2011. június 4. szombat

jún. 4
14:06
27 milliárd forintba kerül az iszapkatasztrófa (ProfitLine)
Több mint 27 milliárd forintot tesznek ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa által okozott károk felszámolásának és az újjáépítésnek május végén összegzett költségei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint ebből április végéig 12,5 milliárd forintot már kifizettek az érintett költségvetési szerveknek és cégeknek a központi költségvetésből.
jún. 4
14:08
Nagyobb befolyást akar az INA-ban a horvát kormány (ProfitLine)
A horvát kormány nagyobb beleszólást akar az INA irányításába és jövőbeni státuszának meghatározásába - fejtette ki a Bloomberg hírügynökségnek a horvát kőolajipari társaság felügyelő bizottságának elnöke.
jún. 4
14:21
Arab orvos, magyar ékszerész: ahogy tudnak csalnak a parkolásnál (Pénzcentrum)
Megtévesztésig hasonlítottak a valódira azok a másolt parkolójegyek, amelyeket a II. kerületben terjesztettek. Szerdán előállították az elkövetőket, lakásukon még fel nem használt hamis szelvényeket és a készítésükhöz szükséges számítógépeket foglaltak le a rendőrök -jelentette be Seres Ernő, II. kerületi megbízott rendőrkapitány....
jún. 4
14:39
Fehéroroszország devizaeladásra kötelezi exportőreit (ProfitLine)
Fehéroroszország devizaeladásokra kötelezi exportőr vállalatait pénzügyi stabilizációs programja keretében - derül ki a kormány pénteken nyilvánosságra hozott tervéből.
jún. 4
14:39
Várj és spórolj a tankolással! (Portfolio)
Bár az olaj árfolyama emelkedett a héten, a forint sokat erősödött a dollárhoz képest, ami összességében az autósok malmára hajthatja a vizet az előttünk álló héten. A legnagyobb valószínűsége...
jún. 4
15:12
Devizahitelek - tisztes kompromisszum (ProfitLine)
Jelentősebb piaci hatásokkal nem járó "tisztes kompromisszumnak" minősítették a magyar devizahitelesek megsegítésére kidolgozott otthonmentő akciótervet pénteki helyzetértékelésükben az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays Capital felzárkózó piaci elemzői.
jún. 4
15:15
Konzervatív zöldséget mindenkinek - Megjelent Olajos Péter könyve (Portfolio)
Megjelent Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkárának Konzervatív zöldség - Politikáról, gazdaságról jövő időben...
jún. 4
15:45
Sajátrészvény vásárolt az E-Star (ProfitLine)
Az E-STAR Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. 4.545 darab sajátrészvényt vásárolt 10.040 forintos átlagáron június elsején - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szombaton.
jún. 4
17:21
Piaccal ellentétben vették a feltörekvőket a hedge fundok (Portfolio)
Az idei első negyedévben a befektetők többségével szembe menve a feltörekvő piaci hedge fundok 2,3 milliárd dollárnyi friss tőkét könyvelhettek el, miközben jól is teljesítettek, így az általuk...
jún. 4
17:21
Ötöslottó: 1,7 milliárd a főnyeremény - mutatjuk a számokat! (Pénzcentrum)
Már száznál is több nap telt el az utolsó Ötöslottó-telitalálat óta, a főnyeremény pedig egyre csak gyűlik. A héten a megnyerhető összeg 1 milliárd 777 millió forint, minden idők 10. legnagyobb lottónyereménye....
jún. 4
17:24
A klímaváltozás sok helyen veszélybe sodorhatja az élelmiszerellátást (ProfitLine)
Már a közeljövőben komolyan veszélyeztetheti az élelmiszerbiztonságot, és akár éhínségekhez is vezethet a klímaváltozás Dél-Ázsia és a szubszaharai Afrika jelentős részein - derül ki egy tudományos jelentésből.
jún. 4
19:03
Rekordáron kelt el egy nagyon öreg Veuve Cliquot pezsgő (ProfitLine)
Rekordáron, bár a várakozások alatt – 30 ezer euróért (közel 8 millió forint) - kelt el az Aland-szigetek székhelyén egy árverésen a világ legöregebbnek tartott Veuve Cliquot pezsgője, amely egy tavaly nyáron a Balti-tengerben megtalált hajóroncs rakományából származott.
jún. 4
19:05
Kiválasztották a XII. Pannon Bormustra legjobb borait (ProfitLine)
Végeredményt hirdettek a XII. Pannon Bormustrára jelentkezett borok között: összesen tizenöt vörös, tizenöt fehér és tizenhárom édes csúcsbor készítője vehette át az elismerést jelző oklevelet csütörtökön a Budai Gourmet fesztiválon.
jún. 4
19:36
Növelte piaci részesedését az Opel Magyarországon (ProfitLine)
Növelte piaci részesedését az Opel az idén Magyarországon, miután az első öt hónapban eladott 2.168 autóval a személyautó-eladási statisztika élére került - közölte az Opel Magyarország.
jún. 4
19:38
Több óráig nem lehetett használni a bankkártyákat (ProfitLine)
Műszaki hiba miatt jelentős fennakadások voltak a bankkártya-elfogadásoknál, és idegen ATM-ekből sem lehetett pénzt felvenni szombaton 11 órától kora délutánig.
jún. 4
20:09
A múlté lehet a diósgyőri kohászat salakdombja (ProfitLine)
Az egykori diósgyőri kohászat területén, a vasgyártáskor keletkezett kohósalak-domb, az úgynevezett halna felszámolása és az így felszabadult terület hasznosítása a célja az Eurofém-Halna Salakfeldolgozó Kft-nek, amely ületi-logisztikai parkot létesít, a várhatóan az év végén átadandó létesítmény kivitelezéséhez a társaság 776 millió forintot nyert uniós pályázaton.
jún. 4
20:39
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 22. héten (Pénzcentrum)
A 22. játékhéten az Ötöslottón megnyerhető összeg 1 milliárd 777 millió forint, minden idők 10. legnagyobb lottónyereménye....
jún. 4
22:21
Bajban az uborkatermesztők, lesz segítség? (ProfitLine)
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) a németországi hasmenésjárvány következtében az uborkakereskedemben kialakult helyzet nyomán kezdeményezi, hogy a termelőkön kívül álló okok miatt felhalmozott - jelen körülmények között eladhatatlan - zöldségkészletekre a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) nyújtson kivonási támogatást, valamint kezdeményezze az Európai Uniónál az…
jún. 4
22:23
Kutyák helyett keselyűkkel kerestetnek holttestet (ProfitLine)
Kutyák helyett keselyűkkel próbál elrejtett holttesteket felkutattatni a rendőrség Németországban.
jún. 4
22:54
Fenntartó hiányában 'virtuális évadnak' néz elébe az egri színház (ProfitLine)
A szereposztás ugyan kész, ám mégis "virtuális évadnak" néz elébe a Gárdonyi Géza Színház, mert a fenntartó Heves Megyei Önkormányzat ellen megindult adósságellenőrzési eljárás miatt nincs aki finanszírozza a teátrum működését - jelentette ki a színház igazgatója, az évadzáró társulati ülésen pénteken Egerben.

2011. június 5. vasárnap

jún. 5
0:00
Hogyan állapítható meg egy a dinoszauruszok neme? (ProfitLine)
Brit őslénykutatók olyan módszert dolgoztak ki, amely lehetővé teszi a nőstény és hím dinoszauruszok megkülönböztetését.
jún. 5
6:33
Kritikus pillanatban jött Orbán bejelentése (Portfolio)
A kormány egyéves születésnapján, 220 körüli svájci frankárfolyam mellett sikerült olyan állapotba hozni a kormány és a Bankszövetség közötti tárgyalásokat, hogy annak eredményeit Otthonvédelmi...
jún. 5
7:06
Az adózók hátralékának 74%-a reménytelen követelés (ProfitLine)
Tavaly 16,1 százalékkal nőttek az adózói hátralékok, ezen belül a működő adózók tartozásállománya nem változott, a nem működőké viszont jelentősen, 22,9 százalékkal nőtt - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2010. évi tevékenységéről összeállított bulletinből. A teljes hátralékállomány 74 százaléka nem beszedhető, megtérülésére nincs reális esély. Ez az arány egy évvel ezelőtt még 70…
jún. 5
7:09
Az Ötöslottó nyerőszámai a 22. héten (Pénzcentrum)
A 22. játékhéten az Ötöslottón megnyerhető összeg 1 milliárd 777 millió forint, minden idők 10. legnagyobb lottónyereménye volt....
jún. 5
7:27
Kamatmentes befektetés, de nem ingyen (Pénzcentrum)
Mára szinte minden brókercégnél és banknál elérhető a tartós befektetési számla, melyekhez kapcsolódó legfontosabb díjakat alábbi cikkünkben részletezzük. Általánosságban elmondható, hogy a kondíciók megegyeznek a normál befektetési számláéval, sőt egyes szolgáltatók az első évben még kedvezményeket is adnak. A törvény által előírt minimális 25 000 forintos kezdő befizetésnél csak néhány esetben…
jún. 5
7:39
Eladta a veséjét - iPhone-t vett belőle (ProfitLine)
Eladta egyik veséjét egy kínai fiatalember, majd a pénzből vett magának egy iPad2 táblagépet és egy iPhone-t - terjedt el a kínai online médiában, miután az érintett a televízióban is bemutatta testén a friss heget.
jún. 5
8:45
1913 óta ugyanaz a bankszámlája (ProfitLine)
Kilencvennyolc éve ugyanaz a bankszámlája egy 100 éves nőnek az Egyesült Államokban.
jún. 5
8:51
Hiába sok a munkanélküli, kevés a képzett munkaerő (Infostart)
Nemzetközi munkaerő-piaci vizsgálat szerint a magas munkanélküliség ellenére számos vállalkozás hiába keres embert, mert kevés a jól képzett, tapasztalt munkaerő. Az olyan országokban, mint Japán, India, Brazília vagy Ausztrália lenne a legnagyobb igény a munkavállalók képzettségére.
jún. 5
8:57
Leszakadóban a régiónk a hotelpiacon (Portfolio)
A Jones Lang LaSalle legfrissebb Hotel Befektetési Piac tanulmánya szerint a hotelpiac határozottan a fellendülés jeleit mutatja Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA). A kedvező piaci...
jún. 5
9:15
Jön a budai luxuspláza (Pénzcentrum)
A terveknek megfelelően halad Budán a XII. kerületben megvalósuló Hegyvidék Központ kivitelezése. A csütörtöki alapkőletételen a fejlesztő WING Zrt. vezetői, valamint Pokorni Zoltán, a kerület első embere is méltatta, a hangsúlyosan nem egy új pláza, hanem egy környéki szolgáltató és kereskedelmi központ, amolyan "district center" megvalósulásának első lépéseit. A központot az előzetes tervek…
jún. 5
9:18
Eb ura fakó: harapás után kerítésért perli szomszédja (ProfitLine)
Az "eb ura fakó" tézis igencsak állhat arra a dühös brit nőre, akit azért perelt be a szomszédja, mert engedély nélkül építtetett kerítést, de csakis azért, nehogy megharapja kutyája a szomszédot, mint ahogy tavaly.
jún. 5
9:33
Kamatadó-mentes befektetés, de nem ingyen (Pénzcentrum)
Mára szinte minden brókercégnél és banknál elérhető a tartós befektetési számla, melyekhez kapcsolódó legfontosabb díjakat alábbi cikkünkben részletezzük. Általánosságban elmondható, hogy a kondíciók megegyeznek a normál befektetési számláéval, sőt egyes szolgáltatók az első évben még kedvezményeket is adnak. A törvény által előírt minimális 25 000 forintos kezdő befizetésnél csak néhány esetben…
jún. 5
10:09
Holnap folytatódnak a globális klímatárgyalások (Portfolio)
2011. június 6-ától újabb ülésszakkal folytatódnak az éghajlatváltozás elleni küzdelmet fókuszba helyező egyeztetések az ENSZ keretegyezményének égisze alatt. A bonni tárgyalásokon az Európai Uniót a...
jún. 5
10:24
Megtorpant a BUX, mi történt? (ProfitLine)
Megtorpant az emelkedés a részvénypiacon a múlt héten: csökkenő forgalom mellett minimális erősödéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde, amelynek részvényindexe tartani tudta a 23.000 pont feletti szintet.
jún. 5
10:39
A CIG új, független szövetséget hozna létre (Infostart)
Minél előbb szeretné létrehozni a hosszú távú öngondoskodás fontosságát célzó új, független szövetséget a CIG Pannónia Életbiztosító.
jún. 5
10:57
Munkahelyi alváshoz: struccpárna (ProfitLine)
A munkahelyi alvás kényelmesebbé tétele végett struccpárnának nevezett fej- és kézhálózsákkal rukkolt ki egy brit férfi.
jún. 5
11:21
Éhenhalhatunk az állami nyugdíjból (Pénzcentrum)
Nem fenntartható hosszútávon a magyar állami nyugdíjrendszer, ezt a lakosság is többé-kevésbé belátja, azonban még nem jutottak el oda az emberek, hogy nagyobb összegben megtakarítsanak az idős korukra - derül ki a Generali Biztosító legújabb felmérésből. Az emberek jellemzően sokkal kevesebbet takarítanak meg havonta, mint amennyi valós nyugdíj-kiegészítést jelentene, miközben a megkérdezettek…
jún. 5
11:30
A CIG Pannónia új, független szövetséget hozna létre (ProfitLine)
A CIG Pannónia Életbiztosító mielőbb szeretné életre hívni azt az új, független szövetséget, amelynek kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a hosszú távú öngondoskodás szükségességére, amit a válság évei is nyilvánvalóvá tettek - erősítette meg Gaál Csaba, a cég vezérigazgatója az MTI-nek.
jún. 5
11:39
Kiderült: ezért döcögtek szombaton az ATM-ek (Pénzcentrum)
Műszaki hiba miatt jelentős fennakadások voltak a bankkártya-elfogadásoknál, és idegen ATM-ekből sem lehetett pénzt felvenni szombaton 11 órától kora délutánig. A hibát 15 óra utánra elhárították....
jún. 5
12:12
Jön az anyukák részmunkaidős foglalkoztatása és a kőbevésett szja-kulcs (Adózóna)
Nem emelhetik 16 százalék fölé az egykulcsos személyi jövedelemadókulcsot, emelnék viszont a dohánytermékek és a bioetanol jövedéki adóját. A munkáltatókat pedig arra köteleznék, hogy részmunkadőben foglalkoztatássák a kisgyermekes anyukákat. Mit jelentett be még a héten a kormány?
jún. 5
12:14
"Nem lehet megadóztatni a magyar nyugdíjat" (Adózóna)
Azok az 57 év alatti, szolgálati nyugdíjban lévő rendvédelmi dolgozók, akik nem térnek vissza dolgozni, nem nyugdíjat, hanem valamilyen más, az adózás hatálya alá eső, nem a nyugdíjkasszából finanszírozott juttatást kapnak majd - ismertette a vonatkozó terveket Szijjártó Péter, hangsúlyozva: Magyarországon nem lehet megadóztatni a nyugdíjakat, és nem is fogják. A miniszterelnök szóvivője szólt…
jún. 5
12:15
Nagy dobásra készül a játékgyártó (Portfolio)
Az Activison amerikai szoftveres játékokat gyártó cége a napokban bejelentette, hogy a híres Call of Duty Modern Warefare sorozat harmadik részével egyidejűleg (idén november 8-án) elindítja a Call...
jún. 5
12:27
Jelentős teher az üzemanyag drágulása a légitársaságoknak (Infostart)
A kőolaj drágulása komolyan megterheli a légitársaságokat a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) szerint.
jún. 5
12:33
Hatalmas lehet az újabb görög mentőcsomag (Portfolio)
Görögországnak újabb 100 milliárd eurós mentőcsomagra lehet szüksége ahhoz, hogy megőrizze fizetőképességét - írja a Marketwatch a Der Spiegel egy holnap megjelenő cikkére hivatkozva. Ez az összeg...
jún. 5
12:36
Devizahitelek - a bank és a hiteles közösen ajánlhatja fel ingatlanát az eszközkezelőnek (ProfitLine)
A bank csak abban az esetben engedi el a bajba jutott devizahitelesek tartozásának az ingatlanvételár feletti részét, ha a bank és az ügyfél megállapodik abban, hogy közösen ajánlják fel az ingatlant megvételre a nemzeti eszközkezelőnek - mondta el Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója az MTI-nek szombaton.
jún. 5
13:03
Így tőzsdézik a magyar (Infostart)
A magyar tőzsdei forgalomból a lakosság részesedése harminc százalékos, megelőzve ezzel a régióban Lengyelországot és Csehországot - derül ki a KBC Equitas felméréséből. A társaság elemzője azt mondta: az aktívabb tőzsdézésben az is szerepet játszhatott, hogy a válság miatt a részvényárak estek, és emiatt többen láttak lehetőséget ebben a befektetési formában.
jún. 5
13:42
Közös turisztikai fellépést kezdeményeztek a magyar-horvát piknik résztvevői (ProfitLine)
A horvát turisták magyarországi utazásait, a közép-európai régió közös erősítését és a világpiacon mutatkozó versenyben való együttes szereplést is szorgalmazták szombaton a Zala megyei Sormáson rendezett magyar-horvát piknik résztvevői.
jún. 5
13:45
Szenved a BlackBerry gyártója (Portfolio)
Tovább hanyatlik a BlackBerryket gyártó Research in Motion piaci részesedése az amerikai piacon - derül ki a ComScore legfrissebb statisztikáiból. A cég már a harmadik helyre csúszott vissza az...
jún. 5
14:15
Agyonnyomja a légitársaságokat az üzemanyag drágulása (ProfitLine)
A kőolaj drágulása komolyan megterheli a légitársaságokat a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) szerint.
jún. 5
14:21
A legendás magyar étterem drámája: vége, ennyi? (Pénzcentrum)
Csődvédelmet kért a Régi Sipos Vendéglátó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Fővárosi Bíróság mai végzése alapján....

Keresés