2013. december 4. szerda

dec. 4
9:14
Megszaporodtak a shortbeszállók (Portfolio)
Érezhető eladói nyomás bontakozott ki a keddi kereskedésben, mely egy látványosabb korrekciót indíthat a piacokon. Ennek megfelelően inkább shortbeszállókat kerestünk, persze a vételi oldalon is...
dec. 4
9:15
Újra 100 millió feletti bírságot szabott ki az MNB (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank 120 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a SAFEBROKER Kft.-t engedély nélkül portfóliókezelésért, s további 5 millió forint bírságot szabott ki bejelentés nélküli függő ügynöki tevékenységért. A szankciót súlyosbította, hogy a társaság a függő ügynöki nyilvántartásban való regisztrációjával is a legális szolgáltatás látszatát keltette a befektetők…
dec. 4
9:16
Megindult a magyar gazdaság - de hogyan? (Portfolio)
A harmadik negyedévben 0,9 százalékkal bővült a gazdaság az előző negyedévhez képest, a naptárhatással igazított éves GDP-növekedés pedig 1,8 százalék volt. A számok 0,1%ponttal még magasabbak is az...
dec. 4
9:18
Együttműködik a MOSZ és az ÉSZT (HR Portál)
Együttműködik a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a megállapodás célja a két konföderáció erejének egyesítése az átformálódó érdekegyeztetési rendszerben - jelentették be az érdekképviseletek kedden.
dec. 4
9:18
Kisebb emelkedés lehet nyitásban az európai piacokon (ProfitLine)
Gyér emelkedést várnak az elemzők a szerdai nyitáskor a főbb nyugat-európai tőzsdéken.
dec. 4
9:18
Soha nem zuhantak még ekkorát a PC-eladások (Portfolio)
Több mint 10%-kal zuhanhatnak idén a személyi számítógépek értékesítései a világban, ami minden idők legnagyobb visszaesése lehet - derül ki az IDC legfrissebb előrejelzéséből. A kutatócég most...
dec. 4
9:20
Megérkeztek a részletes III. negyedéves GDP adatok (ProfitLine)
A KSH ma közzétett végleges adatai alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2013 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint 1,8%-kal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 1,6%-kal, az előző negyedévhez képest pedig 0,9%-kal nőtt. A most közölt számok a novemberi első becslésnél egy tized százalékponttal jobbak lettek, akkor éves…
dec. 4
9:24
KSH: a GDP 1,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben (Infostart)
A bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, és 0,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatokat szerdán.
dec. 4
9:24
Örülhetnek a kereskedők, megint elkezdtünk vásárolni (Privátbankár)
Az elmúlt évek második legjobb kiskereskedelmi adatairól számolt be a KSH.
dec. 4
9:24
Újabb részvénykihelyezés a MOL-nál - Mire készül a társaság? (Portfolio)
A MOL kedd este jelentette be, hogy a Credit Agricole Corporate and Investment Bankkal (CA CIB) 2013. december 3-án részvény adásvételi és részvény opciós szerződést kötött. A társaság ennek...
dec. 4
9:26
KSH: októberben 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene (Infostart)
Idén októberben az első gyorsbecslés szerint 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
dec. 4
9:26
Ezért volt olcsó a mosószer: áfacsalással könnyű akciózni (Privátbankár)
25-30 százalékos árelőnnyel szállt tisztességtelen versenybe a piacon az a pécsi székhelyű bolthálózat, amely működtetői megközelítőleg 430 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek.
dec. 4
9:26
Örülnek a biztosítók az új adókedvezménynek (Portfolio)
A napokban kihirdetett adójogszabály szerint 2014. január 1-jétől - évi legfeljebb 130 ezer forint összegben - adókedvezményt vehetnek igénybe a nyugdíjbiztosítással rendelkezők. Az új szabályozással...
dec. 4
9:28
Tőzsde - Emelkedtek a főbb indexek nyitáskor Európában (Infostart)
Emelkedtek szerdán közvetlenül a kereskedés megkezdése után a főbb nyugat-európai részvényindexek.
dec. 4
9:28
Napi 900 milliót költöttünk wellnessre és pihenésre októberben (Privátbankár)
2013. októberben mind a külföldi- (1,8%), mind a belföldivendég-éjszakák száma (8,2%-kal) emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szálláshelyek – folyó áron számolt – bruttó árbevétele 4,9%-kal nőtt.
dec. 4
9:28
Tovatűnt a pánik a piacokról - Újra emelkedik a MOL (Portfolio)
Az amerikai indexek eséssel zárták a keddi kereskedést azt követően, hogy a hétfői ISM index a várt felett alakult, ami előtérbe helyezte a Fed pénznyomdájának lassításával kapcsolatos aggodalmakat....
dec. 4
9:30
Megindult a forint (Portfolio)
Izgalmas napnak néz elébe a forint. Egyrészt ugyanis számos fontos makrogazdasági adat érkezik külföldről, másrészt pedig úgy tûnik, hogy a nemzetközi piacokra kezdenek visszatérni a vevők...
dec. 4
9:42
Iránykeresés lehet ma a hazai parketten (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38 pontos emelkedéssel, 18 670 ponton nyitott szerdán.
dec. 4
9:42
"Szinte csak alamizsna" a nyugdíjemelés (Pénzcentrum)
Az alacsony infláció miatt kisebb lesz az idei nyugdíjemelés: jövőre 2,4 százalékos inflációval tervez a kormány, és a nyugdíjakat is ennek megfelelően emeli....
dec. 4
9:44
A vártnál is gyorsabban nőtt a magyar gazdaság (Privátbankár)
Megérkeztek a részletes adatok a III. negyedéves GDP-növekedésről: a KSH tovább javította az előzetes adatokat. A vártnál jobban teljesít a mezőgazdaság, de az iparban is biztató folyamatok indultak.
dec. 4
9:46
Végre: újra jár adókedvezmény a nyugdíjbiztosítások után (Privátbankár)
A napokban kihirdetett adójogszabály szerint január 1-jétől adókedvezményt vehetnek igénybe a nyugdíjbiztosítással rendelkezők.
dec. 4
9:51
Emelkedéssel próbálkoznak az európai piacok (ProfitLine)
A tegnapi jelentősebb esés után emelkedéssel indult a kerekedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon. A londoni FTSE-100 0,10 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,20 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,20 százalékkal volt feljebb keddi záró értékénél. Budapesten a BUX index 0,20 százalékkal 18.670,06 pontra emelkedett nyitásban.
dec. 4
9:53
Reálisan látjuk a devizahiteles kérdéskört (ProfitLine)
A magyarok többsége reálisan látja azt, hogy mennyivel nőttek a devizahitelesek terhei, azt azonban már kevésbé tudják megítélni, hogy ez mennyiben vezethető vissza az árfolyamváltozásra, és mennyiben a hitelkamatok emelkedésére – derül ki a Bankmonitor.hu reprezentatív kutatásából. A felmérés rámutat, a válaszadók többnyire nem a bíróságoktól, hanem a bankok és a kormány közös fellépésétől várják…
dec. 4
10:00
Péntekre összeáll a kép Európában (Privátbankár)
Emelkedéssel kezdték a napot a főbb nyugat-európai részvényindexek.
dec. 4
10:18
Kedvező adatok a magyar gazdaságról (Adózóna)
Magyarország bruttó hazai terméke 2013 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a nyers adatok szerint, az előzetes GDP adatokhoz képest is nagyobb mértékben, 1,8 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 1,6 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 0,9 százalékkal nőtt - közölte a nemzetgazdasági tárca.
dec. 4
10:18
Megmozdulna a forint (Portfolio)
Izgalmas napnak néz elébe a forint. Egyrészt ugyanis számos fontos makrogazdasági adat érkezik külföldről, másrészt pedig úgy tûnik, hogy a nemzetközi piacokra kezdenek visszatérni a vevők...
dec. 4
10:18
Rezsicsökkentés: ezért háborognak a társasházkezelők (Pénzcentrum)
A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ) visszautasítja, hogy a lakásszövetkezeti, társasházi tisztségviselőket olyan színben tüntessék fel, mintha nem hajtanák végre a rezsicsökkentésből rájuk háruló feladatokat - olvasható a LOSZ állásfoglalásában. A szövetség az önálló képviselői indítványként, a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő törvénymódosítás benyújtott…
dec. 4
10:20
Tömegével tűnnek el a bankok (Portfolio)
A nagy gazdasági világválság, vagyis az 1930-as évek közepe óta nem látott szintre csökkent az amerikai bankok száma, jelenleg már csak 6891 pénzintézet működik a tengerentúlon. Pedig alig több mint...
dec. 4
10:22
Megosztó képet mutat a szolgáltatói szektor az eurozónában (Portfolio)
Ahogy hétfőn a feldolgozóipar kapcsán megjegyeztük, hogy rendkívül töredezett képet mutatnak az eurózónás beszerzésimenedzser-indexek (BMI), ugyanezt elmondhatjuk a szolgáltatói szektor esetében is....
dec. 4
10:24
Megugrott októberben a kiskereskedelmi forgalom (ProfitLine)
A KSH első gyorsbecslése szerint októberben 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest.
dec. 4
10:36
Adócsaló bolthálózat működtetőire csapott le a NAV (Infostart)
Adócsaló bolthálózat működtetőire csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): a nyolc megyére kiterjedő ügynek tizenhárom gyanúsítottja van, egy férfi előzetes letartóztatásba került - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
dec. 4
10:36
Megbüntették a kínai napenergia cégeket (Portfolio)
Jóváhagyták az uniós tagállamok azt a nyáron létrejött megállapodást, mely minimálárat vezetne be az unió piacán értékesített kínai napelemekre. A vám célja a kínai dömpingáron kínált termékek okozta...
dec. 4
10:38
Apple: indulhat a kínai sikersztori? (Portfolio)
Meglett az eredménye az évek óta tartó tárgyalásoknak az Apple és a China Mobile között, minden jel arra utal, hogy az amerikai technológiai óriás megállapodásra jutott a legnagyobb kínai...
dec. 4
10:40
Ennél már nem lesz rosszabb az ingatlanpiacon (Portfolio)
Óvatos optimizmus, stabilizálódó hozamszintek és továbbra is nyomás alatt lévő bérleti díjak: ezek a legfontosabb tanulságai az ötödik alkalommal publikált Market Sentiment Survey-nek, az Eltinga, a...
dec. 4
10:54
Az őstermelő nem vész el, csak átminősül, így segítene a kamara (Privátbankár)
Az agrárkamara törvénymódosítást nyújtott be az ügyben.
dec. 4
10:54
Mentegetőzik at RBS az IT-hiba miatt (Portfolio)
Kellemetlen helyzetbe került az RBS vezére, ezért magyarázkodni kényszerült. Ugyanis a november végén megtartott kiberhétfőn (cyber monday) a bank egyes ügyfelei egy IT-hiba miatt órákon keresztül...
dec. 4
10:56
Csupa jó hír jött a magyar gazdaságról - de mi lesz 2016-ban? (Privátbankár)
A vártnál is jobban teljesít a magyar gazdaság - lassan kezd vásárolni a lakosság is - 27 milliárdot költöttek szállásra a turisták októberben - vaskos meglepetést hozott az adósságszabály átalakítása, avagy nem átalakítása - hivataloson is csődbe ment Detriot - Nézze meg itt >>
dec. 4
10:57
Ellentmondásos a szabadság hatályos szabályozása (HR Portál)
Az új Mt. megjelenésével megváltozott a gyermek és a szülő fogalma, ami a jogszabály alkalmazása során több problémát felvet a gyermekek után járó szabadsággal kapcsolatban. Egy másik bonyodalmat okozó új rendelkezés, hogy a szabadság mértéke a 30 napot meghaladó keresőképtelenség időtartamával arányosan csökken. Munkajogi ellentmondásokat fejt ki cikkében a LIGA Szakszervezetek szakértője.
dec. 4
10:57
Korrekció indult a forintpiacon (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
dec. 4
10:59
A minimálbérrel együtt több juttatás is növekszik (HR Portál)
Számos minimálbérhez viszonyított juttatás összege emelkedik jövő januártól. Havonta akár hétezer forinttal nőhet a táppénz, nő az álláskeresési járadék és a gyermekgondozási díj (gyed) is – írta a Híradó.hu.
dec. 4
10:59
Hetedszer módosult az idei költségvetés (ProfitLine)
Az Országgyűlés 215 igen szavazattal, 42 ellenében elfogadta az idei központi költségvetési törvény módosításáról szóló előterjesztést szerdán. A változtatással az államháztartás központi alrendszerének hiánya 74,35 milliárd forinttal, 1125,184 milliárd forintra nő.
dec. 4
11:01
A költségvetés jár legjobban a minimálbér-emeléssel (HR Portál)
Minimálbér emelése leginkább a költségvetés bevételeit növeli, míg a kiskeresetűek számára nem jelent nagy különbséget – állítja elemzésében a Policy Agenda.
dec. 4
11:12
Szorosabban együttműködnek a V4 légügyi hatóságai a jövőben (Infostart)
A jövőben szorosabban együttműködnek a visegrádi négyek (V4) légügyi hatóságai, erről állapodtak meg a Budapesten szerdán véget ért kétnapos tanácskozásukon a V4 (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) légügyi hatóságainak vezető tisztségviselői.
dec. 4
11:12
Úgy kell a jó hír a forintnak, mint egy falat kenyér (Privátbankár)
A ma reggeli KSH-jelentések végre adtak egy kis lendületet a forintnak, így elszakadtunk a 304-es euróárfolyamtól.
dec. 4
11:14
Újabb lyukat vágtak a költségvetésen, hetedszer írták át a számokat (Privátbankár)
Több mint 70 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya.
dec. 4
11:16
A gazdák javára döntött az Európai Bíróság, maradhat a támogatás (Privátbankár)
Eredetileg 2009-ben megszűnt volna a földvásárlási támogatás.
dec. 4
11:30
Európai Bíróság: 2013 végéig nyújtható a földvásárlási támogatás (Infostart)
Az Európai Bizottság álláspontjával ellentétben Lettország, Lengyelország és Litvánia mellett Magyarország 2009 vége helyett az idei év, 2013 végéig nyújthat a gazdáknak földvásárlási támogatást - derül ki a luxembourgi Európai Bíróság szerdai ítéletéből.
dec. 4
11:30
Te hogyan jellemzed magad? (HR Portál)
A önjellemzések az önéletrajzban gyakran sablonosak és nem felelnek meg a megpályázott pozíciónak. A HR Blog szerzője, Jobangel arra ad tanácsot, hogyan legyünk lényegretörőbbek.
dec. 4
11:30
Vártnál jobb lett az euróövezeti szolgáltatóipari BMI (ProfitLine)
Kissé visszaesett a novemberi euróövezeti szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) és vele együtt a feldolgozóipart is magába foglaló összetett mutató is - közölte szerdán a Markit Economics piackutató intézet.
dec. 4
11:30
Egyre feljebb tör a MOL és az MTel (Portfolio)
Az amerikai indexek eséssel zárták a keddi kereskedést azt követően, hogy a hétfői ISM index a várt felett alakult, ami előtérbe helyezte a Fed pénznyomdájának lassításával kapcsolatos aggodalmakat....

Keresés