Az elmúlt félév bővülési trendjének folytatásában bízik a JobGroup. A 2013-as, várhatóan 1,1 milliárd forintot meghaladó árbevétellel záruló évet követően idén a cég a minőségi állások közvetítésének megélénkülésére, a kölcsönzési terület bővülésére és a megváltozott munkaképességűek munkarőpiaci integrációjára számít.
A befektetési alapok vagyona 2013 végére 4617 milliárd forintot ért el, egy év alatt 1205 milliárd forinttal, 35,3 százalékkal gyarapodott - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) hétfőn az MTI-vel.
Héjj Szilárd, avagy a MarketingArc szerint az egyik legfontosabb dolog, amit egy vállalkozás a megtehet, hogy rendszeresen használja a Facebookon és a LinkedInen elérhető legpraktikusabb eszközöket.
Álláshirdetések tucatjai kérik a kitűnő kommunikációs készséget, néha úgy érzem, hogy csak divatból, mert a hirdetők sem tudják pontosan megfogalmazni, mit is értenek ezalatt - írja a HR Blog oldalán Jobangel.
Ma jár le az ingyenes készpénzfelvétel első jelentkezési határideje a bankoknak - Horvátországban vesz bankot az OTP Bank - nekiment a horvát bíróságnak Hernádi Zsolt - félgőzzel megy ma a kereskedés - holnap kamatmeghatározó ülés - Nézze meg itt >>
Szerződés az "ördöggel" címmel közöl hosszabb írást hétfői számában a Vecernji list című horvát napilap. Amíg az EU-t a válság rázza, Budapest a rossz tapasztalatok ellenére újra Moszkva felé fordul. A 12 milliárd eurós orosz kölcsön lehetővé teszi a horvát határtól 75 kilométerre lévő paksi erőmű bővítését, ami tovább csökkenti Magyarország energetikai függetlenségét az oroszoktól is.
Töretlenül nő a kínaiak internetes költése: a kelet-ázsiai ország lakosai tavaly mind értékben, mind mennyiségben többet vásároltak a korábbinál a világhálón - mutatnak rá a hétvégén kiadott iparági jelentések.
Évente 600 ezer nyugat-európai személyautóhoz szállíthat préselt karosszéria-elemeket a Rába-csoport alkatrész-üzletága a német Kirchhoff Grouppal nemrégiben kötött megállapodásnak köszönhetően - közölte az MTI-vel hétfőn a társaság.
A hét első napján nem lesz kereskedés az Egyesült Államokban ugyanis hétfőn tartják a megemlékezést Martin Luther Kingről. A világ többi részén a megszokott módon vannak nyitva a tőzsdék, valamint...
Mint ismeretes múlt héten ismét tárgyalóasztalhoz ült a MOL a horvátokkal, így az elmúlt napokban megélénkült a híráramlás a MOL-INA-ügyben. A horvátok a legutóbbi hírek szerint a Genfben mûködő...
Mennyire hat a brit kormány bevándorlásellenes retorikája az átlagemberre, és mit gondol egy átlag brit a szomszédba költöző magyarról? Ennek járt utána a hvg online.
Egy hete folyamatosan gyengül a forint, az euróval szembeni jegyzések hétfőn már a 302-es szintnél jártak. A technikai elemzés oldaláról vizsgálva a 304-es szint lehet a következő fontos állomás. ...
A minőségi állások közvetítésének megélénkülésére, a kölcsönzési terület bővülésére és a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci integrációjára számít a HR tanácsadó és szolgáltató cégcsoport.
Átrendeződik az európai bankszektor, a társaságok több mint fele tervez értékesítést, illetve felvásárlást a következő fél évben. A vizsgált piacok közül leginkább Franciaországban, Ausztriában és Svájcban gondolkodnak a pénzintézetek az eladásban – derül ki az EY legfrissebb iparági felméréséből, amelyben mintegy 200 banki vezetőt kérdeztek meg.
A hivatalos sajtóközlemény megjelenése óta a Magyar Nemzeti Bank nem adott további információkat arról, hogyan és mire kívánja elkölteni a műkincsvásárlásra 2018 végéig előirányzott 30 milliárd...
A jelentős kereslet hatására a meghirdetettnél nagyobb összegben értékesített 6 hetes hátralévő futamidejű, likviditási diszkont kincstárjegyet hétfőn az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK).
A Magyar Szakszervezetek Szövetsége (MSZSZ) távlatosan arra törekszik, hogy az ausztriai érdekképviseleti modellhez hasonlítson működése - mondta el hétfőn, Győrben sajtótájékoztatón Pataky Péter, az MSZSZ és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke.
A héten szűkében leszünk a gazdasági adatközléseknek. A legfontosabb momentumoknak a feldolgozóipari és szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexek előzetes adatsorai, valamint hazánk esetében a...
Az Együtt-PM nemrégiben nyilvánosságra hozott programjában 2018-ra Magyarországon 1 millió 751 ezer női foglalkoztatott szerepel. Szalai Piroskának, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosának elemzése szerint a pártszövetség azt szeretné, ha a jelenleginél kevesebb nőnek lenne munkája hazánkban - olvasható az NGM hétfői…
A munkáltatóknak nemcsak az év végén meglévő dolgozóik számára, hanem az év közben kilépett (volt) alkalmazottaiknak is összesítő igazolást kell adni január 31-éig, a náluk kapott jövedelemről, a levont adóról. A NAV kitöltési útmutatója azt is elrendeli, hogy ennek halmozva tartalmaznia kell az előző munkáltató(k)tól kapott bért is, annak ellenére, hogy a törvényből ez nem következik. Mindez az…
Bár a ma hajnali kínai GDP-adat nem tért el érdemben a várttól, enyhén borongós hangulatban kezdõdött a hét a nemzetközi piacokon. Ez azt eredményezte, hogy a forint délre egyhavi mélypontra...
A vasárnap hajnali földrengés nyomán hétfő délig 150 bejelentés érkezett az Aegon biztosítóhoz. A társaság az eddigi tapasztalatok alapján nem számít jelentős károkra.
Az ír hozamok nyolcéves minimumukra tértek vissza hétfőn, miután a Moody's hitelminősítő felminősítette az országot. A korábbi Ba1-es befektetésre nem ajánlott szintről, egyel feljebb, de már...
2013 őszén a HVG Állásbörze szervezői megkérdezték a vállalatokat jövőbeni toborzási terveikről, és arról, hogy mely munkavállalókat találják meg a legnehezebben. Vajon kik a legnehezebb célcsoport a toborzás szempontjából, és 2014-ben kiket keresnek majd leginkább a cégek?
Komárom-Esztergom megyében a gazdaságilag aktív népesség 6,7 százaléka volt munkanélküli 2013 decemberében, ez az érték a rendszerváltás óta most a legalacsonyabb - mondta hétfői sajtótájékoztatóján a kormánymegbízott.
A munkabiztonsági, munka-egészségügyi, valamint munkaügyi előírások betartásának hatékonyabb ellenőrzését segítik majd azok a képzések, amelyek többsége 2014 januárjától kezdődnek el. A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt 2015 márciusáig 52 alkalommal valósít meg szakmai képzéseket - áll a Nemzeti Munkaügyi Hivatal közleményében.
Legyen sikeres HR-szakember, bővítse tudását a piac meghatározó szereplőinek segítségével! Éljen a lehetőséggel, és ismerje meg a sikeres HR-szakemberek tanácsait!
Mitől devizahitel a devizahitel? A kérdés többször is szóba került, legutóbb a Kúriánál. A legfőbb bírói testület november végén hét kérdést tett fel, ebből hatot meg is válaszolt. Kiderült: a devizahitel devizahitel, nem egy hibás jogi termék és nem is uzsora. Hogy lehet ez? Sorozatunkban Istvanovics Éva ügyvéd veszi sorra a Kúria pontjait. Első rész.
Tartományai adósságai miatt az eddigi feltételezéseknél pénzügyileg sebezhetőbb Kína a Nemzetközi Valutaalap szerint, s jobban ki van téve a makrogazdasági sokkoknak amiatt, hogy Peking mozgástere az elburjánzott árnyékbank-rendszer miatt korlátozottabb.
A világ legnagyobb sörgyártója, az AB InBev bejelentette, hogy 5,8 milliárd dollárért visszavásárolja korábbi dél-koreai leányát a KKR-től. A KKR annak idején 1,8 milliárd dollárt fizetett a cégért,...
Egyre erőszakosabban követelik a thai miniszterelnöknő távozását a tüntetők, aminek következtében elképzelhető, hogy az ország hatóságai szükségállapotot rendelnek el. A zavargások akár a hadsereg...
Befogadta és gyorsított eljárásban fogja tárgyalni a horvát alkotmánybíróság a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának keresetét, amelyet Hernádi Zsolt a zágrábi megyei bíróság ellen nyújtott be még január 10-én.
A kormány rendeletben határozza meg az atomerőműveket érintő szakhatósági eljárásokra vonatkozó ügyintézési, valamint az ország fenyegetettségi szintjének megállapítására rendelkezésre álló...
Bár múlt héten még azt jósolták, február közepéig nem lesz jelentős lehűlés, most mégis úgy tűnik, hogy a következő napokban téliesebbre fordul az időjárás....
A kötelező magányugdíjpénztári szektor visszaszorítása a magyar kezdeményezést követően nagyon népszerű lett a régióban, tavaly ősszel például a lengyel kormány is hasonló elhatározásra jutott. Sok...