A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium gondozásában elkészült a "Megújuló energia - Magyarország Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési terve 2010-2020" című kiadvány
Magas jegyzési keresletre az ÁKK megemelte az aukcióra bocsátott 3, 5 és 10 éves államkötvények értékesítését a másodpiaci referencia hozamoknál alacsonyabb aukciós hozamok mellett.
Hatalmas szárnyalás bontakozott ki az agártermékek piacán tegnap, amit elsősorban a kedvezőtlen időjárási viszonyokkal magyaráztak az elemzők. A búza 7,3 százalékkal, a kukorica 4,1, a szójabab 2,7...
Május közepére történelmi csúcs közelébe ugrott a külföldi befektetők magyar állampapír állománya, amellyel rekord közeli magasságba emelkedett a piaci részarányuk. Utóbbi a magányugdíjpénztárak...
Az Európai Unió közös pénze, az euró gazdasági és politikai alapjainak megszilárdításán dolgozik a jelenleg soros magyar elnökség Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint. Az európai ü...
Egy firss felmérés szerint 2010 második felében a várva várt fellendülés egyelőre elmaradt: az M&A piac fejleményei csalódást okoztak a piaci szereplőknek
Az Európai Unió szabályozásának tagországok általi alkalmazásában több tucat hiányosságot fedett fel az Európai Bizottság csütörtökön, ezek egyikeként öt másik tagállam mellett Magyarországot is a...
Bocsánatot kért az osztrák politikusok ellen intézett előző heti kirohanása miatt csütörtökön Bécsben az Erste Bank csoport vezérigazgatója, ugyanakkor megismételte felhívását a beszédében bírált Bázel III. szabályok módosítására.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint "nem lehet olyan ostoba, hogy bezárja a Corvinust" - nem cáfolta viszont, felmerült, hogy azt a Műegyetemmel vonnák össze
2011 első negyedévében sem sikerült kikászálódnia a gödörből a hazai lízingpiacnak, bár néhány szegmens (flotta, nagyhaszongépjárművek, IT, mezőgépek) jobb teljesítményének köszönhetően 6,5%-kal 74...
Lakossági bejelentés érkezett május 18-án délután a Soproni Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy a város egyik garázssorán gyanús körülmények között pakolnak műszaki cikkeket egy gépjárműbe. A helyszínre érkező járőrök az igazoltatás és ellenőrzés során hamis belépőket találtak a két férfinél, melyek a VOLT Fesztiválra és a Heineken Balaton Sound rendezvényre szóltak. A rendőrség több köteg…
Több mint száz vonatát erősíti meg plusz kocsikkal a vasúttársaság, továbbá menetrenden felüli mentesítő járatot is indít a holnapra várható rendkívül nagy utasforgalom kiszolgálása érdekében - tudtuk...
Semlegesen, vagy enyhén pozitívan értékelik a MOL első negyedéves gyorsjelentését a társaságot követő elemzők. Az upstream szegmensben 151 ezer hordóra emelkedő szénhidrogén kitermelést kedvező...
Az izlandi vulkánkitörés, az üzemanyag drágulása és a légi közlekedést hátráltató kemény tél ellenére nyereséges volt tavaly az Air France-KLM, a legnagyobb európai légitársaság.
Folyamatosan nő a 60 év feletti lakosok száma az Európai Unió tagországaiban, ezzel együtt pedig egyre több időskorú marad társadalmilag és gazdaságilag is aktív. A felnőttképzésben, munkavégzésben és nem utolsósorban a turizmusban is egyre nagyobb részt vállaló társadalmi réteg piaci erejének kiaknázása például a gyógyturizmusáról ismert magyar gazdaságnak is érdekében állna. Ehhez azonban az…
Bocsánatot kért az osztrák politikusok ellen intézett előző heti kirohanása miatt csütörtökön Bécsben az Erste Group vezérigazgatója, ugyanakkor megismételte felhívását a beszédében bírált Bázel III....
Miközben a lízingcégek új kihelyezése 6,5 százalékkal nőtt, a lízingszerződések száma 15 százalékkal csökkent az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Lízingszövetség csütörtökön az MTI-vel.
Több közterület kapott új nevet. Hatalmas költséggel járó táblacserélgetések kezdődnek meg a közterület felügyeletnél és a BKV-nél. De vajon az ott lakoknak mennyire kell a pénztárcába nyúlnia az új név miatt?...
Az Európai Bizottság azt akarja, hogy az Európai Unióból kerüljön ki a posztjáról szex botránya miatt csütörtökön lemondott Dominique Strauss-Kahn utódja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élén.
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz - amely ellenzékben kiállt a szerzett jogok mellett - szociális válságot idéz elő azzal az alkotmánymódosítással, amellyel hatszázezer ember korengedményes nyugdíját el akarja venni. Az MSZP is konzultációba kezd
Az Európai Unió közös pénze, az euró gazdasági és politikai alapjainak megszilárdításán dolgozik a jelenleg soros magyar elnökség - jelentette ki csütörtökön Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
A Richter Gedeon Nyrt. 5.000 darab saját részvényt vásárolt 36.044 forintos átlagáron május 18-án a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a társaság csütörtökön.
Az OTP ma közzétett gyorsjelentését az elemzők vegyes fogadtatásban részesítették, mert bár a számok első ránézésre jobbak, mint a várakozások, viszont többek között egyszeri tételek és a valós...
A magyar kormány szerkezeti reformcsomagja az összes megfelelő területre kiterjed, és az idei évre nem mutatkoznak komolyabb kockázatok, de a végrehajtás hosszabb távon növekedési kihívásokkal járhat, emellett változatlanul felfelé ható inflációs kockázatok is terhelik a kilátásokat - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Összhangban az európai folyamatokkal, Magyarországon is csökkent a cégértékesítési piacon a tranzakciós aktivitás 2011 első negyedévében, a statisztikákat egyedül a BorsodChem végleges értékesítése...
Az Európai Bizottság azt akarja, hogy az Európai Unióból kerüljön ki a posztjáról szex botránya miatt csütörtökön lemondott Dominique Strauss-Kahn utódja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élén.
A régiós magántőke piacon aktív ARX Equity a lengyel kiskereskedelmi szektorban lát lehetőségeket, 2009-ben vette meg a Kakadut a cég, most pedig egy háziállat termékekre specializálódott webáruházat...
Összesen 88 millió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az RTL Klub Való Világ 4. szériája januári adásainak szabálysértései miatt - mondta a médiatanács...
A Richter tegnapi megbízása alapján 2011. május 18-án 5000 darab saját részvényt vásárolt a UniCredit Bank közreműködésével a BÉT-en 36 044 Ft/darab átlagáron. A Társaság saját részvény állománya...
A Richter Gedeon Nyrt. 5.000 darab saját részvényt vásárolt 36.044 forintos átlagáron május 18-án a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a társaság csütörtökön. A társaság saját részvény állománya e...
Múlt héten a várt 14 ezer helyett 29 ezerrel (438 ezerről 409 ezerre) csökkent az első ízben munkanélküli segélyért fordulók száma az USA-ban - jelentette az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma....
A délelőtti, jóval terv feletti kötvényeladások után a délutáni, ún. nem-kompetitív tendereken is intenzív befektetői érdeklődés mutatkozott, amelynek nyomán további összesen 20 milliárd forintnyi...
A Gazdasági Versenyhivatal sajtótájékoztató keretén belül mutatta be a 2010 nyarán indított lakás-takarékpénztári ágazati vizsgálat legfontosabb eredményeit. A GVH álláspontja szerint az ágazatban...
A behajtók nem minősülnek közhatalmi személynek, és csupán ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, amivel megbízóik. Nem vizsgálnak jogszerűséget, díjazás ellenében szolgáltatást nyújtanak megbízóiknak. A végrehajtók az igazságszolgáltatást képviselik és a bíróság határozatainak szereznek érvényt. A hírekben és a fejekben gyakran keveredik a két fogalom, holott nagyon fontos tudni, hogy mi is…
Szerdai ülésén 88 milliós pénzbüntetéssel és egy felszólítással szankcionálta a Médiatanács az RTL Klubot. A Médiatanács januárban is folytatta a Való Világ epizódjainak vizsgálatát, és...
A délelőtti emelkedés hatására áttörte a fontos 1340 pontos ellenállását az S&P júniusi határidő, ahol már csak az a kérdés, hogy ezt sikerül-e megtartani. A tegnap is optimista hangulat hatására a...
A Richter Gedeon Nyrt. ötezer saját részvényt vásárolt 36.044 forintos átlagáron május 18-án a Budapesti Értéktőzsdén - közölte a társaság csütörtökön.
Az előzetesen közölt adatoknak megfelelően áprilisban 75,9 milliárd forintos többlet keletkezett az államháztartás (önkormányzatok nélkül számolt) központi alrendszerében. A Nemzetgazdasági...
Csaknem 240 millió forint költségvetési többletforrást kap a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos ellenőrzésekre.
A magyar EU-elnökség rendkívüli erőfeszítéseket tesz azért, hogy az EU-tagállamok foglalkozzanak Románia és Bulgária schengeni csatlakozásával; az övezet kiterjesztésének kérdése semmilyen összefü...
Az Európai Unió közös pénze, az euró gazdasági és politikai alapjainak megszilárdításán dolgozik a jelenleg soros magyar elnökség - jelentette ki csütörtökön Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
A horvát csapat nyerte a MOL 5. jubileumi olaj és gázipari világversenyét. A legjobb tíz csapat a mai döntőben összesen húszezer euró értékű jutalomért versengett, de ezen felül nemzetközi karrierlehetőségekkel is várja őket a világ több mint negyven országában jelenlévő MOL-csoport.
Az Egyesült Államokban első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten 29.000 fővel 409.000 főre csökkent az előző héten mért felülvizsgált adatok szerint mért 438.000 főről, az elemzők 421.000 főre történő csökkenésre számítottak.
A Relocation Academy tréning oldott légköre és a személyre szabott tanácsok gördülékenyebbé tették a külföldi munkatársakkal történő kommunikációt, ráadásul hatékonyabbá vált a velük kapcsolatos ügyintézés - mondja Szepesvári Gábor, a Ford Central and Eastern European Llc. HRkoordinátora.
Élve a rendelkezésére álló jogi lehetőséggel, a Magyar Posta eljárást kezdeményezett az Európai Bizottságnál annak megállapítására, hogy az általa nyújtott pénzforgalmi, illetve a megbízásból végzett közvetítői szolgáltatásokat valódi versenyfeltételek között látja el - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A játszóterek biztonsági ellenőrzésébe kezdett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a szakemberek munkájuk során elsősorban a gyermekeket fenyegető rejtett veszélyeket próbálják kiszűrni.
A Portfolio.hu meghívására 2011. június 14-én Budapesten tart mesterkurzust a világ egyik legsikeresebb tőzsdei trénere, a tőzsdézés pszichológia legnagyobb élő ismerője, a kockázatkezelés és a...
A lakás-takarékpénztárakat az ügyfelek jelentős hányada nem lakáscélra, hanem alternatív megtakarításra használja, a pénztárak jövedelmezősége pedig meghaladja a pénzügyi szektor átlagát - mondta Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a lakás-takarékpénztárak ágazati vizsgálatának bemutatásán csütörtökön Budapesten....