Rendkívüli költségvetési intézkedések bevezetését jelentette be kedd este a román pénzügyminisztérium annak érdekében, hogy a 2019-es költségvetési hiány az elvárt 3% alatt maradjon. Van itt többfajta - a költségvetési egyenleg...
Új nyugdíjtörvényt fogadott el szerdán a román parlament, amely a különböző öregségi járandóságok között fennálló méltánytalan különbségeket akarja megszüntetni. A képviselőház ügydöntő jogkörrel rendelkezett a jogszabály...
Emelkedéssel indították a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, a jó hangulat pedig egyelőre kitartani látszik. Este 8 órakor jön a Fed kamatdöntése, amit feszült várakozás előz meg. A két legfontosabb kérdés az, hogy miként...
Decemberben az 1200 milliárd forintot is elérheti a kiskereskedelmi forgalom, ami magasabb, mint az egy évvel korábbi adat - mondta az InfoRádiónak a Magyar Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Vámos György.
Sikeresen zárultak az idei innovációs pályázatok, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) pályázatain a meghirdetettnél nagyobb összeghez, összesen csaknem 80 milliárd forinthoz jutottak a jelentkezők - közölte szerdán az NKFI Hivatal elnöke.
Eseménydús nap zajlott a piacokon: a régóta túlhevült gazdaságú Romániában unortodox megszorítások jönnek, ettől a tőzsde összeomlott. Az olaszok viszont egy kicsit vágtak a költségvetési hiányon, Brüsszel elégedett, esnek az olasz kötvényhozamok. A Mol hatalmasat ralizott, az OTP ledolgozta veszteségét, az aranyár pedig féléves csúcsra szállt.
Egy rekordméretű, 1040 grammos isztriai szarvasgombát (Tuber magnatum) találtak Baranyában, ez az eddigi legnagyobb Magyarországon valaha előkerült példány.
Szerdán ülésezett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, azonban a munkaadói és a munkavállalói oldal nem tudott megállapodni a jövő évi minimálbérről - hangzott el az RTL Klub szerda esti híradójában. Újabb...
Több megyében tartós ködre, illetve ónos esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez szerdán eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: a Nyugat-Dunántúl kivételével több helyen előfordul zúzmarás köd.
A lakáspiacról érkező közvetlen adatokból egyértelműen látszik, hogy évek óta élénk a piac, de az is fontos, hogy a lakáspiac hozzájárul a gazdasági fejlődéshez.
Megvalósul egy csaknem 12 ezer egyetemi hallgatónak szánt diákváros, valamint nemzetközi rangadók megrendezésére alkalmas sportlétesítmények jönnek létre.
Az idén mintegy 46 milliárd forint pályázati alap állt az önkormányzatok rendelkezésére külterületi közutak javítására - mondta Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerdán Kondoroson.
Emelkedéssel indították a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, a jó hangulat pedig egyelőre kitartani látszik. Este 8 órakor jön a Fed kamatdöntése, amit feszült várakozás előz meg. A két legfontosabb kérdés az, hogy miként...
Emelkedéssel indították a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, a jó hangulat pedig a Fed-döntésig kitartott. A 8 órakor kijött döntésre azonban hirtelen eséssel reagáltak az indexek.Itt a nap legfontosabb döntése: kamatot...
A piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre mai ülésén a Federal Reserve. Ezzel az irányadó kamatsáv 2-2,25%-ról 2,25-2,5%-ra emelkedett. Idén ez volt a negyedik 25 bázispontos szigorítás. A monetáris...
José Mourinho anno forradalmasította a focit, az elmúlt években azonban eljárt felette az idő. Sem önmagát, sem a taktikáját nem tudta megújítani. Az örök győztes most inkább beletörődött, hogy kirúgják, minthogy vállalja a felelősséget a kudarcért. Életútja számos vezetőnek mementóként szolgálhat - focin innen és túl.
Új nyugdíjtörvényt fogadott el szerdán a román parlament, amely a különböző öregségi járandóságok között fennálló méltánytalan különbségeket akarja megszüntetni.
Emelkedéssel indították a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, a jó hangulat pedig a Fed-döntésig kitartott. A 8 órakor kijött döntésre azonban hirtelen eséssel reagáltak az indexek, jelenleg pedig több mint 1% körüli esésnél...
Az új rendszer az EU-ból és a máshonnan letelepedési szándékkal érkezők esetében egységesen a szakképzettségre összpontosít majd, nem arra, hogy ki honnan jött.
Az alábbiakban összeszedtük a mai döntés, a közlemény, illetve Jerome Powell sajtótájékoztatójának legfontosabb üzeneteit. Az amerikai részvényindexek a Fed-döntés előtt még 1% feletti erősödésnél jártak, Jerome Powell beszéde...
A Gazdasági Versenyhivatal összesen mintegy 105 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki négy, kútfúrással foglalkozó vállalkozásra, amiért egyes közbeszerzések pályázóiként a verseny korlátozásáról állapodtak meg egymással.
Emelkedéssel indították a szerdai kereskedést az amerikai részvényindexek, a jó hangulat pedig a Fed-döntésig kitartott. A 8 órakor kijött döntésre, illetve az azt követő sajtótájékoztatóra azonban heves eséssel reagáltak az indexek...
A Lidl Magyarország teljes mértékben érvényesíti áraiban a 2019. január 1-jével érvénybe lépő, a tejre vonatkozó áfacsökkentés hatását, sőt a tejek többségénél az adóváltozás mértékénél is nagyobb arányban viszi lejjebb fogyasztói árait.
Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc megállapodása értelmében 123 ALDI parkolójában lesz elérhető az E.ON által telepített és üzemeltetett elektromosautó-töltőállomás, és a legtöbb ezután épülő ALDI üzletnél is kiépítik majd a töltőket. Az áruházlánc parkolóiban megnyíló E.ON töltőállomás-hálózat országszerte összesen több mint 360 új tö
Egy Vas megyei község egyik üzemében esett össze holtan az a férfi, akihez a napokban hívtak mentőt kollégái. Az üzem dolgozói épp újraélesztés oktatáson vettek részt a közelmúltban, így bár a vonal végén ülő mentésirányító segítette a bejelentőket, pontosan tudták mit kell tenniük ilyen helyzetben - írja Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat
Egy rekordméretű, 1040 grammos isztriai szarvasgombát (Tuber magnatum) találtak Baranyában, ez az eddigi legnagyobb Magyarországon valaha előkerült példány.
Több mint felével hízik a vállalkozások áramszámlája, pedig korábban rezsicsökkentést ígért a kormány a cégeknek is. Az állami szolgáltató drágán adja az áramot.
Számos budapesti dolgozónak több idejébe kerül a városon belüli munkába járás, mint azoknak a munkavállalóknak, akik két település között ingáznak minden nap. A karácsonykor megerősödő forgalom ráadásul még ront is ezen az értéken. A fővárosiak több mint fele legalább 45 percet tölt utazással, máshol csak a dolgozók 37 százalékának kell hosszabb id
A kormány azt szeretné, ha egyre több vállalkozás választaná a kisvállalati adót (kivát) - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
amatot emelt az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer szerdán (Fed), idén immár negyedik, 2015 decembere, a kamatemelési ciklus elindulása óta pedig kilencedik alkalommal.
Komoly veszélyt jelent, ha az Egyesült Királyság a kilépést szabályozó megállapodás jóváhagyása nélkül távozik az Európai Unióból, az ilyen megoldás Brüsszel csatavesztése lenne - jelentette ki a lengyel külügyminiszter Varsóban a külföldi tudósítókkal rendezett szerdai találkozón.
A 2019. évi AgromashExpo, AgrárgépShow kiállítás termékfejlesztési díj pályázatára rekordszámú, 41 db pályamű érkezett be.A különdíjasok bemutatását folytatjuk.
A karácsonyi nagybevásárlás utolsó napjaiban különösen nagy veszélyt jelent a hamisított és ellenőrizetlen forrásból származó műszaki termékek megjelenése, ezért körültekintően érdemes vásárolni, akár online felületen, akár boltban, hívta fel a figyelmet a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT).
Felcsúton ha felkészítésről, edzőtáborról vagy versenyekről van szó, a résztvevő focisták már-már luxuskörülmények között is megszállhatnak. Minderre a fedezetet nem a tehetős tulajdonos, hanem a közpénznek tekinthető TAO-támogatás biztosítja.
Többen állnak ma kényes döntéshelyzet előtt: jövedelmük már megengedné a lakáshitel felvételét, nem áll rendelkezésre ugyanakkor önrészül szolgáló megtakarítás. Sokaknak csábító lehet az alacsony kamatkörnyezet, és ha az elemzői...
Egymillió vendéggel nőhet 2020 után hazánk négy kiemelt turisztikai térségének látogatottsága, ennek érdekében további 40 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai programok.
A 2024-es budapesti olimpiát ugyan sikerült megtorpedózni, de a sportlétesítmény-fejlesztések azóta sem álltak le, naponta hallani új híreket arról, hol milyen stadion vagy sportcsarnok épül. Emellett az infrastruktúra-fejlesztésekben...
Sem a jövő évi minimálbér, sem pedig a garantált bérminimum összegében nem jutottak dűlőre a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának szerdai ülésén.
A fogyasztók szerint az okoshangszórók rövidesen, a családtagokhoz hasonlóan, részt vesznek a családi vitákban. A virtuális asszisztenst használók szerint három éven belül elterjednek a hangulatunkat értelmezni képes berendezések. A kiterjesztett valóság (AR) és virtuális valóság (VR) felhasználók részéről komoly igény mutatkozik a közvetlen, virt
December 20-a a vállalkozások számára az adóelőleg-kiegészítés határideje. Arról, hogy a cégeknek milyen adónemben lehet feltöltési kötelezettsége Gyányi Tamás, a WTS Klient partnere beszélt az InfoRádiónak.