Közös megegyezéssel távozik a BKV vezérigazgatói posztjáról Kocsis István – tájékoztatta vasárnap az MTI-t Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
Az amerikai hatóságok keddig adtak határidőt Svájcnak arra, hogy átadja neki adócsalók adatait - jelentette vasárnap a SonntagsZeitung című napilap. A szóban forgó amerikai állampolgárokat azzal gyanúsítja Washington, hogy svájci bankokba menekítették vagyonukat.
A Népszabadság értesülései szerint a Fideszben egyesek úgy vélik, a kormány az eddigi hírekkel ellentétben nem fogadta el a közoktatási törvény koncepcióját, hiszen az komoly kiadásokkal járna. Eközben a készülő Nemzeti alaptantervben a friss tervezetből kiszivárogtatott részletek szerint új tantárgyakat vezetnek be, valamint az állam fog dönteni az igazgatók kinevezéséről - írja a Magyar Hírlap.
Hamarosan Budapesten is megnyílik az első nyilvános CNG (Compressed Natural Gas - sűrített gáz) töltőállomás az alternatív földgáz és biogáz üzemű gépjárművek számára - közölte a Magyar Gázüzemű Közlekedési Klaszter Egyesület (MGKKE) az MTI-vel.
Meredeken csökkennek az ázsiai részvénypiacok a hétfői kereskedés során, miután a pénteken nyilvánosságra hozott adatok alapján az USA-ban augusztus folyamán a várakozásokkal ellentétben nem nőtt a foglalkoztatottak száma, így változatlanul 9,1 százalék maradt a munkanélküliségi ráta. Mindez pedig csak tovább erősítette az amerikai gazdasággal kapcsolatos recessziós félelmeket.
A több mint hatezer főt foglalkoztató győri autógyár két éven belül további 2100 embert vesz fel. Továbbra is nagy hiány mutatkozik járműmérnökökből, gépészmérnökökből, mechatronikai és informatikai szakemberekből - írja a hirado.hu.
Már a fővárosban is lehetőségünk lesz az új, alternatív üzemanyagot, a CNG-t tankolnunk, amellyel akár harmadával is csökkenthetnek autózási költségeink
Az aranyár ingadozásai kicsit sem riasztják a vásárlókat attól, hogy továbbra is elszántan invesztáljanak a nemesfémbe. A befektetők szilárdan meg vannak győződve arról, hogy a világgazdaság elhúzódó problémai miatt az árak még tovább emelkedhetnek. Ugyanakkor kevésbé a haszonszerzés, sokkal inkább a megtakarításaik értékvesztésének megakadályozása motiválja őket
2017-re a hazai részvénypiac forgalma a 2011-re várt érték közel háromszorosára bővülhet, a részvények piaci kapitalizációja 44 millió euró fölé emelkedhet, a külföldi szekciótagok száma 28-ra nőhet,...
Kihúzták a Hatoslottó 35. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálatos szelvény, így a következő héten az elvihető főnyeremény összege 630 millió forint lesz....
A Sämling Solution Consulting és a Business Coach Kft. közös kutatást végez arra vonatkozóan, hogy a piac szereplői hogyan értékelik a tréning és a team coaching viszonyát, sajátosságait, felhasználási lehetőségeit, továbbá miben látják az egyik, illetve a másik hozzáadott értékét.
Népszerűtlen intézkedéseket kell végigvinnie számos szektorban a kormánynak ahhoz, hogy a 2012-es költségvetést össze tudja rakni - vélekedett Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Magyar Hírlapban.
Az új munka törvénykönyvének tervezetére reagáló több száz munkavállaló észrevételeit juttatja el ma a parlamenti pártok frakcióinak a vegyipari szakszervezet - értesült a Népszava. A mai akciót több szakszervezeti konföderáció közös megmozdulása követi szeptember 12-én.
Az ázsiai befektetők ezen a héten a jegybankokra és a pénteken nyilvánosságra kerülő kínai makroadatokra koncentrálhatnak. A holnapi napon lesz az ausztrál jegybank kamatdöntő ülése, a várakozások szerint a kamatszint a legutóbbi emelés után maradhat 4,75 százalékon, sőt az egyre bizonytalanabb globális gazdasági kilátások miatt a legközelebbi lépés újabb kamatemelés helyett akár kamatcsökkentés…
Közös megegyezéssel távozik a BKV vezérigazgatói posztjáról Kocsis István tájékoztatta vasárnap az MTI-t Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
Zárva tartanak ma az amerikai piacok, nemzeti ünnep miatt nem lesz kereskedés a tőzsdéken. Munkaszüneti nap miatt zárva tartanak ma az amerikai tőzsdék. A többi piacon zavartalan lesz a kereskedés...
A Telekom Austria-ügy gyors és teljes feltárását, valamint szigorúbb korrupcióellenes törvényeket szorgalmazott vasárnap Heinz Fischer osztrák államfő, írja az MTI. A szövetségi elnök az osztrák...
Az amerikai tőzsdék pénteki lejtmenetét követően folytatódik az esés a világ részvénypiacain, az európai indexek jelentősebb esésekkel nyithatnak a határidős indexek alapján. Az ázsiai...
A hétvégén több német autógyártó is nyilatkozott a jövő évi kilátásokkal kapcsolatban. A gyengülő növekedés, a romló világgazdasági mutatók dacára sem aggódnak, nem látva okot, hogy előrejelzéseiket...
A PannErgy pénteki bejelentése szerint a társaságban korábban 5% feletti részesedéssel rendelkező East Capital a küszöb szeptember elsejei átlépésével 4,99%-ra csökkentette részesedését. Az East...
Többszáz százalékos haszonnal adják el a kereskedők a zöldséget, gyümölcsöt. A paradicsomért például a termelők kilónként mindössze 50-60 forintot kapnak, közben a fogyasztó ezért már 200 forint feletti összeget fizet....
Az ősszel újabb veszélyes időszakba juthat a világgazdaság - jövendöli Robert Zoellick. A Világbank elnöke az MTI tudósítása szerint úgy látja, hogy miközben a világ más nagy gazdasági központjai...
Nem irigyli a mostani kormány helyzetét Oszkó Péter, a korábbi pénzügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában úgy vélekedett, hogy a kormány részben magának okozta a bajt. A PortfoLion Zrt....
A vagyonadó bevezetése mellett foglalt állást Heinz Fischer osztrák államfő egy vasárnap közzétett interjúban. Fischer ezzel a két kormánypárt között folyó vitában a kormányfő pártjával, az Osztrák Szociáldemokrata Párttal (SPÖ) helyezkedett közös álláspontra, miután az adókról folyó vita egyre élesebbé vált az elmúlt napokban Ausztriában.
Hangulati kereskedés jellemezte a tőzsdéket a múlt héten, többnyire a megjelent makrogazdasági adatok hatására mozdultak az árfolyamok. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) összességében erősödéssel zárta a hetet. A BÉT részvényindexe, a BUX pénteken záráskor 18.233,03 ponton állt, 2,2 százalékkal, 393 ponttal magasabban az előző heti záró értékénél. A vezető részvények az OTP kivételével erősödéssel…
Az euró és az európai gazdaság ellenálló - nyilatkozta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az ausztrál parlamentben. Barroso canberrai látogatása során hangsúlyozta: a gyengülő...
Az MSZP szeretné, ha az Országgyűlés és a kormánypártok elfogadnák az MSZP-nek a többkulcsos adórendszerről és a tb-járulék csökkentéséről, illetve a devizahitelesek megsegítéséről szóló javaslatait - mondta vasárnapi, a fővárosi Orczy-kertben tartott sajtótájékoztatón Török Zsolt.
Az amerikai hatóságok keddig adtak határidőt Svájcnak arra, hogy átadja neki adócsalók adatait - jelentette vasárnap a SonntagsZeitung című napilap. A szóban forgó amerikai állampolgárokat azzal gyanúsítja Washington, hogy svájci bankokba menekítették vagyonukat.
Közel negyven kiállító, éjjel-nappali nyitva tartás, karrier-tanácsadások, valamint élő beszélgetési lehetőség a munkaadókkal. Ráadásul mindez három napig egy-két kattintással elérhető: a Profession.hu Virtuális Állásbörze eltünteti a térbeli és az időbeli határokat szeptember 27 és 29 között.
Az idei 100 milliárd forintos költségvetési "lyuk" befoltozásához szükséges intézkedésekről is tárgyal hétfőn kezdődő, kétnapos, kihelyezett ülésén a kormány
A pénteki amerikai lejtmenet és a ma reggel pesszimizmusról árulkodó ázsiai piacok eredőjeként a negatív tartományban kezdhet a magyar parkett is - véli Bodor Csaba, a Strategon üzletkötője. Bodor a...
Határozottan romlott a hangulat ma reggelre a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amely főként a Görögországgal és Olaszországgal kapcsolatos befektetői pesszimizmussal függ össze, de a német...
Az idei flottamenedzsment szakfórumnak ezúttal a Hungaroring ad otthont, amely az eszmecsere mellett további izgalmas programokat kínál: flottaautók és több száz lóerős Lotus luxus versenyautók kipróbálása
Az amerikai hatóságok keddig adtak határidőt Svájcnak arra, hogy átadja neki adócsalók adatait - jelentette vasárnap a SonntagsZeitung című napilap. A szóban forgó amerikai állampolgárokat azzal...
A Portfolio.hu soron következő délutáni szemináriumán, vagyis március 20-án egy profitábilis devizakereskedési stratégia felépítését ismerhetik meg a résztvevők. Előadónktól megtudhatja, mely...
A CIG Pannónia igazgatósága a közelmúltban elhatározott intézkedés sorozat elemeként 2011. szeptember 5-én döntött a romániai tevékenységének átalakításáról. A társaság az eddig fióktelepen keresztül...
Történelmi mélypontjára esett a 10 éves német kötvényhozam (vagyis árfolyama új csúcson jár), miután feszülten indult a hét és a befektetők a biztonságos menedéket keresik. A 10 éves német kötvény...
A pénteki amerikai lejtmenet és a ma reggel pesszimizmusról árulkodó ázsiai piacok eredőjeként a negatív tartományban kezdhet a magyar parkett is - véli Bodor Csaba, a Strategon üzletkötője. Bodor...
A vagyonadó bevezetése mellett foglalt állást az osztrák államfő. Heinz Fischer ezzel a két kormánypárt között folyó vitában a kormányfő pártjával helyezkedett közös álláspontra
Rendkívül heves mozgások alakultak ki a nemzetközi tőkepiacokon augusztusban, ami a befektetőket egyre inkább az egyedi részvényektől a piacokat jobban átfogó tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) felé...
A kézműipari szakmáknak igen jelentős a szerepe az önfoglalkoztatásban, az iparszerűen dolgozó mesterek pedig több, általában három-öt munkavállalónak is állást adnak kisvállalkozásaikban - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke A kézművesség 1000 éve a Kárpát-medencében címmel Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn rendezett konferencián szombaton.
"Kis játéknak" tartja az adóhivatal elnökhelyettese azt, hogy - mint ahogy a miniszterelnök, a gazdasági miniszter és a számvevőszék elnöke megfogalmazta - a vállalkozások évi 600-1900 milliárd forintot csalhatnak el az áfabefizetés elmulasztásával. Orbán Viktor jobb teljesítményt vár az adóhatóságtól, amely ezt nem veszi kiritikaként. A NAV nem szeretné "lekaszálni" a válságban meggyengült…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,47 pontos csökkenéssel, 18.194,56 ponton nyitott hétfőn. Ez a pénteki záró értékéhez képest 0,21 százalékos gyengülést jelent. Balásy Zsolt, a Concord...