2016. január 14. csütörtök

jan. 14
11:03
KSH: nőttek a fogyasztói árak (Infostart)
Decemberben 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest, novemberhez viszonyítva 0,3 százalékkal mérséklődtek. Tavaly az év egészét tekintve a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint az előző évben - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 14
11:03
Elemzők: 2 százalék alatt maradhat az idei infláció (GazdaságPortál)
A következő hónapokban mérsékelt növekedésnek indulhatnak az árak, de az éves átlagos infláció 2 százalék alatt maradhat az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint. A KSH legfrissebb, tavalyi inflációs adataira reagálva Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte: a decemberi infláció a várakozásokhoz közeli szintre emelkedett, a következő…
jan. 14
11:05
Megbírságolták az NN Biztosítót (Infostart)
A jegybank 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosítóra annak életbiztosítási szerződéskötési gyakorlata miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.
jan. 14
11:09
Lejár a határidő: eddig használhatod a tavalyi autópálya matricát (Privátbankár)
Január 31-én lejárnak a tavaly megváltott éves országos és megyei autópálya matricák.
jan. 14
11:12
Mintha csak rezsicsökkentés lenne: újra jön a negatív infláció? (Portfolio)
A következő hónapokban mérsékelt növekedésnek indulhatnak az árak, de az éves átlagos infláció 2 százalék alatt maradhat az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint. A Citi elemző az éves...
jan. 14
11:12
60 másodpercen múlik, megkapod-e álmaid állását (Pénzcentrum)
Ezért végzi a kukában a legtöbb önéletrajz....
jan. 14
11:18
Sikeres tőkebefektetést zárt a HandInScan (ProfitLine)
A Perion Kockázati Tőkealap 411 millió forintot fektetett be az innovatív egészségügyi technológiát fejlesztő HandInScan Kft.-be. A befektetés fő célja az új piacokra jutás és a további fejlesztések felgyorsítása.
jan. 14
11:21
Lezárult az agrártámogatások kifizetése (Infostart)
Rekordösszeget, mintegy 800 milliárd forintot fizettek ki az előző uniós fejlesztési ciklus lezárásának évében, 2015-ben a magyar gazdálkodóknak, a kifizetések lezárultak - mondta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
jan. 14
11:27
Az is baj, ha drága az olaj, meg az is baj, ha olcsó (Privátbankár)
Tegnap este a amerikai tőzsdék csúnya mélyrepülést mutattak be, állítólag a gyenge olajár miatt, sokan attól tartanak, hogy ez még az USA gazdaságában is recessziót okozhat. Ma ez átterjedt az európai tőzsdékre is, a BUX is szerény mínuszban van, mind a négy fontos részvényünk esik. Összeomlott a Volkswagen és a BMW. A dollár esik, a forint is gyengül kissé, az olaj kevéssel 30 dollár felett…
jan. 14
11:29
Nem félünk az influenzától? Egyre kevesebben oltatják be magukat (Privátbankár)
Évek óta jelentősen csökken Európa-szerte azok száma, akik beoltatják magukat influenza ellen.
jan. 14
11:30
A bürokrácia megfojtja a NAV dolgozóit (HR Portál)
Idejét múlt informatika, aktahegyek, értelmetlen folyamatok és tilalmak, alacsony fizetés jellemzi az adóhivatal dolgozóinak mindennapjait. Komoly szervezeti átalakítás előtt is áll a hivatal, írja a hvg.hu.
jan. 14
11:30
A fejlesztők a CSOK-ot is benyelhetik az áfával együtt (Portfolio)
A CSOK bejelentett változása, illetve az ezzel együtt megnövekedett érdeklődés a lakásárakat sem hagyta érintetlenül. Az új lakások áfája hiába csökkent jelentősen, szinte a legjobb esetnek számít,...
jan. 14
11:31
A rekord gyenge olaj miatt bajban Orbán mintaállama? (Privátbankár)
Az azeri jegybank döntése nyomán a kereskedelmi bankok utcai devizaváltó helyein mától nem lehet devizát eladni.
jan. 14
11:32
Bérgarancia támogatás maximuma 2016-ban (HR Portál)
A bérgarancia támogatás a Bérgarancia Alapról szóló, 1994. évi LXVI. törvény alapján megállapítható visszatérítendő kamatmentes támogatás. 2016-ban a Bérgarancia támogatás maximuma 1.188.500 forint.
jan. 14
11:34
Sztrájkolhatnak az áruházi dolgozók (HR Portál)
A kiskereskedelemben dolgozó árufeltöltők, pultosok, kasszások 15-20 százalékos béremelést akarnak idén elérni, és ezért akár összefogva, egységes sztrájkot is hirdethetnek, tudta meg a Magyar Idők szakszervezeti forrásokból.
jan. 14
11:39
Akadozik a Telekom mobilinet szolgáltatása (Infostart)
Akadozik a Magyar Telekom mobilinternet szolgáltatása, a társaság kommunikációs igazgatósága szerint a hiba egyes esetekben kihatással lehet a beszédforgalomra is.
jan. 14
11:45
Gond van a Telekom szolgáltatásaival (Privátbankár)
Több helyről is jelezték, hogy akadozik a Telekom mobilinternet szolgáltatása.
jan. 14
11:47
Tovább gyűrűzik a botrány - lebuktattak egy magyarnak álcázott kínai mézet (Privátbankár)
A kereskedőláncok nem sorakoztak fel egyöntetűen a mézpiac megtisztítása érdekében, ezért hátrányos szankciók következhetnek a mézhamisítási ügyben.
jan. 14
11:48
Jól fogytak az egyéves kincstárjegyek (Portfolio)
A tervezett 40 helyett 50 milliárd forint összegben adott el csütörtökön 12 hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK, a változó kamatozású kötvényekre viszont nem volt ilyen élénk az érdeklődés, ott...
jan. 14
11:51
Itt rendnek kell lenni, rendet kell tenni (ProfitLine)
Széleskörű összefogást sürget az LMP a közlekedési ágazat "súlyos, rendszerszintű problémáinak" megoldására: a szakma képviselőivel, az érintett szakszervezetek mindegyikével, az ellenzéki pártokkal és az önkormányzatok szövetségeivel közösen kényszerítenék cselekvésre a kormányt.
jan. 14
11:53
Csökkenésre számítunk ma a magyar tőzsdén (ProfitLine)
Csökkenésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
jan. 14
12:03
Mennyivel lesz drágább az életünk? Minden elcsúszhat az olajon (Privátbankár)
A következő hónapokban mérsékelt növekedésnek indulhatnak az árak, de az éves átlagos infláció 2 százalék alatt maradhat az elemzők szerint.
jan. 14
12:03
Akinek jó szakmája van válogathat (HR Portál)
Egyes szoftverfejlesztő akár heti négy állásajánlatot is kaphat, akkor is, ha nem keres. A hiányszakmákkal rendelkezők válogathatnak az állásajánlatok közül, nem nekik kell kilincselni, írja a Szakszervezetek.hu a Kossuth Rádióra hivatkozva.
jan. 14
12:05
Kancellárt kaphatnak a kórházak is? (HR Portál)
Az egyetemekhez hasonló rendszert alakítana ki az új egészségügyi államtitkár, aki a hét elején erről tájékoztatta a kórházigazgatókat, írja az Index. Ez azt jelentené, hogy az intézmények gazdasági ügyeit venné kézbe a kancellár, aki az állam képviselőjeként felügyelne.
jan. 14
12:06
Viszik a régiós ingatlanokat, mint a cukrot (Portfolio)
A közép- és kelet-európai régió kereskedelmi ingatlanpiacára (Oroszország nélkül) 2015-ben rekordmennyiségű, 9,6 milliárd eurónyi befektetés érkezett, ami 20 százalékkal haladja meg a 2014-es értéket...
jan. 14
12:06
Egyre kevesebben kérik ezt a háziorvostól, pedig sokat segíthetne (Pénzcentrum)
Az év első hetében 7400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel....
jan. 14
12:15
Ha maradnak a jelenlegi szintek, nagyot borulhat a részvénypiac (GazdaságPortál)
Rendkívül nagy esésekkel indult az év és a hullám továbbra sem gyengült. A befektetők a felpattanásra várnak, azonban ha sokáig időznek ezeken a szinteken a piacok, akkor csúnya borulás jöhet, ami pesszimizmusra adhat okot. 2016 nagyon erős eladási hullámmal kezdődött és ez a hullám továbbra sem gyengült. Sok befektetőt ért váratlanul az esés, sok beragadt ...
jan. 14
12:21
Te már próbáltad? Ennyien kattantak rá az Uberre (Privátbankár)
Jelenleg 80 ezernél tart az Uber felhasználók száma, ami nyolcszorosa a 2015-ös év eleji számnak.
jan. 14
12:23
Új villamosok, megszűnő buszok - így változik a budai közlekedés (Privátbankár)
Végre összefonódtak a villamosok, jócskán lesznek változások, mutatjuk, mire kell számítani.
jan. 14
12:24
Csak úgy repkednek a milliós büntetések. Most az NN-t ellenőrizték (ProfitLine)
A jegybank 12 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az NN Biztosítóra annak életbiztosítási szerződéskötési gyakorlata miatt - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön az MTI-vel.
jan. 14
12:24
Nincs kegyelem, egyre lejjebb a tőzsdék (Portfolio)
Tegnap nagyot esett Amerika, ma reggel pedig több ázsiai piacon rossz volt a hangulat. Bár a kínai index a kereskedés második felében erőre kapott, és végül erősödött, az európai tőzsdéken már nyoma...
jan. 14
12:26
A terroristák készen állnak. Mi is? (ProfitLine)
A különféle módon több országba, köztük európai államokba is bejuttatott terroristák készen állnak arra, hogy terrorcselekményeket kövessenek el - hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
jan. 14
12:33
Ennyivel drágultak a fogyasztói árak decemberben (Infostart)
Decemberben 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest, novemberhez viszonyítva 0,3 százalékkal mérséklődtek. Tavaly az év egészét tekintve a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint az előző évben - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 14
12:39
Bekeményít a MÁV: itt készülj komolyabb jegyellenőrzésre (Privátbankár)
A vasúttársaság szerint nem a bliccelők büntetése a cél, hanem a jegyváltásra való ösztönzés.
jan. 14
12:41
Még hihetetlenebb: három telitalálat a Powerball-lottón! (Frissítve) (Privátbankár)
8, 27, 34, 4, 19 és 10 - ezeket a számokat valószínűleg magára tetováltatja az, aki elvitte a Powerball-jackpotot. Frissítés: hárman is megcsinálták a lehetetlennek tűnőt.
jan. 14
12:42
Akadozik a Telekom: már a vizsgálják a hibát (Pénzcentrum)
A helyreállásáig az ügyfelek türelmét kérik....
jan. 14
12:51
Kínai cég venné meg a legjelentősebb görög kikötőt (Infostart)
A Cosco kínai konglomerátum kötelező érvényű ajánlatot tett a legjelentősebb görögországi, a pireuszi kikötő többségi tulajdonrészére.
jan. 14
12:51
Tavaly 61 százalékkal nőttek az ingatlanbefektetések Magyarországon (GazdaságPortál)
Tavaly 747 millió euró (235 milliárd forint) befektetés érkezett a magyarországi ingatlanpiacra, ami 61 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest – derült ki a CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó legfrissebb adataiból. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a kelet-közép-európai régió kereskedelmi ingatlanpiacára – Oroszország nélkül – 2015-ben rekordmennyiségű, 9,6 milliárd…
jan. 14
12:57
A világgazdaság remek állapotban, a részvénypiacokat viszont már kerüljük (Privátbankár)
A Concorde Értékpapír Zrt. sajtóreggeli keretében vázolta fel az idei évre várható gazdasági környezetet, a várható piaci hatásokat és lehetőségeket. Optimisták a világ-, és különösen az európai gazdaságot illetően, Kína sem akkora a dráma. A magas hozamokat viszont idén felejtsük el.
jan. 14
12:57
Költözik a GE központ (ProfitLine)
A jobb gazdasági környezet miatt a General Electric (GE) központja ezentúl a connecticuti Fairfield és a New York-i Manhattan helyett a massachusettsi Bostonban lesz - jelentette be Jeffrey Immelt, a GE ügyvezető igazgatója szerdán.
jan. 14
13:00
Elképesztő fordulat - Újabb autógyártó keveredhet bele a dízel-botrányba! (Portfolio)
A Renault árfolyama közel 20 százalékot zuhant azt követően, hogy az AFP francia hírügynökség arról számolt be, hogy a francia gazdasági minisztérium ügynökei a cégcsoport több irodájában tartottak...
jan. 14
13:02
Meglepetést hozott az első banki gyorsjelentés (Portfolio)
Az elemzői várakozásokat felülmúló bevételi és és egy részvényre jutó nyereségről számolt be a JP Morgan a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében. A várt 22,892 milliárd dolláros...
jan. 14
13:04
Zuhannak az autógyártók (Portfolio)
Tegnap nagyot esett Amerika, ma reggel pedig több ázsiai piacon rossz volt a hangulat. Bár a kínai index a kereskedés második felében erőre kapott, és végül erősödött, az európai tőzsdéken már nyoma...
jan. 14
13:06
Leállt a mobilnet a Telekomnál, de a sima telefonálással is gondok vannak (Portfolio)
Akadozik a Magyar Telekom mobilinternet szolgáltatása, a társaság kommunikációs igazgatósága szerint a hiba egyes esetekben kihatással lehet a beszédforgalomra is. A tájékoztatás szerint a csütörtök...
jan. 14
13:09
Egyre több tantestület emeli fel a hangját (HR Portál)
Már 17 közép- és általános iskola csatlakozott a miskolci Herman Ottó Gimnázium nyílt leveléhez, amelyek változásokat sürgetnek az oktatásban, írja a Népszabadság.
jan. 14
13:12
Munkaszerződés: kötelező, ajánlott és tiltott módosítások (Adózóna)
A munkaszerződés csak a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezésével módosítható. És ha mégsem? Lássuk, mikor kell a munkavállaló beleegyezése és mikor nem, mikor kötelező és mikor kizárt a módosítás.
jan. 14
13:15
Most robbant ki az újabb botrány? Óriási zuhanás a Renault-nál! (Privátbankár)
20 százaléknál is nagyobbat esett a Renault részvények árfolyama - a hírek szerint belekeveredtek az emissziós botrányba.
jan. 14
13:15
MNB: az uniós támogatások nagyot javítottak a decemberi külső egyenlegen (GazdaságPortál)
Az uniós támogatások beáramlásának gyorsulása nyomán decemberben jelentősen javult az ország külső pénzügyi pozíciója. A folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttesen (külfölddel szembeni finanszírozási képesség) 1,253 milliárd euró bevételi többletet mutatott, 533 millióval nagyobbat a novemberinél – derül ki az MNB csütörtökön közzétett legfrissebb adataiból. Az uniós tőketranszferek értéke…
jan. 14
13:18
Újabb olajcég mozgolódik az Északi-tengeren (Portfolio)
Jelentős részesedést vásárolt a norvég állam irányítása alatt álló Statoil a svéd Lundin olajcégben, a 12 százalékos részesedés megvásárlására 539 millió dollárt költöttek - írja a Financial Times. ...
jan. 14
13:20
CSOK, 10+10 millió: új részletek láttak napvilágot (Portfolio)
Január elsejétől bővült a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK), és életbe lépett a 10+10 millió forintos lehetőség. Azóta a fél ország megállás nélkül számolgat és keresi a válaszokat. Miket...

Keresés