A kiszivárgott várakozásokkal szemben áprilisban nem deficitet, hanem váratlan többletet produkált áprilisban a költségvetés (önkormányzatok nélkül számolt egyenlege). Az előző hónapban ugyanis 75,9...
Világszerte nőtt a megújuló energia piacán történt üzletkötések száma, összértéküket tekintve mégis 33,4 milliárd dollárra estek vissza a 2009. évi 48,8 milliárd dollárhoz képest. Elsősorban...
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - első négyhavi hiánya 666,2 milliárd forint volt; ez az éves előirányzat 96,9 százaléka és 75,9 milliárd forinttal alacsonyabb a március végi államháztartási hiánynál - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az idén először zárt többlettel egy hónapot az államháztartás, így az éves előirányzat 100% alá csökkent a hiány - bár az NGM múlt havi prognózisa szerint ez nem marad így. Áprilisban legalább sikerült spórolni
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) részt vesz a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére létrejött Építésgazdasági Munkabizottság, valamint a Belügyminisztérium által létrehozott Országos Építési Fórum munkájában, mégsem ismeri a nemrég elkészült új közbeszerzési törvény szövegét - mondta Tolnay Tibor elnök az ÉVOSZ éves közgyűlésén tartott beszámolójában.
A román pénzügyminisztérium a tervezettnél kevesebb, 206 millió lej (74,53 millió dollár) értékben adott el 3 éves lejáratú állampapírokat csütörtökön, az átlaghozam némileg meghaladta az előző aukción kialakultat.
Melyik országban dolgoznak a legtöbbet? Hol csökkent a munkával töltött idő a legjobban az elmúlt 20-30 évben? Az OECD (Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezet) által készített tanulmánya minderre választ ad, kiderült Magyarországon mindenki kevesebbet dolgozik ma, mint 30 éve....
A Magyar Nemzeti Bank szakértői azt ajánlják, hogy a kilakoltatási moratórium feloldását követően a bankok árverezési kvótarendszerrel hajtsák végre a moratórium alól feloldott ingatlanok eladását - derül ki abból a háttéranyagból, amelyet a jegybank csütörtökön publikált a honlapján.
Az általánosan romló nemzetközi befektetői hangulat már a délelőtti órákban is erősítette a menedéknek számító devizákat, illetve ezúttal a dollárt is, az Európai Központi Bank felől érkezett jelzés...
A kelet-ázsiai piacon bővíti exportját a Pick Szeged Zrt., már meglevő megrendelésein túl több mint száz tonnányi, a legszigorúbb japán minőségi előírásoknak is megfelelő virslit és más húskészítményt szállít idén a szigetországba – tájékoztatta a cég az MTI-t.
A kiszivárgott várakozásokkal szemben áprilisban nem deficitet, hanem váratlan többletet produkált áprilisban a költségvetés (önkormányzatok nélkül számolt egyenlege). Az előző hónapban ugyanis 75,9...
Az általánosan romló nemzetközi befektetői hangulat már a délelőtti órákban is erősítette a menedéknek számító devizákat, illetve ezúttal a dollárt is, az Európai Központi Bank felől érkezett jelzés...
Hatalmas esés bontakozott ki a nyersanyagpiacokon, az ezüst, az arany, a réz és az olaj árfolyama percek leforgása alatt szakadt több százalékot. A befektetők egyszerre rontottak neki az ajtónak a...
Az önkormányzatoknak mielőbb érdemes elkészíteniük egyéni stratégiáikat, cselekvési terveiket, hiszen a beruházások és fejlesztések mindig egy adott településhez kapcsolódóan valósulnak meg, annak...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,71 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 23.670,80 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,07 százalékkal 23.495 forintra csökkent, az OTP részvény...
Csütörtökön is alig változott, a mintegy két hete tartott 264-265-ös euró jegyzési tartományban ingadozott a forint árfolyama, a svájci frankkal és a jennel szemben azonban nemzetközi devizapiaci ...
A kiszivárgott várakozásokkal szemben nem deficitet, hanem váratlan többletet produkált áprilisban a költségvetés (önkormányzatok nélkül számolt egyenlege). Az előző hónapban ugyanis 75,9 milliárd...
Hatalmas esés bontakozott ki a nyersanyagpiacokon, az ezüst, az arany, a réz és az olaj árfolyama percek leforgása alatt szakadt több százalékot. A befektetők egyszerre rontottak neki az ajtónak a...
Nap eleji sávozást, majd délutáni lecsorgást követően végül zárásban felrántották a BUX-ot, mely 0,1%-os emelkedéssel, átlagos 15 milliárdos forgalommal zárta a csütörtöki napot. A vezető részvények...
Világszínvonalú technológiát képvisel a szív- és érrendszeri betegségek diagnosztikájában a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrumában Magyarországon elsőként ma rendszerbe állított Definition Flash CT. Az új eszközzel jelentősen nő a képalkotó diagnosztika hatékonysága, miközben a sugárterhelés minden korábbinál alacsonyabb lesz.
A Cora áruházakban 2011. május 5. - május 22. között másodszor rendeznek Székely Heteket Magyarországon. A tavalyi sikeres bemutatkozás után Hargita megye mellett már Kovászna és Maros megye is részt vesz az akcióban. A "Székely Termék" márkanéven jegyzett élelmiszer-, kézműves áruk kínálata a tavalyi ötvenhez képest több mint százötvenre bővült....
A szocializmusban belénk ivódott a kiskapuk keresése és nem igazán javított a helyzeten az elmúlt 20 év gyakorlata sem - hangzott el egy korrupcióellenes nemzetközi konferencián
Lassan befejeződnek a tavaszi munkák a földeken, de a gazdálkodók soha nem tudhatják, hogy amit elvetettek, le is arathatják-e? S ha az időjárás kegyes is hozzájuk, akkor a felvásárlók vajon hogyan alakítják majd a piacot. A mezőgazdasági termelés rendkívül tőkeigényes, ám ha valaki jogosult mezőgazdasági támogatások igénybevételére, annak segíthet egy hosszabb távú előfinanszírozási lehetőség: a…
Csütörtökön késő délután is folytatódott a nyersolaj világpiaci árának a csökkenése. A WTI és a Brent egyaránt több mint 6 dollárral gyengült a szerda esti záró szinthez képest. Röviddel 17.30 ...
Pozitív meglepetést hozott a 76 milliárd forintos áprilisi államháztartási többlet, ami arra is utal, hogy a 250 milliárd forintos költségvetési zárolás akár túlzott is lehet - mondták az MTI által megkérdezett elemzők csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által közölt áprilisi államháztartási jelentése után.
Csütörtökön késő délután is folytatódott a nyersolaj világpiaci árának a csökkenése. A WTI és a Brent egyaránt több mint 7 dollárral gyengült a szerda esti záró szinthez képest.
A mai nap is folytatódhat a májusban megindult lejtmenet az amerikai tőzsdéken. Egyedül a technológiai és szolgáltató szektor tartja magát, míg a nyersanyagpiaci vállalatok a nap vesztesei. A mai...
Egyértelműen váratlanul érte az elemzőket az áprilisban kialakult büdzsétöbblet. Egyes piaci szakértők szerint a nemzetgazdasági minisztérium csütörtök délután ismertetett adata tovább javíthatja a...
Az olajár tovább szárnyalhat felfelé, köszönhetően annak, hogy fogytán vannak a világ olajkészletei - mondta a neves befektető, Jim Rogers. Az ezüst esését pedig teljesen normálisnak értékelte, az...
Milyen ruhát kell viselni ha üzleti vacsorára vagy bálba vagyunk hivatalosak és mikor öltözhetünk lazábban? A jó megjelenés nem csak az illemszabályok miatt fontos, hanem mert kutatások igazolják, hogy közvetlenül befolyásolhatja a sikert. Békés Zoltán a MrSale.net öltönyüzlet tulajdonosa összegyűjtötte az üzleti öltözködés legfontosabb formális szabályait.
Hatalmas esés bontakozott ki a nyersanyagpiacokon, az ezüst, az arany, a réz és az olaj árfolyama percek leforgása alatt szakadt több százalékot. A befektetők egyszerre rontottak neki az ajtónak a...
A hazai villamossági nagykereskedelmi piac vezetőjévé vált francia Sonepar tavalyi árbevétele a 2009-es 6,8-ről 8,5 milliárdra nőtt. A 144 dolgozót foglalkoztató multi az előző évhez képest 24 százalékkal több, összesen 910 millió forint adót fizetett az államkasszába.
Hatalmas esés bontakozott ki a nyersanyagpiacokon, az ezüst, az arany, a réz és az olaj árfolyama percek leforgása alatt szakadt több százalékot. A befektetők egyszerre rontottak neki az ajtónak a...
Nagy az érdeklődés az európai uniós források felhasználásával elindított mikrohitel és kombinált mikrohitel program iránt - hangzott el a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (SZRVA) alapításának 20. évfordulója alkalmából rendezett székesfehérvári sajtótájékoztatón csütörtökön.
Köszönetet mondott a magyar uniós elnöki tevékenység eddigi munkájáért a német kancellár, aki úgy értékelte, hogy az elmúlt hónapokban az Európai Unió előtt álló legfontosabb feladatok megvalósítása...
Világszerte nőtt a megújuló energia piacán az üzletkötések száma, az összértékük azonban 15,4 milliárd dollárral 33,4 milliárd dollárra csökkent 2010-ben az előző évhez képest - állapítja meg a PricewaterhouseCoopers (PwC) legfrissebb tanulmánya.
Somogy megyében a kiskereskedő és vendéglátó vállakozások körében a felére csökkent a hatóságok által kirótt büntetés az elmúlt egy év alatt az előző időszakhoz képest - hangzott el a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) Somogy megyei tagszervezetének kaposvári küldöttgyűlésén csütörtökön, ahol a "szálloda-lobbi" előretörésének nevezték a Széchenyi Pihenő Kártya…
A közép-kelet-európai térség feldolgozószektorainak "valamelyest széttartó" aktivitását mutatják az országcsoport legutóbbi gyáripari beszerzési menedzserindexei (PMI), a régión belül ugyanakkor a legnagyobb pozitív meglepetést a magyar ipar aktivitási mutatójának megugrása jelentette, jóllehet ennek fő hajtóereje továbbra is az export volt - közölték londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtökön.
A jelenlegi feltételek mellett már idén kamatemelést tart szükségesnek a Minneapolisi Fed elnöke, Narayana Kocherlakota, aki szerint akár már nyáron is ehhez az eszközhöz kellene nyúlnia az amerikai...
Az elmúlt órában hirtelen beszakadtak a legfőbb amerikai indexek. A Dow 1,5, a Nasdaq 0,7, míg az S&P 500 1,2 százalékos mínuszba került. A mai kereskedés hangulatát egy ma délután napvilágot látott,...
A kezdeti enyhe mínuszok után hirtelen nagyot estek a legfőbb amerikai részvényindexek, zárásra azonban mérséklődtek a mínuszok az amerikai parketten. A végül Dow 1,1, a Nasdaq 0,5, míg az S&P 500 0...
A magyar miniszterelnök németországi útjának megszervezésében kulcsszerep jutott a legnagyobb német magánbanknak. A Deutsche Bank két fórumon is lehetőséget adott Orbán Viktornak, hogy személyesen...