2018. december 1. szombat

dec. 1
10:42
Megszünteti a Joont az Air France (AQUA)
Az Air France új vezérigazgatója, Benjamin Smith a Le Figaro francia lapnak a minap úgy nyilatkozott, hogy nem látja a jövőjét a tavaly létrehozott, fiatalos arculatú légitársaságnak.
dec. 1
11:06
Luxusékszereket kínál a BÁV karácsonyi árverése (ProfitLine)
Nagyméretű, 5,7 karátos brillgyűrű mellett nagy értékű zafír- és gyöngyékszereket, valamint változatos asztali ezüsttárgyakat is kínál a BÁV karácsonyi aukciója, amelyet december 4-én és 5-én tartanak Budapesten a MOM Kulturális Központban.
dec. 1
11:06
Leterheltek és pótolhatatlanok a magyar cégvezetők (Portfolio)
A 200 millió forint feletti árbevételű hazai kis- és középvállalkozások döntő többségénél még nem alakultak ki elkülönült vezetői funkciók, így szinte minden irányítói feladat a cégtulajdonosra hárul - derül ki a Budapest Bank...
dec. 1
11:09
Zuhan a magyar államkötvény hozama (Privátbankár)
A 10 éves magyar államkötvény hozama nagyot csökkent az elmúlt hetekben, immár alacsonyabb, mint az olaszé. Az amerikai 10 éves hozam újra 3 százalék alatt.
dec. 1
11:09
Az évszak leghidegebb éjszakájával ért véget az ősz (vg.hu)
Már péntek este nagyon gyorsan csökkent a hőmérséklet.
dec. 1
11:12
Nagy bejelentésekre készül a magyar startupokat felkaroló kockatőke-kezelő (Portfolio)
A műszaki egyetemmel megvalósított együttműködés tapasztalataiból kiindulva újabb intézményeken szeretne megjelenni a Hiventures a vállalkozóvá válás népszerűsítése érdekében a fiatalok körében - árulta el többek között a Portfolio-nak...
dec. 1
11:24
Takarék-csoport: 2023-ra 30 milliárd forint körüli adózott eredmény (GazdaságPortál)
A Takarék-csoport a 2019-2023-as időszakra szóló üzleti stratégiáját pénteken fogadta el a Takarékbank Zrt. rendkívüli közgyűlése, ennek megvalósítása révén a csoport a működési költségeit 5 év alatt 25-30 milliárd forinttal csökkenti, és 2023-ra 10 százalékos piaci részesedés elérésével évi 30 milliárd forint körüli, fenntartható adózott eredménny
dec. 1
11:30
Jó hírt kapták a kivás vállalkozók (hirado.hu)
Szombattól kétszeresére nőtt a kiva belépési határa.
dec. 1
11:36
Filléres tippek megfázás, nátha ellen: nem, nem gyógyszerekről van szó (Pénzcentrum)
Egy kis odafigyeléssel természetes hozzávalókkal is megelőzhetőek a felsőlégúti, megfázásos panaszok. Mutatjuk a bükki füvesember filléres praktikáit. Itt a tél, és vele a felsőlégúti, megfázásos, náthás tünetek is gombamód...
dec. 1
11:42
Musk három nagyon izgalmas számot is elárult a Tesla Model 3-mal kapcsolatban (Portfolio)
Elon Musk, a Tesla vezére rendszeresen küld motivációs e-maileket dolgozóinak, legutóbb arról számolt be, hogy sikerült elérniük a Model 3 esetében a napi 1000 darabos gyártást. Ezen kívül további két nagyon izgalmas számot is megosztott...
dec. 1
11:42
Mától a kétszeresére nő a kiva belépési határa (vg.hu)
December 1-től megduplázódik, ötszázmillióról egymilliárdra nő a kisvállalati adó (kiva) belépési határa.
dec. 1
11:48
Veszélyben az egyik legkülönlegesebb európai erdő (G7)
Az illegális fakitermelés egyre nagyobb gondot jelent az egyik legnagyobb európai ősbükkösnek, amely a romániai Herkulesfürdő környékén található.
dec. 1
11:51
Adóváltozásokkal indul a december (Infostart)
December elsejétől ötszázmillióról egymilliárd forintra nő a kisvállalati adó (kiva) belépési határa - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium közleményében.
dec. 1
12:06
Jó befektetés lesz a nyugdíjkötvény (ProfitLine)
Még az idén kidolgozhatja az új nyugdíj-előtakarékossági lehetőséget a kormányzat - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára a Magyar Időknek.
dec. 1
12:15
Jó befektetés lesz a nyugdíjkötvény (vg.hu)
Még az idén kidolgozhatja az új nyugdíj-előtakarékossági lehetőséget a kormányzat.
dec. 1
12:24
Duplájára, 1 milliárd forintra nőtt mától a kiva belépési határa (Portfolio)
Mától, azaz december 1-től megduplázódott, ötszázmillióról egymilliárdra nőtt a kisvállalati adó (kiva) belépési határa. A vállalkozóknak decemberben érdemes dönteni arról, hogy az újévben melyik kedvező adózási mód szerint...
dec. 1
12:27
Óriási tüntetések várták a világ vezetőit (Privátbankár)
Hatalmas tüntetések zajlanak a hétvégén Buenos Airesben.
dec. 1
12:33
Idén is ez lesz a karácsony slágere (Infostart)
A nordmann fenyőt keresi a legtöbb vásárló, ezt tapasztalja a Zala megyei Surd polgármestere. A településen már mindenki a fenyvesekben dolgozik.
dec. 1
12:36
Még idén eldőlnek a nyugdíjkötvény részletei, jövőre be is vezetik (Portfolio)
Még az idén kidolgozhatja az új nyugdíj-előtakarékossági lehetőséget a kormányzat és jövőre életbe is léphet - mondta a Magyar Időknek a pénzügyekért felelős államtitkár. Gion Gábor emlékeztetett rá, hogy az új megoldással...
dec. 1
12:42
Mától kapható a 2019-es éves e-matrica (Portfolio)
December elsejétől már elérhetőek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. termékkínálatában a 2019-es éves e-matricák; mivel a 2018-ra váltott országos és megyei változatok 2019. január 31-ig érvényesek, az új jogosultságok...
dec. 1
12:42
Ösztöndíjprogram női vállalkozóknak (AQUA)
A Design Terminal Magyarország vezető innovációs ügynökségeként 2014 óta több mint 800 startup növekedését segítette az infrastrukturális háttér és az ügyfelek biztosításával.
dec. 1
12:42
Gázt adott a Yamaha! – Erősítenek a mezőgazdasági robottechnológiában (Agrofórum)
A Yamaha Corporation sok mindent gyárt a motorkerékpártól, a hómobilokon, quadokon, a drónokon, valamint csónakmotorokon át a gitárokig és hangversenyzongorákig. Azt viszont kevesen tudják, hogy ipari robotokat is fejleszt, így nem meglepő, hogy 8 millió amerikai dollárral beszállt egy új-zélandi agrártechnológiai startupba.
dec. 1
12:48
Még tovább halasztotta a közjegyzői díjemelések hatályba lépését a kormány (Portfolio)
A közjegyzői díjszabásról szóló igazságügyi miniszteri rendelet nem 2019. január elsején, hanem csak április elsején lép hatályba - derült ki a legfrissebb Magyar Közlönyből. Ez azt jelenti, hogy azokat a közjegyzői díjemeléseket...
dec. 1
12:48
Kezd brutálissá fajulni a francia tüntetés (vg.hu)
A francia rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be az üzemanyagadó emelése ellen tüntető francia sárgamellényesek ellen.
dec. 1
13:06
Decemberben nyílik Magyarország első, bevásárlóközpontban kialakított közösségi könyvtára (ProfitLine)
December 5-én 17 órakor Nyáry Krisztián nyitja meg a Campona új becsületkönyvtárát, a Helenát. A bizalomkönyvtár a Campona ingyenes közösségépítő programjainak is helyet biztosít, ahol decemberben a különböző generációk (fiatalok és idősebbek) képviselői közötti kapcsolatok és kommunikáció erősítése kerül a középpontba.
dec. 1
13:06
Kásler Miklós megint új országos tisztifőorvost nevez ki (Portfolio)
Szombaton újabb országos tisztifőorvos mutatkozik be a Nemzeti Népegészségügyi Központban, a posztra Müller Cecília Fejér megyei tisztifőorvos kerül az Index információi szerint. Helyettesei Szabó Enikő és Surján Orsolya lesznek. ...
dec. 1
13:06
Kiderült, ennyire beteges nép a magyar: a visegrádi országok mind előznek minket (Pénzcentrum)
Csak a balkáni szomszédainkat tudtuk megelőzni, a visegrádi országok mind lehagyták Magyarországot a 149 ország egészségügyi helyzetét vizsgáló rangsorban. Ugyanakkor az jó hír, hogy messze nem a lista végén kullogunk, Magyarország...
dec. 1
13:18
Szép a magyar államadósság csökkenése, de elbújhat a nemzetközi mezőnyben (Portfolio)
Bár örvendetes, hogy a GDP-arányos magyar államadósság ráta mind idén, mind jövőre csökkenni tud a megelőző évi szinthez képest, de ennek mértéke még jövőre sem jelentős, a JPMorgan által követett 29 feltörekvő piaci ország közül...
dec. 1
13:21
Dél-Koreába szökött egy észak-koreai katona (vg.hu)
A szökés azután történt, hogy a két Korea őrposztokat távolított el a határvonalon annak érdekében, hogy növekedjen a bizalom a felek között a megosztott félszigeten.
dec. 1
13:36
Fontos változás a BIF vezetési struktúrájában (Portfolio)
A BIF igazgatótanácsának döntése alapján a társaság vezérigazgatói tisztségét 2018. december 1-jétől Berecz Kristóf - az Igazgatótanács jelenlegi, alelnökeként betöltött tisztsége mellett - látja el alelnök-vezérigazgatóként....
dec. 1
13:36
G20 – Élesen bírálta az egyoldalú szankciók gyakorlatát Vlagyimir Putyin (GazdaságPortál)
Élesen bírálta az “illegális egyoldalú szankciók ördögi gyakorlatát” Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a G20 országcsoport argentínai csúcsértekezletén. Az orosz államfő kijelentette: egyre csak terjed az illegális szankciók, valamint az ENSZ Alapokmánya, illetve a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) megkerülését szolgáló protekcionista intézkedé
dec. 1
13:54
Az Eximbank januártól IFRS szerinti beszámolót készít (vg.hu)
Az Eximbank januártól kizárólag az EU által elfogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS-ek) szerinti beszámolót készít.
dec. 1
13:56
Luxusékszerek a BÁV karácsonyi árverésén (vg.hu)
Nagyméretű, 5,7 karátos brillgyűrű mellett nagy értékű zafír- és gyöngyékszereket, valamint változatos asztali ezüsttárgyakat is kínál a BÁV karácsonyi aukciója.
dec. 1
14:00
Nincs megállás - A brit kormány újabb tagja távozik (Portfolio)
A brit kormány egy újabb - immár a hatodik - tagja távozik a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás miatt, ami újabb csapás Theresa May miniszterelnök számára, akinek el kell érnie, hogy a londoni...
dec. 1
14:06
Ezért késhetnek a családi házak szigetelési munkái (ProfitLine)
A családi házak tervezett szigetelését akár egy évvel is késleltetheti az építőipari munkaerőhiány a szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation szerint.
dec. 1
14:06
Durva csapkodás van a tőzsdéken - Mibe fektetnek a profik? (Portfolio)
Nagyon volatilisek most a részvénypiacok, de nem kell az összeomlásától tartanunk, hiszen a világ vezető gazdaságai stabilak, bár Kínán látszik már az USA-val vívott kereskedelmi csörte hatása - vélik a magyar befektetési alapokat kezelő...
dec. 1
14:15
Van, amiben Magyarország nagyhatalomnak számít (Infostart)
Idén adventkor sem drágulnak az édességek, de jövőre nagyobb áremelésre kell készülni - mondta az InfoRádióban a Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára.
dec. 1
14:27
Megvan a Brexit hatodik áldozata is (vg.hu)
A brit kormány egy újabb – immár a hatodik – tagja távozik a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás miatt.
dec. 1
14:30
Novemberben kevesebb új személyautó került a magyar utakra (hirado.hu)
Motorokból és autóbuszokból viszont többet regisztráltak, mint tavaly ilyenkor.
dec. 1
14:30
Mától kétgyerekesek is kérhetik a csokos hitelt (AQUA)
Ma megnyílik a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) igényel­hető, nagyobb összegű kedvezményes hitel lehetősége a két- és a három- vagy többgyermekes családok előtt.
dec. 1
14:42
Ezek a legnépszerűbb autómárkák Magyarországon (Portfolio)
Novemberben 8 százalékkal kevesebb új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, mint egy évvel korábban. Az év első 11 hónapjában viszont így is 20,4 százalékos növekedést regisztráltak az előző év azonos időszakához...
dec. 1
14:48
Több világrekordot is megdöntött egy fúziós reaktor (NRGreport)
A Max Planck Plazmafizikai Intézet (IPP) egy lépéssel közelebb jutott ahhoz, hogy elhozzuk a Nap energiáját a földre. A júliustól novemberig tartó tesztidőszakban indították el a második kísérletsorozatot a Wendelstein 7–X nevű eszközzel, a céljuk egy fúziós erőmű üzembe állítása.
dec. 1
15:00
Novák: már a kétgyermekesek is igénybe vehetik a 10 milliós hitelt (vg.hu)
A kétgyermekes családok a csok támogatása mellé felvehetnek egy tízmillió forintos hitelt, amely garantáltan 3 százalék alatti kamatozású.
dec. 1
15:03
Jóval kevesebb új autót helyeztek forgalomba idén novemberben a tavalyinál (Menedzsment Fórum)
Novemberben 8 százalékkal kevesebb új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, mint egy évvel korábban, az év első 11 hónapjában 20,4 százalékos növekedést regisztráltak az előző év azonos időszakához képest - közölte a Carinfo.hu az MTI-vel a DataHouse Kft. adatai alapján szombaton.
dec. 1
15:06
Mától indul a 2019-es éves e-matricák értékesítése (ProfitLine)
December elsejétől már elérhetőek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. termékkínálatában a 2019-es éves e-matricák; mivel a 2018-ra váltott országos és megyei változatok 2019. január 31-ig érvényesek, az új jogosultságok beszerzésére két hónap áll az érintettek rendelkezésére - olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) é
dec. 1
15:21
Portré George Bushról, akire rászakadt egy szuperhatalom vezető szerepe (Menedzsment Fórum)
George Bush anno a szakadó esőben összetépte a beszédét, hogy így imponáljon a Kossuth téren fogadására összegyűlt tömegnek. A tegnap este elhunyt amerikai elnök 1989-ben látogatott Magyarországra, hogy segítse az átmenetet a kommunizmusból a demokráciába. Regnálása idején leomlott a vasfüggöny, felbomlott a Szovjetunió és az Egyesült Államok marad
dec. 1
15:33
Este jött a meglepetés Amerikában, a stellar előzte a bitcoin casht (Privátbankár)
A tegnap este kellemes meglepetést hozott Amerikában, a részvények mínuszból szép pluszba fordultak. Ma az amerikai és a kínai elnökök találkozója hosszú időre meghatározhatja a tőzsdeindexek irányát. Nagyot erősödött a dollár, éledeznek és átrendeződnek a kriptók.
dec. 1
15:39
Nagyot esik a magyar államkötvény hozama (Menedzsment Fórum)
A 10 éves magyar államkötvény hozama nagyot csökkent az elmúlt hetekben, immár alacsonyabb, mint az olaszé. Az amerikai 10 éves hozam újra 3 százalék alatt.
dec. 1
15:48
Olaszország ellen uniós vizsgálat indulhat (AQUA)
.
dec. 1
15:54
OTP-részvényeket értékesített a bank egyik vezetője (Portfolio)
Az OTP bejelentette, hogy Csere Bálint, a Management Committee tagja 1330 darab OTP-részvényt adott el, 11 340 forintos átlagáron, pénteken. A tranzakció összértéke közel 15,1 millió forint volt. Az OTP árfolyama közel 0,4 százalékot...

Keresés