A gazdasági káosz után a politikai zűrzavar is kezd eluralkodni az összeomlás szélén álló Venezuelában. Ezúttal a politikai fordulathoz szükséges ellenzéki többségű parlament hatáskörét korlátozta a...
Jó hangulatban folyt az európai kereskedés a nap folyamán, és biztatóan nyitottak a tőzsdék Amerikában is. A tengerentúlon végül 2-3% közötti emelkedéssel zártak a nagy tőzsdeindexek.Pedig még az...
Mintegy 570 milliárd dollárral lettek szegényebbek a dollármilliárdosok egy év leforgása alatt. Bár Bill Gates vagyona is csökkent, de ahhoz elegendő maradt, hogy immár a harmadik egymást követő évben megőrizze az első helyet a Forbes magazin idei listáján, amely évente készül a világ leggazdagabb embereiről.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali piacának forgalma februárban 203 milliárd forint volt, amelyből a részvények kereskedelme 191 milliárd forintot tett ki, az átlagos napi részvénypiaci forgalom 9,1 milliárd forintra csökkent, a januári közel 11 milliárd forintról - közölte a BÉT az MTI-vel kedden.
Jövőre a korábbinál több, 35 ezer pedagógus jelentkezhet minősítési eljárásokra, Balog Zoltán emberi források miniszterének 2017-es keretszámról szóló határozata kedden jelent meg a kormany.hu oldalon.
Spanyolország eddigi legnagyobb vállalati csődje várhat az Abengoa nevű energetikai vállalatra, amely kedden hozta nyilvánosságra, hogy 1,2 milliárd euró nettó veszteséggel zárta a tavalyi évet.
Az ukrán kormány határozatban kötelezte az állami tisztségviselőket arra, hogy tartózkodjanak az államirányító szervek, illetve hivatalos személyek nyilvános bírálatától - közölte kedden az ukrán sajtó.