2011. május 10. kedd

máj. 10
6:48
Érden diákok és szülők tartottak tiltakozó akciót (Infostart)
Érden diákok és szülők tartottak tiltakozó akciót a helyi Széchenyi István és Hunyadi Mátyás általános iskola tervezett összevonása ellen. A Pest megyei település vezetése szeptembertől a nagyobb létszámú Széchenyi István iskolából valamelyik tagozatot a másik intézmény épületébe vinné át.
máj. 10
6:48
Ajánlásokat fogalmazott meg a kormánynak a diákparlament (Infostart)
Ajánlásokat fogalmazott meg a kormánynak oktatási kérdésekben a diákparlament.
máj. 10
6:48
Galliani: Mindent megteszünk, hogy visszaszerezzük Kakát (Infostart)
Spanyol és olasz lapértesülések szerint Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke mindent elkövet majd, hogy visszaszerezze Kakát a Real Madridtól.
máj. 10
6:48
Munkásokra omlott a kőbánya (Blikk)
máj. 10
6:48
Kiosztották a filmszemle díjait (Spa Trend Online)
Tegnap este díjkiosztással véget ért a 42. Magyar Filmszemle. Ezzel valószínűleg megszakad a szemlék 1966-tól tartó történelme. Egy fontos és nagy hagyományú kulturális esemény szomorú hangulatú búcsújának tanúi voltunk: új nagyjátékfilmet alig láttunk, a többi műfajnak még sikerült tartania magát. Volt európai örömhír (magyar tag a cannes-i zsűriben) és volt szánalmas magyari botrány (egy…
máj. 10
6:50
Meghallgatják Medgyessyt (Infostart)
Ma hallgatja meg Medgyessy Péter volt miniszterelnököt az államadósság-növekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság.
máj. 10
6:50
Új Budapest Bár lemez (Spa Trend Online)
Május közepén a negyedik nagylemezével jelentkezik a Budapest Bár. A merítés ezúttal is igazán széles: Jávor Pál, Kabos Gyula, Harangozó Teri, a Hungária, a Beatles, a Doors, valamint többek között az Európa Kiadó ismert dalai jelennek meg hamarosan egy albumon, amely a Hoppá! címet viseli.
máj. 10
6:52
Önálló bűncselekménnyé nyilvánítanák az orvvadászatot (Infostart)
Várhatóan ősszel fogadja el az Országgyűlés az új büntető törvénykönyvet, és a Magyar Nemzet szerint ezzel a hazai vadállomány hatékonyabb védelme is megvalósulhat.
máj. 10
6:52
Alekosz nyert (Spa Trend Online)
Bevallom, ebből az utolsó adásból csak néhány percet láttam, ahogy két elegáns úr szmokingban egy fotelben ücsörög és várja a végeredményt. Utólag persze végignéztem az Interneten ami erről a döntőről megtekinthető volt, mert akadt már olyan honlap, amelyiken azt írták ki "Nincs jogosultsága a lap megtekintésére".
máj. 10
6:54
Épül az új régészeti modell (Spa Trend Online)
A Nemzeti Civil Alapprogram és Nemzeti Kulturális Alap pályázatain olyan szervezetek is indulhatnak, melyek vezető tisztségviselői részt vettek a pályázat előkészítésében, vagy a döntéshozatalban - erről szavazott tegnap az Országgyűlés L.Simon László fideszes képviselő javaslatára.
máj. 10
6:56
Mucsi Zoltán elismerése (Spa Trend Online)
A Mozaik Színészünnep keretében vasárnap este a székesfehérvári Vörösmarty Színházban Mucsi Zoltán, a Bárka Színház művésze vehette át a Kaszás Attila-díjat.
máj. 10
6:57
Milliárdok nyomában: Meghallgatják Medgyessyt (ATV)
A meghallgatás témája: az államadósság alakulása, valamint a jellemző tendenciák.
máj. 10
6:59
Obama még a családja elől is titkolta a készülő akciót + videó (ATV)
Rendkívül ideges volt az amerikai elnök, amikor az amerikai kommandósok egy hete megrohamozták Oszama bin Laden pakisztáni házát. Erről beszélt Barack Obama egy amerikai televíziónak. A pakisztáni miniszterelnök közben azt ígérte, hogy kivizsgálják, hogyan maradhatott észrevétlen öt éven át a terrorista vezér a pakisztáni katonavárosban.
máj. 10
7:01
Megölte a csecsemőt a vörösiszap - kezdődik a per (ATV)
Az áradat az édesanyja kezéből ragadta ki a 14 hónapos gyermeket.
máj. 10
7:06
Nem megy jól a hazai szállodáknak (Privátbankár)
Miközben az újonnan nyílt szállodák tulajdonosai elégedettek az első hónapok foglaltsági mutatóival, többen is az eredetileg tervezettnél hosszabb megtérüléssel számolnak - írja keddi összeállításában...
máj. 10
7:06
Milliárdok mentek el a közvetítőkön (HírTV)
Milliárdok laktanyaőrzésre, százmilliók áramközvetítésért, százezrek parkolóbérletre, biankó benzinkártyák. Többek között ilyen pazarlásra bukkantak a honvédelmi tárca legnagyobb vagyonkezelő cégének felülvizsgálatakor a szakértők, amikor a társaság előző, szocialista kormányok alatti gazdálkodását ellenőrizték. Hende Csaba tárcavezető kezdeményezte a korábbi gazdaságtalan kiszervezések…
máj. 10
7:06
Rossz hegyet másztak meg, majd eltévedtek (Blikk)
máj. 10
7:06
Terjed az önkormányzatok hitelfelvételi hulláma (ProfitLine)
Kölcsönfelvételi hullám indulhat el az önkormányzatok körében, a települések még azelőtt igyekeznek külső forrásokat bevonni, mielőtt a kormány megtiltja számukra az önálló hitelfelvételt - írja keddi számában a Népszava.
máj. 10
7:08
Bedőlt hitelek: a kvótagát megvédheti a lakáspiacot (Privátbankár)
Békés és Heves megyében húzódhat el leginkább a bedőlt ingatlanok értékesítése, mivel ezekbe a régiókban sok a fizetésképtelen adós és nehezen értékesíthetők az ingatlanok - írja a Magyar Nemzet kedde...
máj. 10
7:08
Bűncselekmény lehet ősztől az orvvadászat (Blikk)
máj. 10
7:15
Erőre kapna a magyar gazdaság, de elviszi a Széll (Portfolio)
Két százalék feletti éves ütemű GDP-növekedésre számítanak az év első negyedévében a Portfolio.hu által megkérdezett elemzők. A várakozásokból kialakult konszenzus 2,5%, de a vártnál gyengébb...
máj. 10
7:24
Nem túl fényes a hazai szállodák jelenlegi helyzete (Privátbankár)
Miközben az újonnan nyílt szállodák tulajdonosai elégedettek az első hónapok foglaltsági mutatóival, többen is az eredetileg tervezettnél hosszabb megtérüléssel számolnak - írja keddi összeállításában...
máj. 10
7:24
EP: a sajtószabadság, a magyar alaptörvény és a romakérdés is szóba került (Gondola)
A sajtószabadság kérdése, az új magyar alaptörvény, illetve a romakérdés is szóba került hétfőn késő este az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, magyar, illetve szlovák EP-képviselők egyperces hozzászólásaiban
máj. 10
7:24
Bűncselekmény lehet ősztől az orvvadászat (HírTV)
Várhatóan ősszel elfogadja az Országgyűlés az új büntető törvénykönyvet, és ezzel a magyar vadállomány hatásosabb védelme is megvalósulhat – derült ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Magyar Nemzetnek adott tájékoztatásából. A tárca szerint a hatóságok eddig a Btk. állatkínzásra megállapított szabályai szerint járhattak el a vadorzókkal szemben, ez azonban nem bizonyult eredmény...
máj. 10
7:24
Tripolira mértek csapást a NATO harci gépei (Blikk)
máj. 10
7:24
Tízezernél is több jegy kelt el a Filmszemlén (Spa Trend Online)
Három helyszínen összesen 10 ezer 106 jegyet váltottak a 42. Magyar Filmszemle vetítéseire május 5-e és 8-a között- derül ki a szervezők záróközleményéből. Ez jóval elmarad a szokásostól, de idén még az is kérdéses volt, hogy a szűkös anyagi helyzet miatt egyáltalán meg tudják-e rendezni a programsorozatot.
máj. 10
7:24
Lázár János maradt a Fidesz frakcióvezetője (Alternatív Energia)
Lázár János maradt a Fidesz frakcióvezetője, a kormánypárti képviselőcsoport hétfő esti ülésén döntött így. A frakcióülésen Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy politikai és szakmai szempontból is nagyon nehéz év áll a képviselők mögött.
máj. 10
7:26
MÁV Gépészet: 100 millió helyett kerék nélküli vagonokat kaptak az offshore cégtől (Privátbankár)
A MÁV Gépészeti Zrt. az általa felújított vagonok 100 millió forintos ellenértéke helyett magát a kerék nélküli vagonokat kapta meg a megrendelő Dunavagon Kft.-től. A ciprusi tulajdonba került Dunava...
máj. 10
7:26
Pellengéren az MFB korábbi vezetése (HírTV)
A Magyar Nemzet információi szerint komoly nehézségeket okoz az adonyi Magtárház Kikötő Kft.-nek a Magyar Fejlesztési Banktól kapott 13 milliárd forintnyi hitel visszafizetése.
máj. 10
7:26
Nem tudni, kinek kedvez a választási reform (Blikk)
máj. 10
7:33
Mennyi szabadság jár a munkavállalónak, ha tanul? (Adózóna)
Mit tehet a munkavállaló, aki nem szakmán belüli képzése miatt kérne szabadásgot, de ezt nem akarják neki biztosítani?
máj. 10
7:33
Amikor tényleg számít, még mindig drága a márkaszerviz (Portfolio)
A rohamos ütemben korosodó járműpark még a legnagyobb forgalmazókat is arra kényszeríti, hogy az újautó értékesítés mellett a négyévesnél idősebb, de a portfóliójukba tartozó autók tulajdonosait,...
máj. 10
7:33
Több tízezer állás kerülhet veszélybe (ATV)
„A javaslat a multinacionális cégek, és a plázák ellen szól.”
máj. 10
7:39
Kvótagát védi az ingatlanpiacot (ProfitLine)
Békés és Heves megyében húzódhat el leginkább a bedőlt ingatlanok értékesítése, mivel ezekbe a régiókban sok a fizetésképtelen adós és nehezen értékesíthetők az ingatlanok - írja a Magyar Nemzet kedden.
máj. 10
7:41
Jelentősen bővült az álláslehetőségek száma EU-ban áprilisban (ProfitLine)
Áprilisban is gyorsan szaporodott az álláskínálat az Európai Unióban. A Monster Európai Foglalkoztatási Mutató (MEIE) kedden megjelent kiadása szerint áprilisban az EU-ban 26 százalékkal több állást hirdettek az internetes munkaközvetítő oldalakon, mint tavaly áprilisban, illetve 4 százalékkal többet, mint márciusban.
máj. 10
7:42
Kapkodnak a hitelek után az önkormányzatok? (Privátbankár)
Az óriási mértékű eladósodás miatt a kormány hamarosan megtilthatja az önkormányzatok önálló hitelfelvételét, ám az utolsó pillanatokat még kihasználhatja néhány település
máj. 10
7:42
Bizottságot alapítanának fideszes képviselők Gyöngyöspata miatt (Infostart)
Egyebek mellett a gyöngyöspatai eseményeket feltáró eseti bizottság létrehozásáról tart vitát ma az Országgyűlés.
máj. 10
7:42
Hazatérhettek a fukusimai erőmű körül lakók (Infostart)
Két hónappal a japán nukleáris baleset után hazatérhettek a megrongálódott fukusimai erőmű környékén lakók, hogy összeszedjék a legszükségesebb holmijaikat.
máj. 10
7:42
Újabb gyanús Leader-pénzköltés (HírTV)
Luxuscikkekre használták fel a vidékfejlesztésre szánt uniós pénzek harmadát az előző ciklusban néhány somogyi Leader-egyesületnél – írja a Magyar Nemzet.
máj. 10
7:42
Népszabadság: nem tudni, kinek kedvez a választási reform (Gondola)
A választási rendszer reformjának várható következményeit elemzi keddi számában a Népszabadság
máj. 10
7:42
Jelentős fagykárok Borsodban is (Blikk)
máj. 10
7:43
Elegánsabb stílusra vált a McDonald's (ProfitLine)
A McDonald's, Amerika legnagyobb gyorsétteremlánca 56 éves fennállásának legjelentősebb stílusváltására készül: a cég azt tervezi, hogy 2015-ig egymilliárd dolláros költséggel elegánsabbá alakíttatja át az amerikai hálózat 14 ezer egységének túlnyomó többségét - közölte hétfőn a USA Today című napilap.
máj. 10
7:44
Pakisztán engedélyezné bin Laden özvegyeinek kihallgatását (Infostart)
Pakisztán engedélyezné Oszama bin Laden özvegyeinek kihallgatását, de állítólag ragaszkodik ahhoz, hogy ehhez hozzájáruljanak azok az országok is, ahonnan származnak.
máj. 10
7:44
Magyar Nemzet: több tanítás nélküli munkanapot szeretnének a diákok (Gondola)
A diákönkormányzatok által felhasználható tanítás nélküli munkanapok számának növelését, a dolgozatok kijavítási határidejének rögzítését kérik a diákok a kormánytól - közli a diákparlament 22 pontos ajánlásának legfontosabb elemeit a keddi Magyar Nemzet
máj. 10
7:44
Több tanítás nélküli munkanapot szeretnének a diákok (Blikk)
máj. 10
7:45
A forint további lassú erősödésére számítanak (Infostart)
Kedd reggel a forint 264,30 /euró volt vételi oldalon, csaknem azonos a hétfői késői 264,32/euróval. A svájci frankkal szemben 211,06/franknál tartott, 0,04 százalékkal erősebben a hétfő estinél.
máj. 10
7:46
Tripolira mértek csapást a NATO harci gépei (Gondola)
Több hullámban bombázták Tripolit hétfő éjjel a NATO harci gépei. Szemtanúk beszámolója szerint több hatalmas robbanás rázkódtatta meg a líbiai fővárost, és füstfelhők emelkedtek magasba az állami televízió és a Jana hírügynökség épületeinek környékén
máj. 10
7:51
A hősökre emlékeztek Izraelben + videó (ATV)
Izraelben a háborúkban illetve terrortámadásokban elesett hősökre emlékeztek. Hétfő estétől pedig elkezdődtek a függetlenség napi ünnepségek. Izrael Államát 63 éve kiáltották ki. Akkor alig több mint 800 ezren, ma közel 7 millió 750 ezren élnek a zsidó államban.
máj. 10
7:51
Kakáért harcba száll a Milan (Sport365)
Spanyol és olasz lapértesülések szerint Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke mindent elkövet majd, hogy visszaszerezze Kakát a Real Madridtól.
máj. 10
7:53
Szócska cáfolja a fővárosi kórház-államosítást + videó (ATV)
Nincs még döntés a kórházakról - ezzel cáfolta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár azokat a tegnapi szocialista kritikákat, miszerint 12 fővárosi kórházat államosítanak. Ha az átalakítás terve véglegessé válik, várhatóan heteken belül a kormány elé kerül a még a Fideszen belül is sokat bírált elképzelés. Eszerint a hosszú idő óta kihasználatlan kórházak ingatlanjait eladják, és a…

Keresés