Optimistán várják a befektetők az Apple holnapi eseményét, amelyen a várakozások szerint legújabb táblagépeit mutathatja be a társaság. A részvények közel 3%-os pluszba lendültek, jelenleg 523 dollár...
Csaknem egymillió forint értékű, adójegy nélküli cigarettát találtak a zalai pénzügyőrök egy furgon tetőkárpitjába rejtve az M70-es autóúton - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.
A kétoldalú kapcsolatokról és az Európai Unió előtt álló kihívásokról is szó esett Szijjártó Péter és Leng Rong, a Kínai Kommunista Párt kutatóintézetének miniszteri rangú elnöke hétfői budapesti megbeszélésén.
Iránykereséssel zajlik a mai kereskedés az amerikai tőzsdéken azután, hogy az S&P 500 múlt héten új történelmi csúcsra emelkedett. A befektetők a kormányzati leállás miatt elmaradt makroadatokra...
Az euróövezet gazdasága két évig tartó recesszió után jövőre kilábal a válságból, az övezet összesített hazai összterméke (GDP) 2014-ben 0,9 százalékkal, 2015-ben pedig már 1,5 százalékkal növekedik az EY - korábbi nevén Ernst & Young - előrejelzése szerint.
Biztonsággal teljesíthető az idei 2,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánycél - írta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára a tárca hétfői online sajtótájékoztatóján.
Iránykereséssel zajlott kereskedés az amerikai tőzsdéken azután, hogy az S&P 500 múlt héten új történelmi csúcsra emelkedett. A befektetők a kormányzati leállás miatt elmaradt makroadatokra várnak,...
Nem ártott a J.P. Morgan részvényeinek az az előzetes megállapodás, amelynek értelmében az Egyesült Államok legnagyobb bankja 13 milliárd dollárt fizet majd ki azért, hogy megszüntessék az ellene folyó polgári peres eljárásokat, amelyeket a 2008-as pénzügyi válságot megelőző derivatív ügyletek miatt indítottak.
Sokan nem látják be: egy jó bróker mindent pénzt megér! Az információ, a naprakészség, a profizmus, az ügyfélcentrikusság és a kreativitás mind szükséges ahhoz, hogy valakiből jó bróker legyen. Ön elégedett a brókerével? Ha nem, cserélje le! Segítünk!