A vállalat jó áron tudott tovább bővülni a lengyel akvizícióval, mondta el tegnap az Inforadio Aréna című műsorában Kassai Ákos, az E-Star vezérigazgatója. Az első negyedéves gyorsjelentés is azt...
Megállapodott az amerikai pénzügyminisztérium az olasz autógyártó Fiattal a Chrysler 6 százalékos részvénycsomagjára vonatkozó opciós jog lehívásáról - közölte a minisztérium csütörtökön este. Az ügyleten 560 millió dollárt kereshet Washington.
Az állítólag zöldségek okozta európai hasmenésjárvány miatt csütörtökön bevezetett orosz behozatali tilalom az Európai Unióból származó zöldségekre számos szakértő és néhány politikus szerint első sorban a hazai termelők megsegítését szolgálja, mások azonban felhívták rá a figyelmet, hogy a spanyol paradicsomot és a holland paprikát csakis a posztszovjet térség déli államaiból és Törökországból…
Tovább húzódik a gdanski Lotos olajfinomító privatizációja iránt érdeklődő cégek rövidített listájának közzététele - jelentette pénteken a Parkiet című lengyel gazdasági-pénzügyi szaklapra hivatkozva...
Színlelt szerződéssel akarták elkerülni egy show-műsor szereplői a személyi jövedelemadó bevallását és befizetését - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Pénzcentrum.hu értesülése szerint nem másról, mint Gáspár Győzőről és feleségéről, Gáspárné Balla Beátáról van szó. A Salgótarjáni Városi Ügyészség vádat emelt ellenük....
Kiszáll az állam a Chryslerből, miután 6%-os részesedését megvásárolja a Fiat 500 millió dollárért. 2009-ben a csődvédelem alá került Chryslerben a Fiat vásárolt tulajdonrészt, illetve az állam 12,5...
Forgalomlassítással megbéníthatják az egész országot június 16-án a szakszervezetek, tiltakozásul többek között az "érdekegyeztetés totális megszüntetése" miatt
A romló gazdasági kilátások miatt jelentősen lassulhatott a foglalkoztatottság-bővülés az Egyesült Államokban - vélik elemzők. A munkaügyi tárca májusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatai...
Európa legerősebb és egyik leggyorsabban növekvő gazdaságában bízik a világ egyik legnagyobb alapkezelője a BlackRock is, amely jelentős részesedést vásárolt a legnagyobb német tőzsdén lévő...
A Volkswagen Golf négyajtós változata kiegészítő jelleggel, melléktermékként szerepelt a modellpalettán, eladási darabszámai a legtöbb piacon messze elmaradtak a ferdehátú társáétól. Nem így...
A tegnapi jelentős esések után kisebb fellélegzést mutatnak az eddigi pénteki kereskedésben a fejlett nyugat-európai piacok, melyek várhatóan a délután érkező fontos makroadatokig egy szűk sávban...
Nyolc görögországi bank minősítésén rontott pénteken a Moody's Investors Service azt követően, hogy csütörtök hajnalban három fokozattal minősítette vissza Görögország szuverén adósi besorolását.
A kínai bankszektor a korábban vártnál 20 évvel előbb, 2023-ra előzheti meg az amerikait, így egyre nagyobb a nyomás a nyugati bankokon, hogy elhagyják az adósságválság-sújtotta területeket és keletnek induljanak - derül ki a Pricewaterhouse Coopers (PwC) pénteken nyilvánosságra hozott jelentéséből.
A nemzetközi szervezetek egy 30-40 milliárd eurós, három évre, azaz 2014 közepéig szóló hitelcsomagot nyújthatnak Görögországnak, emellett a privatizációból ezalatt mintegy 25 milliárd eurónyi...
Mára szinte minden brókercégnél és banknál elérhető a tartós befektetési számla, melyekhez kapcsolódó legfontosabb díjakat alábbi cikkünkben részletezzük. Általánosságban elmondható, hogy a kondíciók...
Nyolc görögországi bank minősítésén rontott pénteken a Moody´s Investors Service azt követően, hogy csütörtök hajnalban három fokozattal minősítette vissza Görögország szuverén adósi besorolását. ...
Az esztergomi aljegyző írásban lemondott posztjáról, a jegyző pedig a megválasztása óta nem hajlandó levezetni a képviselő-testületi ülést - közölte a város polgármestere pénteken az MTI-vel. ...
Májustól szigorúbb munkajogi szabályozás lépett életbe Romániában, amelynek legfőbb célja a feketemunka visszaszorítása. Noha az országban a válság hatására nőtt a munkanélküliség, a munkáltatók háromnegyede napi szintű szakemberhiánnyal küszködik. Ennek egyik oka, hogy a szakképzett munkavállalók nagy része elhagyja az országot, sokan közülük éppen hazánkban találják meg számításukat.
Árok Kornél, a rendvédelmiek sztrájkbizottságának volt vezetője az MTV Ma reggel című műsorában kijelentette: akkor van értelme folytatni a hétvégi tárgyalásokat, ha ma közelednek egymáshoz az álláspontok.
Az Állami Nyomda bejelentette, hogy az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. 2011. május 31-én 1 192 000 darabot értékesített a társaság részvényeiből (vagyonkezelt portfóliójából). A...
Matolcsy György kétharmados törvényben rögzítené az egykulcsos szja-rendszert és hogy annak kulcsa nem lehet magasabb 16%-nál - derül ki az fn.hu-nak adott interjújából. A nemzetgazdasági miniszter...
Nyolc görögországi bank minősítésén rontott pénteken a Moody´s Investors Service azt követően, hogy csütörtök hajnalban három fokozattal minősítette vissza Görögország szuverén adósi besorolását. ...
Az elmúlt három hónap legkisebb bővülését mutatta a brit szolgáltatóipar május folyamán a Markit által közzétett szolgáltatóipari beszerzőmenedzser index alapján.
Matolcsy György kétharmados törvényben rögzítené az egykulcsos szja-rendszert és hogy annak kulcsa nem lehet magasabb 16%-nál - derül ki az fn.hu-nak adott interjújából. A nemzetgazdasági miniszter...
Biztonságosan fogyasztható a magyar zöldség és gyümölcs, senkit nem fenyeget semmiféle veszély, Magyarországra nem érkezett fertőzött zöldség, uborka - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken reggel újságírók előtt Budapesten a Vámház körúti vásárcsarnokban....
A görög adósságszolgálat oxigénhez jut, de még így is magas az államcsőd esélye. Igaz ez legalább nem most, hanem kicsit később következhet be - vélekedik napi devizapiaci kommentárjában a görög...
A Start-kártyák és az ahhoz kapcsolódó kedvezmények nem lettek leállítva, csak a felnőttképzés hazai és uniós forrásai, amelyeket napokon belül újranyitnak - jelentette ki Czomba Sándor államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.
Immár nyolcadik alkalommal indul útjára a "Suits on Bikes - Öltönyösök a nyeregben" jótékonysági kezdeményezés, melynek keretében egy 8 fős, külföldi cégvezetőkből álló csapat visszatér Erdélybe, hogy egy biciklitúrán keresse fel a hátrányos helyzetű gyermekeket, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A készülő, családok védelméről szóló sarkalatos törvény intézkedései nem érintik a családi pótlékot. A kisgyermekes anyák foglalkoztatását viszont úgy támogatná, hogy három évig a munkáltatók...
Helyi népszavazást tartanak Józsefvárosban a hajléktalanokat érintő kérdésekben, a VIII. kerületi képviselő-testület csütörtök esti ülésén elfogadta az erre vonatkozó előterjesztést - közölte Kocs...
Az Állami Nyomda Nyrt. tájékoztatása szerint az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. 2011. május 31-én 1 192 000 darab Állami Nyomda által kibocsátott törzsrészvényt értékesített vagyonkezelt portfóliójából - olvasható a BÉT honlapján.
Forgalomlassítással megbéníthatják az egész országot június 16-án a szakszervezetek. Az érdekvédők az érdekegyeztetés totális megszüntetése és a családokat hátrányosan érintő kormányzati döntések ellen tiltakoznak. Székely Tamás, a vegyipari ágazat elnöke közölte, a VDSZ is csatlakozott a szerveződő akcióhoz.
Az euróövezetnek egy B-tervet is el kellene fogadnia, amely a görög adósság átstrukturálását irányozza elő - írja a Andrew Balls, a világ legnagyobb vagyonkezelő vállalata, a Pimco, európai portfolióigazgatója a Daily Telegraph brit napilap pénteki számában.
A K&H bankcsoport 4,7 milliárd forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben, 16 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A bankadó nélkül a bankcsoport adózott nyeresége 7,9 milliárd forint lenne, közel 42 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszakban - közölte a pénzintézet csütörtökön.
Felhalmozási ajánlását fenntartva a korábbi 6600 forintról 7000 forintra növelte az OTP részvényeire vonatkozó célárfolyamát az Erste Bank. Az új célár közel 15%-os felértékelődési potenciált jelent....
Érezhető kivárás jellemezte az európai piacokat a délelőtt során, miután a befektetők láthatóan nem akarnak jelentősebb pozíciókat felvenni a délutáni fontos amerikai makroadatok előtt. Ennek...
Helyi népszavazást tartanak Józsefvárosban a hajléktalanokat érintő kérdésekben, a VIII. kerületi képviselő-testület csütörtök esti ülésén elfogadta az erre vonatkozó előterjesztést - közölte Kocs...
Akciótervet készít az Európai Bizottság az egészségügyi szakemberek európai szinten egyre nagyobb problémát jelentő hiányának kezelésére - közölte John Dalli, az Európai Unió egészségügyi biztosa...
Jelentősebb piaci hatásokkal nem járó "tisztes kompromisszumnak" minősítették a magyar devizahitelesek megsegítésére kidolgozott otthonmentő akciótervet Londonban
Oroszország csütörtökön bejelentett, az Európai Unió területéről származó zöldségekre vonatkozó importtilalma ellenkezik a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való csatlakozás feltételéül szabott...
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke szerint gyenge-közepes gabonatermés várható őszi búzából az idén. Jakab István szerint a vetések mostani állapot...
Oroszország csütörtökön bejelentett, az Európai Unió területéről származó zöldségekre vonatkozó importtilalma ellenkezik a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO) való csatlakozás feltételéül szabott egyes rendelkezésekkel - közölte pénteken az EU oroszországi képviseletének vezetője, Fernando Valenzuela.