A régmúlt idők ködéből felbukkant szuperegészséges *gabonaféle* lassan meghódítja mind a tudatos táplálkozás híveit, mind pedig azokat, akik ízes alternatívát keresnek a megszokott köretek helyett.
Nem közeledtek az álláspontok a rendvédelmi dolgozók érdekképviseleti vezetői és Pintér Sándor belügyminiszter hétfő délelőtti, több mint háromórás informális megbeszélésén - közölte Kónya Péter, a demonstrációs bizottság vezetője újságírókkal a találkozó után
Állami vállalatok eladásáról döntött a bolgár kormány a költségvetés rendbe tétele érdekében, a 20 vállalatot felsoroló listát hétfőn hozták nyilvánosságra.
A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak május 15-ig pótlólag leadhatják munkáltatójuknak igénylésüket a januárban életbe lépett adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló kompenzációra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel
Évente több ezer új utassal számol a Malév Debrecenből és vonzáskörzetéből, miután a légitársaság közvetlen buszjáratokat közlekedtet a cívisváros és a Liszt Ferenc repülőtér között
Hadiéletmódra buzdító reklámkampánnyal rukkolt ki Moszkva vezetése a győzelem napjára: azt javasolja a lakosságnak, hogy éljen napi egy szelet kenyéren és aludjon a puszta földön.
A Balatonon a tavaszi halelhullás kezelésére hétfőtől a halőrök után már halászokat is át kellett csoportosítani, és gondot okoz, hogy az idén nincs forrás a haltetemek eltakarításának, elszállításának és megsemmisítésének a finanszírozására, amely mintegy 30 millió forintba kerül - tájékoztatta Puskás Zoltán, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.(BHNp) vezérigazgatója az MTI-t hétfőn.
Budapest – Megússzák a 98 százalékos végkielégítés-adót a politikusok, vagy most nem lesz kiskapu? A Fidesz újra benyújtotta a 98 százalékos adóról szóló törvényt, miután az Alkotmánybíróság azt a múlt héten megint elgáncsolta.
Egy hete állt elő a kormány a Szociális Konzultáció ötletével. Ennek keretében kikérik az emberek véleményét többek között arról, hogy szerintük kapjanak e nagyobb nyugdíjat azok, akiknek van gyermekük. Az ötletről a Pénzcentrum.hu is kikérte olvasói véleményét....
Budapest — Lehetséges ez? Amikor becsukta kocsija ajtaját, édesanyja rokkantkártyája kiesett a napfényellenzőből, így került a műszerfalra – információink szerint ezt állította Liptai Claudia, amikor gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók botrányos parkolása miatt. Lapunk úgy értesült: a műsorvezető tagadta, hogy vissza akart volna élni elhunyt édesanyja rokkantkártyájával.
Nem tartja valószínűnek, hogy a következő 1-2 évben kilépne valamelyik tagállam az euróövezetből, ám a következő 5 évben nagyon sok minden változhat - jelentette ki a pesszimista jóslatairól...
Egy létező, de máig titkolt jegyzőkönyv gyökerestől felforgathatná a brókerper menetét - ha az ügyészség a bíróság elé tárná. Rejtő E. Tibor 2003-ban tett majd kilencórás vallomását nem csatolták a per anyagához, holott Ruttner György ügyvéd szerint ez lehet a Kulcsár-ügy igazi "kulcsa".
Véget ér "A tanulókért a tanulókkal" - a Jövő Záloga TISZK fejlesztési programja, amely 2010 májusában kezdődött. A programban TISZK a szak- és felnőttképzés átalakítását tűzte ki célul.
Fáklyás felvonulással emlékezett az MSZP arra, hogy 1945 május 9-én, vagyis 66 éve Európában véget ért a II. világháború. A szocialisták idén is megszervezték a Békenapot, hogy emlékezzenek a győzelem napjára és tisztelegjenek mindazok előtt, akik életüket adták a szabadságért, a kirekesztés felszámolásáért. Mesterházy Attila pártelnök szerint a múlt aljas ideológiái ismét megjelentek a hazai…
Öt főiskola rektorával egyeztetett tegnap Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a felsőoktatás tervezett átalakításáról. Az államtitkárság tájékoztatása szerint egyetértés volt abban, hogy a felsőoktatás átalakításra szorul és "az intézkedésekhez az intézményvezetők véleményét is figyelembe kell venni".
Sajnálatos, hogy az Európai Bizottság zöld utat adott a magyar médiatörvénynek - mondta Thomas Hammarberg, az Európa Tanács emberi jogi biztosa. Mint kifejtette, annak ellenére találta elfogadhatónak a módosított médiatörvényt az EB, hogy "még most is komoly problémák maradtak a sajtószabadság, az információforrások védelme és egyéb területeken" - nyilatkozta az EurActiv.com honlapnak a biztos.
Görögország kilépése az euróövezetből nem elképzelhetetlen, erre azonban a közeli jövőben nem kell számítani – mondta Artner Annamária, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének (MTA VKI) tudományos főmunkatársa az MTI-nek hétfőn. A szakértő úgy véli, a válságos görög helyzetet valószínűleg az adósság átstrukturálásával, egy részének elengedésével, esetleg egy újabb, több…
Halálos balesetet szenvedett a belga Wouter Weylandt a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik, hétfői szakaszán - jelentette be a RAI Sport televíziós csatorna.
Botrányosnak és "pofátlanságnak" tartja az MSZP, hogy súlyos tízmilliókat költenek az Orbán-kormány minisztériumai homályos tartalmú kifizetésekre. Török Zsolt, a szocialisták szóvivője példaként hozta, hogy a "sikeres" Belügyminisztérium például 88 millió forintot költ rendezvényszervezésre, 16 milliót kommunikációra, 5 milliót egyenruha-tervezésre, vagy éppen további 9 milliót egyenruha-…
Újabb, a médiatörvénynél is jelentősebb nemzetközi bírálatokra számíthat Magyarország - figyelmeztetett az Eötvös Károly Intézet. A nemrég elfogadott új alaptörvény ugyanis megszünteti az adatvédelmi országgyűlési biztos hivatalát, helyét egy kormány alá tartozó hivatal veszi majd át.
Nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezi a kereszténydemokrata Varga László az Országgyűlésnek tegnap benyújtott javaslatában. Az egyéni képviselői indítványt Varga azzal indokolta, hogy nagypéntek ünnepe "az Európa önazonosságát jelentő keresztény kultúra egyik kiemelkedő napja, amit minden magát keresztény, illetve keresztyén egyháznak valló közösség a legnagyobb ünnepei között…
Várhatóan július végéig kell bevallaniuk és befizetniük a 98 százalékos különadót azoknak, akik 2010-ben "pofátlan" végkielégítést kaptak. Tegnap este - lapzártánk idején - a fideszes Lázár János javaslata alapján a parlament újraszabályozta a különadózást, miután az Alkotmánybíróság a múlt héten másodszor is megsemmisítette az ezt szabályozó törvényt.
Budapest — Megállás nélkül csörgött a telefon tegnap délelőtt a Blikkben. Szerkesztőségünk vendége volt a ValóVilág két finalistája, Jerzy (22) és Éva (28).
Hadi életmódra buzdító reklámkampánnyal rukkolt ki Moszkva vezetése a győzelem napjára: azt javasolja a lakosságnak, hogy éljen napi egy szelet kenyéren és aludjon a puszta földön - öt évig.
Nem hallja az emberek hangját, vagy ha igen, Erzsébetváros fideszes polgármesterét nem érdekli saját választóinak akarata. Legalábbis ezt jelzi, hogy Vattamány Zsolt nem jelent meg a kerület talán legfelkapottabb iskolája, a Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium bezárása ellen tiltakozó szülők számára szervezett tájékoztatón.
Zavarkeltéssel vádol Szócska Miklós; az egészségügyért felelős államtitkár szerint a sajtónak kiszivárogtatott, majd az MSZP által is nyilvánosságra hozott előterjesztések "kitöltetlen űrlapok", eladásról, összevonásról pedig nincs szó, csak arról, hogy a budapesti ellátórendszert integráltan kell megszervezni.
Azt gondolnánk, legalább egy nemzeti parkban biztonságban vannak a védett madaraink. Aztán a napokban kiderült: mégsem. A sződligeti polgármester kérésére ugyanis engedély nélküli fairtást végeztek a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, a közben elmozdított odúkban 17 széncinege fióka pusztult el. A széncinege évében...
Szakértői meghallgatással, és elektronikus levelezések bemutatásával folytatódott a négymilliárdos kárértékű ipari kémkedési ügy tárgyalása a Fővárosi Bíróságon. Eegy orosz cég terjeszkedésének érdekében egy magyar vállalat szinte teljes dokumentációját tulajdonította el a cég két korábbi vezető munkatársa, akik a konkurenciához, a Diachem Kft-hez vitték a példátlan információmennyiséget.
"Alkotmányt és egyéb reklámanyagot nem kérek" - hírek szerint egyre többfelé terjed az ezt hirdető postaláda-matrica, amit a Fidesz újabb és újabb levelezési terve indokol.
Nagyjából húszezer orosz katona vonult végig hétfőn a Vörös téren, a második világháborúban elért győzelem 66 évfordulójára emlékezve. A felvonulást egymás mellett ülve nézte végig Dmitrij Medvegyev orosz elnök, és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő. A parádén felvonultatták a legmodernebb orosz haditechnika legjavát, de idén kivételesen hiányoztak a vadászgépek.
Negyed századdal ezelőtt a refluxos és sav eredetű panaszok a gyakorló orvos és betege számára értelmezhetetlen ugyanakkor megoldhatatlan problémát jelentett. A legáltalánosabban használt elérhető savközömbösítő készítmény a szódabikarbóna volt.
A japán kormányfő felszólításának eleget téve leállítják a Hamaoka atomerőmű még működő két blokkját - jelentették be a Chubu Electric energiaszolgáltató cég hétfői igazgatótanácsi értekezletét követően.
Az olasz kormányzat szerint akár félszázezer menekült érkezhet Líbiából az országba. Elsősorban fekete-afrikaiakról van szó, akik itt dolgoztak vendégmunkásként, s nem tudtak visszatérni a lázadások kitörése után szülőhazájukba - közölte Alfredo Mantica külügyi államtitkár a La Stampa torinói napilapban. Mint mondta, főleg szudániak, etiópok, eritreaiak, valamint szomáliaiak keltek útra hajóval.
Új stratégiához folyamodtak a Moamer el-Kadhafihoz hű erők. Mentőhelikopterek segítségével aknákat helyeznek el a lázadók által ellenőrzött Miszratában, ahol már több mint két hónapja elkeseredett harcok folynak az ellenzék és a kormányerők között.
Részletesen ki kell vizsgálni Pakisztán szerepét Oszama bin Ladennel kapcsolatban - mondta Barack Obama a CBS csatorna "60 minutes" című műsorában. Az amerikai elnök első ízben nyilatkozott nagy részletességgel a terroristavezér elleni múlt hétfői akcióról. Elismerte, hogy eredetileg úgy gondolta, 55 százalék az esély arra, hogy sikerrel jár a kommandósok küldetése.
Történelmi lépésre készül a kubai kormány. A kabinet reformjavaslatai között az szerepel, hogy mintegy fél évszázad után a kubaiak ismét szabadon utazhatnának külföldre.
Bizonyíték hiányában ejtették a legfőbb vádat az indonéziai iszlám radikális prédikátor, Abu Bakar Basir ellen. Az ügyészség közölte, nem bizonyítható teljes biztonsággal, hogy robbanószerkezetekkel segítette volna terrorcselekmények végrehajtását.
Többet vártak a rendvédelmi szakszervezetek a belügyminiszterrel való egyeztetéstől, ezt a több mint három órás tárgyalás után mondták a sajtónak. Pintér Sándor nem állt az újságírók elé, úgy tudni azért, mert a kormány csak szerdán tárgyal a szolgálati nyugdíjról és az új közszolgálati életpálya modellről. A szakszervezeti vezetők azt mondták, a kormánynak be kell látnia, hogy változtatnia kell…
Több hullámban bombázták Tripolit hétfő éjjel a NATO harci gépei, szemtanúk beszámolója szerint több hatalmas robbanás rázta meg a líbiai fővárost, és füstfelhők emelkedtek magasba az állami televízió és a Jana hírügynökség épületeinek környékén.
Egy tízes skálán hármas-négyes közöttire értékeli a Magyar Tudományos Akadémia hatékonyságát Pálinkás József. Az intézmény elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: lát lehetőséget a javulásra. Azt MTA vezetője a műsorban arról is beszélt, hogy a Lendület programban, amelynek célja a tehetséges fiatal magyar kutatók hazahozatala, vagy Magyarországon tartása, a világ legnagyobb…
Összerúgta a port a TV2 és Vágó István, aki nyilvánosan arra utalt, hogy politikai okból távolíttatták el a csatornától. A TV2 szerint a kvízmester összeesküvés-elméleteket gyárt.