Júliusban és augusztusban országos ellenőrzési sorozatot tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Több mint 15 ezer ellenőrzést végeztek, amelyből csaknem minden negyediknél találtak valamilyen hiányosságot. Volt olyan gyümölcsös, ahol hemzsegtek a feketemunkások, és volt egy fagyis, aki miután bezárták az üzletét, átcuccolt a szomszédba - de hiába.
A bankok elszámoltatásának költségvetése lesz a jövő évi büdzsé, amelynek tervezete már nagyjából elkészült, de a vitája a hétfő-keddi kormányülésen kezdődik - mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és országos kampányfőnöke hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,73, a frankfurti DAX index 1,02, a párizsi CAC-40 index 0,95 százalék esést mutatott. Az euróövezeti indexek közül az EuroStoxx50 1,07 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 0,78 százalékkal esett. Pénteken az európai indexek nagy veszteséggel zártak, az ...
Az áramtörvény egyik értelmező rendelkezése olyan meghatározást ad a lakossági fogyasztóra, ami alapján esetenként vállalkozások is ebbe a kategóriába kerülhetnek, így olcsóbban juthatnak áramhoz - írta a Világgazdaság.
Nagyjából elkészült a 2015-ös költségvetés tervezete, de a vitája a hétfő-keddi kormányülésen kezdődik - jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és országos kampányfőnöke hétfőn a...
Csúnyán zárták az előző hetet az amerikai tőzsdék, és a világgazdaság növekedésével kapcsolatos félelmek illetve az első amerikai kamatemelésre történő spekuláció miatt hétfőn ismét az eladók...
Újabb amerikai ebolás beteg miatt tovább zuhannak a légitársaságok és az internetes utazási szolgáltatásokat nyújtó cégek részvényei, a javuló fundamentumok ellenére is nagy veszteségeket könyvelhetnek el ezen cégek. Devizahitel – Forintosítás
Európa egyik nagy problémája az erőteljes energiafüggőség Oroszországtól, ami különösen a mostani feszült helyzetben lehet veszélyes. A hosszú távú függetlenedést segítené egy fontos azeri...
Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3,3 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára 4,9, az élő állatok és állati termékeké 0,8 százalékkal csökkent.
Júliusban és augusztusban országos ellenőrzési sorozatot tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV munkatársai több mint 15 ezer ellenőrzést végeztek, amelyből csaknem minden negyediknél találtak valamilyen hiányosságot. A mulasztási bírságok összege meghaladja az 530 millió forintot. Mindezeken túl 70 esetben került sor 12 napos üzletbezárására, valamint hat esetben üzletbezárást helyettesítő…
Egyre több megbízó ismeri meg az interim menedzsmentet, az első tapasztalatokat követően pedig már bátrabban nyúlnak ehhez az eszközhöz. Az interimeket leginkább ezen speciális hivatás rugalmassága motiválja, a nem elhanyagolható anyagi szempontok mellett. A Hammel & Hochreiter, valamint az Interim Menedzser Akadémia közös kutatásának eredményeit összegeztük Kristóf Györgyivel és Virágh…
Világszerte megkérdezte az álláskeresőket az 50 álláskereső portált tömörítő The Network szövetség. Az emberek kétharmada akár külföldre költözne munka reményében, írja a Napi.hu.
A különböző külső kockázatok nem növelték meg a hiteltörlesztési költségeket, Lengyelország ezért a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) megnyitott rugalmas hitelkeret (felxible credit line, FCL)...
Carl Icahn befektetési guru szerint az Apple nemrégiben bejelentett fizetési megoldása, az Apple Pay néhány éven belül milliárdokat hoz a technológiai óriás konyhájára - derül ki a a milliárdos...
Újabb amerikai ebolás beteg miatt tovább zuhannak a légitársaságok és az internetes utazási szolgáltatásokat nyújtó cégek részvényei, a javuló fundamentumok ellenére is nagy veszteségeket könyvelhetnek el ezen cégek.
Nagyszabású tesztet hajt végre hétfőn az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia - írja a Wall Street Journal. A cél az, hogy megvizsgálják, miként reagálnának most egy globális bank...
Több mint 15 ezer vizsgálatot végzett, és csaknem minden negyediknél talált valamilyen hiányosságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a júliusban és augusztusban tartott országon ellenőrzések során. Az adóhatóság hétfői tájékoztatása szerint a mulasztási bírságok összege meghaladja az 530 millió forintot, 70 esetben került sor 12 napos üzletbezárásra, 6 esetben üzletbezárást helyettesítő bírság…
A júliusban és augusztusban tartott 15 ezer ellenőrzés negyedénél talált valamilyen hibát az adóhatóság. A mulasztási bírságok összege több mint 530 millió forintot tett ki, és még mindig a nyugtaadási fegyelem az egyik legkomolyabb probléma. A foglalkoztatás területén az ellenőrzések harmadánál találtak jogsértést.
Számos brit bank és elemző is úgy gondolja, hogy a brit jegybank tervezett lépése, miszerint a globális 3% helyett magasabbra tenné a tőkeáttételi mutató szintjét, negatív hatással lehet a...
A horvát kormány tárgyal az Egyesült Államok által a MOL-INA-ügyben felajánlott közvetítés feltételeiről - mondta Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter a horvát HRT közszolgálati tévécsatornának vasárnap...
A növényi termékek 4,9, az élő állatok és állati termékek árának 0,8 százalékos csökkenésének eredőjeként augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nőtt a bankrendszer forintlikviditása szeptemberben, ami nagyobb részt a kéthetes eszközök átlagállomány változásában, kisebb mértékben pedig az egynapos betétek növekedésében tükröződik – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn honlapján az előzetes adatokat. A jegybank megjegyzi, hogy 2014. augusztus 6-ától az MNB irányadó eszköze a kéthetes MNB-kötvény helyett a kéthetes jegybanki betét…
Az amerikai külügyminisztérium szívesen közvetítene a Mol és a horvát kormány között az INA ügyében - feltételezések szerint az oroszokat akarják távol tartani.
Az idén, a magyar mezőgazdaságot sújtó különböző időjárási körülmények, különösképpen az Yvette ciklon súlyos károkat okozott a hazai méhcsaládokban, ezért a Földművelésügyi Minisztérium lehetőséget biztosít, hogy a méhészek vis maior bejelentést tegyenek
A nagy volumenű, vasúti flotta korszerűsítésre szóló német és svéd megrendeléseket követően az ABB jelentős megrendelést kapott, aminek köszönhetően a vállalat új generációs vontatási átalakítói biztosítják majd a korszerűsített mozdonyállomány jobb energiahatékonyságát.
Szerény erősödést ért el hétfőn kora délelőtt a forint a bankközi devizakereskedelemben, az euró jegyzése a kora reggeli 305,77 forintról 305,24 forintra csökkent délelőtt tíz órára. Az árfolyam hétfőn kora reggeltől szűk tartományban, 305,16 és 305,93 forint között alakult. A dollár jegyzése a kora reggeli 241,00 forintról 240,79-re, a svájci franké 252,87 forintról 252,48-ra, a ...
Az európai tőzsdéken is eséssel indult a hét azt követően, hogy már napok óta eladói nyomás alatt álltak a tőzsdék a növekedési félelmek és a közelgő amerikai szigorítás miatt. A déli órákhoz...
Ma már nem elég egy egyszerű álláshirdetés, különösen, ha valóban a fiatal generáció tehetséges tagjaira szeretné kivetni a hálóját egy vállalat. A piacon megjelenő új generációhoz a toborzóknak és kiválasztóknak is alkalmazkodniuk kell. A HVG Online toborzási konferenciáján az derült ki, hogy ma már elengedhetetlen a közösségi portálok használata a HR-esek számára, mert ez a korosztály…
Elutasította a bíróság a DRB Dél-dunántúli Regionális Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Az ítélet szóbeli indoklása szerint a pénzintézet általános szerződési feltételeinek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő pontjai egyetlen esetben sem feleltek meg maradéktalanul,…
Napirend előtt értékeli a miniszterelnök a Fidesz-KDNP választási győzelmét – Első- és másodfokon is lesz devizahiteles tárgyalás – Sokan még mindig számla nélkül dolgoznak, a NAV büntetett
Elutasította a bíróság a DRB Dél-dunántúli Regionális Bank Zrt. magyar állam ellen benyújtott devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.
Lazított a szabályozáson Kína, ennek megfelelően könnyebben hozzáférhetnek a kínai helyi kötvénypiachoz a külföldi befektetők. Amerikában több alapkezelő nem is tétlenkedett, új ETF-eket jegyeztetnek...
A lengyel jegybank elnöke és a jegybank monetáris tanácsának tagjai nyilatkozatokkal hűtötték hétfőn a további kamatcsökkentésekről kialakult piaci várakozásokat. A lengyel gazdaság egyensúlyban van...
A 2014-es Nobel-díjasok sorából már csak az van hátra, hogy megtudjuk, ki kapja a közgazdaságtudomány legrangosabb díját. A bejelentés ma délután 1 órakor lesz, a potenciális jelöltek természetesen...
Nőtt a bankrendszer forintlikviditása szeptemberben, ami nagyobb részt a kéthetes eszközök átlagállomány változásában, kisebb mértékben pedig az egynapos betétek növekedésében tükröződik - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn honlapján az előzetes adatokat.
A magyarok 60 %-a csak a forint alapú befektetésekben bízik, a devizás alapokat viszont macerásnak tartják, és túl magasnak találják a devizaváltás költségeit, derült ki a Fidelity Worldwide Investment online kutatásából. A befektetési alapokkal rendelkezők 30 %-a gondolja tévesen úgy, hogy a külföldi cégek nem indítanak befektetéseket forintban, és 60 %-uk választ inkább hazai, mint külföldi…
Nőtt a bankrendszer forintlikviditása szeptemberben - a forgalomban lévő készpénz állománya majdnem 3600 milliárd forint, a kormány betétállománya ugrott a hó végén.
Az Oroszország által elcsatolt Krím félszigeten kiképzett zsoldosok mintegy százfős csapata érkezett a kelet-ukrajnai Donyeckbe, hogy a szakadár erők oldalán bekapcsolódjon a harcokba – írta hétfőn Dmitro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet vezetője Facebook-oldalán. A szakértő – aki egyben az ukrán hatóságok által a szakadárok ellen indított, Kijev által terrorellenesnek nevezett…
Nőtt a bankrendszer forintlikviditása szeptemberben, ami nagyobb részt a kéthetes eszközök átlagállomány változásában, kisebb mértékben pedig az egynapos betétek növekedésében tükröződik - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn honlapján az előzetes adatokat.
Három pénzügyi intézmény devizaperét tárgyalják hétfőn a bíróságokon, közülük egyet másodfokon. A DRB és ÉRB keresetét már elutasította a Fővárosi Törvényszék.Az ÉRB keresetét is elutasították 2014...