2012. december 19. szerda

dec. 19
9:25
20 millió munkanélküli lehet jövőre az eurózónában (HR Portál)
Húszmilliós csúcson tetőzik az eurózóna munkanélküliségi rátája jövő év végén, a befektetések aránya pedig egészen 2014-ig nem nő majd. Mindezek ellenére 2013-ban már kevésbé komorak a valutaunió kilátásai mint egy évvel korábban - közölte kedden az Ernst&Young a legfrissebb Eurózóna Előrejelzése eredményeit, amely szerint a magyar gazdaság is javuló tendenciát mutat a jövő évtől.
dec. 19
9:30
Az EnBW a magyar energiapiac elhagyását tervezte (Portfolio)
A német EnBW energiatársaság korábban magyarországi eszközei értékesítéseit tervezte, azonban megfelelő vevő híján továbbra is Magyarországon marad - írja a Népszabadság. A társaságnak az...
dec. 19
9:48
Marad a negatív tendencia a béreknél és a foglalkoztatásban is (HR Portál)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden közzétett bér- és foglalkoztatási adatok nem törik meg a korábbi hónapok negatív tendenciáját - mondták az MTI által megkérdezett makrogazdasági elemzők.
dec. 19
9:48
Jó hangulat uralja az európai kereskedést (ProfitLine)
Erősödéssel kezdték a szerdai kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek. Nyitás után 20 perccel a londoni FTSE-100 0,28 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,16 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,19 százalékos pluszban állt.
dec. 19
9:48
Még a nemzetközi hangulat sem tud segíteni a BUX-on (Portfolio)
A kezdő gongot követően úgy látszik, a magyar börze nem tud profitálni az amerikai majd az ázsiai piacokon domináló optimista hangulatból, a BUX előző napi záróértéke alatt indította a kereskedést. A...
dec. 19
9:48
Visszaszorulhat a sport-szponzoráció (Pénzcentrum)
Jelentősen nő az sportcélokra fordított összeg a 2013-as költségvetésben az ideihez képest - írja a Világgazdaság szerdai számában....
dec. 19
9:50
Százezer felnőtt képezheti magát uniós támogatással (HR Portál)
Kedden meghirdették az első olyan idegen nyelvi és informatikai képzéseket, amelyekhez egy kiemelt uniós projekt keretében százezer felnőttnek nyújtanak támogatást.
dec. 19
10:06
Fontos szintről pattant vissza az arany: elesik-e az ellenállás? (Portfolio)
A költségvetési szakadékról szóló tárgyalásokban az álláspontok közelednek egymáshoz, így a nyersanyagpiacokon derűs hangulat uralkodott alapvetően, azonban a fejlemények az aranyat negatívan érintik...
dec. 19
10:08
Kifakadt a bankvezér: eltűnnek a bankok, ha megrendül a bizalom (Portfolio)
A Deutsche Bank társ-vezérigazgatója, Jürgen Fitschen a bankokba vetett bizalom megrendülésére figyelmeztett, szerinte az ügyféllojalitás elvesztése hosszú távon a bankok eltűnését jelentheti - írja...
dec. 19
10:15
Gyorsan utalnak 3 milliárdot a budapesti tömegközlekedésre (Privátbankár)
Rendkívüli támogatást kapott hirtelen a fővárosi közösségi közlekedés.
dec. 19
10:17
Valami még van a kormány tarsolyában? (Privátbankár)
A gazdaságkutatók és a jegybank is módosított októberben kiadott inflációs és GDP prognózisán, jobbára rontottak a várakozásokon, a kormány azonban egyik adat előrejelzésén sem változtatott. Miközben a GDP növekedéssel kapcsolatban a kormány nagyon pozitív eredményt vár jövőre, a gazdaságkutatókhoz képest, addig az inflációval kapcsolatban az egyik legborúsabb előrejelzést a kormány adta. Lehet,…
dec. 19
10:18
Nyilatkozattétel a NAV előtt: ezek a buktatók (Adózóna)
Milyen bizonyítási eszközei vannak az adózónak? Hogyan és miként nem célszerű nyilatkozni? Összeszedtük a buktatókat.
dec. 19
10:19
Botrány robbant ki a KFC és a McDonald's kínai hús-beszállítóinál (Privátbankár)
Komoly visszaélésekre derített fényt a KFC és a McDonald's csirkehús-beszállítóinál a kínai központi televízió (CCTV) - a vállalatok együttműködést ígérnek.
dec. 19
10:21
Kevesebb álláskereső Fejér megyében (HR Portál)
Fejér megyében a nyilvántartott álláskeresők száma csökkent novemberben az előző évhez képest, kissé emelkedett viszont az előző hónaphoz viszonyítva - derült ki a Fejér Megyei Kormányhivatal munkaügyi központja munkaerő-piaci elemzéséből.
dec. 19
10:21
Nagyon komoly gazdaságpolitikai változás kell jövőre (ProfitLine)
A kedvezőtlen makrofolyamatok azt támasztják alá, hogy év végére se javultak a magyar gazdaság 2013-as kilátásai. Az ipari termelés bővülése elengedhetetlen lesz ahhoz, hogy a 0 százalék körüli növekedés meglegyen. A lakossági fogyasztás változatlanul csökkenni fog jövőre is.
dec. 19
10:23
Harminc magyar egyetemista kapott Huawei-ösztöndíjat (HR Portál)
Harminc magyar egyetemista vehette át kedden Budapesten ünnepélyes keretek között a "Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői" ösztöndíjat.
dec. 19
10:23
A Nokia akár már február végén megjelenhet egy 10 colos tablettel (ProfitLine)
A készüléken Windows 8 alapú operációs rendszer fog futni, melynek használatából versenyelőnye származhat a cégnek.
dec. 19
10:24
Fontos szintről pattant vissza az arany: elesik-e a támasz? (Portfolio)
A költségvetési szakadékról szóló tárgyalásokban az álláspontok közelednek egymáshoz, így a nyersanyagpiacokon derűs hangulat uralkodott alapvetően, azonban a fejlemények az aranyat negatívan érintik...
dec. 19
10:26
Tovább javult a gazdasági hangulat Németországban (Portfolio)
Második hónapja javul a gazdasági hangulat Németországban. Az Ifo gazdasági hangulat indexének értéke 101,4 pontról 102,4 pontra emelkedett decemberben, a várt 102 ponttal szemben. Decemberben...
dec. 19
10:28
Nem mozdul a forint reggel óta (Portfolio)
Egy tipikus "fordulós" gyertyát rajzolt a forint a tegnapi nappal az euróval szemben, és közben a nemzetközi befektetõi hangulat is kifejezetten jó - mindkét tényezõ abba az irányba...
dec. 19
10:33
Ennél nagyobb bírságot eddig csak drogpénzek mosásáért kaptak (Privátbankár)
A svájci óriásbank, az UBS 1,5 milliárd dolláros bírságot fizet miután csalt, s brókerek megvesztegetését és nemzetközi kamatmutatók széles körű manipulációját ismerte el.
dec. 19
10:42
Újabb adóemeléseket kaphatunk a nyakunkba (Portfolio)
Gyökeres változás nélkül a gazdaság várhatóan középtávon is csak pangani fog, további munkahelyek kerülnek veszélybe, miközben újak nem létesülnek, a hiány pedig már 2014-től újra növekedésnek indul,...
dec. 19
10:42
Visszaszorulhat a sportszponzoráció (Pénzcentrum)
Jelentősen nő az sportcélokra fordított összeg a 2013-as költségvetésben az ideihez képest - írja a Világgazdaság szerdai számában....
dec. 19
10:44
Megint vett a PannErgy egyik nagytulajdonosa (Portfolio)
A PannErgy Nyrt. a saját nevében, valamint az egyik tulajdonosa a Benji Invest Kft. megbízásából bejelentette, hogy a Benji Invest Kft. 2012. december 18-án 2000 darab PannErgy Nyrt. törzsrészvényt...
dec. 19
10:51
Japán történetében még csak háromszor jött ilyen rossz adat (Privátbankár)
A tokiói pénzügyminisztérium közölte, hogy 953,4 milliárd jenes (mintegy 11,4 milliárd dolláros) kereskedelmi deficitet regisztrált Japán novemberben, amely a szigetország történetének harmadik legnagyobb passzívuma.
dec. 19
10:54
Megjelent a PSZÁF fogyasztóvédelmi jelentése (Infostart)
Megjelent a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének idei második fogyasztóvédelmi jelentése. Ebben a hitelezési, befektető-védelmi és panaszkezelési kockázatokról ír a hatóság. Binder István, a szervezet szóvivője elmondta: 2009 óta várhatóan másfélszeresére nőtt a panaszok száma.
dec. 19
10:54
Stratégiai megállapodást kötött a Tescóval is a kormány (HR Portál)
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a kormány kedden Budapesten a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.-vel.
dec. 19
10:54
Vártnál jobb lett a német ifo üzleti hangulatindex (ProfitLine)
Az elemzők által vártnál némiképp nagyobb mértékben, 102,4 pontra emelkedett decemberben a német üzleti hangulatot követő átfogó mutató értéke a novemberben mért 101,4 pontról - közölte szerdán az ifo német gazdaságkutató intézet. Az októberig az index hat hónapon át csökkent, decemberben pedig a második havi bővülés mutatkozott.
dec. 19
10:56
Sztrájkolnak a közalkalmazottak Görögországban (HR Portál)
Munkabeszüntetést tartanak szerdán Görögországban a közszféra dolgozói, tiltakozásul a tervezett újabb elbocsátások miatt.
dec. 19
10:56
EUR/HUF – Rövid távon még kitarthat a forint, de a hosszú táv... (ProfitLine)
A technikai kép és a nemzetközi hangulatnak köszönhetően egyelőre elmarad a tovább gyengülés a hazai fizetőeszköz tekintetében. Tegnap az rángatózós időszak ellenére a jegybank nem volt rest ismét hozzányúlni az irányadó rátához és 2010 óta nem látott szintekre csökkenteni. 5.75%, így áll most jelenleg az alapkamat és könnyen lehet, hogy még nincs vége a kamatcsökkentési sorozatnak. Három fontos…
dec. 19
11:00
Információra szomjaznak a debreceni vállalkozások (Portfolio)
A Portfolio.hu a BMW-vel karöltve 2012 nyarán indította el a KKV Roadshow című rendezvénysorozatát, amelynek negyedik állomására tegnap került sor Debrecenben. Június óta már több helyszínen is...
dec. 19
11:02
Leváltották a horvát kormány képviselőit az INA felügyelőbizottságában (Portfolio)
Leváltották a horvát kormány képviselőit és újraválasztották a MOL küldötteit az INA felügyelőbizottságában - derül ki a horvát olajvállalat kedden tartott, soron kívüli közgyűlése után kiadott...
dec. 19
11:09
A vártnál jobb adat jött Németországból (Privátbankár)
Magasabb lett a vártnál és optimista várakozásokat tükröz a decemberi német üzleti hangulatindex - közölte szerdán a német ifo gazdaságkutató intézet, a CESifo Group tagja.
dec. 19
11:11
2013-ban megint csökken a reálbérünk (Privátbankár)
A fejlődő piacgazdaságokban hatalmas fizetésemelések várhatók. Ázsiában lesz a legnagyobb a fizetések növekedése. A legnagyobb országok közül Indiában 10,5, míg Kínában 9,5 százalékos lesz a bérek átlagos emelkedése.
dec. 19
11:18
Átrendeződések az INA felügyelőbizottságában (Portfolio)
Leváltották a horvát kormány képviselőit és újraválasztották a MOL küldötteit az INA felügyelőbizottságában - derül ki a horvát olajvállalat kedden tartott, soron kívüli közgyűlése után kiadott...
dec. 19
11:20
Minden adott az emelkedéshez Nyugat-Európában (Portfolio)
Emelkednek a nyugat-európai piacok, a kedvező hangulatot a görögök adósminősítésének javítása, valamint a várakozások feletti német Ifo gazdasági hangulat index fűti. Az irányadó benchmarkok...
dec. 19
11:22
Kerülik az energiaipari óriást a befektetők - Mi áll a háttérben? (Portfolio)
A világ legnagyobb profitot termelő energiaipari cége a Gazprom, a befektetők mégsem szeretik a részvényeket. Az árfolyam 18%-kal esett az év eleje óta és a papírok árazása kiugróan alacsony: az...
dec. 19
11:27
Veszélyes ünnepek: duplájára nőnek a balesetek (Privátbankár)
Csaknem 50 százalékkal nő a figyelmetlenségből eredő háztartási balesetek, lakástüzek száma december 23. és január 5. között, miközben az átlagnál másfélszer több káreseményt jelentenek be ebben az időszakban - közölte a PBA Biztosítási Alkusz Kft. szerdán.
dec. 19
11:27
Egyedi engedéllyel mentesülni lehet a nyugdíj-moratórium alól (HR Portál)
Egyedi engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnának a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Népszava híradása szerint.
dec. 19
11:27
Téli utazás előtt ellenőrizze - zöldkártya, hólánc és téligumi (ProfitLine)
Közeledik a téli utazási szezon, ideje ellenőrizni a téli gumit, a hóláncot és zöldkártyát. A K&H Biztosító összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
dec. 19
11:29
Több megyében is késnek a rokkanttá nyilvánítással (HR Portál)
2012-ben kevesebb ember kérte, hogy nyilvánítsák rokkanttá, és az elutasítottak száma is csökkent. Az elbírálás viszont több megyében is késik - adja hírül az InfoRádió.
dec. 19
11:29
Jövőre is reálbércsökkenéssel számolhatunk (ProfitLine)
A fejlődő országokban jelentős béremelések várhatók 2013-ban, míg a fejlett nyugati piacokon jóval kisebb lesz a bérnövekedés, Magyarországon pedig az idei után jövőre is reálbércsökkenésre lehet számítani - közölte a Hay Group nemzetközi menedzsment tanácsadó cég szerdán.
dec. 19
11:45
Az általános iskolákban is magas a korrupciós kockázat (Privátbankár)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentése szerint a kulturális intézményeknél, a helyi önkormányzatoknál és az általános iskolákban a legmagasabbak az ellenőrzési rendszer hiányosságából fakadó korrupciós kockázati tényezők Magyarországon.
dec. 19
11:54
Ezt fontos tudnod, mielőtt hitelt vennél fel (Pénzcentrum)
Tegnap már részletesen foglalkoztunk a karácsony nagy slágerével, az áruhitellel. De nem csak a lapostévé vásárlásához igényelhető kölcsönök népszerűek az év végi időszakban: a személyi kölcsönök, a folyószámlahitelek és a hitelkártyák is segítséget jelenthetnek, de használatukhoz alapos körültekintés szükséges. Összeszedtük, mihez érdemes nyúlni, ha pénzre van szükségünk....
dec. 19
12:00
Devizapiaci körkép: EUR/HUF, EUR/USD, CHF/HUF (ProfitLine)
Devizapiaci körkép, melyben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
dec. 19
12:03
Balog Zoltán: a diákok csak balhézni akartak (Privátbankár)
"Ha a diákok eljöttek volna, megelőzhettek volna egy döntést" - mondja a "nem is létező" keretszámok nagyon is valós megvágásáról a szakminiszter, aki 4 napot kapott, hogy átdolgozza az egész rendszert.
dec. 19
12:12
Újabb kritika: tarthatlan a pénztárgépek cseréjének határideje (Portfolio)
A pénztárgépek NAV-hoz való bekötésének megvalósítását szabályozó rendelettervezet ismeretében az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) annak újragondolására kéri a...
dec. 19
12:21
Oszkó: a látszatmegoldások miatt még mélyebbre is süllyedhetünk (Privátbankár)
A magyar gazdaság tartós pangást fog mutatni a következő években és a 2013-ra várt visszaesés után sem várható 1 százalékot meghaladó növekedési ütem - mondta Oszkó Péter, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
dec. 19
12:23
A szemétben talált tízmillió jen gazdáját keresik (Privátbankár)
Több mint tízmillió jen készpénzt (mintegy 26 millió forint) találtak egy hirosimai szemétfeldolgozóban - jelentette szerdán az NHK japán televízió.
dec. 19
12:30
Újabb kritika: tarthatatlan a pénztárgépek cseréjének határideje (Portfolio)
A pénztárgépek NAV-hoz való bekötésének megvalósítását szabályozó rendelettervezet ismeretében az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) annak újragondolására kéri a...

Keresés