2013. december 21. szombat

dec. 21
4:15
Pofon a magyar áfatörvénynek (ProfitLine)
Az Európai Bíróság csütörtökön ítéletben mondta ki, hogy a magyar áfatörvényben az exportértékesítés adómentességének feltételeit szabályozó rendelkezés ellentétes a közösségi irányelvvel – hívja fel a figyelmet a MAZARS. Korábban előfordult, hogy jóhiszemű eladók az eladási ár 40%-át fizették meg utólag a NAV-nak azért, mert az értékesített termékek kiléptetése az EU-ból kicsúszott az…
dec. 21
6:21
Karácsonyig már nem drágul a benzin (Portfolio)
Emelkedéssel zárta a hetet a Brent, melynek hatására a finomított termékárak is drágultak valamelyest. Ennek ellenére könnyen lehet, hogy az autósok megússzák majd az áremelést. A felmentő sereget...
dec. 21
6:27
A munkabér és a juttatások nem követelhetők vissza! (ProfitLine)
A LIGA Szakszervezetek szerint alapjaiban sérti a jogbiztonság elvét és teljességgel összeegyeztethetetlen a munkajoggal, főként a munkavállalók jogaival a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójának azon utasítása, amely szerint a kétmillió forintnál nagyobb jutalmat vagy prémiumot az állami cégeknél vissza kell fizetni. Az érdekképviselet ezt közleményben tudatta az MTI-vel pénteken.
dec. 21
6:57
Állami cégvezetők milliós jutalmait félti a Liga (Privátbankár)
A szakszervezetek szerint a munkabér és a juttatások nem követelhetők vissza.
dec. 21
6:57
Drágán fizet, ha késve fizet (Adózóna)
Júliustól legfeljebb 30 napon belül ki kell fizetni a számlákat. Milyen időponttól kell számolni a határidőt, el lehet-e ettől térni, milyen szankció sújtja a késlekedőket és hogyan kell a késedelmi kamatot elszámolni? Összefoglaltuk.
dec. 21
7:00
Nem lehetetlenülnek el a magán nyelvtanárok (HR Portál)
A nemzetgazdasági tárca szerint nem lehetetlenül el a nyelvi magánoktatás, amennyiben a magántanárok a piaci alapú működést választják, a továbbiakban is szabadon, tehát kaució és engedélyeztetés nélkül végezhetik tevékenységüket - közölte e Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM).
dec. 21
7:00
Mol-INA-ügy - S&P;: negatív hitelképességi tényező az INA-ügy megoldatlansága (ProfitLine)
Az INA-részesedéssel kapcsolatos bizonytalanságok negatív hitelképességi hatásaival indokolta a Mol pénteki leminősítését a Standard & Poor's.
dec. 21
7:02
Négy nagybank is kivonul? (HR Portál)
Matolcsy György jegybankelnök szerint négy külföldi tulajdonú nagybank vonulhat ki Magyarországról a következő másfél évben. A Magyar Nemzeti Bank elnöke erről a Hír TV Bruttó című műsorában beszélt a szombat esti adás pénteken közölt előzetese szerint.
dec. 21
7:04
Lehessen régi pénztárgép a benzinkutakon, a gyógyszertárakban és a nagyáruházakban (HR Portál)
Javaslattal fordult az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) annak érdekében, hogy a nagykasszák online átállásának időigénye miatt január 1-től a gyógyszertárak, benzinkutak, szállodák, nagy áruházak zavartalanul folytathassák tevékenységüket a régi számítógépek alapú pénztárgépeik átállításának hiányában is.
dec. 21
7:51
Az autósok egyik fele kaphat valamit a fa alá (Privátbankár)
Legutóbb szerdán változtak az üzemanyagárak. Akkor minden autós jobban járt, ráadásul a vártnál nagyobb mértékben vágott az árakon a Mol. Előtte viszont minkét üzemanyag drágult. A szakértők most kiszámolták, hogy hogyan alakulhatnak az árak az év utolsó napjaiban.
dec. 21
8:06
Csodaszérum? Megállíthatja, sőt visszafordíthatja az öregedést egy új vegyület (ProfitLine)
Megállíthatja, sőt visszafordíthatja az öregedést egy új vegyület - derült ki ausztrál és amerikai kutatók állatkísérleteiből. A tudósok felfedezték a sejt egyik rejtett kommunikációs kapcsolatát, amely az idő múlásával egyre kevésbé működik, ám ezzel a vegyülettel újra helyreállítható.
dec. 21
8:09
London szerint egy éve még biztosan van az Európai Uniónak (Privátbankár)
Jövőre sem esik szét az euróövezet, várhatóan más katasztrófa sem éri, ám így sem lesz könnyű.
dec. 21
8:09
1,3 milliárd az Ötöslottó főnyereménye: mutatjuk a számokat! (Pénzcentrum)
Így is lehet már lottózni Magyarországon....
dec. 21
8:11
Radikális közlekedési fejlesztés, csak a terv félmilliárdba kerül (Privátbankár)
Intermodális pályaudvart alakítana ki Veszprém.
dec. 21
8:27
Budai: nem csak magyar ügy a Négy Mancs Alapítvány tevékenysége (Privátbankár)
Budai Gyula szerint egyes állatvédelmi szervezetek káros ténykedése Magyarországon túlnyúló ügy.
dec. 21
8:45
Nagy változások Mexikóban, ettől lehet olcsóbb a benzin? (Privátbankár)
A mexikói elnök aláírta az olajipart liberalizáló törvényt.
dec. 21
8:45
Mit hoz a KAP reformja a magyar agrárium számára? – Interjú Halmai Péter professzorral (Portfolio)
Nem kizárt, hogy 2020 után teljesen új rendszer alakul ki az Európai Unióban...
dec. 21
8:47
Hogy a karácsony valóban örömteli legyen (Portfolio)
A következő napokban, illetve a karácsonyi ünnepek alatt a legfrissebb meteorológiai előrejelzések alapján nem várható nagyobb havazás vagy rendkívüli téli időjárási helyzet. Ugyanakkor ónos esőre és...
dec. 21
9:12
Borzasztóan hiú ember vagyok - amit csinálok, abban a legjobb akarok lenni (HR Portál)
Egyetlen alkalmazottal indult neki vállalkozói pályájának Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója. Ma már elnökként a cég szellemisége felett őrködik, azonban ideje nagy részét a jövő nemzedékének szenteli: 2007 óta az Aquincum Technológiai Intézet igazgatója.
dec. 21
9:39
Tokaji Wine Boutique Étterem nyílt Torontóban (Infostart)
Megnyílt Torontóban a Tokaji Wine Boutique Étterem pénteken. Az üzlet a kontinensen elsőként rendelkezik magyarországi pincészetek termékeinek értékesítésére szóló, illetve a kanadai piacon egyedüliként, a magyar borok helyszíni forgalmazására szóló joggal.
dec. 21
9:45
Kérik az államfőt, hogy ne írja alá a tankönyvtörvényt (HR Portál)
Levélben kérte a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete (TVOT) Áder János köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a kedden elfogadott tankönyvtörvényt.
dec. 21
9:47
Jogszerűtlen a munkabér és a juttatások visszakövetelése (HR Portál)
A LIGA Szakszervezetek szerint alapjaiban sérti a jogbiztonság elvét és teljességgel összeegyeztethetetlen a munkajoggal, főként a munkavállalók jogaival a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójának azon utasítása, amely szerint a kétmillió forintnál nagyobb jutalmat vagy prémiumot az állami cégeknél vissza kell fizetni.
dec. 21
10:18
A leggagyibb céges ajándékok: lejárt húsvéti tojás, öt perc teaszünet (HR Portál)
Egy brit felmérés szerint minden második dolgozó úgy érzi, hogy munkája nincs megbecsülve, mert karácsonykor semmit nem kap a főnökétől. Aki viszont igen, az sem maradéktalanul boldog, írja a ma.hu.
dec. 21
10:18
Intermodális pályaudvart alakítana ki Veszprém (ProfitLine)
Intermodális pályaudvar, több típusú közlekedési szolgáltatást nyújtó közlekedési csomópont kialakítását tervezi Veszprém, a megvalósíthatósági tanulmányt elkészítésére félmilliárd forintot nyert az Új Széchenyi Terv forrásaiból - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
dec. 21
10:33
Mit hoz a KAP reformja a magyar agrárium számára? (Portfolio)
Nem kizárt, hogy 2020 után teljesen új rendszer alakul ki az Európai Unióban. ...
dec. 21
10:35
Cameron: hiba volt a magyarok és mások beengedése (Portfolio)
Mindössze egyetlen homályos mondattal célzott a brit miniszterelnök pénteken az EU-csúcson az új tagállamokból érkező munkavállalók tömeges beáramlásának a korlátozására, hogy aztán nemzeti...
dec. 21
10:51
Kiverte a biztosítékot a tankönyveseknél az új szabályozás (Privátbankár)
A biztonságos tankönyvellátást féltik, és hiányolják az egyeztetést. A köztársasági elnöktől várnak segítséget.
dec. 21
10:51
Döntött a kormány, megérkeztek a friss számok (Portfolio)
Ahogyan arra számítani lehetett, novemberben csökkent a költségvetési szervek tartozásállománya. Az adósság azonban még így is nagyon magas szinten, 111 milliárd forintnál áll. Ezzel pedig még...
dec. 21
10:53
Kimásztak a gödörből a könyvkereskedők (Privátbankár)
Bár még nincs vége a karácsonyi rohamnak, már most látszik: 4 százalékkal bővült a könyvesek forgalma.
dec. 21
11:09
Zentai: Véget ért a válság a könyvpiacon (Infostart)
Úgy tűnik, véget ért a magyar könyvpiac 2008 óta tartó zsugorodása, az idén enyhe növekedésről számoltak be a könyvpiac szereplői - mondta el Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke az MTI-nek, hozzátéve ugyanakkor, hogy jövőre a tankönyvpiac államosítása következtében várhatóan drámaian csökken majd a könyves ágazat forgalma.
dec. 21
11:09
Kiderült, mitől szállt el a devizahitelek kamata (Pénzcentrum)
Az árfolyam és a kamat, ezek miatt szálltak el a devizahitelesek törlesztőrészletei. Az árfolyamot még ha értjük is, mi történt a kamattal?...
dec. 21
11:24
Megszűnő munkalehetőségek, menekülő vállalkozók (HR Portál)
Az Együtt-PM szövetség vezetője szerint elmúlt négy év mérlege így vonható meg: megszűnő munkalehetőségek, leszakadó és Európától távolodó Magyarország, az országot elkerülő befektetők, menekülő vállalkozók és fiatalok, megrogyó forint és emelkedő törlesztőrészletek, tönkretett oktatási rendszer, növekvő szegénység, írja a Magyar Hírlap.
dec. 21
11:24
A világon először teljes műszívet ültettek be Párizsban (ProfitLine)
A világon először teljes műszívet ültetetett be egy szívátültetésre szakosodott francia kutatócsoport egy végső stádiumban lévő, szívelégtelenségben szenvedő betegnek - jelentette be pénteken a szervet előállító Carmat orvos-biológiai cég, amely az EADS európai légi-, űr- és védelmi konzorciumhoz tartozik.
dec. 21
11:27
Az IMF újabb hitelrészletet szabadított fel Ciprusnak (Infostart)
A ciprusi mentőcsomag egyik szervezője, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 114 millió dollárt szabadított fel Nicosiának, mert elégedett a gazdaságszanálási program végrehajtásával.
dec. 21
11:45
A vörösökhöz hozzá kell öregedni - és te mit iszol? (Privátbankár)
Az egyik pincészet munkatársai 1300 embert kérdeztek meg, mit isznak karácsonykor. Noha a többség vörösborivónak vallotta magát, mégis fehér és rozé bort tesz az asztalra. Egy felmérésből kiderül: ma már a nők is beleszólnak, milyen bort igyon a család. A magyar háztartások csaknem negyedében döntenek ők és nem a férfiak, a borról is.
dec. 21
11:57
Egri csapat nyerte a PénzSztár középiskolás pénzügyi-gazdasági versenyt (ProfitLine)
Négy csapat szállt versenybe az első országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny, a PénzSztár országos döntőjében, a győztes az egri Neumann János Középiskola és Kollégium négyfős együttese lett - közölte a versenyt lebonyolító TAS-11 Kft. az MTI-vel.
dec. 21
12:21
Kuba meg akarja szüntetni kettős valutarendszerét (Infostart)
Kuba meg akarja szüntetni kettős valutarendszerét, azaz eltörölnék a kommunista országban az amerikai dollár árfolyamához kötött peso használatát. Marion Murillo elnökhelyettes pénteken jelentette be a kubai parlamentben, hogy meg fogják szünteti a konvertibilis pesot (CUC), és annak használatát összevonják a normál pesoéval.
dec. 21
12:21
Nyert az Állami Nyomda, a NAV-nak szállíthat be (Portfolio)
Két évre szóló, 3,8 milliárd forintos szerződést nyert el az Állami Nyomda, a Pénzjegynyomda Zrt.-vel közös konzorciumban. Ennek értelmében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak szállít le m több...
dec. 21
12:23
Jakab István: nemzeti integrációra van szükség az agrárgazdaságban (Infostart)
A gazdákat, a feldolgozóipar szereplőit és a nagy kereskedelmi láncokat is magában foglaló nemzeti agrárgazdasági integrációt szorgalmazott Jakab István, az Országgyűlés alelnöke szombaton Debrecenben, a városi agrárgazdasági bizottság alakuló ülésén.
dec. 21
12:54
Magyarország tovább növeli törökországi gazdaságdiplomáciai jelenlétét (Infostart)
A kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok további elmélyítése érdekében Magyarország ankarai nagykövetségén külgazdasági szakdiplomata posztot hoz létre - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
dec. 21
12:54
Nem áll meg az élet - dübörög a keleti nyitás (Privátbankár)
A kétoldalú gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok további mélyítése érdekében Magyarország ankarai nagykövetségén külgazdasági szakdiplomata (KGSZ) posztot hoz létre.
dec. 21
12:57
Eladták a TV2-t (Portfolio)
A TV2 vezetése ma hivatalosan is bejelentette a dolgozóknak, hogy az eddigi német tulajdonos, az ProSiebenSat1-csoport eladja az országos kereskedelmi csatornát - írja az Index. "A már igen hosszú...
dec. 21
13:03
Egyes állatvédelmi szervezetek káros ténykedése Magyarországon túlnyúló ügy (ProfitLine)
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára szerint egyes állatvédelmi szervezetek káros ténykedése Magyarországon túlnyúló ügy, ezért a német, a magyar és a lengyel érintetteknek támogatniuk kell egymást.
dec. 21
13:15
Társadalombiztosítás Litvániában (Adózóna)
Cikksorozatunkat, amelyben ismertetjük több Európai Uniós tagállam társadalombiztosítását, most Litvánia társadalombiztosításának bemutatásával folytatjuk.
dec. 21
13:16
Sokan nem vesznek ajándékot karácsonykor (Portfolio)
A magyar háztartások nyolcada nem vásárol karácsonyi ajándékot az idén, de akik vásárolnak, azok általában ugyanannyit gondolnak költeni, mint tavaly tették - derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási...
dec. 21
13:16
20 év után munka nélkül maradhat a TV2 sztárja (Pénzcentrum)
Létszámleépítés áldozata lett Szíj Melinda. A Megasztárban feltűnt énekes azonban nem marad sokáig munka nélkül....
dec. 21
13:18
Ami jó az embereknek... (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium is elismeri, hogy az alacsony infláció kockázatot jelent a 2014-es költségvetésre, de nem aggódik. Meglátása szerint a biztonsági tartalék elegendő lehet ennek...
dec. 21
13:30
Adó- és zárjegyek gyártására szóló szerződést nyert el a Biztonsági Nyomda (Infostart)
Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. és a Pénzjegynyomda Zrt. konzorciuma két évre szóló szerződést írt alá a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) adó- és zárjegyek gyártására - közölte az ANY Biztonsági Nyomda szombaton a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
dec. 21
13:32
Index: Eladták a TV2-t (Infostart)
Az Index hírportál információi szerint a német ProSiebenSat1-csoport eladta a magyarországi TV2 csatornát üzemeltető MTM-SBS Zrt.-t. Azt írták: a tévét Simon Zsolt vezérigazgató, valamint a csatorna gazdasági igazgatója, Yvonne Dederick vásárolta meg.
dec. 21
13:48
Sokat esett 2013-ban az arany ára (Infostart)
Tizenhárom év óta először fordulhat elő, hogy éves szinten csökken az arany ára a nemzetközi piacokon. A csütörtöki New York-i tőzsdezárás idején az aranyár 29 százalékos éves visszaesést mutatott, ilyen mértékű csökkenésre a nemesfém határidős piacán 1984 óta nem volt példa.

Keresés