BUDAPEST ‒ Ujjlenyomat-felismerő berendezés adja meg a végső engedélyt, majd egy zsilipkapun keresztül lépünk be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér újonnan megnyitott központi irányítótermeibe.
BUDAPEST ‒ Ujjlenyomat-felismerő berendezés adja meg a végső engedélyt, majd egy zsilipkapun keresztül lépünk be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér újonnan megnyitott központi irányítótermeibe.
Varga Mihály szerint a kormányzatnak keresnie kell a törvényes megoldást arra, hogy azok a volt politikusok is visszafizessék végkielégítésüket, akik felelősek azért, ami az országgal történt az elmúlt években
Wolf Kati 53 ponttal 22. lett az Eurovíziós Dalfesztiválon Düsseldorfban, a versenyt Azerbajdzsán nyerte. A magyar énekest előzetesen az első tízbe várták, de elmondása szerint nem szomorú az eredmény miatt.
Tiltakozik a Jobbik, hogy a Hit Gyülekezete a történelmi egyházak közé kerüljön - mondta Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője a vallási közösséget a "Fidesz szektájának" nevezve szombaton az MTI-nek
A természetes módszerek legfőbb előnye, hogy orvosi segítség nélkül is használhatóak. A másik fontos érv mellettük, hogy nem viszünk be mesterséges anyagokat a szervezetünkbe. Legfőbb hátrányuk azonban, hogy nem elég megbízhatóak.
Kihúzták az Ötöslottó 19. heti nyerőszámait. Mivel ezúttal sem volt telitalálat, a jövő heti főnyeremény várható összege 1 milliárd 500 millió forint lesz!...
Budapest - A Kossuth-díjas énekesnő unokáját, Tinát augusztusban vezeti oltár elé kedvese, Emilió. A pontos dátum egyelőre titok, azt viszont elárulták: senki ne számítson bazi nagy roma lagzira.
Csökkentené, de egyes esetekben el is venné a Fidesz azoknak a nyugdíjasoknak a járandóságát, akik még nem töltötték be az öregségi nyugdíjkorhatárt. Az erről szóló alkotmánymódosító javaslatot Lázár János és Balsai István pénteken nyújtotta be. A kormány szerint mindenkire szükség van, aki még tud dolgozni. A szakszervezetek közös fellépést terveznek.
Többen idegrohamot kaptak a Spanyolországhoz tartozó Tenerifén, miután egy bolgár férfi egy üzletben lefejezett egy brit asszonyt. A férfi korábban pszichiátriai kezelés alatt állt. Egyszer azt mondta a rendőröknek, hogy ő egy földre szállt isten.
Fellépés után előkerülnek a flaskák – többek közt ezt sem titkolja az Irigy Hónaljmirigy vezetője, mint ahogy azt sem, hogy időnként rá kellene sóznia fiai fenekére, de nem viszi rá a lélek.
Rejtély, miként keletkeztek a Nápolyban eszméletlen állapotban talált magyar fiú sérülései. Míg az olasz rendőrség szerint Tamás lépcsőről gurult le, addig családja úgy véli: megverték a srácot.
A Neurology május 11-i számában megjelenő egyik tanulmányból az derül ki, hogy a stroke-os esetek körülbelül 14 százaléka alvás közben következik be, ami lehetetlenné teszi vérrögoldó kezelés alkalmazását.
A radikális átalakításokat vázoló, múlt héten napvilágot látott felsőoktatási csomag után a héten újabb nagy hatású témák jelentek meg a kormány felől: egyrészt kiderült, hogy a most eleve lefelezett...
Azt ígérte, hogy amikor élete szerelme szabadul, ő ott lesz a börtönkapuban. Szandika azonban nem ment a frissen szabaduló Kiki elé. A fiatalembernek új barátnője van, s Szandika szíve is másé.
Sötét jövőt vázolnak a meteorológusok. Gyökeresen megváltozik hazánk időjárása, az eddigi négy helyett csak két évszak marad, tornádókkal, monszunszerű esőzésekkel kell megküzdeni.
A HÉT MONDÁSA: „Eddig okos, kedves, joviális személyiségnek tartott a nagy többség, most pedig az engem támadók szemében egy okoskodó, magyarellenes, zsidó- és cigánybérenc bunkó lettem.” Vágó István
Titániummal megerősített fogával még egy golyóálló mellényt is képes széttépni az a juhászkutya, amely részt vett a Bin Laden megölésével végződött bevetésben. Összeállításunkban harci elefántokról, különlegesen képzett állatokról, az idomítás csodáiról szólunk.
Őrizetbe vették a New-Yorki-i John Fitzgerald Kennedy reptéren Dominique Strauss-Kahnt a Nemzetközi Valutaalap vezetőjét szexuális zaklatás vádjával - írja a Retuters egy New York-i rendőrségi...
A lakáspiacon a legnagyobb figyelmet mindig Budapest és azon belül is a kerületek kapják. Erre a részpiacra készülnek a legátfogóbb és legmélyebb felmérések, és szinte csak ide koncentrálnak azok a cégek, akik piaci alapon fejlesztenek lakásokat. A lakáspiac azonban Budapesten túl, vidéken is létezik, és egyes esetekben igen érdekes változásokat, fejlődéseket, befektetési lehetőségeket kínál és…
Hatalmas vihart kavart a cannes-i filmfesztiválon tegnap este bemutatott, Diana hercegnő haláláról készült dokumentumfilm. A moziban a királyi családot azzal vádolják, hogy közük van a balesethez.
Az italgyáros Dietrich Mateschitz pénzéből újjáépült a legendás zeltwegi Forma-1-es pálya, ahol a hétvégi avatáson a síugró Thomas Morgenstern is autóba ült.
Vasárnap Sanghajban az idei atlétikai Gyémánt Liga-sorozat második állomását rendezik, ahol a hazaiak gátfutó olimpiai bajnoka, Liu Csiang lesz a figyelem középpontjában.
La Pazban, a 3600 méteres csúcsmagasságon kialakított golfpályán játszik egy júliusi golfversenyen Ronaldo, a brazilok kétszeres világbajnok futballistája.
Azerbajdzsáni duó, Ell és Niki nyerte az 56. Eurovíziós Dalfesztivált, amelyet szombaton este rendeztek a németországi Düsseldorfban. A két fiatal énekes a Running Scared című dallal végzett az első helyen.
A Forma– 1-es csapatok 2013-tól saját kezükbe vehetik sorsuk irányítását. Erről a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo beszélt. Kiemelte, a CVC-csoport által birtokolt jogokkal kapcsolatos szerződés 2012 végén lejár.
GYŐR – Lemezével sikert sikerre halmoz, a szerelem azonban messzire elkerüli Szíj Melindát. Az énekesnő úgy érzi, talán már soha nem lesz elég nyitott egy új kapcsolatra.
Azerbajdzsán képviselői nyerték az Eurovíziós Dalfesztivált. A duó a Running Scared című dallal végzett az első helyen a tegnapi esti düsseldorfi döntőben. A második Olaszország, a harmadik pedig Svédország versenyzője lett.
A tervek szerint akár el is bocsáthatják azokat, akik súlyosan megszegik az ebben foglaltakat. Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára a távirati irodának elmondta, hogy a szabályzat középpontjában az ügyfélközpontúság áll, és új elemként a korrupciós kockázatok feltárása és kiiktatása is szerepel majd benne.
Magyarországon továbbra is a hátrányos megkülönböztetés és a rasszizmus különböző megnyilvánulásai jelentették a főbb emberi jogi problémákat, de jelentősen csorbult a médiatörvény miatt véleménynyilvánítás és a szólás szabadsága is. Az Amnesty International idei éves jelentése szerint az új alkotmány nincs összhangban az ország emberi jogi kötelezettségével.
Életének 67-ik évében elhunyt N. Szabó Sándor, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja. A teátrum közlése szerint az idén márciusban Gobbi Hilda-életműdíjjal kitüntetett színművész hosszú betegség után hunyt el.
Líbiában a főváros, Tripoli körzetét támadta este a NATO légiereje. A hivatalos líbiai hírügynökség szerint katonai és polgári célpontokat támadtak a védelmi szövetség gépei.
Az AC Milan magabiztosan nyert a Cagliari ellen az olasz labdarúgó Serie A szombat esti mérkőzésén. A bajnokcsapat négyszer talált be a szardíniai vendég hálójába.
Gratulált a magyar uniós elnökség eredményeihez, és az európai gazdaság fejlesztése valamint az unió bővítése érdekében tett erőfeszítéseket hangsúlyozta a lengyelországi Wola Chojnatában tartott ünnepségen az Európai Parlament elnöke.