Módosította a Büntető Törvénykönyvet tegnap a Ház: a szocialista Bárándy Gergely még a szavazás előtt jelezte, bár szakmai hibák vannak a javaslatban, az ellenzéki frakció mégis támogatni fogja a változtatást. Azt várják ugyanis, hogy a jövőben megszűnnek a kisebbségeket érő atrocitások. Az MSZP a jövőben még határozottabban kéri számon a kormányon a közbiztonságot. Pintér Sándor belügyminiszter…
Magabiztosan néz vádlói szemébe Gyurcsány Ferenc, aki szerint szakmailag megalapozatlan, politikailag elfogult az ügyészség gyanúja, hogy hivatali visszaélést követett el a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A volt miniszterelnök tegnap azt mondta: "Ha a bíróságon akarják megvívni a politikai küzdelmet, akkor ott fogom megvívni. Nincs titkolni valóm".
A Fidesz frakcióvezetője arra kérte a parlament mentelmi bizottságának fideszes tagjait, hogy a legnagyobb körültekintéssel járjanak el Gyurcsány Ferenc ügyében. Az ügyészség Orbán Viktor megrendelését teljesíti – ezt mondta Gyurcsány Ferenc a mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatban. A volt kormányfő hangsúlyozta: semmilyen kézzel fogható bizonyítéka nincs az ügyészségnek. Lázár János a…
Rendben zajlottak a magyar érettségi vizsgák, rendkívüli eseményről sehonnan nem érkezett bejelentés - közölte az oktatási államtitkárság. Tegnap reggel nyolckor a magyar nyelv és irodalom írásbelivel megkezdődtek a 2010/2011-es tanév érettségi vizsgái. Középszinten 91 ezer 106, emelt szinten 1296 tanuló maturált a tantárgyból.
Pénteken ismét demonstrációt tartanak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók, így döntött tegnap a demonstrációs bizottság - közölte lapunkkal a testület elnöke. Kónya Péter elmondta, reménykedtek, hogy a húsvétra, a ballagásokra és az érettségi vizsgák idejére meghirdetett demonstrációs moratóriumot kihasználja a kormány és ebben a nyugodt időszakban leül velük tárgyalni.
Hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség Pásztor Bélát, Veresegyház polgármesterét - a per tegnap kezdődött a Pest Megyei Bíróságon. A vád szerint egy önkormányzati ingatlan értékesítésével kapcsolatban kötbérfizetési kötelezettsége keletkezett a városnak. A polgármester szerint ő nem követett el bűncselekményt.
Ma áll bíróság elé a csepeli kettős gyilkosság két vádlottja, Kun Tamás és Deme Gábor: a vád szerint együtt tervelték ki a csepeli iskola igazgatójának megölését, ám nem tudni, pontosan mikor. Korábban csak Deme tett vallomást, míg Kun annyit közölt, Demének "semmi köze az egészhez".
Saját elképzeléseik alátámasztása lehet a célja a Hoffmann Rózsa által vezetett oktatási államtitkárságnak azokkal a kérdőívekkel, melyeket múlt héten minden iskolaigazgatónak kiküldtek elektronikus formában. A visszaérkezett válaszok több tízezer pedagógus állását veszélyeztethetik.
A közoktatási intézmények vezetőitől visszaérkezett kérdőíveken 85,8 százalék támogatja, hogy az iskolák fenntartásában az állam nagyobb szerepet vállaljon; a pedagógusbérek közvetlen állami finanszírozása 68,3 százalékos, míg a kötelező óraszám átalakítása 51,8 százalékos támogatást kapott.
Május 21-én szentelik fel a görög katolikus egyház Miskolci Apostoli Exarchátusának új vezetőjét, püspök exarcháját Miskolcon - közölte Papp András görög katolikus egyetemi lelkész.
Rendben lezajlottak a matematika írásbelik kedden a középiskolákban emelt és középszinten egyaránt, a vizsgákat rendkívüli esemény nem zavarta meg - közölte az Oktatási Hivatal.
Nem tartozna a közbeszerzési szabályok hatálya alá a közoktatási intézmény fenntartói jogának más fenntartónak történő átadása kereszténydemokrata és fideszes képviselők hétfőn, a parlamentnek benyújtott közbeszerzési törvényt módosító javaslata értelmében.
A matematika írásbelivel folytatódik kedden reggel 8 órától az idei érettségi időszak. A diákok közép- és emelt szinten tehetnek vizsgát, előbbi 180, míg utóbbi 240 percig tart majd.
Foglalkoztatási szakadék tátong a feltörekvő keleti- és közép-európai, illetve a fejlett nyugati országok között, s a különbség jelentős csökkenésére nem is mutatnak jelek - állapítja meg az OECD. Magyarország sereghajtó - írja a Népszabadság.
Bin Laden likvidálását világszerte történelmi eseménynek tartják, a tálibok viszont bosszúval fenyegetnek. George Bush, aki a szeptember 11-i merényletek idején az Egyesült Államok elnöke volt, nagyon jelentős eredménynek nevezte bin Laden megölését. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök pedig azt mondta, az akció világraszóló diadal Washington és szövetségesei számára.
Taxisra támadtak az éjszaka Budapesten. A férfi a fején sérült meg, kórházba került. A rablók elvitték a kocsiját, de az autót pár órával később megtalálták.
Teljesen megújul a magyar filmtámogatási rendszer. Andy Vajna, nemrégiben kinevezett kormánybiztos jelentette be a terveket. Többek között megszűnik a normatív támogatás, egyablakos rendszer lesz, és ahogy fogalmaztak, nem fogják elengedni a produkciók kezét. Bizonyos esetekben akár bele is szólhat majd az állami tulajdonú filmalap a filmkészítésbe.
Megerősítette a rendőrség a budapesti amerikai nagykövetség védelmét. A terrorelhárítási központ főigazgatója szerint azonban Magyarországon nincs ok arra, hogy a korábbinál magasabb szintre emeljék a terrorkészültséget. Hazai szakértők szerint napokkal korábban végezhettek Oszama bin Ladennel.
Barack Obama és biztonsági kabinetje a Fehér Ház szituációs szobájában élő videón nézte végig azt a mintegy 40 perces kommandós akciót, amelyben Pakisztánban lelőtték Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét - jelentette hétfőn az amerikai Time magazin internetes oldala. Az elnöknek és csapata csak nézni tudta az eseményeket, a végrehajtásnak ebben a szakaszában már nem volt módjuk…
Határozatot fogadott el a közcélú munkát végzőkkel szembeni elvárásokról a jászladányi képviselő-testület, hogy ezzel próbáljon meg javítani a munkamoráljukon; ennek értelmében például munkaidőben tilos szotyolázniuk vagy ismerősökkel beszélgetniük - közölte az alsó-jászsági település polgármestere az MTI-vel.
Gyurcsány Ferencék hat kérdést szeretnének pártszavazásra bocsátani: az első három az anyagi feddhetetlenség megteremtését, a második három a politikai tisztaság megerősítését szolgálja - derül ki a volt miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzéséből. Az MSZP jelenlegi vezetői szerint kimondottan káros az ország számára is Gyurcsányék szavazási kezdeményezése.
Az Al-Dzsazíra nevű vezető hírportál arab nyelvű kommentárjait olvastuk át – arra kerestük a választ, hogyan vélekedik az arab világ Oszama bin Laden halálhíréről. Az arab nyelvű cikkek egy része szkeptikus, többen pedig összeesküvés elméletekhez hasonló verziókat fejtegettek. Egy másik vélemény szerint nincs Európában atombomba – sokan pedig bin Laden tengeri temetését sem hiszik el.
Az Akadémia az egész nemzet számára fontos stratégiai kérdésekben fogalmazza meg a döntéshozók számára a tudományosan megalapozott ajánlásait, kitörési pontokat javasolhat a fejlesztési irányok kijelöléséhez - hangsúlyozta Pálinkás József az MTA 181. közgyűlésének keddi napján elhangzott elnöki beszámolójában.
Április utolsó hétvégéjén startolt el a Magyar Országos Rally Bajnokság második futama Miskolcon, ahol a HELL Racing Team egyik oszlopos tagja, Aschenbrenner György vívta ki magának az első helyet. A tavalyi bajnokság győztese nem elégedett meg az előző futamon bezsebelt második helyezéssel, ezúttal feljebb emelte a lécet: maga mögé utasított mindenkit, hogy a dobogó legfelső fokáról integethessen…
Az idei első negyedév során is sikeres növekedési pályáján a ŠKODA, egyaránt jelentősen bővülő kiszállításokkal és termeléssel, illetve kedvezőbb pénzügyi eredményekkel. A 2011-es év januártól márciusig terjedő időszaka során a vásárlói kiszállítások 21,4 százalékkal összesen 217.124 (tavaly 178.901) járműre növekedtek, miközben a termelés 28,4 százalékkal, 174.970 autóra bővült. Ugyancsak pozitív…
Szobrot kaphat a vasárnap Rómában boldoggá avatott II. János Pál pápa Budapesten egy-két éven belül - közölte a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója.
Egyetért az úgynevezett egyenruhás bűnözés felszámolását célzó politikai döntéssel, ám a Büntető törvénykönyv ez irányú módosítását több szempontból is veszélyesnek tartja az egykori igazságügyi miniszter.
Pálinkás Józsefet választotta újabb hároméves ciklusra a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztjára kedden az MTA 181. közgyűlése. Főtitkárként Németh Tamásnak szavazott újra bizalmat a közgyűlés újraválasztották Csépe Valéria főtitkárhelyettest, Dudits Dénes élettudományi, valamint Maróth Miklós társadalomtudományi alelnököt is. A természettudományi alelnöki posztra Szász Domokos Széchenyi-díjas…
Vizsgálja az ombudsman a hajdúhadházi és gyöngyöspatai rendőri fellépések mellett a rendvédelmi dolgozók és a tűzoltók tüntetésének körülményeit - közölte az Országgyűlési Biztos Hivatala kedden az MTI-vel.
Egyszerűbb, átláthatóbb és eredményesebb sportirányítás jöhet létre Magyarországon a sportról szóló törvény újraszabályozása után - hangzott el a Parlament felsőházi termében kedden megtartott nyílt napon.
Tíz éven keresztül volt Oszama Bin Laden tartózkodási helye titkos, most ugyanez vonatkozik a végső nyughelyére. Valahol az Perzsa-öböl északi részén engedte az amerikai hadsereg a holttestét a hullámok közé.
Matolcsy György szerint Magyarország pénzügyi függetlenségi és gazdasági szabadságharcot folytat, amelynek első lépése az IMF "kipaterolása" volt, a második a Széll Kálmán Terv, amellyel az ország méltósága állhat helyre a világban.
A kulturális kormányzat még a magyar uniós elnökség alatt létrehozza a magyar nemzeti digitális archívumot, amely a teljes magyar kultúrkincs digitális rögzítésére és minél szélesebb körű hozzáférhetővé tételére lesz hivatott - mondta Szőcs Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a kétnapos siófoki Média Hungary konferencia nyitóelőadásán kedden.
Ismét Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke. A voksolás értelmében a jelenlegi elnök tehát újabb 3 évre töltheti be ezt a posztot. Az akadémia 181. közgyűlése kedden zárt ülésen választotta újra a tisztségviselőket, többek között az elnököt, a 3 alelnököt és főtitkárt.
Prok József alezredest nevezte ki a keszthelyi rendőrkapitányság vezetőjének Tiborcz János Zala megyei rendőrfőkapitány - tudatta a megyei főkapitányság.
Az Európai Unió agrárminisztereinek tanácsa több mint kétharmados többséggel elfogadta a Magyarország által beterjesztett, 2014-től érvényes közös agrárpolitika alapelveit - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, beszámolva a magyar EU-elnökség munkájáról az Országgyűlés európai ügyek bizottságának keddi ülésén.