2013. szeptember 13. péntek

szept. 13
4:30
Ingyenessé tennék a távfűtést a legszegényebbek számára (ProfitLine)
Az ingyenesen járó áram és földgáz után ingyenessé tennék a távfűtést is a legszegényebb családok számára – ismertette a szerbiai energiaügyi minisztérium javaslatát csütörtöki számában a Politika című belgrádi napilap.
szept. 13
5:42
Átverős hirdetések: nem tudunk ellenállni az ingyenenergiának? (Pénzcentrum)
Nem mind passzív, ami energiatakarékos....
szept. 13
5:48
Felmondás: amikor kötelező indokolni és amikor nem (Adózóna)
A munkaviszonyt a munkavállaló és a munkáltató egyaránt megszüntetheti felmondással, azonban különbség van a határozott és a határozatlan idejű munkaviszony esetén közölt felmondás, a felmondási idő tartama, a végkielégítésre jogosultság, továbbá az indokolási kötelezettség között. Összefoglaltuk.
szept. 13
6:09
Beindulhatnak a távközlési beruházások? (ProfitLine)
A mobilszolgáltatók és az állam régóta hadakoztak már egymással a frekvenciahasználati jogok megújítása miatt, a tavalyi sikertelen aukció után pedig, melynek végeredményét a Kúria megsemmisítette, még inkább kaotikus volt a helyzet – szeptember elejére azonban a három nagy szolgáltatónak sikerült megegyeznie az NMHH-val minden kérdésben. A frekvenciák maradnak a szolgáltatóknál, a lejáratot…
szept. 13
6:15
Mire költ naponta 15-25 milliárdot az MNB? - interjú Nagy Mártonnal (Privátbankár)
Az MNB hitelösztönzési igazgatója szerint a növekedési hitelprogram hatalmas siker, sikerült a piaci korlátokat lebontani, most jöhet a verseny. Persze azért volt mit tanulni is az első programból, de így is napi 15-25 milliárd forintot tolt a jegybank a magyar gazdaságba.
szept. 13
6:36
Bankkártya-forradalom a világban - Mi a kőkorszakba készülünk? (Portfolio)
Négy év alatt közel harmadával nőtt az elektronikus tranzakciók száma a világban, ami sok országban forradalmi változásként jelentkezett. Magyarországon is egyre nagyobb az elektronikus tranzakciók...
szept. 13
6:42
Ismét csökken a benzin ára (ProfitLine)
Tovább csökkentette, bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken, a gázolaj ára nem változott.
szept. 13
7:15
Cafeteria tervezés - lassan el kell kezdeni (HR Portál)
Míg a kisebb cégek megtehetik, hogy megvárják az adótörvény változásokat, a nagyobb szervezeteknél lassan el kell kezdeni a jövő évi cafeteria tervezését. Nagyszámú munkavállaló foglalkoztatása esetén az előkészítés, egyeztetés, jóváhagyás lényegesen hosszabb folyamat, különösen, ha külföldi a tulajdonos vagy nemzetközi cégcsoport része a cég.
szept. 13
7:15
A horvát kormány komolyan veszi a Mol kártérítési szándékát (ProfitLine)
A horvát kormány komolyan veszi az INA és a Mol közötti szerződést, illetve a Mol azon szándékát, hogy legalább kétmilliárd kunás (80 milliárd forint) kártérítési keresetet nyújtana be a horvát állam ellen – erősítette meg csütörtökön a horvát fővárosban Branko Grcic miniszterelnök-helyettes és Slavko Linic pénzügyminiszter.
szept. 13
7:17
Somogyban is toboroz a győri Audi (HR Portál)
Somogy megyéből is felvennének dolgozókat az Audi Hungária Motor Kft. győri gyárába; középfokú végzettséggel rendelkező munkavállalókat, fém-villamos- és autóipari végzettséggel rendelkező szakembereket keresnek.
szept. 13
7:19
Elkészült a Mol gumibitumen-gyártó beruházása Zalaegerszegen (HR Portál)
Elkészült a Mol Zalai Finomítójában a gumibitumen-gyártó beruházás, ahol saját szabadalom alapján évi 5 ezer tonna útburkoló anyagot tudnak előállítani.
szept. 13
7:21
Elégedetlenek a béremeléssel az egészségügyiek (HR Portál)
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Magyar Orvosi Kamara képviselője is azt mondta csütörtökön egy balatonfüredi tanácskozáson, hogy az egészségügyben végrehajtott béremeléssel nem teljesen elégedettek.
szept. 13
7:23
Fejleszti gyárát a sárospataki Ferro-Tool (HR Portál)
A sárospataki Ferro-Tool Szerszámkészítő és Forgalmazó Zrt. új üzemcsarnokot épít a zempléni városban, és Budapesten is létrehoz egy kisebb üzemet. A cég több mint 750 millió forintos beruházása az új csarnok alapkőletételével csütörtökön kezdődött meg.
szept. 13
7:25
Ipari kémet fogtak a General Electricnél Nagykanizsán (HR Portál)
Ipari kémkedéssel bukott le a General Electric egyik dolgozója a nagykanizsai gyárban még augusztusban. A férfit kirúgták, és a rendőrség is nyomoz ellene.
szept. 13
7:27
Megint jó híreink vannak: még lejjebb ment a benzin ára (Privátbankár)
Ma ismét csökkent a benzin ára, a héten már másodszor.
szept. 13
7:45
Csökkenhet az áfa, olcsóbb lehet a hús (Privátbankár)
Újrakezdődtek az egyeztetések az alapvető élelmiszerek áfacsökkentéséről, sok a nyitott kérdés.
szept. 13
7:47
Beperelték az államot: jogszabályi rendezést ígérnek (Privátbankár)
Hét éve nem lehet felhasználni a kárpótlási jegyet, hiába forog a tőzsdén a papír, ezért perli egy jegytulajdonos a magyar államot; a fejlesztési tárca jogi képviselője szerint készül a jogszabályi rendezés - írta a napi.hu.
szept. 13
7:48
Hűtlen kezeléssel vádolnak két volt szocialista képviselőt (ProfitLine)
Hűtlen kezelés miatt vádat emelt két volt szocialista országgyűlési képviselő ellen a Fővárosi Főügyészség - értesült az MTI Hírcentrum.
szept. 13
7:50
Felháborító a badacsonyi szőlőtőkék kivágása! (ProfitLine)
"Mélységesen felháborít az az eset, amely Badacsonyban történt, 200 újabb szőlőtőkét vágtak ki ismeretlen tettesek egy ottani szőlőültetvényből, ez aljas cselekedet" - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
szept. 13
8:21
Napi többszöri drágulás? Erőfölényben voltak a német kutasok, eddig (Privátbankár)
Németországban az autósok hosszas keresgélés nélkül megtudhatják, hogy melyik töltőállomáson adják a legolcsóbban az üzemanyagot a környéken egy ár-összehasonlító szolgáltatás segítségével, amelyet csütörtökön indított el a versenyhivatal.
szept. 13
8:21
Megágyazott a kormány a tervezett adóemelésnek (ProfitLine)
A japán Miniszterelnöki Hivatal az üzleti beruházások élénkülésére hivatkozva felfelé módosította a gazdaságról szóló értékelését a havonta megjelentetett értékelésében. A legújabb állásfoglalás támogathatja a kormányzatot abban, hogy végrehajtsa a kétlépcsős áfa-emelést.
szept. 13
8:23
Behúzták a féket az ázsiai piacok (ProfitLine)
A közelgő Fed kamatdöntő ülés előtt - melyen minden bizony döntés születhet az eszközvásárlási program szűkítésével kapcsolatban - behúzták a féket az ázsiai részvénypiacok, a börzék többsége csökkenést mutat a héten mutatott rally után.
szept. 13
8:24
Nem lesz elfogatóparancs Hernádi ellen (Portfolio)
Horvátországgal nincs uniós szintű bűnügyi jogsegélyegyezményünk - mondta Valki László nemzetközi jogász az MTI érdeklődésére a tegnapi napon azzal kapcsolatban, hogy újabb horvát megkeresés érkezett...
szept. 13
8:42
Komolyan veszik a horvátok a MOL fenyegetését (Portfolio)
A horvát kormány komolyan veszi az INA és a MOL közötti szerződést, illetve a hazai olajtársaság azon szándékát, hogy legalább kétmilliárd kunás (80 milliárd forint) kártérítési keresetet nyújtana be...
szept. 13
8:42
Nem csak a hús áfáját csökkentenék? (Pénzcentrum)
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) ugyan már készített egy, az alapvető élelmiszerek áfája csökkentésének költségvetési hatásaival kapcsolatos elemzést a kormány számára, Lázár János múlt heti bejelentése a sertés- és baromfihús áfájának mérsékléséről újraindította az egyeztetést a VM és a nemzetgazdasági tárca között....
szept. 13
8:44
Egymilliárd távhőfejlesztést adtak át Kaposváron (Portfolio)
Európai uniós támogatással, több mint egymilliárd forintból bővítették és korszerűsítették a távfűtést Kaposváron. A most befejezett fejlesztés során 6500 méter új vezetéket feltettek le és öt új...
szept. 13
8:46
Leminősítette a Citi a Magyar Telekomot (Portfolio)
Frissítette a Magyar Telekomra készített modelljét a Citi elemzője, aki ennek következtében a távközlési részvényekre vonatkozó ajánlását a korábbi vételről semlegesre rontotta. Ezzel párhuzamosan a...
szept. 13
8:48
Bennfentes tranzakció az OTP-nél (Portfolio)
Az OTP felügyelőbizottsági tagja, dr. Horváth Gábor 2013. szeptember 12-én az OTP Bank Nyrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével 10 000 darab OTP törzsrészvényt értékesített. A...
szept. 13
8:50
A MOL részvényein a befektetők szeme (Portfolio)
Az amerikai indexek a szerdai záróértékeik közelében fejezték be a tegnapi kereskedést annak hatására, hogy a befektetők újabb fejleményekre várnak a Fed eszközvásárlási programjával, illetve a...
szept. 13
8:52
Itt fogynak a legjobban a lakások (Portfolio)
Továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében a legdinamikusabb a lakóingatlan-piac az ország 19 megyéje közül, vagyis itt a legmagasabb az eladott lakóingatlanok lakásállományhoz viszonyított aránya -...
szept. 13
8:54
OTP - Vezető állású személy OTP részvény tranzakciója (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint dr. Horváth Gábor az OTP Bank Nyrt. felügyelő bizottsági tagja 2013. szeptember 12. napján, az OTP Bank Nyrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével 4.299,-forint/darab átlagáron 10.000 darab OTP törzsrészvényt értékesített.
szept. 13
9:00
Eladta összes OTP részvényét egy bennfentes (Portfolio)
Az OTP felügyelőbizottsági tagja, dr. Horváth Gábor 2013. szeptember 12-én az OTP Bank Nyrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével 10 000 darab OTP törzsrészvényt értékesített. A...
szept. 13
9:02
Megvan, kik építik ki a vasúti informatikai rendszert (Portfolio)
A GSM-R vasúti kommunikációs hálózat kiépítésére pályázók közül hárommal folytatott tárgyalásokat a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. A pályázat nyertese a Kapsch és az MVM Ovit lett - írja...
szept. 13
9:04
Eladja a SocGen az ázsiai privátbanki üzletágát (Portfolio)
A francia óriásbank, a SocGen nem állt meg a japán privátbanki üzletágának értékesítésénél, a friss hírek szerint eladják az ázsiai üzletágat is. Névtelenséget kérő források szerint már felkérték a...
szept. 13
9:06
Summers lehet a következő Fed elnök (Portfolio)
Lawrence Summers, az Egyesült Államok korábbi pénzügyminisztere lehet a Fed következő elnöke - írja a Nikkei, japán elnöke. Nem ez az első lapértesülés, amely szerint Summers esélyesebb, mint a Fed...
szept. 13
9:15
Itt a meglepetés: az élelmiszerek is húzzák az ipart (Privátbankár)
Idén júliusban az ipari termelés volumene 4,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés bővülésében – a munkanaphatáson túl – elsősorban az élelmiszeripar, a gép, gépi berendezések gyártása, valamint a járműgyártás eladásainak növekedése játszott szerepet.
szept. 13
9:18
Summers lehet a következő Fed-elnök (Portfolio)
Lawrence Summers, az Egyesült Államok korábbi pénzügyminisztere lehet a Fed következő elnöke - írja a Nikkei, japán elnöke. Nem ez az első lapértesülés, amely szerint Summers esélyesebb, mint a Fed...
szept. 13
9:18
Riasztó: 2,3 millió magyar nem fizet rezsit! (Pénzcentrum)
Magyarországon közel 2,3 millió fogyasztó van késedelemben egyes rezsidíjak fizetésével, díjhátralékuk megközelítette a 124 milliárd forintot....
szept. 13
9:20
Gyarapodnak az ipari megrendelések (Portfolio)
2013 júliusában az ipari termelés volumene az előző hónaphoz képest (szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazítva) 0,3%-kal nőtt. Az éves bővülés mértéke munkanap-hatástól szűrve 2,5%-os volt. A KSH...
szept. 13
9:22
1000 dollár alá eshet az arany a Goldman szerint (Portfolio)
A Bloombergnek adott nyilatkozatában a Goldman Sachs árupiaci vezető elemzője, Jeffrey Currie elmondta, hogy a Fed eszközvásárlási programjának leállítása az utóbbi napok esése ellenére további...
szept. 13
9:24
További forintgyengülés jöhet (Portfolio)
Megtört tegnap este az amerikai részvénypiacok lendülete és a devizapiacokon is az óvatosság jelei, pontosabban a dollár újraéledő ereje kezd megmutatkozni. A jövő heti Fed-döntés előtt könnyen...
szept. 13
9:26
Hivatalos: tőzsdére megy a Twitter (Portfolio)
Tőzsdére megy a Twitter, amihez a dokumentumokat már benyújtotta az amerikai pénzügyi felügyelethez - közölte a társaság a saját hivatalos Twitter-oldalán. A dokumentumok egyelőre nem nyilvánosak,...
szept. 13
9:27
Saját mobil és laptop a munkahelyen - nincs szabályozás, pedig kellene (HR Portál)
Nem szabályozzák a hazai vállalkozások a privát mobileszközök céges környezetben való használatát, pedig nemcsak milliós kártérítést és pénzbüntetést kockáztatnak, hanem azt is, hogy jogvita esetén teljesen kiszolgáltatottá válnak munkavállalóikkal szemben – mutat rá egy ügyvédi iroda portálunkhoz eljuttatott szakmai anyaga. Az egyedi szabályozás nélkül még adatlopás gyanúja esetén sem feltétlenül…
szept. 13
9:27
Továbbra sem dübörög a hazai ipar (ProfitLine)
A KSH ma közzétett adatai alapján az ipari termelés júliusban az előző év azonos időszakához képest 4,8%-kal emelkedett a júniusban regisztrált 0,6%-os visszaesés után. Az idei év első hét hónapjában az ipari termelés 0,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
szept. 13
9:28
A Magyar Telekom vezetésével esik a magyar tőzsde (Portfolio)
Az amerikai indexek a szerdai záróértékeik közelében fejezték be a tegnapi kereskedést annak hatására, hogy a befektetők újabb fejleményekre várnak a Fed eszközvásárlási programjával, illetve a...
szept. 13
9:29
Larry Summers ülhet Bernanke székébe (ProfitLine)
Folyosói pletykák szerint Obama elnök már letette a voksát Larry Summers mellett, aki Ben Bernankét fogja váltani a Fed elnöki székében. A Facebook részvények szárnyalását idézte elő a kínai kormány tilalmi feloldása, mintegy 600 millió új felhasználó előtt nyílhat meg az oldal.
szept. 13
9:33
Nem számítanak nagy vágtára a hazai parketten (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13 pontos csökkenéssel, 18 277 ponton nyitott pénteken.
szept. 13
9:36
"Aljas cselekedet a szőlőtőkék kivágása" (Portfolio)
A badacsonyi elkövetők Magyarország hírnevének is ártanak. A VM egyeztet a belügyi szervekkel...
szept. 13
9:36
Ezért perli egy kárpótlási jegy tulajdonos a magyar államot (Pénzcentrum)
Hét éve nem lehet felhasználni a kárpótlási jegyet, hiába forog a tőzsdén a papír, ezért perli egy jegytulajdonos a magyar államot; a fejlesztési tárca jogi képviselője szerint készül a jogszabályi rendezés....
szept. 13
9:38
Ők tollasodtak meg a válságot kirobbantó bank bukásán (Portfolio)
A pénzügyi válság kitörését arra a napra datálják, amikor a Lehman Brothers jövő vasárnaphoz képest öt éve csődeljárás alá került. A kirobbanó krízisnek azonban vannak nyertesei is: a Lehman...

Keresés