Legalább huszonegy halálos áldozata van a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a városközpontban történt robbantásoknak – közölte a brüsszeli tűzoltóság szóvivője. Kapcsolódó cikkek: Magyarországon magas terrorfokozatot léptettek érvénybe Fokozott ellenőrzést rendeltek el a budapesti reptéren és a metrókban Halálos áldozatai is vannak a brüsszeli repülőtéren történt robbanásoknak Szemtanúk…
Már fél év is eltelt a VW konszern márkáit érintő dízel botrány kirobbanása óta, ami már elegendő idő ahhoz, hogy a piac is beárazza ennek hatását, és kialakuljon az érintett modellek új másodpiaci...
Kedd reggel két robbanást lehetett hallani Brüsszel központi zaventemi repülőtérén, sajtóbeszámolók szerint többen életüket vesztették, és többen komolyan megsérültek - írja a Reuters. Nem sokkal...
Két magyar is megsérült a keddi brüsszeli robbantások során – mondta az M1 aktuális csatornának Nagy Zoltán brüsszeli nagykövet. A nagykövet ugyanakkor hozzátette: magyar halálos áldozatról nincs tudomásuk. Nagy Zoltán hangsúlyozta: a konzuli részlegen keresztül igyekeznek minden szükséges tájékoztatást megadni. A Brussels Airlines Budapestről indult reggeli járatáról azt mondta: a gép…
A februári kisiklás után márciusban ismét növekedett a francia magánszektor teljesítménye, miután a feldolgozóipar visszaesését ellensúlyozni tudta a szolgáltatások területén mért bővülés.
Emelkedett a német magánszektor teljesítménye márciusban, miközben a rendelésállomány növekedési üteme nyolchavi mélypontra csökkent, a foglalkoztatottsági szint pedig nem változott februárhoz képest. A londoni Markit Economics gazdasági kutatóintézet kedden közölt jelentése szerint az összetett beszerzésimenedzser-index (BMI) márciusi előzetes értéke a februárival megegyező szinten, 54,1 ponton…
Több helyen is robbantottak Belgium és az Európai Unió fővárosában, húsz fölött van a halálos áldozatok száma. Magyar sebesültekről is van hír, Belgiumban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget, míg itthon Orbán Viktor jelentette be a kettes szintet. Lezárták az Európai Bizottság épületét is.
Érdemes még ezen a héten rendezni az 5000 forint összegű kamarai hozzájárulást, egyébként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tényleges végrehajtási eljárásban szedi be az összeg dupláját – hívja fel a hazai társaságok figyelmét a MAZARS és ügyvédi irodája a MARCALLIANCE. A vezető nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat rámutat: a 2016. március 31-éig kiegyenlítetlen kamarai hozzájárulás…
Pályafutásom alatt még soha nem kezdődött ilyen rossz két hónappal az év a bankszektor számára, mint az idei - nyilatkozta a Börsen-Zeitungnak a Deutsche Bank pénzügyi vezetője. A bank árfolyama 2%...
Februári, másfél éves mélypontja környékéről fordult vissza a német ZEW üzleti hangulatindex. A mutató értéke 1 pontról 4,3 pontra emelkedett, ami azonban elmaradt a Reuters által megkérdezett...
Tömegek érdeklődnek a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, vagyis a CSOK iránt Nyíregyházán és környékén. A hétfői nyíregyházi CSOK Klubon kiderült, hogy egyre többen vannak a komoly érdeklődők,...
A Mercedes-Benz 250 millió eurós beruházással új karosszériaüzemet épít kecskeméti gyárában - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kedden az MTI-vel.
Tegnap tartotta tavaszi termékbemutatóját az Apple, ahol több új termék is bemutatásra került, új, olcsóbb iPhone és kisebb méretű iPad Pro. A bejelentések következtében jelentősebb árfolyamváltozás nem történt – Kiss Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. private banking referense. Forrás: GazdaságTV.hu
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata azt kéri a Brüsszelben tartózkodó magyar állampolgároktól, hogy ne menjenek a tömegesen látogatott, forgalmas és zsúfolt helyszínekre, pályaudvarokra, metróállomásokra, áruházakba, ne keressenek fel turisztikai nevezetességeket. A konzuli szolgálat honlapján kedd délelőtt közzétett figyelmeztetésben azt írják: a kedd reggeli brüsszeli…
A Rába igazgatósága a március 11-én kihirdetett éves rendes közgyűlésének pontjait egy részvényesi indítvány alapján újabb pontokkal egészítette ki. Továbbá közzétette a részvényesi indítványban az...
Bár Közép-Európában a leggyakrabban a cseheket vádolják pragmatizmussal, a váratlanul sima és gyors szlovákiai kormányalakítás azt mutatja, hogy az állítólag romantikus és forróvérű szlovákoknak sincs szégyellnivalójuk a politikai üzletelés terén - írja Az új szlovák kormányban Fico osztja a kártyákat, minden kulcsfontosságú tárca a Smer kezében című jegyzetében a Hospodárské Noviny című cseh…
A ma reggel történt brüsszeli terrortámadások után az európai részvénypiacok esésbe kezdtek. A mostani pillanatokban, viszont némileg visszaállt a rend és az esések nagy részét visszadolgozták a piacok, csakúgy mint a novemberben történt párizsi merényletek után.
A belga államügyészség közlése szerint terrortámadásokat követtek el kedd reggel Brüsszelben, a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson történt robbantásoknak a mentést végző hatóságok szerint legalább 21 halálos áldozatuk és 35 sebesültjük van, két magyar állampolgár is megsebesült. Brüsszel tömegközlekedése teljesen megbénult. A belga szövetségi ügyészség vezetője…
Amerikához hasonlóan kedd reggel az ázsiai tőzsdéken is csendes kereskedés volt megfigyelhető, a befektetők többsége Nagypéntek előtt láthatóan kivárt a pozíció felvételekkel. Az európai tőzsdék...
Magyarország még mindig reménykedik a 177 milliárd forintnyi uniós támogatásban vagy legalább egy részében az "aszfaltkeverőügy" kapcsán, melyet a Bizottság még 2013. decemberében állított le - írja...
A Mercedes-Benz 250 millió eurós beruházással új karosszériaüzemet épít kecskeméti gyárában - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Ezzel a vállalat eddigi beruházásai a telephelyen több mint 1,3 milliárd euróra nőnek.
Nyomásgyakorló eszközként sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungaria Független Szakszervezete (AHFSZ), miután a hétfőn tartott bizalmi értekezletén eredménytelennek nyilvánította az Audi Hungaria...
A Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése című pályázathoz kapcsolódó kérelmek jelenleg nem beadhatók, a beadás kezdő dátuma módosul - olvashatjuk a hivatalos pályázati oldalon. A pontos beadási dátumot...
A feltörekvő országok növekedésének lelassulása ellenére kissé optimistábban ítélik meg, de a vártnál gyengébbnek látják német elemzők és befektetők a gazdaság kilátásait.
Sok vidéki nagyváros adóhivatalában szokásos eljárás, hogy mindíg ugyanazokat a cégeket és magánszemélyeket vizsgálják újból és újból. A leggyakrabban Nógrád és Hajdú-Bihar megyében találkozhattunk véget nem érő adóvizsgálatokkal. Van olyan magánszemély, akit 2006 óta folyamatosan vizsgálnak, és létezik olyan cég, akinek évente 20-30 adóvizsgálatban is van része.
A teljes EU, illetve az euróövezet szintjén átlagosan az államháztartási kiadások 40%-át fordítják az európai országok társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra - olvasható ki az Eurostat...
Nagy erejű robbanás rázta meg brüsszeli repülőteret, amely leszakította a váróterem álmennyezetét és megrongálta a vízvezetékeket. A padlót vízzel keveredett vér borította – mondta egy Genfből érkező utas a Zaventem nemzetközi repülőtéren kedden. Hozzátette: szinte alig értek be az épületbe, amikor a robbanás történ. A szemtanúk szerint lövések is dördültek és arab nyelvű kiabálások hallatszottak…
A meghirdetett mennyiségnél 6 milliárd forinttal nagyobb összegben, hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A meghirdetett mennyiségnél 6 milliárd forinttal nagyobb összegben, hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Kedd reggel két robbanást lehetett hallani Brüsszel központi zaventemi repülőtérén, sajtóbeszámolók szerint többen életüket vesztették, és többen komolyan megsérültek - írja a Reuters. Nem sokkal...
Ha a fejlett európai piac részvénypiacának fellendülésében hiszünk, meglovagolhatjuk a fellendülést részvényekkel, vagy komplett értékpapírkosarakat tartalmazó európai részvényalapokkal is....
Nagy-Britanniában országszerte megerősítették a rendőri jelenlétet, és összeült a brit kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportja (COBRA) a keddi brüsszeli merényletek után kialakult helyzet áttekintésére. Fokozták a rendőri járőrözést a brit repülőtereken is, a London és Brüsszel közötti vasúti forgalmat pedig felfüggesztették.
Az OTP Bank az elmúlt két és fél hónapban 4500 értékesítési célú lakás építésének finanszírozási igényét vizsgálta meg, az igények alapján a hitelintézet idén 40-50 milliárd forint ingatlanfejlesztői hitelfelvételre számít – mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese kedden Budapesten, a bank sajtótájékoztatóján. Kifejtette: az OTP szakértői szerint évente tízezres nagyságrendű új…
A magyar-orosz ipari együttműködés hosszú múltra tekint vissza, a kormánynak vissza kell szereznie bizonyos orosz piaci pozíciókat a magyar vállalatok számára - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón kedden Budapesten, miután az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel tárgyalt.
A Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése című pályázathoz kapcsolódó kérelmek jelenleg nem beadhatók, a beadás kezdő dátuma módosul - olvashatjuk a hivatalos pályázati oldalon. A pontos beadási dátumot...