Ahogy tegnap Amerikában, ma reggel Ázsiában is csendes volt a kereskedés, a piacokat egyelőre nem viselték meg túlzottan a brüsszeli terrortámadások. Inkább az olajnál látszik mozgás, bár az 1...
A bölcsődei ellátásból kiszorult 11 ezer 300 hátrányos helyzetű, három év alatti gyerek megsegítésére indított országos élelmiszercsomag akciót a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány szerdán Hevesen. Hegedűs Zsuzsa, az alapítvány kuratóriumának elnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Penny, a Spar és a Tesco élelmiszerláncok 5-5 millió forintos…
Az elmúlt két évben egy közvélemény-kutatás szerint negyedével nőtt azok száma, akik valamilyen egészségügyi szolgáltatást magánegészségügyi szolgáltatótól vettek igénybe. A szolgáltatások 81 százaléka szakorvosi tanácsadás volt, 53 százaléka pedig modern diagnosztikai eljárás: CT, MR és ultrahang.
Három helyen is lazít az MNB a lakossági hitelfelvétel során mérvadó adósságfék szabályokon - derül ki az MNB honlapján megjelent közleményből.A lényeg nem változik, vagyis továbbra is szükséges a...
A Pénzügykutató Zrt. szerint a beruházások csökkenése miatt tovább mérséklődik a bruttó hazai termék (GDP) növekedési üteme, ami prognózisuk szerint 2,3 százalék lesz idén a tavalyi 2,9 százalék után – derült ki a társaság szerdán kiadott friss előrejelzéséből.
A húsvéti termékekre koncentráló élelmiszerbiztonsági ellenőrzés zajlik az ország teljes területén hetek óta, az ellenőrök járják a boltokat, piacokat, előállító helyeket, és vizsgálják az állatszállító járműveket is - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán.
Izgalmakkal teli heteken van túl a devizapiac, a dollárt minden irányba megjáratták. De úgy tűnik, hogy az előttünk álló időszak is bőven okozhat meglepetéseket. A világ vezető jegybankjai egyre...
Új karosszériaüzemmel bővül a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár A vállalat 2018-ig 250 millió eurót fordít technológiafejlesztésre, valamint a termelőkapacitás bővítésére a telephelyen. Az új karosszériaüzemben gyártják majd az új generációs kompaktautókat. „A beruházás egyértelműen a Kecskemét iránti elkötelezettség megnyilvánulása, valamint megteremti az új generációs kompaktautóink sikeres…
A kormány nem tervez kétéves költségvetést, az erről szóló sajtóértesülés téves - közölte e-mailben a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Kormányzati Tájékoztatási Központ szerda délután a...
A nemzeti parkok komplex turisztikai fejlesztésére összesen 4,5 milliárd forintot szán a kormány - olvashatjuk a hivatalos pályázati oldalon. A pályázatra csak nemzeti park igazgatóságok pályázhatnak...
Az eltérő monetáris politikai irányvonalak és kamatpálya-várakozások következtében a dollár-index 2014-2015 folyamán mintegy 20%-ot emelkedett, ez a folyamat azonban most megszakadni látszik. A...
Kétéves költségvetésre készülhet a kormány a választás előtti két évre - értesült az InfoRádió. Emiatt lehet szükség arra, hogy a kormány szabad kezet kapjon a költségvetésen belüli átcsoportosításra.
Az előző lengyel kormány elkötelezte magát amellett, hogy részt vállal a menekültek befogadásában, mindazonáltal jelenleg lehetetlen, hogy migránsok Lengyelországba érkezzenek - szögezte le Beata Szydlo lengyel kormányfő szerdán, a brüsszeli terrortámadásokról nyilatkozva az egyik lengyel televíziócsatornának.
Az európai fogyasztók számára a kiskereskedők és az oktatási intézmények kommunikációs anyagainak mintegy háromnegyede bizonyul levélszemétnek, minden tizedik fogyasztó panaszt is tesz az illetékes hatóságnál - derül ki a Ricoh Europe által megrendelt, nem reprezentatív felmérésből, amelyben több mint 2800 embert kérdeztek meg 21 országból.
A húsvéti termékekre koncentráló élelmiszerbiztonsági ellenőrzés zajlik az ország teljes területén hetek óta, az ellenőrök járják a boltokat, piacokat, előállító helyeket, és vizsgálják az állatszállító járműveket is - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.
Csökkenő árak mellett jelentősen, 70 százalékkal nőtt az eladásra szánt használtautók száma az idén az első két hónapban Magyarországon – közölte az AAA Auto Csoport szerdán az MTI-vel. Az első két hónapban 113 ezer használt gépkocsit hirdettek eladásra, 70 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az autók átlagára azonban 10 százalékkal visszaesett, a járművek életkora ...
Áprilistól átlagban 18 százalékkal csökkennek Horvátországban a lakossági gázárak a kormány döntése alapján, amit az európai nagykereskedelmi árak csökkenésével magyaráznak - írja a Reuters. Ez azt...
Az adóhatósági határozatokkal szembeni jogorvoslat 2017-től várható új szabályai a Deloitte Legal adóperes szakértője szerint hatékonyabbá teszik a jogorvoslatot, de körültekintőbb és tudatosabb fellépést követelnek a vállalkozásoktól és kihívás elé állíthatják a lényegesen kevesebb ügyre berendezkedett közigazgatási bíróságokat.
2016. március 21-étől megváltozott a jelzálog fedezettel bíró lakáscélú és szabad felhasználású hitelek elő- és végtörlesztésére vonatkozó törvényi szabályozás. Az előtörlesztés drágább lett, a hitelkiváltás olcsóbb a Bankmonitor.hu piacfelmérése szerint.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik Japánból toborzott újoncát vette őrizetbe a török csendőrség Délkelet-Törökországban – közölték a hatóságok. A 24 éves férfi Gaziantep tartományból próbált Szíriába jutni gépkocsijával, amikor a Nizip és Karkamis közötti útszakaszon a biztonsági erők megállították. A gyanúsított telefonjában a hatóságok megtalálták egy Szíriában tartózkodó IÁ-tag…
Májusban vagy júliusban felminősítheti Magyarországot két hitelminősítő is - véli a Takarékbank makroelemzője. Suppan Gergely szerint eddig is inkább csak gyenge kifogások voltak a hitelminősítők részéről, ezért is indokolt, hogy végre ismét a befektetői kategóriába kerüljön a magyar gazdaság.
Egyre több cég alkalmaz videóinterjút a pályázók kiválasztásához, hiszen így még a személyes találkozó előtt benyomást alkothatnak a jelentkezők kompetenciájáról. Pályázóként is előnyös az új megoldás, így akár a földrajzi távolságot áthidalva, időpont egyeztetés nélkül is lehetőségünk van az írásbeli jelentkezésnél személyesebb, azonban professzionális bemutatkozásra.
Tegnap az MNB kamatvágása az egész országot meglepte, megnéztük, hogy hathat ez a bankbetétekbe és rövidkötvényekbe fektető pénzpiaci alapokra. Mivel a BUBOR az elmúlt időben hozzátapadt az...
„A Groupama erőteljesen növekvő eredményeket mutat, választott képviselői és munkatársai mozgósításának köszönhetően. Mindez az ügyfelekhez és tagokhoz közeli módon, a területek szívében folytatott kölcsönös biztosítói tevékenységünkre vonatkozóan megosztott igény gyümölcse. Ezzel párhuzamosan, sikeres kölcsönös biztosítói részvényjegyek kibocsátásával növeljük pénzügyi rugalmasságunkat, az…
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a SAGER Pharma Szolgáltató Kft. (SAGER Pharma) jogsértően reklámozta Seractil Dolo 300 mg elnevezésű termékét, mert a vény nélkül kapható gyógyszert nem az alkalmazási előírás alapján mutatta be, és valótlanul sugallta, hogy a gyógyszer azonnal hat. A jogsértésért 10.000.000 forint bírságot szabott ki a GVH - értesült a ProfitLine.hu.
Ahogy tegnap Amerikában, ma reggel Ázsiában is csendes volt a kereskedés, a piacokat egyelőre nem viselték meg túlzottan a brüsszeli terrortámadások. Európában mérsékelt emelkedésekkel indult a nap,...
A kezdeti csúnya nyitás után ismét kezd magához térni az amerikai tőzsde, a mínuszokat azonban még nem sikerült mindenhol ledolgozni. A rossz tőzsdei nyitás után sikerült emelkedő pályára állnia...
Oroszországban nagyon erősen visszaestek a jövedelmek – jelentette ki Olga Gologyec orosz miniszterelnök-helyettes szerdán Moszkvában, Az oroszországi üzleti hét elnevezésű rendezvénysorozat keretében. Gologyec szerint ez mind a reálbérekre, mind pedig a jövedelmekre általában igaz, és megmutatkozik a lakossági vásárlóerő, a kiskereskedelmi forgalom jelentős csökkenésében. A kormányfő helyettese…
Kedd éjszaka már a belga rendőrség is közzétette Twitter-oldalán a kedden a brüsszeli reptéren elkövetett terrortámadás vélhető elkövetőiről készült megfigyelőkamerás felvételeket, a felhasználók...
Mintegy 60 millió ember élelmiszer-ellátását, megélhetését és egészségét veszélyezteti az El Niño időjárási jelenség pusztító hatása, amely a döntéshozók, segélyszervezetek és a privát szféra határozottabb és koordináltabb fellépése nélkül nehezen kezelhető, figyelmeztet az ENSZ.
Nem változott Nagy-Britanniában a terrorkészültségi szint, de a stratégiai fontosságú pontokon szigorodott a rendőri ellenőrzés – mondta szerdán a brit belügyminiszter. Theresa May, aki az előző napi brüsszeli terrortámadás után hozott brit intézkedésekről tájékoztatta az alsóház képviselőit, elmondta, hogy továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos…
A Fed optimista kommunikációja miatt a befektetők egyre inkább úgy gondolják, hogy áprilisban újra emelheti az alapkamatot az amerikai jegybank - írja a MarketWatch. A CME FedWatch szerint a...
Irakból induló tömeges menekültáradatra kell számítani, ha az ENSZ nem kapja meg sürgősen az iraki humanitárius válság kezelésére kért adományokat - jelentette ki John Ging, az ENSZ Humanitárius...
Az MNB egyik vezetője a tegnapi kamatcsökkentés óta újabb intézkedéseket helyezett kilátásba, ami újabb pofont jelentett a forintnak. A keddi szerény forintgyengülés így szerdán erőteljesebben folytatódott. Az olajat egy rossz készletadat küldte lejtőre, több amerikai részvénytőzsde is követte, de a DAX indexnek például sikerült 10 ezer pont felett maradnia.
Szigorú épületenergetikai követelmények miatt drágább épületeket kell építeni a CSOK-os lakásépítőknek is - hívja fel a figyelmet a Víz-Gáz Fűtéstechnika Szaklap. A magasabb beruházási költség idővel visszahozza az árát, mert jobb energiafelhasználású épületek épülnek, de a beruházásnál e magasabb költségekkel számolni kell. Az engedélyeztetés egyszerűsödik, de komolyabb épületgépészeti és…
Összhangban a hétfői miskolci Portfolio-KAVOSZ konferencián elhangzottakkal: március végén-április elején várható a Nagyvállalati Beruházási Támogatási idei kiírásának közzététele - tudta meg a...
A kezdeti csúnya nyitás után ismét kezd magához térni az amerikai tőzsde, a mínuszokat azonban még nem sikerült mindenhol ledolgozni. Az arany eközben egyhavi mélypontra esett vissza.40 dollár alatt...
Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg jóval 1,00 százalék alá csökken a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata az e héten - az elemzői várakozásoknál hamarabb - elkezdett újabb monetáris enyhítési ciklus végére.
A nyitáshoz közeledve mérsékelt mínuszokban vannak az amerikai részvényindexek. Az olaj 40 dollár alatt zárt a a kereskedést, az arany eközben egyhavi mélypontra esett vissza.40 dollár alatt zárt az...
A húsvéti termékekre koncentráló élelmiszerbiztonsági ellenőrzés zajlik az ország teljes területén hetek óta, az ellenőrök járják a boltokat, piacokat, előállító helyeket, és vizsgálják az állatszállító járműveket is – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán.