Nemzetközi összehasonlításban is példa nélküli a 27 százalékos áfakulcs, Magyarország után Izlandon a legmagasabb, de ott is csak 25,5 százalék - mondta el a PricewaterhouseCoopers cégtársa. Lőcsei Tamás szerint nehéz megítélni, hogy mennyivel fog bővülni a feketegazdaság az emelés miatt, de az országhatár mentén a fogyasztás biztosan csökkenni fog, és számlagyárak megjelenése sem zárható ki.
A cégeknek a nyitott pozíciók fedezésére szolgáló árfolyamrögzítésre vonatkozó eddigi politikájukat is át kellett gondolniuk, ha nem akartak sokat bukni
A 3 hónapos DKJ-aukció átlaghozama 5,94 százalékos lett, ez jelentősen, 25 bázisponttal meghaladja a legutóbbi hasonló időtávra szervezett aukció átlaghozamát
Az euróövezet felbomlása túl drága lenne, az Európai Egyesült Államokat meg senki sem akarja - de természetesen van egy harmadikutas megoldás is Európa gondjaira
A piaci árnál 10 százalékkal drágább zöld áramot kínál a versenypiacon az Elmű-Émász csoport a környezettudatos fogyasztóknak - jelentette be Nagy Zoltán, a áramszolgáltató cég értékesítési igazgatója kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A tegnapi jelentős esést követően ma sem tud fellélegezni a pesti parkett, mely jelenleg 0,6%-os emelkedést mutat nagyon alacsony, 3,5 milliárd forintos forgalom mellett. A fejlett nyugat-európai...
Bécsi keltezésű, kommentáló elemeket is tartalmazó tudósításban ismertette a Frankfurter Allgemeine Zeitung kedden Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi interjúját a devizahitelesek helyzetéről.
A Kulcs-Soft bejelentette, hogy a társaság elnöke, Kulcsár Tibor tegnap 3100 darab részvényt adott el 201 forintos papíronkénti árfolyam mellett. A tranzakciót követően Kulcsár Tibor tulajdonában...
Az adóellenőrzésről szóló cikksorozatunk most következő részében áttekintjük a határidőket, amelyeket a jogszabályok írnak elő. Mikor nem telik a határidő és mikor lehet meghosszabbítani azt?
A világtrendbe illeszkedik a magyar chips- és üdítőital-adó, amelynek - mint az az ENSZ-közgyűlésnek a nem fertőző betegségekkel kapcsolatos tanácskozásán is kiderült - követői vannak a világban – jelentette ki az MTI-nek New Yorkban helyi idő szerint hétfő este Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára.
Megjelent a Magyar Közlönyben hétfőn az a kormányrendelet-módosítás, amely lehetővé teszi, hogy azok a volt magán-nyugdíjpénztári tagok is hozzájuthassanak tagi kifizetésükhöz, akiknek a pénze a pontatlan adatok miatt visszaérkezett a magánnyugdíjpénztárakhoz.
Közmunkavégzéshez és a gyerekek rendszeres iskolalátogatásához kívánja kötni a cseh kormány a jövőben a szociális segélyeket, amelyeket döntően a csehországi romák kapnak az államtól. Számos roma családnak ezek a szociális segélyek jelentik az egyetlen legális jövedelmet - írja a Právo című baloldali prágai napilap kedden.
Matolcsy György áfaemelésről szóló bejelentése után kisebb vita alakult ki arról, hogy a jelenleg alkalmazott 25 százalékos felső kulcsnál emelhetik-e magasabbra az adó mértékét, esetleg ez uniós szabályba ütközik.
Elnapolták a döntést a Partiscum-ügyben - a takarékszövetkezet így még egy hétig biztosan reménykedhet, nem tekintik semmisnek évekre visszamenőleg egyoldalú szerződésmódosításokat
A tegnapi napon nem csak az európai piacok kerültek leértékelősödési nyomás alá , hanem a főbb amerikai indexek is kaptak a negatív hangulatból. Az S&P 1 százalékos eséssel, a NASDAQ pedig 0,4 százalékos értékvesztéssel fejezte be a napot.
Magyarországon elsőként az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport kínál tisztán megújuló forrásból származó villamos energiát ügyfelei részére. A társaság "Zöld Tarifáját" választó fogyasztók áramigényének kielégítését...
Magyarországon elsőként az ELMŰ-ÉMÁSZ csoport kínál tisztán megújuló forrásból származó villamos energiát ügyfelei részére. A társaság "Zöld Tarifáját" választó fogyasztók áramigényének kielégítését a csoporthoz tartozó Hernád folyón lévő vízerőmű biztosítja majd. A tarifa energiadíja 10%-kal lesz magasabb - derült ki a társaságcsoport mai sajtótájékoztatóján....
Új történelmi csúcsra száguldott az Apple árfolyama a tegnapi kereskedésben és továbbra is a világ legértékesebb vállalatának számít a társaság. A cég piaci kapitalizációja már magasabb, mint a német...
Habár a kormányfő a múlt hét elején még a rezsikiadások befagyasztására adott megbízatást az illetékes szaktárcának, Matolcsy György pénteki általános forgalmi adó emeléséről tett bejelentése mégis...
Az euróövezet felbomlása túl drága lenne, az Európai Egyesült Államokat meg senki sem akarja - de természetesen van egy harmadikutas megoldás is Európa gondjaira
Elnapolták a döntést a Partiscum-ügyben - a takarékszövetkezet így még egy hétig biztosan reménykedhet, nem tekintik semmisnek évekre visszamenőleg egyoldalú szerződésmódosításokat
Az Antenna Hungária folytatja digitális földfelszíni televíziós szolgáltatásainak fejlesztését, és október elsejétől a harmadik DVB-T (digitális földfelszíni televíziózást célzó) multiplex elindításával 13 teljesen új programot kínál - mondta Jean-Francois Fenech, a társaság vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Nem él a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének lehetőségével Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök az MTI-nek kedden elküldött közleményében diszkriminatív, hazug konstrukciónak nevezte a parlament által hétfőn lehetővé tett kedvezményes végtörlesztést.
Reggel a borongós hangulatban még bõ egyéves mélyponton járt a forint az euróval szemben 292 közelében, majd határozott forinterõsödés következett be, ami kora délutánra "elpárolgott"....
Mai kamatmeghatározó ülésén szinten hagyta az irányadó rátát a monetáris tanács. A kamat január vége óta áll 6 százalékon. Bár néhány hete a piacon még a kamatcsökkentés esélyét latolgatták a...
Maradt minden a régiben: immáron 8. hónapja 6 százalékon áll a jegybanki alapkamat, miután az MNB Monetáris Tanácsa keddi ülésén újfent a kamattartás mellett döntött. Rövid távon azonban az elemzők nem zárják ki a kamat emelését
Abszolút értékben elmarad ugyan, de arányaiban az országos átlagot meghaladóan nőtt Zala megyében a társaságok, a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók által befizetett adó; a legnagyobb összeget egy gázellátással foglalkozó társaság, magánszemélyként pedig egy 51 éves nő vallotta és fizette be - közölte keddi sajtótájékoztatóján a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) Zala Megyei Adóigazgatóságának…
A vállalatok 70%-a idén már nem tervez létszámbővítést. Akik mégis, úgy látják: egyre nehezebb jó szakembert találni, és sok a piacon a tapasztalatlan pályakezdő fiatal
Az Orbán-kormánynak nagyot kéne emelnie a nettó hatvanezres minimálbéren, ha nem szeretné, hogy a jövő évi adótörvények miatt a legrászorultabb 1,2 millió polgár elpártoljon tőle. Ha marad a mostani minimálbérszint, a munkavállalók havi tízezerrel visznek haza kevesebbet, mint idén. De nem csak ők: 140 ezer forint nettó alatt mindenkit ez a veszély fenyeget.
Megkezdődött a PannErgy miskolci geotermikus rendszerének tervezett kútjainak második, a kistokaji visszasajtoló kutak közül az első fúrási munkálata. Az előzetes geológiai modellezések és tervek...
Különadót vezetne be a kormány a legtöbb balesetet okozókra. Eddigi gyakorlat szerint a balesetben megsérült emberek ellátását nem a kár okozója, hanem a biztosító fizeti meg. A biztosítás.hu adatai szerint ez most 4 milliárd forint évente. Azt akarja növelni a kormány a gyakrabban balesetet okozó gépjárművezetők kárára, 40 százalékos többletadó formájában....
Megkezdődött a miskolci geotermikus rendszer tervezett kútjainak második, a kistokaji visszasajtoló kutak közül az elsõ fúrási munkálata. Az előzetes geológiai modellezések és tervek alapján a kút várható mélysége 2000 körül méter lesz - olvasható a Pannergy közleményében.
Reggel a borongós hangulatban még bõ egyéves mélyponton járt a forint az euróval szemben 292 közelében, majd határozott forinterõsödés következett be, ami kora délutánra "elpárolgott"....
A megkezdett építkezések száma 5 százalékkal 571 ezerre csökkent augusztusban, az újonnan kiadott építkezési engedélyeké viszont 3,2 százalékkal 620 ezerre nőtt. A szakértők 590, illetve 585 ezer...
Egy fokozattal a befektetésre már ajánlott kategóriába, "BBB-" fokozatra minősítette fel Törökország lírában denominált államadósságának besorolását mai döntésével a Standard and Poor’s....
Reggel a borongós hangulatban még bõ egyéves mélyponton járt a forint az euróval szemben 292 közelében, majd határozott forinterõsödés következett be, ami kora délutánra "elpárolgott"....
Az elektronikai termékek fogynak a legjobban az online piacon, a kategórián belül a telefonok és a PDA-k a legnépszerűbbek – derült ki a KutatóCentrum E-Shopping Electronics Reportjából. Visszaesett ugyanakkor a CD-k, DVD-k és MP3 lejátszók netes kereskedelme.
A tegnapi komoly pesszimizmus után egyelőre optimizmusról árulkodnak az amerikai határidők, melyek közül az S&P 500 8, a Nasdaq 100 20, a Dow 64 pontos emelkedést mutat. A befektetők várhatóan a...