Az uniós előírásoknak megfelelően Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke elküldte a biztosok nevét tartalmazó listát Matteo Renzinek, az Európai Unió soros elnökségét ellátó Olaszország kormányfőjének – közölte pénteken az Európai Bizottság. Az uniós szerződés értelmében a tagállamok képviselőit tömörítő tanács jóváhagyása szükséges a listához, majd ha ez megvan, a névsort…
Az elemzőket is meglepte, hogy mekkorát ugrott a pannon puma – Heim Péter szerint lesz olyan bank, amelyik kivonul Magyarországról – egyelőre azonban a bíróságon küzdenek igazukért
A Macskabajusz Művek Egyenlőség, testvériség, közbeszerzés című, felemás futballpályát ábrázoló plakátja lett a 14. ARC plakátkiállítás pályázatának győztes munkája, amelyet a többi 110 pályaművel együtt mától láthatunk az Ötvenhatosok terén.
Az Oroszországot érintő újabb szankciók köre a bankszektorra, az olajiparra és a hadiiparra fog kiterjedni. Az olajipar és hadiipar nagyot kap, de az EU-s cégek ezt követően kölcsönt sem vehetnének...
A rezsicsökkentés egy része egyszerűen a válság következtében lezajlott energiaár-csökkenés lekövetése volt. Máshol viszont már nagyon a határon járnak az árak. Rejtélyek azért így is vannak. ...
Magyarország a közösségi támogatási források felhasználásával egy versenyképes, erős gazdaságot szeretne kialakítani a 2014-2020 közötti időszakban - mondta a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára az 52. Közgazdász-vándorgyűlésen pénteken Nyíregyházán.
A kínai vállalatok számára Magyarország lett Európa kapuja, idén pedig jó esély van arra, hogy a tavalyi után újabb rekordot döntsön a Kínába irányuló magyar export - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken A keleti nyitás politikája című szemináriumon Budapesten.
Kalifornia lehet az első amerikai állam, amely teljesen száműzi az egyszer használatos műanyagszatyrokat, amennyiben Jerry Brown kormányzó is áldását adja a törvényjavaslatra.
Felfüggesztette a Fővárosi Törvényszék az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását pénteken, és – elfogadva a hitelintézet javaslatát – a bíróság az Alkotmánybíróság elé terjeszti az ügyet.
A meglepő csütörtöki európai kamatcsökkentés után felbolydultak a tőkepiacok, de a forint hamar visszakerült oda, ahol korábban volt, 313,4 körül ingadozik. Nagy kérdés, hogy az EKB bejelentett könnyítése tulajdonképpen mennyit is jelent euróban, mekkora tőkeinjekciót kap Európa?
Kifejezetten hasznos áttekintő táblázatot mutatott be az 52. Közgazdász Vándorgyűlés délelőtti előadásai egyikében Tóth Tamás, a Miniszterelnökség Szabályozási Főosztálya főosztályvezetője, amelyből...
A Fővárosi Törvényszék ma három újabb pénzügyi intézmény devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja.Halasztanak a Hévíz és Vidékénél 2014.09.05 14:17Szeptember 22-re halasztotta a...
A nemzeti italboltok magyarországi bevezetéséről felröppent hírekkel kapcsolatban közölt kommentárt pénteken a SME című szlovák liberális lap. A szerző, Peter Morvay szerint még nem tudni, hogy a nemzeti dohányboltok után lesznek-e nemzeti italboltok is Magyarországon. A kormány ugyanis újból cáfolta a hírt, ez azonban valószínűleg csak annyit jelent, hogy a közelgő önkormányzati választások előtt…
Magánkórház nyílik a Duna-parton évek óta üresen álló betontorzóban - értesült a Napi.hu. A 2007 óta kihasználatlanul épületet a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Trigraint Zrt. fejlesztésében...
Az Európai Unió az oroszországi embargó által sújtott zöldség-gyümölcs ágazat megsegítésére közösségi szinten 125 millió eurónyi forrás biztosításáról döntött.
Augusztusban, a legforgalmasabb nyári hónapban tovább növekedett a légi utasok száma a Budapest Airport termináljain. Az augusztusi forgalom 9,2 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. London továbbra is toronymagasan vezet a választható városok versenyében. Több utast szállított a Lufthansa is.
A pénzügyi alapismeretek nem túl bonyolultak, ám eljuttatásuk a fiatalokhoz csak új módszerek révén lehet sikeres - hangzott el az OTP Fáy András Alapítvány OK Oktatóközpontjának "tanévnyitóján". A Központ októbertől "Karrieriskolát" is indít.
A Magyar Nemzeti Bank úgy tud 200 milliárdot elkölteni, hogy még marad is neki. Mégis honnan? A lecsupaszított válasz az, hogy árfolyamnyereségből. Az erősebb forint mellett vett devizatartalékát...
Eddig két hitelintézet nyert részlegesen az állammal szemben, de azt minden esetben elutasította a bíróság, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon. Most nem.
Augusztusban 142 ezer fővel növekedett az amerikai versenyszféra foglalkoztatottsága. Az elemzők 210 ezerre számítottak. A munkanélküliségi ráta a vártnak megfelelően alakul, 6,1% volt augusztusban. ...
Az 500 millió forint feletti projekthitelekből és 200 millió forint feletti, banki mérlegbe vett ingatlanokból vásárolna a jegybank által felállítani tervezett eszközkezelő (bad bank), amely...
Petro Porosenko ukrán államfő és az orosz-barát szakadárok legfőbb vezetője mindketten tűzszünetet rendelnek el a mai nap folyamán, amennyiben megszületik a kétoldalú írásos megállapodás a...
Nagy volt a csend a délelőtti kereskedésben, kora délután azonban felpörögtek az események. Az amerikai foglalkoztatottság várttól elmaradó bővülésére erősödés indult a nyugati piacokon, a BUX...
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) soron kívüli alkotmánybírósági (Ab) elbírálásban bízik az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet devizahiteles ügyében. A Fővárosi Törvényszék pénteken felfüggesztette az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását, és – elfogadva a hitelintézet javaslatát – úgy döntött, az Ab elé terjeszti a devizahitelekkel összefüggő ügyet. Az IM…
Az előzetes híreknek megfelelően péntek délután 4-től életbe lép a tűzszünet az ukrán hadsereg és az oroszbarát szeparatisták között - állapodtak meg a felek délután Minszkben nemzetközi...
A Fővárosi Törvényszék ma három újabb pénzügyi intézmény devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalta. A törvényszék az Alkotmánybíróság elé terjeszti az egyik ügyet.Nem volt...
Két nagy előnye van a takarékszövetkezeti rendszer átalakításának: az összevont, közös tőkemegfelelés kialakítása és a standardizált működés - mondta előadásában a Takarékbank...
A nemzeti italboltok magyarországi bevezetéséről felröppent hírekkel kapcsolatban közölt kommentárt pénteken a SME című szlovák liberális lap. A szerző, Peter Morvay szerint még nem tudni, hogy a nemzeti dohányboltok után lesznek-e nemzeti italboltok is Magyarországon. A kormány ugyanis újból cáfolta a hírt, ez azonban valószínűleg csak annyit jelent, hogy a közelgő önkormányzati választások előtt…
Lényegében a Nemzeti Innovációs Hivatal alapjaira épül az új, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában az intézmény létrehozásáért felelős kormánybiztos, Pálinkás József hozzátette: reményei szerint hatékonyan és koordináltan tudják majd felhasználni a különböző helyeken rendelkezésre álló forrásokat.
Balog Ádám a jegybank bankrendszerről szóló 10 pontja kapcsán igyekezett eloszlatni a félreértéseket Nyíregyházán. Elárult néhány részletet a rossz bankról is: októberben indulhat az a fél éves időszak, amely során a bankok eladhatják problémás hiteleiket vagy behajtás során hozzájuk került ingatlanjaikat az új eszközkezelőnek
Augusztusban 142 ezer fővel növekedett az amerikai versenyszféra foglalkoztatottsága. Az elemzők 210 ezerre számítottak. A munkanélküliségi ráta a vártnak megfelelően alakult, 6,1% volt augusztusban....
Ugyan egyelőre csak néhány rajzot, grafikát tett közzé a Hyundai új, H350-es haszonjárművéről, de egyes aspektusokból határozottan ismerős képet mutat. Nem kell sokat várni a valós képekre sem,...
A vártnál jóval rosszabb munkaerőpiaci adat érkezett Amerikából, a gyenge számok hatására az EUR/USD kurzusa az 1.298-as szintek közelébe ért, az arany árfolyama felfelé vette az irányt, 1271 dollár közelébe erősödött a jegyzés. Forrás: GazdaságTV.hu
A magyarországi földgáztárolókban már 3352 millió köbméter földgáz van, a töltöttség az egy évvel korábbi legmagasabb szintet is több mint 24 százalékkal meghaladja és napról-napra tovább emelkedik, a betárolás folyamatos - közölte az MVM Csoport. Kilenc hónapos kimaradást azonban már megéreznénk.
A forintot ma már nem tépázta meg az orosz-ukrán tűzszünet híre, sőt a vártnál rosszabb amerikai munkapiaci adat sem hozott érdemi mozgást az euróval szembeni árfolyamban. Szerdán pedig Putyin...
Nem kimutatható szoros összefüggés az egyes bankszektorok jövedelmezősége, illetve hazai/külföldi tulajdon szerinti megoszlása vagy koncentrációja között - mondta Simonyi Tamás, a KPMG igazgatója az...
Augusztusban az előző havinál és a vártnál is lényegesen kisebb mértékben nőtt a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban - közölte pénteken a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS).
A második negyedévben az eurózónában 0,7 százalékkal, az Európai Unió egészében 1,2 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) éves összevetésben – jelentette pénteken második, pontosított becslése alapján az EU statisztikai hivatala, az Eurostat. Az előző negyedévhez képest az eurózónában nem változott a GDP, az Európai Unióban 0,2 százalékkal nőtt. A tagállamok közül negyedéves szinten ...
A magyarországi földgáztárolókban már 3352 millió köbméter földgáz van, a töltöttség az egy évvel korábbi legmagasabb szintet is több mint 24 százalékkal meghaladja és napról-napra tovább emelkedik, a betárolás folyamatos - közölte az MVM Csoport pénteken az MTI megkeresésére.
A harcok szüneteltetéséről szóló jegyzőkönyvet írtak alá Kijev és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok képviselői pénteken Minszkben a kontaktcsoport ülésén.
Nagyon enyhe mínuszban nyitottak a fontosabb New York-i indexek pénteken. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,07 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,03 százalékkal, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,01 százalékkal volt alacsonyabb pénteken nyitáskor előző napi záróértékénél. Csütörtökön csökkenéssel zártak a New York-i értéktőzsde főbb mutatói annak ellenére, hogy az…
A magyarországi földgáztárolókban már 3352 millió köbméter földgáz van, a töltöttség az egy évvel korábbi legmagasabb szintet is több mint 24 százalékkal meghaladja és napról-napra tovább emelkedik,...
Augusztusban az előző havinál és a vártnál is lényegesen kisebb mértékben nőtt a nem mezőgazdasági ágazatokban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban – közölte pénteken a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS). Augusztusban 142 ezerrel nőtt a nem mezőgazdasági ágazatokban a magánszektorban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban.…
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges beruházások megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. Az erről szóló kormányrendelet a legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg, kijelölve azokat a hatóságokat, amelyek eljárnak a beruházásnál. Az ügyek koordinálására a fővárosi kormánymegbízottat…
Újabb 140 millió euró értékű intézkedéscsomagot állított össze az Európai Unió azoknak a nyugat-afrikai országoknak, amelyek az Ebola-járvány ellen küzdenek – tudatta pénteken az Európai Bizottság. A pénzből 38 millió eurót közvetlenül Guinea, Sierra Leone, Libéria és Nigéria egészségügyi rendszerének korszerűsítésére, a járvány ellen küzdő egészségügyi alkalmazottak támogatására fordít az Európai…