Carlos Ghosn a New York-i Autószalonon arról beszélt, hogy egyáltalán nem szabad félni a szuper-gazdag technológiai vállalatok autóipari térnyerésétől. A Renault-Nissan vezére szerint ezek a cégek...
A tervezett 40 helyett csak 35 milliárd forint értékben tudott eladni 12 hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK a csütörtöki aukción. A hozam viszont megint egy százalék alá esett, ami jó hír. A...
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) majdnem minden tagbiztosítója felvette a kockázatok közé a terrorcselekményeket valamilyen módon - mondta a Mabisz utasbiztosítási bizottságának elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
A BKV Zrt. 2016-os bérmegállapodásának végrehajtásáról is tárgyalhat a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésén. Az előterjesztésben emlékeztettek arra, február 25-én a BKV Zrt. vezetése és a társaságnál képviselettel rendelkező szakszervezetek vezetői aláírták a bérmegállapodást. A megállapodás alapján a munkáltató január elsejével havi 8000 forintos bérfejlesztést hajt végre minden dolgozó…
A nyersanyagárak számottevő csökkenése és az inflációs várakozások mérséklődése mellett az infláció érdemben és tartósan elmarad a céltól, így az inflációs cél elérése 2018 első felére tolódik - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgató csütörtökön, a jegybank Inflációs jelentését bemutató sajtótájékoztatón.
Több mint 125 ezer jelöletlen tojást vontak ki a forgalomból Bács-Kiskun megyében, a trükköző vállalkozó saját bevallása szerint magyar "kistermelőknek" akarta értékesíteni termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Carlos Ghosn a New York-i Autószalonon arról beszélt, hogy egyáltalán nem szabad félni a szuper-gazdag technológiai vállalatok autóipari térnyerésétől. A Renault-Nissan vezére szerint ezek a cégek...
Bízik a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kiskereskedelmi forgalom további bővülésében, és abban, hogy a januári 2,2 százalékos forgalomnövekedés az év folyamán eléri a tavalyi 5,6 százalékos bővülési szintet - mondta el az NGM belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A lehető leghamarabb, akár már a jövő héten az Országgyűlés és annak törvényalkotási bizottsága elé kerülhet a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvény, amelyet Áder János államfő...
Elromlott a hangulat ma reggel a világ tőzsdéin, Ázsiában szemmel látható mínuszokba süllyedtek az indexek és Európában is egyre nagyobb esések bontakoztak ki a kereskedés folyamán. Holnap már sok...
A NAV-val vagy a munkaügyi felügyelettel találhatja szemben magát, ha a munkáltató nem kellő gondossággal jár el, de az is előfordulhat, hogy a munkaügyi bíróságon köt ki. Épp ezért összefoglaltuk a munkaügyi felügyelet figyelmét leginkább érdeklő hat leggyakoribb jogsértést.
A Groupama Biztosító 2015-ben 93,43 milliárd forintos díjbevételt ért el, és 10,54%-os piaci részesedést szerzett, ezzel továbbra is a 3. legnagyobb biztosító Magyarországon - derül ki a biztosító...
Európa nem importálta a terroristáit, a támadók itt születtek, és nincs egyértelmű válasz arra, hogy miért fordultak Európa ellen – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy csütörtöki lapinterjúban. A luxemburgi kereszténydemokrata politikus egy-egy belga, francia, német, olasz és spanyol, valamint egy német és egy francia nyelvű svájci lapnak közösen adott interjúban…
A brit EU-tagságról szóló népszavazás kiírása óta rengetegen fogadnak az angol font ellen, nagy összegben. Shortokat nyitnak és eladási opciókat vesznek, várják, hogy az árfolyam összeomoljon, és utána zsebre tegyék a vastag nyereséget. Ha ennyien mennek egy irányba, ritkán jön be nekik, pláne, hogy a népszavazás még jól is elsülhet.
Uniós pályázatokhoz kapcsolódó öntesztet készített az Állami Számvevőszék, ezzel az európai uniós forrásokat felhasználó költségvetési szervek és a gazdasági társaságok számára is elérhetővé vált az...
Ez év január 1. és március 21. között valamivel több mint 200 ezer őstermelő részére adott ki vagy érvényesített a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 158 ezer őstermelői igazolványt - mondta a NAK elnökségi szóvivője csütörtökön, Budapesten sajtótájékoztatón.
A kormány tiszteletben tartja Áder János köztársasági elnök döntését a nemzeti otthonteremtési közösségekkel (nok) kapcsolatban, a kabinet szerint az államfő által felvetett kérdések a részletszabályokat tartalmazó kormányrendeletben rendezhetők - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel.
A helyi önkormányzatok és az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok energetikai korszerűsítését, megújuló energiaforrások kiaknázását 90 milliárd forinttal támogató két újabb pályázat jelent...
Szinte minden fontosabb nyugat-európai tőzsde zárva lesz nagypénteken és húsvét hétfőn és a Budapesti Értéktőzsdén sem lesz most négy napig kereskedés. Ma van az utolsó kereskedési nap a magyar...
A Different Choice FBC Inc. és a Forex Club Inc. engedély nélkül befektetési szolgáltatási tevékenységet végzett - állapította meg az MNB. A jegybank emiatt eltiltotta a társaságokat a jogosulatlan...
Bármelyik szervezet kiszolgáltatottá válhat a hackereknek, ha nem frissíti a web- vagy levelező szerverét kiszolgáló openSSL biztonsági szoftver beállításait, a NetLock felmérése szerint a magyar weboldalak 20 százaléka is veszélyben lehet. A fejlesztő cég felhívta a figyelmet, hogy a biztonsági rés miatt a weboldalakon megadott személyes adatok és jelszavak könnyen megszerezhetők, a…
Az MNB 2013 októbere óta 82 piacfelügyeleti eljárást indított, melyből 49 eset jogosulatlan szolgáltatással állt összefüggésben. Jelenleg mintegy 50 piacfelügyeleti eljárás van folyamatban, ebből 40 eljárás 2015-ben indult – derül ki az MNB közleményéből.
Terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány, módosítanák az alaptörvényt és több kétharmados jogszabályt is - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtök délelőtt a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
A meghirdetett mennyiségnél alacsonyabb összegben, hozamcsökkenéssel értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
A Different Choice FBC Inc. és a Forex Club Inc. engedély nélkül befektetési szolgáltatási tevékenységet végzett - állapította meg az MNB. A jegybank emiatt eltiltotta a társaságokat a jogosulatlan...
A múlt héten nagyot emelkedett az olaj, aminek láttán sokan azt gondolhatták, hogy most egy tartósabb emelkedés indult meg. Ez egyelőre úgy tűnik még várat magára, tegnap 4, ma 2 százalékot esett az...
Az idei stressztesztek során a Fed azt is vizsgálja, hogy birkóznának meg a bankok azzal, ha a jegybank az alapkamatot negatívra vágja. Minden valószínűséggel a bankok ügyfelei járnának kifejezetten...
Megszabadulna az Exxon Mobil részvényektől a Rockefeller család alapítványi pénzeit kezelő Rockefeller Family Fund - írja a Reuters. Mindez példaértékű lépés, hiszen a család meggazdagodásához egy...
A gyógyszergyártók fizették a gyógyszertámogatások egyötödét tavaly Magyarországon, azonban a támogatásban elérhető új gyógyszerek, terápiák száma messze elmarad a lakosság egészségi állapota alapján kívánatostól - hívta fel a figyelmet az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete csütörtöki közleményében.
Csökkentek a tartós iparcikkekre szóló megrendelések az Egyesült Államokban februárban. A washingtoni kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy a megrendelés-állomány 2,8 százalékkal...
A keddi kamatcsökkentés és Nagy Márton alelnök szerdai háttérbeszélgetése után a piac végre megértheti az MNB célját, hogy hosszabb távon a mostaninál gyengébb forintot szeretne a jegybank - véli...
A kormány tiszteletben tartja Áder János köztársasági elnök döntését a nemzeti otthonteremtési közösségekkel (nok) kapcsolatban, a kabinet szerint az államfő által felvetett kérdések a részletszabályokat tartalmazó kormányrendeletben rendezhetők – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel.
A polgárőrséggel közösen tart figyelemfelhívó közlekedési akciót a rendőrség; idén nem rendeltek el országos ittasságellenőrző akciót a húsvéti időszakra, de ez nem jelenti azt, hogy akit megállítanak, azt ne szondáztathatnák meg - közölték a rendőrség és a polgárőrség közös csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Összesen 89,1 milliárd forint értékben két energetikai felhívás jelent meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében önkormányzati energetikai fejlesztésekre - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t csütörtökön.
Fékmeghibásodás kockázata miatt a Renault cég visszahívja 10 649 Zoe elektromos autóját. A francia cég csütörtökön azt közölte, hogy a féktömlők összeérhetnek, súrlódhatnak és elkophatnak.
Az Európai Központi Bank (EKB) mindössze 7,3 milliárd eurónyi olcsó hitelt osztott szét 19 európai kereskedelmi bank között a hosszú távú refinanszírozási program (TLTRO) hetedik részeként csütörtökön. A 2018 szeptemberében lejáró hitelek kamatát nulla százalékon rögzítették. Az érdeklődés jóval alacsonyabb volt a vártnál, elemzők arra számítottak, hogy 24,3 milliárd euró lesz az igény a bankok…
Elképesztő mennyiségű élelmiszert pazarol el a világ, amit nem csak az éhező tömegek, hanem az óriási környezetterhelés miatt is sürgősen meg kell változtatni. Magyarországon is több millió tonna ételt pazarlunk el, nálunk azonban egyelőre nem lesz az olasz módszerhez hasonló törvényi szabályozás - inkább tájékoztatással és kampánnyal vesznek majd rá mindenkit, hogy ne hagyja, hogy szemétdombra…
Visszakerülhet a parkolási rendeletbe a korábban törölt ötperces türelmi idő, az erről szóló előterjesztést jövő szerdán tárgyalhatja a Fővárosi Közgyűlés.