Az Együtt - a Korszakváltók Pártja felszólította a Fideszt, hogy vonja vissza a közbeszerzési törvény kedden elfogadott módosítását, és térjen vissza a korábbi, szigorú összeférhetetlenséget tartalmazó szabályokhoz - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnöke.
A pénteki parlamenti (Bundestag-) szavazás után napokon belül elkezdődhet a német hadsereg (Bundeswehr) szíriai küldetése, a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó hajó védelmére kijelölt fregatt már meg is kezdte a felkészülést – mondta a Bundeswehr főfelügyelője csütörtökön Berlinben. Volker Wieker tábornok a védelmi miniszterrel, Ursula von der Leyennel közösen tartott nemzetközi…
Megkezdte a felkészülést a tőkebevonásra az a három kreatívipari cég, amely a Széchenyi Tőkealap meghirdetett tőkebefektetési felhívására jelentkező vállalkozások közül a legígéretesebb projektterveket küldte be. A hazai tőkepiacon legnagyobb kreatívipari cégportfólióval rendelkező SZTA a Design Terminallal közösen szervezett, elsősorban a designiparban tevékenykedő vállalkozóknak szóló pénzügyi…
Teljesen átírta a nemzeti fejlesztési tárca államtitkárának előadásáról szóló saját szerdai tudósítását mára az MTI, így már nincs szó arról, hogy a lakosság vissza nem térítendő forrást is kaphatna...
Az EKB kamatdöntése előtt egy téves hír, azt követően pedig a tényleges lazító lépések mérete, illetve tartalma okozott jókora pénz- és tőkepiaci kilengéseket világszerte. Ezek együttesen azt...
Tárgyalóasztalhoz ült csütörtökön Belgrádban Szergej Lavrov orosz és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter. A két politikus az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Miniszteri Tanácsának kétnapos konferenciája mentén tartott kétoldalú megbeszélést. Ez volt az első hivatalos találkozó azt követően, hogy a török légierő november 24-én lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai-török…
Nem bombáznak, nem küldenek katonát, csak támogatják és tankolják a többieket. A Világháború óta nem nagyon csinálnak ilyesmit, úgyhogy a németektől ez is nagy szó.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön: a dollárral és a jennel szemben erősödött, az euróhoz és a svájci frankhoz képest pedig gyengült.
Újabb telephelyet nyit a Wizz Air Romániában, és tovább bővíti járatainak számát a kelet-romániai jászvásári (Iasi) repülőtérről - jelentette be csütörtökön Abrán György, a diszkont légi társaság kereskedelmi igazgatója.
A Deloitte áttekinti a Kormány által november 30-án benyújtott adótörvény-változásokat tartalmazó legújabb törvényjavaslatokat, külön érintve az adózás rendjét, a társasági adót, a helyi iparűzési adót és a vámot érintő legfontosabb módosításokat.
"A jelentős mértékű kifizetések ... nem jelentik azt, hogy a rendelkezésünkre álló uniós forrás-keretet már túlköltöttük volna" és számos egyéb összefüggés alapján "kijelenthetjük, hogy az uniós...
Ijesztő dolgokat írt a német sajtó az élelmiszer-hamisításról, sok esetben ezek csak a minőséget rontják, de néha halálosak is lehetnek. Leggyakrabban az olivaolajjal volt probléma, de a liszthamisítást sem ma találták ki, valamint már a régi rómaiak is... Nem ártana tudni, mire figyeljünk oda, már ha egyáltalán meg tudjuk állapítani mi magunk. Szerencsére a felderítési módszerek is fejlődnek.
Erősödött a növekedés az amerikai szolgáltatóipari szektorban novemberben. A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet csütörtökön közölt végleges adatai szerint novemberben 56,1 pontra emelkedett a szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke az előző havi 54,8 pontról. Az előzetes adat valamivel magasabb, 56,5 pont volt. A feldolgozóipari és…
Erre vártak a piacok hetek óta, végre megtörtént: Beszélt Mario Draghi, és valóban a gazdaságélénkítő intézkedések növelését, hosszabbítását jelentette. De a piac nagyon felfokozott várakozásai alatt maradt, így a tőzsdéken inkább esett, ami csak eshetett. Pesten a részvények vegyesen teljesítettek, a forint gyengült.
Óriási eredmény, hogy az új uniós fejlesztési ciklusban nyugalomban és békében sikerült az első éves agrártámogatási rendszert végigfuttatni, és hogy a tagországok között élen jár Magyarország az előlegek kifizetésében - mondta Gyuricza Csaba, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke egy siófoki rendezvényen csütörtökön.
A magyar vállalkozások számlafizetési fegyelme mérsékelten ugyan, de javult. Idén ugyanis már a avalyi 67 %-kal szemben a számlák 70 %-át időben egyenlítették ki a cégek.
Az Európai Központi Bank (EKB) legalább 2017 márciusáig meghosszabbítja eszközvásárlási programját - közölte csütörtökön Mario Draghi, az EKB elnöke a bank igazgatótanácsi ülését követő sajtótájékoztatón. A piacok többet vártak, a bejelentés után meredeken estek a részvényárfolyamok és erősödni kezdett az euró.
Optimista hangulatban készültek az európai befektetők az EKB döntésére, melynek közzététele előtt olyan téves információ látott napvilágot, hogy a jegybank mégsem fog lazítani. A jegybank ugyanakkor...
Bár az amerikai tőzsdéken a tegnapi zárószintek felett indult a kereskedés, hamar az eladók kerekedtek felül. Az amerikai kereskedést a Fed elnökének beszéde illetve több tengerentúli makroadat is...
Kézben tartotta a kormány a költségvetést, az államháztartást, az államháztartási deficit az idén 2,5 százalék alatt is lehet – mondta Kovács Árpád, a Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács elnöke a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége (GTTSZ) rendezvényén csütörtökön Budapesten. Kovács Árpád kiemelte: a magyar gazdaság az idén 3 százalék körül bővül, 2016-ban valamivel…
Pezseg a lakáspiac Magyarországon, a válság óta nem cserélt ennyi lakás gazdát, és az albérletek iránt is jelentős kereslet mutatkozik az elmúlt időszakban. A társasházi biztosítások esetében számtalanszor kiderül, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, mire vonatkozik pontosan a társasház biztosítása, vagy mi a teendő kár esetén. Az Allianz Lakóközösség-biztosítás Plusz csomagja szinte minden…
Az UniCredit Bank Hungary Zrt. kiemelkedő teljesítményét „Az év bankja Magyarországon” díjjal jutalmazta az egyesült királyságbeli pénzügyi magazin, a „The Banker” hagyományos „Az év bankja” megmérettetésen. A tizenhatodik alkalommal megrendezett versenyen elnyert díjakat a tegnap esti hivatalos díjátadó ünnepségen jelentették be és adták át Londonban.
Barack Obama csütörtökön nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a San Bernardino-i fegyveres támadás terrorcselekmény volt, de hozzáfűzte, hogy ezt a hatóságok még nem tudják biztosan. Lehet...
Egy pénzügyőr, egy vállalkozó, egy próbavásárlás, egyszer 1,5 millió forint. Ha ezt összeadjuk, kijön egy vádemelés vesztegetés miatt. De vajon ki ellen?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,43 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 23 687,65 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Bár az amerikai tőzsdéken a tegnapi zárószintek felett indult a kereskedés, hamar az eladók kerekedtek felül. Az amerikai kereskedést a Fed elnökének beszéde illetve több tengerentúli makroadat is...
Az EKB kamatdöntése előtt egy téves hír, azt követően pedig a tényleges lazító lépések mérete, illetve tartalma okozott jókora pénz- és tőkepiaci kilengéseket világszerte. Ezek együttesen azt...
A WWF jelentése szerint a fogyasztók hamarosan érezni fogják az éghajlatváltozás kíméletlen hatásait: ezek ugyanis nem csak az időjárásban mutatkoznak meg, hanem a boltok polcain is az egyes termékek (mint például a kávé vagy a narancs) elérhetőségének és árának megváltozásában is.
A Tesla egy chilei állami bányacéggel történő együttműködésről tárgyal a latin-amerikai ország kormányával - írja a Reuters. Egy helyi lap szerint a Tesla a chilei kormánnyal tárggyal az állami...
Év végig mintegy 200 milliárd forint állami agrártámogatási előleget fizetnek ki a gazdálkodóknak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-vel szemben másodfokon is pert nyert az Energiaklub, így a jogerős ítélet szerint nyilvánosságra kell hozni a Paks II felvásárlásáról szóló szerződést. Az...