt hitelek: a kvótagát megvédheti a lakáspiacot (Privátbankár)
Békés és Heves megyében húzódhat el leginkább a bedőlt ingatlanok értékesítése, mivel ezekbe a régiókban sok a fizetésképtelen adós és nehezen értékesíthetők az ingatlanok - írja a Magyar Nemzet kedde...
máj. 10
7:15
Erőre kapna a magyar gazdaság, de elviszi a Széll (Portfolio)
Két százalék feletti éves ütemű GDP-növekedésre számítanak az év első negyedévében a Portfolio.hu által megkérdezett elemzők. A várakozásokból kialakult konszenzus 2,5%, de a vártnál gyengébb...
máj. 10
7:24
Nem túl fényes a hazai szállodák jelenlegi helyzete (Privátbankár)
Miközben az újonnan nyílt szállodák tulajdonosai elégedettek az első hónapok foglaltsági mutatóival, többen is az eredetileg tervezettnél hosszabb megtérüléssel számolnak - írja keddi összeállításában...
máj. 10
7:26
MÁV Gépészet: 100 millió helyett kerék nélküli vagonokat kaptak az offshore cégtől (Privátbankár)
A MÁV Gépészeti Zrt. az általa felújított vagonok 100 millió forintos ellenértéke helyett magát a kerék nélküli vagonokat kapta meg a megrendelő Dunavagon Kft.-től. A ciprusi tulajdonba került Dunava...
máj. 10
7:33
Mennyi szabadság jár a munkavállalónak, ha tanul? (Adózóna)
Mit tehet a munkavállaló, aki nem szakmán belüli képzése miatt kérne szabadásgot, de ezt nem akarják neki biztosítani?
máj. 10
7:33
Amikor tényleg számít, még mindig drága a márkaszerviz (Portfolio)
A rohamos ütemben korosodó járműpark még a legnagyobb forgalmazókat is arra kényszeríti, hogy az újautó értékesítés mellett a négyévesnél idősebb, de a portfóliójukba tartozó autók tulajdonosait,...
máj. 10
7:39
Kvótagát védi az ingatlanpiacot (ProfitLine)
Békés és Heves megyében húzódhat el leginkább a bedőlt ingatlanok értékesítése, mivel ezekbe a régiókban sok a fizetésképtelen adós és nehezen értékesíthetők az ingatlanok - írja a Magyar Nemzet kedden.
máj. 10
7:41
Jelentősen bővült az álláslehetőségek száma EU-ban áprilisban (ProfitLine)
Áprilisban is gyorsan szaporodott az álláskínálat az Európai Unióban. A Monster Európai Foglalkoztatási Mutató (MEIE) kedden megjelent kiadása szerint áprilisban az EU-ban 26 százalékkal több állást hirdettek az internetes munkaközvetítő oldalakon, mint tavaly áprilisban, illetve 4 százalékkal többet, mint márciusban.
máj. 10
7:42
Kapkodnak a hitelek után az önkormányzatok? (Privátbankár)
Az óriási mértékű eladósodás miatt a kormány hamarosan megtilthatja az önkormányzatok önálló hitelfelvételét, ám az utolsó pillanatokat még kihasználhatja néhány település
máj. 10
7:43
Elegánsabb stílusra vált a McDonald's (ProfitLine)
A McDonald's, Amerika legnagyobb gyorsétteremlánca 56 éves fennállásának legjelentősebb stílusváltására készül: a cég azt tervezi, hogy 2015-ig egymilliárd dolláros költséggel elegánsabbá alakíttatja át az amerikai hálózat 14 ezer egységének túlnyomó többségét - közölte hétfőn a USA Today című napilap.
máj. 10
7:45
A forint további lassú erősödésére számítanak (Infostart)
Kedd reggel a forint 264,30 /euró volt vételi oldalon, csaknem azonos a hétfői késői 264,32/euróval. A svájci frankkal szemben 211,06/franknál tartott, 0,04 százalékkal erősebben a hétfő estinél.
máj. 10
8:09
Késik az E-Star első negyedéves jelentése (Portfolio)
Az E-Star Alternatív Nyrt. igazgatósága BÉT-közleményben tájékoztatta a befektetőket, hogy a társaság első negyedéves jelentésének megjelenési időpontja 2011. május 16-ról 2011. május 31-re változik....
máj. 10
8:09
Megszavazták a különadó-törvényt (Pénzcentrum)
Elfogadta az Országgyűlés a magánszemélyek különadójáról szóló törvénymódosítást. A többségre vonatkozó május 20-ai bevallási határidő nem változik, ami törvénysértő....
máj. 10
8:12
A megugró olajár nyomában erősödtek az USA piacok (ProfitLine)
Erősödtek a New York-i értéktőzsde vezető mutatói a hétfőn elsősorban az energiaipari és a bányaipari cégek részvényeinek a drágulására.
máj. 10
8:14
E-Star - Csúszik az első negyedéves gyorsjelentés (ProfitLine)
Az E-Star Alternatív Nyrt. Igazgatósága tájékoztatása szerint a Társaság első negyedéves jelentésének (Q1) megjelenési időpontja 2011. május 16-ról 2011. május 31-re változik - olvasható a BÉT honlapján.
máj. 10
8:16
Mérsékelten emelkedő indexekkel nyithatnak az európai piacok (ProfitLine)
A világgazdasági aggodalmak indokolta múlt heti és az euróövezeti államadósság-válság okozta hétfői visszaesés után kedden némi kiigazítás lehet a piacokon arra a hírre, hogy áprilist ismét erős kereskedelmi többlettel zárta Kína az első negyedévi deficit után, jeléül annak, hogy ott továbbra is megbízható a gazdasági növekedés.
máj. 10
8:18
Mennyit ér a magyar föld? Óriási különbségek (Privátbankár)
A termőföld-piacon országos átlagban 13 százalékkal nőttek az árak 2008 és 2010 között, ám területileg igen nagyok a különbségek. Az ország területének 83 százalékát művelik
máj. 10
8:18
OTP részvény: miért nem megy ? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 98,16 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 23.614,21 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Az OTP részvények ára 89 forinttal, 1,40 százalékkal 6.251 forintra csökkent, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki. Mai elemzésünkben a bankrészvény…
máj. 10
8:20
Orbán: óriási csalódás, hogy csak 2010-től lehet kivetni a 98%-os különadót (Privátbankár)
A miniszterelnök szerint a magyar nép igazságérzetével ellenkezik, hogy csak a 2010. január 1-je után kapott végkielégítéseket lehet 98 százalékos különadóval sújtani. Az Alkotmánybíróság mai nyilatkozata szerint visszaélés esetén öt évre visszamenőleg is kivethető az adó
máj. 10
8:27
Csőben az E-Star lengyel akvizíciója (Portfolio)
Az E-Star Alternatív Nyrt. igazgatósága BÉT-közleményben tájékoztatta a befektetőket, hogy a társaság első negyedéves jelentésének megjelenési időpontja 2011. május 16-ról 2011. május 31-re változik....
máj. 10
8:29
Monster: 26 százalékkal lett több állás az EU-ban (Portfolio)
Áprilisban is gyorsan szaporodott az álláskínálat az Európai Unióban. A Monster Európai Foglalkoztatási Mutató (MEIE) kedden megjelent kiadása szerint áprilisban az EU-ban 26 százalékkal több állást...
máj. 10
8:31
Zöldbe borultak az amerikai indexek (Portfolio)
A nyersanyagárak múlt heti zuhanása után megfigyelt hétfői emelkedésük háttérbe szorította a görög adósságválság újabb fejezetéből adódó feszültségeket a tengerentúli piacokon. A befektetők most az...
máj. 10
8:33
Ma este Navracsics Tibor az Arénában - Kérdezzen Ön is! (Portfolio)
Ma este 7-től Navracsics Tibor, közigazgatási - és igazságügyi miniszter lesz az InfoRádió Aréna című műsorának vendége. A beszélgetés témája a sarkalatos törvények és az új választójogi törvény...
máj. 10
8:36
Lázár jó partnere akar lenni a kormánynak (Privátbankár)
Újraválasztotta frakcióvezetőnek a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja Lázár Jánost, aki elmondta, szeretné továbbra is jó közvetítőként összekötni a frakciót és a kormányt
máj. 10
8:45
Hybridbox részvény elemzés - csúnyán lefelé (ProfitLine)
A Hybridbox a hagyományos televízió és a szélessávú internet egymásba ágyazásával nyújt interaktív és személyre szabott médiafogyasztási lehetőséget, miközben hagyományos számítógépként is használható a televízión keresztül. Mai elemzésünkben a társaság részvényeinek árfolyamát elemezzük a technikai elemzés eszközeivel.
máj. 10
8:45
A kamara a Lidl és az Aldi terjeszkedését is visszafogná (Pénzcentrum)
Továbbra is kitart a kiskereskedelmi egységek engedélyeztetése kapcsán felvetett szigorúbb szabályok mellett a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tagsága. A cél, hogy a Lidl és az Aldi ne csússzon ki a kamarai hatáskörből....
máj. 10
8:45
Monster: 26 százalékkal lett több állás lett az EU-ban (Portfolio)
Áprilisban is gyorsan szaporodott az álláskínálat az Európai Unióban. A Monster Európai Foglalkoztatási Mutató (MEIE) kedden megjelent kiadása szerint áprilisban az EU-ban 26 százalékkal több állást...
máj. 10
8:47
Meredeken emelkedett a kínai külkereskedelmi többlet (ProfitLine)
A várakozásoknál négyszer nagyobb külkereskedelmi többletről számolt be Kína az áprilisi hónapot tekintve.
máj. 10
8:47
Tovább örlődtek az ázsiai piacok (Portfolio)
Az előző napokhoz hasonlóan ma sem volt határozott irány Ázsiában, ahol a vezető indexek közül a japán Nikkei 0,3%-os pluszban zárt, míg a kínai Shanghai Composite jelenleg 0,1%-os pluszt mutat. Az...
máj. 10
8:49
Egy szemünk sem tud nevetni - Több az álláskereső, mint egy éve (Portfolio)
Áprilisban másfélszer annyi új állást jelentettek be a munkáltatók, mint egy hónappal korábban; a csaknem 65 ezer új állásból azonban 45 ezer államilag támogatott állás volt, és csak 20 ezer a piaci....
máj. 10
8:51
Vezetői részvényvásárlás az AAA Auto-nál (Portfolio)
Újabb bennfentes részvénytranzakciókat jelentett be az AAA Auto, ezúttal a szlovák üzletág vezetője vásárolt a társaság papírjaiból a cseh tőzsdén. A közlemény szerint Ralph Edgar Howie 2011....
máj. 10
8:53
Több mint egymilliárd eurót vonna be az MFB (Portfolio)
"Az MFB Zrt. a BNP, az ING, és a SG CIB szervezésében május 16-20-a között prezentációs körutat tart nemzetközi intézményi befektetők részvételével a következő városokban: Bécs, London, Amszterdam,...
máj. 10
9:03
7500 forintos OTP-célár az ING-től (Portfolio)
Az ING jelentősen, a korábbi célárhoz képest több mint 20 százalékkal emelte OTP-célárát, az ajánlásuk a magyar bankpapírokra vonatkozóan vétel. Az elmúlt hónapok célár-emeléseit tekintve úgy tűnik,...
máj. 10
9:05
A Microsoft kezébe kerülhet az ingyentelefon (Portfolio)
Tárgyalásokat folytat a Microsoft a Skype felvásárlásáról - írja a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A hírek szerint a tranzakció 8,5 milliárd dollárra értékelheti a céget és akár már...
máj. 10
9:07
Továbbra is vonzódik a 265-ös szinthez az euró (Portfolio)
A hétfő késő délutáni szintek körül jár a forint kereskedése a vezető devizákkal szemben a kedd reggeli bankközi piaci kereskedésben. A hétfői határozott nemzetközi befektetői hangulatromlás után a...
máj. 10
9:09
"Kezdjük megérezni a rossz híreket" (Portfolio)
Tegnapi kismértékű amerikai emelkedés követően jelenleg az ameirkai határidők a tegnapi magyar záráskor látott értékek körül tartózkodnak, mely eredményeként ma is "langyos semmittevést" vár a BÉT-en...
máj. 10
9:11
Elhúzódó hitelproblémákkal küzd a Bank of America (Portfolio)
Három év alatt felére tervezi csökkenteni rossz hiteleinek állományát a Bank of America, hogy ezzel gyorsítsa fel a lakáspiaci válsághoz és a Countrywide Financial katasztrofális felvásárlásához...
máj. 10
9:12
Továbbra is töretlenül javul a külkermérlegünk (Privátbankár)
2011. márciusban a kivitel értéke 1965 milliárd forintot, a behozatalé 1740 milliárd forintot tett ki. Euróban számolva a kivitel 18, a behozatal 16%-kal nőtt egy év alatt
máj. 10
9:18
Visszatért a lejtőre az olaj (WTI) árfolyama (ProfitLine)
Ismét csökken az olaj határidős jegyzése az elektronikus piacon, miután a megemelkedett letéti követelmények csökkentették a nyersanyag iránti keresletet.
máj. 10
9:20
606 millió euróval nőtt kereskedelmi aktívum az I. negyedévben (ProfitLine)
2011. január–márciusban – előzetes adatok szerint – a kivitel értéke 5450 milliárd forint (20 001 millió euró), a behozatalé 4890 milliárd forint (17 938 millió euró) volt. A kivitel euróértéke 23, a behozatalé 22%-kal emelkedett. A külkereskedelmi mérleg 560 milliárd forint (2063 millió euró) aktívumot mutatott, ez az egyenleg 172 milliárd forintos (606 millió eurós) javulását jelenti a 2010.…
máj. 10
9:21
Tovább örlődtek az ázsiai piacok (Portfolio)
Az előző napokhoz hasonlóan ma sem volt határozott irány Ázsiában, ahol a vezető indexek közül a japán Nikkei 0,3%-os pluszban zárt, míg a kínai Shanghai Composite jelenleg 0,1%-os pluszt mutat. Az...

Keresés