Minisztériumokban ajánlanak állásokat fogyatékkal élő hallgatóknak egy új ösztöndíjprogramban. Eddig alig néhány megváltozott munkaképességű ember dolgozott minisztériumokban és kormányhivatalokban.
Ma jár le az ingyenes készpénzfelvételre bejelentkezés első határideje. Aki a számlavezető bankjánál a szükséges formanyomtatványon még hétfőn megteszi ezzel kapcsolatos nyilatkozatát, már februárban kétszer ingyenesen vehet fel készpénzt, összesen 150 ezer forintot.
A marihuána nem veszélyesebb mint az alkohol - vélekedett Barack Obama amerikai elnök a The New Yorker magazinnak adott nyilatkozatában, amelyet terjedelmes portré keretében ismertetett a lap vasárnap.
A Századvég januári közvélemény-kutatása szerint a magyar lakosság több mint kétharmada, vagyis 67 százaléka nem támogatja a LÉT munkacsoport által kidolgozott alapjövedelem-koncepciót - tájékoztatta a kutatás eredményéről a Századvég kommunikációs igazgatója pénteken.
A kínai gazdaság éves összevetésben 7,7 százalékkal növekedett 2013-ban, csakúgy mint a tavalyi év utolsó negyedében - derült ki a Pekingben hétfőn közzétett statisztikai adatokból.
A fogyatékossággal élők kevesebb mint öt százalékának van munkahelye Romániában, amit a megfelelő oktatás és az adókedvezmények hiányának, illetve az akadálymentesítés alacsony szintjének tulajdonít a fogyatékossággal élők országos szervezete (ONPHR) - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
A Külügyminisztérium konzuli szolgálata óvatosságra inti azokat a magyar állampolgárokat, akik Belgiumban szeretnének munkát vállalni, ugyanis az elmúlt hónapokban több panaszbejelentés is érkezett egy belgiumi munkalehetőségeket közvetítő cég ellen.
A hét első napján nem lesz kereskedés az Egyesült Államokban ugyanis hétfőn tartják a megemlékezést Martin Luther Kingről. A világ többi részén a megszokott módon lesznek nyitva a tőzsdék, valamint...
Keresetet nyújtott be a horvát alkotmánybíróságra a zágrábi megyei bíróság ellen Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója - értesült a Magyar Nemzet.
Alig mozdult, csupán néhány fillérrel változott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest hétfő kora reggelre a péntek esti jegyzésekkel összevetve a bankközi piacon.
Kiszivárgott információk szerint a francia PSA Peugeot Citroën autógyártó igazgatótanácsa jóváhagyta azt a lehetséges 3 milliárd eurós tőkeemelésről szóló tervezetet, melynek keretében a kínai Dongfeng Motor és a francia állam vezető részvényessé válhat.
A kínai gazdaság éves összevetésben 7,7 százalékkal növekedett 2013-ban, csakúgy mint a tavalyi év utolsó negyedében - derült ki a Pekingben hétfőn közzétett statisztikai adatokból.
Aggódnak az iparimák-termesztők, akik egyelőre nem kaptak semmilyen írásos tájékoztatást arról, hogy a legnagyobb hazai felvásárló, a Tiszavasvári Alkaloida Gyár valóban befejezi-e az itteni morfinhatóanyag-gyártást, és felmondja-e a termeltetési szerződéseket - számol be több lap a Máktermelők és Termelésszervezők Országos Szövetségére (MTOSZ) hivatkozva.
Mint ismeretes múlt héten ismét tárgyalóasztalhoz ült a MOL a horvátokkal, így az elmúlt napokban megélénkült a híráramlás a MOL-INA-ügyben. A horvátok a legutóbbi hírek szerint a Genfben működő...
A múlt héten a benzin ára a mediterrán piacon 0,2%-kal lett drágább, a gázolajnál 0,7%-os csökkenés jelentkezett. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt átlagosan 0,1%-kal gyengült. Mi jön ki ebből?
Keresetet nyújtott be a horvát alkotmánybíróságra a zágrábi megyei bíróság ellen Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója - értesült a Magyar Nemzet.
A tavalyi év utolsó negyedévében kicsivel lassult a növekedés Kínában. Az éves index 7,7 százalékos növekedést jelzett, ami minimális lassulást jelentett az előző negyedévhez képest. Az adat annyiban...
A tulajdonosi háttere alapján eddig megvizsgált 15 ezer, uniós forrást elnyert cég, illetve civil szervezet közül mintegy 600 esetében van szükség további adatokra ahhoz, hogy tisztázni lehessen, nem minősülnek-e offshore cégnek, szervezetnek. Az átláthatatlannak bizonyuló pályázók listáját március végén hozzák nyilvánosságra - írja hétfői cikkében a Világgazdaság....
Csökkenéssel indult a hét az ázsiai részvénypiacokon, ebben alapvetően az játszott szerepet, hogy a hétfőn ismertetett adat szerint lassult a kínai gazdaságnövekedés a tavalyi utolsó negyedévben az előző három hónaphoz képest.
A Deutsche Bank kellemetlen meglepetést okozott befektetőinek azzal, hogy a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozóan 1,15 milliárd eurós adózás előtti veszteségről adott számot a várt 628 milliós...
Az amerikai indexek eltérően teljesítettek pénteken azt követően, hogy a vártnál gyengébb adatok érkeztek az ország ingatlanpiacáról és az ipari termelési adatok eltérő képet mutattak. Az ázsiai...
Egyetlen más EU-társállam sem támogatja David Cameron terveit az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás korlátozására - hogy talál így megoldást az unión belül Nagy-Britannia?
Új finanszírozást kaphatnak a kkv-k Hollandiában, intézményi befektetők összefogásából egy olyan alap állhat fel, amely bankhitelek mellé adna társfinanszírozást. A cégeknek legalább 10 millió eurós...
Folytatódik az Egyesült Államokban a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon. Míg múlt héten a bankok voltak a fókuszban, az elkövetkezendő napokban a technológiai cégek ontják számaikat a...
A 2013-ban 5,8%-ot bővülő magyar autópiacon a Mazda 76,34%-ot növekedett, mellyel a 100 autónál többet értékesítő márkák között a legeredményesebbnek bizonyult. A magyar importőr 0,61 százalékpontos...
Újabb vevő jelentkezett be a Deutsche Telekom amerikai leányvállalatáért, a Bloomberg információi szerint most a japán Softbank kezdett tárgyalásokat a német vállalattal. Úgy tűnik, kapós a...
Bár több szempontból is nyugodt hét elé nézünk, egyedi részvényekben esetleg devizapárokban alakulnak olyan formációk, melyek nagyobb mozgásokat hozhatnak. Ma a Richter mellett a UnitedHealth Group...
A Csipak Péter nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó Immobilia Real Estate Development Kft. nevét találta meg a Blikk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtási eljárással érintett cégek listáján. A...
2008. januárjában vásárolt 7%-nyi részesedést a MOL-ban a cseh energetikai óriásvállalat, a CEZ, részvényenként 30 000 forinton, a papírokra azonban a hazai olajtársaságnak vételi opciója van, ami...
Bár a kínai GDP-adat nem tért el érdemben a várttól, enyhén borongós hangulatban kezdődött a hét a nemzetközi piacokon. Ez azt eredményezte, hogy a forint kis gyengüléssel egyhavi mélypontja...
A Deutsche Bank kellemetlen meglepetést okozott befektetőinek azzal, hogy a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozóan 1,15 milliárd eurós adózás előtti veszteségről adott számot a várt 628 milliós...
Az amerikai indexek eltérően teljesítettek pénteken azt követően, hogy a vártnál gyengébb adatok érkeztek az ország ingatlanpiacáról és az ipari termelési adatok eltérő képet mutattak. Az ázsiai...
Itt az újév és az év első hónapjaiban várhatóan most is sor kerül a munkaerő-piaci kereslet-kínálat szokásos év eleji felfutására. Az aktivitás növekedését idén várhatóan élénkülő gazdasági környezet is erősítheti, így a szezonális trend talán még intenzívebb lesz. Érdemes tehát átgondolni, milyen eszközkészlettel vágunk neki a szezonnak, milyen újításokat tudunk csatasorba állítani a…
Csökkenéssel indult a kereskedés az európai részvénypiacokon, a vezető indexek közül a német DAX 0,3 százalékkal, a francia CAC-40 és a brit FTSE-100 0,1-0,1 százalékkal csökkent. Budapesten a BUX index 0,67 százalékkal 19.254,98 pontra esett vissza nyitásban.
Decemberben 0,1 százalékkal emelkedtek a német termelői árak az előző hónaphoz képest, éves összehasonlításban 0,5 százalékos volt a csökkenés a német statisztikai hivatal hétfői jelentése szerint.
Bár a kínai GDP-adat nem tért el érdemben a várttól, enyhén borongós hangulatban kezdõdött a hét a nemzetközi piacokon. Ez azt eredményezte, hogy a forint kis gyengüléssel egyhavi mélypontra...
Czomba Sándor hétfő reggel a Kossuth Rádió műsorában megerősítette, hogy a kormány február elején tárgyal a Dunaferr tulajdonosaival. A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár tájékoztatása...
Hatalmas, 767 milliárd eurós tőkehiányuk van az európai bankoknak az Európai Központi Bank átfogó vizsgálatát megelőzően - írja egy tanulmány a Bloomberg beszámolója szerint. A 767 milliárd eurós...
A kínai gazdaság lassulása, a bankok számára kedvezőtlen pénzügyi reformok és az interneten hódító versenytársak miatt idén kevesebb, mint 10%-kal növekedhet a kínai tőzsdei bankok profitja, legalább...
Magyarországon a foglalkoztatás terhei a legmagasabbak közé tartoznak Európában - ha éppen nem a legmagasabbak. A magas közterhek ellen ugyan védekezni nem lehet, de az okos vállalkozó számára adott néhány legális eszköz, amelyekkel mégis kordában tarthatók a foglalkoztatási költségek.
Az orosz központi bank idén már ötödször volt kénytelen beavatkozni a rubel védelmében, eltolva a rubel árfolyamsávjának határértékeit, hogy megállítsa a fizetőeszköz további gyengülését.
A Peugeot részvényei a nyitást követően 10 százalékos zuhanást szenvedtek el azt követően, hogy megerősítették, a cég tőkeemelést hajt végre a kínai Dongfeng autógyártó és a francia állam...
Átlagosan 15 százalékot meghaladó mértékben nőttek a lakásárak Kínában decemberben éves bázison, a növekvő trend a kormány negyedik éve tartó piachűtő intézkedései ellenére folytatódik, igaz a havi...