2011. május 10. kedd

máj. 10
4:51
Kínos helyesírási hibái miatt magyarázkodik a magyar modell (ATV)
Azt mondja, elütésből fakadnak a hibák.
máj. 10
5:18
Elveszett a Kulcsár-ügy "kulcsa" (Alternatív Energia)
Egy létező, de máig titkolt jegyzőkönyv gyökerestől felforgathatná a brókerper menetét - ha az ügyészség a bíróság elé tárná. Rejtő E. Tibor 2003-ban tett majd kilencórás vallomását nem csatolták a per anyagához, holott Ruttner György ügyvéd szerint ez lehet a Kulcsár-ügy igazi "kulcsa".
máj. 10
5:20
Befejeződik a "A tanulókért a tanulókkal" program (Alternatív Energia)
Véget ér "A tanulókért a tanulókkal" - a Jövő Záloga TISZK fejlesztési programja, amely 2010 májusában kezdődött. A programban TISZK a szak- és felnőttképzés átalakítását tűzte ki célul.
máj. 10
5:22
A győzelem napjára emlékeztek (Alternatív Energia)
Fáklyás felvonulással emlékezett az MSZP arra, hogy 1945 május 9-én, vagyis 66 éve Európában véget ért a II. világháború. A szocialisták idén is megszervezték a Békenapot, hogy emlékezzenek a győzelem napjára és tisztelegjenek mindazok előtt, akik életüket adták a szabadságért, a kirekesztés felszámolásáért. Mesterházy Attila pártelnök szerint a múlt aljas ideológiái ismét megjelentek a hazai…
máj. 10
5:24
Rektorokkal tárgyalt Hoffmann Rózsa (Alternatív Energia)
Öt főiskola rektorával egyeztetett tegnap Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a felsőoktatás tervezett átalakításáról. Az államtitkárság tájékoztatása szerint egyetértés volt abban, hogy a felsőoktatás átalakításra szorul és "az intézkedésekhez az intézményvezetők véleményét is figyelembe kell venni".
máj. 10
5:26
Médiatörvény: komoly problémákat lát az Európa Tanács is (Alternatív Energia)
Sajnálatos, hogy az Európai Bizottság zöld utat adott a magyar médiatörvénynek - mondta Thomas Hammarberg, az Európa Tanács emberi jogi biztosa. Mint kifejtette, annak ellenére találta elfogadhatónak a módosított médiatörvényt az EB, hogy "még most is komoly problémák maradtak a sajtószabadság, az információforrások védelme és egyéb területeken" - nyilatkozta az EurActiv.com honlapnak a biztos.
máj. 10
5:27
Falnak hajtott a kerékpárversenyző, a helyszínen meghalt (ATV)
Halálos balesetet szenvedett a belga Wouter Weylandt a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik, hétfői szakaszán - jelentette be a RAI Sport televíziós csatorna.
máj. 10
5:28
MSZP: "pofátlan" pénzszórás a tárcáknál (Alternatív Energia)
Botrányosnak és "pofátlanságnak" tartja az MSZP, hogy súlyos tízmilliókat költenek az Orbán-kormány minisztériumai homályos tartalmú kifizetésekre. Török Zsolt, a szocialisták szóvivője példaként hozta, hogy a "sikeres" Belügyminisztérium például 88 millió forintot költ rendezvényszervezésre, 16 milliót kommunikációra, 5 milliót egyenruha-tervezésre, vagy éppen további 9 milliót egyenruha-…
máj. 10
5:29
Kemény viták: újabb változások jöhetnek nyugdíjügyben + videó (ATV)
Az ellenzék máris bírál, a kormány vitaanyagról beszél.
máj. 10
5:30
Komoly aggályok az adatvédelem miatt (Alternatív Energia)
Újabb, a médiatörvénynél is jelentősebb nemzetközi bírálatokra számíthat Magyarország - figyelmeztetett az Eötvös Károly Intézet. A nemrég elfogadott új alaptörvény ugyanis megszünteti az adatvédelmi országgyűlési biztos hivatalát, helyét egy kormány alá tartozó hivatal veszi majd át.
máj. 10
5:32
Újabb munkaszüneti napot akar a KDNP (Alternatív Energia)
Nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezi a kereszténydemokrata Varga László az Országgyűlésnek tegnap benyújtott javaslatában. Az egyéni képviselői indítványt Varga azzal indokolta, hogy nagypéntek ünnepe "az Európa önazonosságát jelentő keresztény kultúra egyik kiemelkedő napja, amit minden magát keresztény, illetve keresztyén egyháznak valló közösség a legnagyobb ünnepei között…
máj. 10
5:34
Harmadszor is nekifutott a Fidesz a különadónak (Alternatív Energia)
Várhatóan július végéig kell bevallaniuk és befizetniük a 98 százalékos különadót azoknak, akik 2010-ben "pofátlan" végkielégítést kaptak. Tegnap este - lapzártánk idején - a fideszes Lázár János javaslata alapján a parlament újraszabályozta a különadózást, miután az Alkotmánybíróság a múlt héten másodszor is megsemmisítette az ezt szabályozó törvényt.
máj. 10
5:36
Nem érdekli Vattamányt a helyiek akarata (Alternatív Energia)
Nem hallja az emberek hangját, vagy ha igen, Erzsébetváros fideszes polgármesterét nem érdekli saját választóinak akarata. Legalábbis ezt jelzi, hogy Vattamány Zsolt nem jelent meg a kerület talán legfelkapottabb iskolája, a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium bezárása ellen tiltakozó szülők számára szervezett tájékoztatón.
máj. 10
5:36
Tagadja az ingatlanhasznosítást Szócska (Alternatív Energia)
Zavarkeltéssel vádol Szócska Miklós; az egészségügyért felelős államtitkár szerint a sajtónak kiszivárogtatott, majd az MSZP által is nyilvánosságra hozott előterjesztések "kitöltetlen űrlapok", eladásról, összevonásról pedig nincs szó, csak arról, hogy a budapesti ellátórendszert integráltan kell megszervezni.
máj. 10
5:38
Madárpusztítás Sződligeten (Alternatív Energia)
Azt gondolnánk, legalább egy nemzeti parkban biztonságban vannak a védett madaraink. Aztán a napokban kiderült: mégsem. A sződligeti polgármester kérésére ugyanis engedély nélküli fairtást végeztek a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, a közben elmozdított odúkban 17 széncinege fióka pusztult el. A széncinege évében...
máj. 10
5:40
Felszámolással menekülne a felelősség elől a Diachem? (Alternatív Energia)
Szakértői meghallgatással, és elektronikus levelezések bemutatásával folytatódott a négymilliárdos kárértékű ipari kémkedési ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Eegy orosz cég terjeszkedésének érdekében egy magyar vállalat szinte teljes dokumentációját tulajdonította el a cég két korábbi vezető munkatársa, akik a konkurenciához, a Diachem Kft-hez vitték a példátlan információmennyiséget.
máj. 10
5:42
Postaláda-matrica a levelezgetés ellen (Alternatív Energia)
"Alkotmányt és egyéb reklámanyagot nem kérek" - hírek szerint egyre többfelé terjed az ezt hirdető postaláda-matrica, amit a Fidesz újabb és újabb levelezési terve indokol.
máj. 10
6:21
Eldurvulhatnak a rendvédelmi demonstrációk + videó (ATV)
Többet vártak a rendvédelmi szakszervezetek a belügyminiszterrel való egyeztetéstől, ezt a több mint három órás tárgyalás után mondták a sajtónak. Pintér Sándor nem állt az újságírók elé, úgy tudni azért, mert a kormány csak szerdán tárgyal a szolgálati nyugdíjról és az új közszolgálati életpálya modellről. A szakszervezeti vezetők azt mondták, a kormánynak be kell látnia, hogy változtatnia kell…
máj. 10
6:23
Tripolit bombázta a NATO (ATV)
Több hullámban bombázták Tripolit hétfő éjjel a NATO harci gépei, szemtanúk beszámolója szerint több hatalmas robbanás rázta meg a líbiai fővárost, és füstfelhők emelkedtek magasba az állami televízió és a Jana hírügynökség épületeinek környékén.
máj. 10
6:30
Pálinkás József: Nem elég hatékony az Akadémia, de van remény a javulásra (Infostart)
Egy tízes skálán hármas-négyes közöttire értékeli a Magyar Tudományos Akadémia hatékonyságát Pálinkás József. Az intézmény elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: lát lehetőséget a javulásra. Azt MTA vezetője a műsorban arról is beszélt, hogy a Lendület programban, amelynek célja a tehetséges fiatal magyar kutatók hazahozatala, vagy Magyarországon tartása, a világ legnagyobb…
máj. 10
6:39
Videó: gyönyörű ütés után kapott ki a világ legjobb teniszezője (ATV)
Nadalt ismét meg tudta verni Djokovic.
máj. 10
6:41
A csúcsra ért a kedvelt magyar szövegíró (ATV)
A díj mellett 47. születésnapja alkalmából is köszöntötték a zenetelevízió rendezvényén.
máj. 10
6:48
Ajánlásokat fogalmazott meg a kormánynak a diákparlament (Infostart)
Ajánlásokat fogalmazott meg a kormánynak oktatási kérdésekben a diákparlament.
máj. 10
6:50
Meghallgatják Medgyessyt (Infostart)
Ma hallgatja meg Medgyessy Péter volt miniszterelnököt az államadósság-növekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság.
máj. 10
6:52
Önálló bűncselekménnyé nyilvánítanák az orvvadászatot (Infostart)
Várhatóan ősszel fogadja el az Országgyűlés az új büntető törvénykönyvet, és a Magyar Nemzet szerint ezzel a hazai vadállomány hatékonyabb védelme is megvalósulhat.
máj. 10
6:57
Milliárdok nyomában: Meghallgatják Medgyessyt (ATV)
A meghallgatás témája: az államadósság alakulása, valamint a jellemző tendenciák.
máj. 10
6:59
Obama még a családja elől is titkolta a készülő akciót + videó (ATV)
Rendkívül ideges volt az amerikai elnök, amikor az amerikai kommandósok egy hete megrohamozták Oszama bin Laden pakisztáni házát. Erről beszélt Barack Obama egy amerikai televíziónak. A pakisztáni miniszterelnök közben azt ígérte, hogy kivizsgálják, hogyan maradhatott észrevétlen öt éven át a terrorista vezér a pakisztáni katonavárosban.
máj. 10
7:01
Megölte a csecsemőt a vörösiszap - kezdődik a per (ATV)
Az áradat az édesanyja kezéből ragadta ki a 14 hónapos gyermeket.
máj. 10
7:24
Lázár János maradt a Fidesz frakcióvezetője (Alternatív Energia)
Lázár János maradt a Fidesz frakcióvezetője, a kormánypárti képviselőcsoport hétfő esti ülésén döntött így. A frakcióülésen Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy politikai és szakmai szempontból is nagyon nehéz év áll a képviselők mögött.
máj. 10
7:33
Több tízezer állás kerülhet veszélybe (ATV)
„A javaslat a multinacionális cégek, és a plázák ellen szól.”
máj. 10
7:42
Bizottságot alapítanának fideszes képviselők Gyöngyöspata miatt (Infostart)
Egyebek mellett a gyöngyöspatai eseményeket feltáró eseti bizottság létrehozásáról tart vitát ma az Országgyűlés.
máj. 10
7:51
A hősökre emlékeztek Izraelben + videó (ATV)
Izraelben a háborúkban illetve terrortámadásokban elesett hősökre emlékeztek. Hétfő estétől pedig elkezdődtek a függetlenség napi ünnepségek. Izrael Államát 63 éve kiáltották ki. Akkor alig több mint 800 ezren, ma közel 7 millió 750 ezren élnek a zsidó államban.
máj. 10
7:53
Szócska cáfolja a fővárosi kórház-államosítást + videó (ATV)
Nincs még döntés a kórházakról - ezzel cáfolta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár azokat a tegnapi szocialista kritikákat, miszerint 12 fővárosi kórházat államosítanak. Ha az átalakítás terve véglegessé válik, várhatóan heteken belül a kormány elé kerül a még a Fideszen belül is sokat bírált elképzelés. Eszerint a hosszú idő óta kihasználatlan kórházak ingatlanjait eladják, és a…
máj. 10
8:00
"Egy levél megérhetett volna a BKV-nak félmilliárd forintot" - lapszemle (Infostart)
Milliárdok mentek el laktanyaőrzésre, százmilliók áramközvetítésért, százezrek parkolóbérletre. Kórházeladásból finanszíroznák a reformokat. Egy levél megérhetett volna a BKV-nak félmilliárd forintot. Két százalék feletti éves ütemű GDP-növekedésre számítanak az év első negyedévében.
máj. 10
8:27
Több tanítás nélküli munkanapot szeretnének a diákok (ATV)
A diákönkormányzatok által felhasználható tanítás nélküli munkanapok számának növelését, a dolgozatok kijavítási határidejének rögzítését kérik a diákok a kormánytól - közli a diákparlament 22 pontos ajánlásának legfontosabb elemeit a keddi Magyar Nemzet.
máj. 10
8:45
Benkó Barbara és Soto Catriel győzött a pilisi nemzetközi viadalon (ATV)
A hazai pályán versenyző Benkó Barbara és az argentin Soto Catriel abszolút győzelmével ért véget Pilisvörösváron a C2-es minősítésű olimpiai-krossz hegyikerékpár-verseny, a Merida CST Pilis Kupa. Férfiaknál, legjobb magyarként, Blazsó Márton negyedik lett.
máj. 10
8:47
Magyar bevándorlás, politikai provokáció: botrány lett a budapesti plakátokból (ATV)
Bírálta az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) egyik politikusa azokat a Budapesten megjelent plakátokat, amelyek az ausztriai munkavállalást hirdetik a magyaroknak.
máj. 10
9:03
Kiderült Liptai Claudia titka (ATV)
A szerviz az általa hivatkozott hibával még nem találkozott.
máj. 10
9:21
Terjed az önkormányzatok hitelfelvételi hulláma (ATV)
A fideszes vezetésű Pécs például 2,76 milliárd forint hitelt szándékozik felvenni.
máj. 10
9:39
Parti András nyerte az isztambuli viadalt, Dósa Eszter bronzérmes (ATV)
A magyar hegyikerékpáros válogatott Törökországban, a Polonexkoy-Adampol Kupán versenyzett május 8-án. A C1-es kategóriájú olimpiai-krossz viadalt Parti András nyerte, Buruczki Szilárd és Juhász Zsolt is az első tízben végzett, a nők között Dósa Eszter harmadik lett. A férfiak 98 pontja mellett Dósa 30 világranglista-pontot gyűjtött, ami jelentősen hozzájárul az olimpiai kvalifikációhoz.
máj. 10
9:57
Az Arab Liga főtitkára szerint a Hamasz nem terrorszervezet (ATV)
Amr Músza az amerikai Washington Postnak azt nyilatkozta, hogy csupán az országok töredéke véli úgy, hogy a Hamasz terrorszervezet. Az Arab Liga főtitkára - aki korábban azt mondta, hogy minden egyes alkalmat ki fog használni Izraellel szemben - a 2001 óta többé-kevésbé folyamatos rakétatámadások kérdésére nem tért ki.
máj. 10
9:59
Videó: gólt se kellett rúgniuk, mégis bajnok lett a Milan (ATV)
Két fordulóval a vége előtt a piros-feketék bebiztosították előnyüket.
máj. 10
10:01
Jogerősen elítélték a rendőrökre támadó jobbikos képviselőt (ATV)
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság kedden hivatalos személy elleni erőszak miatt Samu Tamás Gergő jobbikos országgyűlési képviselőt, aki 2008. március 15-én a rendőrökre támadt.
máj. 10
10:24
Erősödött a forint kedden délelőtt (Infostart)
Erősödött a forint kedden délelőtt, a magyar külkereskedelmi mérleg többletének növekedéséről szóló statisztikai adatok és az áprilisi svájci inflációs adatok megjelenése után.
máj. 10
10:26
Jogerősen elítélték a rendőrökre támadó jobbikos képviselőt (Infostart)
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Bíróság kedden hivatalos személy elleni erőszak miatt Samu Tamás Gergő jobbikos országgyűlési képviselőt, aki 2008. március 15-én a rendőrökre támadt.
máj. 10
10:42
Az európai bírósághoz fordult a Magyar Helsinki Bizottság (Infostart)
Az európai bírósághoz fordult a magánnyugdíjpénztárak ügyében a Magyar Helsinki Bizottság.
máj. 10
10:42
Jogerősen elítélték a jobbikos képviselőt (Metropol)
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte - a vádlott távollétében - a Fővárosi Bíróság kedden hivatalos személy elleni erőszak miatt Samu Tamás Gergő jobbikos országgyűlési képviselőt, aki 2008. március 15-én a rendőrökre támadt.
máj. 10
10:51
"Az az asztma, hogyha valaki allergiás a szőrre" (ATV)
Az atv.hu riportere az Asztma Világnapján járt a Heim Pál Gyermekkórházban.
máj. 10
11:00
Nyolc évre ítélték a feleségét megfojtó lajosmizsei férfit (Infostart)
Nyolc év börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla kedden azt a lajosmizsei férfit, aki 2009 decemberében otthonában féltékenységből megfojtotta feleségét.
máj. 10
11:00
Képíró-per: vizsgálják a vádlott elmeállapotát (Metropol)
Elnapolta a bíróság a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőperét, mivel a vádlott úgy nyilatkozott, hogy „az agya nem érti, mik hangzanak el”; a bíróság az igazságügyi elmeorvosok szakvéleménye után dönti el, folytatódhat-e a tárgyalás.

Keresés