Szlovákia huszonöt rendőrt küld Macedóniába, hogy az illegális bevándorlás megfékezésében segítsék a helyi rendvédelmi erőket - jelentette be Robert Fico szlovák kormányfő keddi pozsonyi sajtótájékoztatóján.
130 új országban, köztük Magyarországon is elindította a mai nappal szolgáltatását a Netflix - jelentette be Reed Hastings, a cég vezérigazgatója a las vegasi CES-en (Consumer Electronics Show). ...
Hómunkásokat vesz fel szerda éjszakára és csütörtök délelőttre a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. Budapesten – közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Dorogi Gabriella szóvivő közleményében az áll: az FKF Zrt. a téli időjárás miatt hómunkásokat vesz fel szerda éjszakai, 22 órától reggel 6 óráig és csütörtök délelőtti, 6-tól 14 óráig tartó munkavégzésre. Közölték: a jelentkezéseket ...
A Huawei fogyasztói üzletága a 2016-os CES (Consumer Electronics Show) szórakoztatóelektronikai kiállításon bejelentette, hogy 2015-ben 108 millió okostelefont szállított ki, 44 százalékkal többet, mint 2014-ben. A vállalat fogyasztói üzletágának éves bevétele pedig meghaladta tavaly a 20 milliárd amerikai dollárt, amely 70 százalékos növekedést jelent az előző üzleti évhez képest.
Az ma már természetes, hogy a legkülönfélébb profilú termelővállalatok és szolgáltató cégek a belső folyamataik kialakítására és felülvizsgálatára valamely ISO szabvány bevezetése mellett döntenek. Azonban az ritka, hogy egy szolgáltató központ két olyan tanúsítvánnyal is rendelkezzen, amely nem tipikus követelmény a saját szakterületén.
Személyes életük, közvetlen környezetük 2015-ös eseményeit inkább pozitívan minősítik a magyarok, az ország tavalyi történéseit azonban többségük negatívan ítéli meg - egyebek között ez derül ki az Ipsos és a ZRI Závecz Research kutatócégek közös felmérésének decemberben készült reprezentatív felméréséből.
Szerdán újabb mélypontra esett az olaj ára, Észak-Korea pedig bejelentette, hogy hidrogénbombát tesztelt, így nem meglepő, hogy borús a hangulat az amerikai részvénytőzsdéken. A geopolitikai...
Több uniós tagország is visszaállítaná a szigorúbb határellenőrzést a továbbra sem enyhülő menekültválság miatt. Németország, Dánia és Svédország szakpolitikusai a mai napon tárgyalnak az Európai Bizottsággal a napokban bevezetett keményebb intézkedések miatt. Fellegi Tamást arról kérdeztük, hogy mit hozhat magával a schengeni zóna megszűnése.
Személyes életük, közvetlen környezetük 2015-ös eseményeit inkább pozitívan minősítik a magyarok, az ország tavalyi történéseit azonban többségük negatívan ítéli meg – egyebek között ez derül ki az Ipsos és a ZRI Závecz Research kutatócégek közös felmérésének decemberben készült reprezentatív felméréséből. Az MTI-hez szerdán eljuttatott kutatás szerint a magyarok kétharmada elégedett volt a…
Az LMP szerdán felszólította a kormányt, hogy fordítson az eddiginél nagyobb figyelmet a magyarországi internethasználat arányának növelésére, valamint az internet semlegességének megőrzésére és a digitális oktatás fejlesztésére.
Négy új szalont nyit Ford Magyarországon az idén, folytatva márkakereskedői hálózatának bővítését, amelyet megalapoz, hogy 2015-ben ismét piacvezető márka tudott maradni – tájékoztatta a Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft. az MTI-t szerdán. A márkakereskedők 2015-ben 12 300 Ford személyautót és kishaszonjárművet adtak el, ez 12,2 százalékos piaci részesedést biztosított a márkának…
Bár az amerikai nyersolajkészletek váratlanul visszaestek, az üzemanyagkészletek 1993 óta nem nőttek akkorát, mint múlt héten - derült ki az Energetikai Információs Hivatal szerda esti jelentéséből....
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy az uniós adófizetők pénzét ne kormányzati kiadványokra költse, hanem nézze meg, milyen fejlesztésekre tudja még fordítani ezeket a forrásokat - közölte az ellenzéki párt alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A romániai vonatok nyomon követését biztosító internetes rendszert vezetett be a román állami vasúttársaság (CFR), amelynek járatai évek óta jelentős késésekkel közlekednek a vasútpályák megfelelő karbantartásának hiánya miatt.
A Fed nyíltpiaci bizottságának szavazótagjai közül majdnem mindenki úgy vélte a decemberi ülésen, hogy az infláció középtávon képes visszatérni a 2 százalékos célhoz, azonban néhányan még mindig úgy...
2016 optimizmusra ad okot belpolitikai kérdésekben, a külpolitikát illetően azonban csak mérsékelt az optimizmus, hiszen a fő téma továbbra is a bevándorlás lesz - mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen pártja idei várakozásairól beszélt.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a GDP 2 százaléka alatt is lehet az államháztartás tavalyi hiánya, ez idén tovább csökken, és "belátható időn belül" az ország elérheti a hiány nélküli költségvetést.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány cserben hagyja a nélkülöző nyugdíjasokat és miközben sosem látott gazdasági sikerekről beszél, a nyugdíjak elértéktelenednek az idén.
Tavaly januártól novemberig mintegy 7500 menedékkérőt utasítottak ki Ausztriából, 36 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte az osztrák közszolgálati média (ORF) híradója szerdán.
Szerdán újabb mélypontra esett az olaj ára, Észak-Korea pedig bejelentette, hogy hidrogénbombát tesztelt, így nem meglepő, hogy borús a hangulat az amerikai részvénytőzsdéken. A geopolitikai...
A héten megérkezett az első hó hazánkba, de nemcsak a havazás, az ónos eső miatt is adtak ki riasztást. A tapasztalatok szerint az év eleji havazás mintegy 10-20 százalékkal növelheti a kárbejelentések számát, nem csak gépjármű- a lakásbiztosítások esetében is megnőnek a bejelentések. Érdemes körültekintően közlekednünk, akár autóval, akár gyalogosan kelünk útra.
Londoni pénzügyi elemzők szerint lassuló világgazdasági aktivitásra, ugyanakkor még így is tisztes növekedésre utalnak a tavalyi évzáró globális mérőszámok.
Szerdán újabb mélypontra esett az olaj ára és este sem áll meg a lejtőn, Észak-Korea pedig bejelentette, hogy hidrogénbombát tesztelt, így nem meglepő, hogy borús a hangulat az amerikai...
Várhatóan január végétől igényelhetik a három gyermeket vállaló családok a bankoknál a 10+10 millió forintos családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatást - közölte a Bankmonitor...
Lezárult a 4-es metró utasforgalmi próbaüzeme, a járművezető nélküli, teljesen automata vonatvezérlésű metróvonal megkapta a végleges használatbavételi engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.
Ukrajna 2015-ben kétszer annyi földgázt importált az Európai Unióból, mint az előző évben - közölte szerdán az Ukrtranszhaz állami gázszállító vállalat.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a GDP 2 százaléka alatt is lehet az államháztartás tavalyi hiánya, ez idén tovább csökken, és "belátható időn belül" az ország elérheti a hiány nélküli...
Az államháztartás központi alrendszerének tavaly decemberi hiánya 247,8 milliárd forintot tett ki, az éves deficit 1218,6 milliárd forint lett – közölte az előzetes számokat a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.
A minimálisan szükségesnél ne vegyen több időt igénybe az útlevél-ellenőrzés mentes schengeni övezet szabályainak felfüggesztése - értettek egyet a szerdai brüsszeli négyes (Bizottság, Svédország,...
Szerdán újabb mélypontra esett az olaj ára és este sem áll meg a lejtőn, Észak-Korea pedig bejelentette, hogy hidrogénbombát tesztelt, így nem meglepő, hogy borús a hangulat az amerikai...
Az Egyesült Államokban a szakértők egyelőre még csak vizsgálják az észak-koreai állítólagos hidrogénbomba-robbantásról Phenjanban tett bejelentést, John Kirby külügyi szóvivő ennek ellenére felszólította Észak-Koreát, hogy tartsa tiszteletben nemzetközi kötelezettségei.
Az egészségügyért felelős államtitkár osztja azt a nézetet, hogy alacsonyak a bérek a magyar egészségügyben, ugyanakkor úgy gondolja, be kell látni: a rendszert a magyar dolgozók járulékaiból kell...
Szerdán újabb mélypontra esett az olaj ára és este sem állt meg a lejtőn, Észak-Korea pedig bejelentette, hogy hidrogénbombát tesztelt, így nem meglepő, hogy borús volt a hangulat az amerikai...
A Fidesz frakcióvezetője szerint nem lesz rossz, inkább jó éve lesz Magyarországnak 2016. Kósa Lajos szerda reggel a TV2 Mokka című műsorában úgy fogalmazott, minden okunk megvan arra, hogy optimisták legyünk.
Csaknem valamennyi elnökjelölt-aspiráns és mértékadó politikus kommentálta Barack Obama amerikai elnöknek a fegyverviselés és -eladás szigorítására vonatkozó rendeletét szerdán.
A reumakórház távlati fejlesztésére, valamint a tófürdő továbbfejlesztésére nyílt tervpályázatokat írt ki a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, a felhívások a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg.
Elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Korea állítólagos hidrogénbomba-robbantását, és új szankciókat helyezett kilátásba a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal szemben - áll a testület szerdai...
Zalaegerszegen tavaly mintegy 28 mikro-, kis- és középvállalkozó részesült önkormányzati kamattámogatásban - jelentette be a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (ZMVA) igazgatója szerdán Zalaegerszegen, sajtótájékoztatón.
Az LMP azt kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy álljon ki a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekei mellett a David Cameron brit miniszterelnökkel való szerdai budapesti tárgyaláson.