Hogyan járunk munkába, iskolába, mennyi időt vesz ez el? Ezt a kérdést tette fel a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásában. A kutatás kitért arra, hogy ki viseli az utazás anyagi terheit, illetve a telekocsizás használatára is rákérdezett. A Bónusz Brigád szeretné elterjeszteni a közösségi autómegosztást Magyarországon, ezért novembertől m
A lakáspiac 2018-ban is erős tempót diktált, a kereslet nem lanyhult, az árak is feljebb kúsztak, nem véletlen, hogy számos kiemelkedő esetre van példa.
Az év végéhez közeledve ezúttal egy igazi ünnepi termékkört, az édes fehér pezsgőket vizsgálta Szupermenta programjában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Élelmiszerbiztonsági szempontból minden termék megfelelt a jogszabályi előírásoknak, jelölési hiba miatt azonban egy esetben intézkedni kellett.
A Magyar Iparszövetség elnöke szerint a vállalkozói környezet 2018-ban kedvezően alakult, a gazdaság számos területén kiugró eredmények születtek, a gazdasági bővülés fejlődési lehetőséget teremtett a kis- és középvállalkozásoknak...
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 52. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten volt telitalálat, méghozzá kettő is, a szerencsések a sorsoláson egyenként bruttó 9 és fél millió eurót (3 milliárd forint) nyertek! Az 52. játékhét...
A lengyel parlament mindkét háza jóváhagyta pénteki rendkívüli ülésén a villamos energia drágulását megelőző törvénycsomagot, amely nyomán 2019-ben csökkennek az áramdíj egyes összetevői, köztük a jövedéki adó, egy állami...
Évet értékelt a Magyar Iparszövetség elnöke, és talált kivetnivalót 2018-ban. Összességében azonban nagyon elégedett a vállalkozói környezet alakulásával.
A Pénzügyminisztérium számításai szerint jövőre 335 milliárd forint maradhat a családi adó- és járulékkedvezmény miatt a gyermeket nevelő szülőknél. Tállai András parlamenti államtitkár, a pénzügyminiszter helyettese a Magyar...
A hazai ingatlanpiac tovább erősödve idén mintegy 160 ezer tranzakcióval zárhatja az évet, ami 3 százalékos növekedést jelent a 2017-ben mért értékhez képest. A legnagyobb érdeklődés a fővárosi agglomerációban található panellakások és a budai kedvelt lakótelepek lakásai iránt volt. Az Otthon Centrum 2019-ben a hazai ingatlanpiac organikus növekedé
Kevés olyan befektetési alap volt, amellyel idén magas hozamot lehetett elérni, a lakossági alapok között mindössze háromnak van jelenleg 10% feletti hozama. Az abszolút hozamú, ingatlan és részvényalapok közül a legjobban teljesítők...
A Magyar Iparszövetség elnöke szerint a vállalkozói környezet 2018-ban kedvezően alakult, a gazdaság számos területén kiugró eredmények születtek, a gazdasági bővülés fejlődési lehetőséget teremtett a kis- és középvállalkozásoknak is.
Tállai András elmondta, manapság azok beszélnek terjedő szegénységről, akik amikor hatalmon voltak, a mai összegek töredékét sem garantálták a családoknak.
Jövőre is folytatódik, és bővül az otthonteremtési program - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Az idei év is bővelkedett különlegesebbnél-különlegesebb ingatlanokban, legyen szó akár a legolcsóbb, akár a legdrágább, legkisebb vagy épp a legnagyobb otthonról, amelyet 2018-ban értékesítettek. A teljes piacot vizsgálva a várakozásoknak...
Az idei év is bővelkedett különlegesebbnél-különlegesebb ingatlanokban, amelyből a Duna House összeválogatta a „legeket”, legyen szó akár a legolcsóbb, akár a legdrágább, legkisebb vagy épp a legnagyobb otthonról, amelyet 2018-ban értékesítettek.
A 2017. évet jónak értékelhetjük a napraforgó és a repce szaporításai számára, míg a szója vetőmag-előállítása szempontjából bekövetkezett az a visszaesés, ami szakmailag várható volt. Az olajos növények hazai vetőmag-előállításában a napraforgó és a káposztarepce vetőmagtermesztése növekedett, míg a szója szaporítása iránti kedv tovább csökkent.
Jövőre mobil applikáción keresztül is bejelenthetőek lesznek az autós balesetek. A mindennapokban "kék-sárgának" nevezett baleseti bejelentő mobilos verziója egyszerűbbé, pontosabbá teszi egy-egy baleset adminisztrációját - közölte a K&H Biztosító.
2018 alapvetően nem volt rossz éve a világgazdaságnak. Bár a fejlett országok lassulásnak indultak, az éves átlagos GDP-növekedés globálisan így is az egyik legmagasabb lesz a válság utáni időszakban. Ennek ellenére továbbra is vannak...
Jövőre folytatódhat a lakossági lakáshitelezés bővülése, a felvett kölcsönök pedig egyre inkább az új építésű ingatlanok felé mozdulnak a használt lakások felől - mondta a BankRáció.hu oldal hitelszakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.
Kompokat bérel a brit kormány arra az esetre, ha nem lépne érvénybe a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás, és emiatt fennakadások keletkeznének a nagy-britanniai áruellátásban. A közlekedési...
Moszkva elfogadhatatlannak tartja azt, hogy Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő követeli Oroszországtól a Kercsi-szorosnál elfogott ukrán tengerészek szabadon engedését, és krími jogsértésekkel vádolja. ...
Jövőre is folytatódhat az ingatlanok drágulása, ugyanakkor az áremelkedés mértéke várhatóan az ideinél mérsékeltebb lesz - mondta az Ingatlan.com szakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megkérdőjelezte egy szombati lapinterjújában, hogy Románia politikailag felkészült az Európai Unió soros elnökségének átvételére január 1-jétől, noha szerinte az ország "technikailag...
December végén és az év első napjaiban sokan választanak valamilyen téli sportolásra is alkalmas helyszínt, hogy ott pihenhessék ki az év fáradalmait. Habár egyre felelősebben indulnak útnak, friss adatok alapján minden negyedik honfitársunk...
A 2018-as év talán csalódást okozhatott a hitelminősítések szempontjából, hiszen ugyan két nagy cégnél is pozitív Magyarország kilátása, egyik sem szánta rá magát a felminősítésre. Sőt, a Moody's még a kilátást sem javított...
Az idei év is bővelkedett különlegesebbnél-különlegesebb ingatlanokban, amelyből a Duna House összeválogatta a legeket, legyen szó akár a legolcsóbb, akár a legdrágább, legkisebb vagy épp a legnagyobb otthonról, amelyet 2018-ban értékesítettek. A teljes piacot vizsgálva a várakozásoknak közel megfelelően változott az ingatlanpiac, az árak a vártnál
A kormányzati forrásoknak köszönhetően Miskolcé lesz Közép-Európa legmesésebb középkori vára, és az egyik legmodernebb fürdőkomplexuma - olvasható a miskolci polgármesteri hivatal közleményében.
A Magyar Állattenyésztők Szövetsége új elnöke – egyben a Nak alelnöke –, Zászlós Tibor szerint az innovatív szemlélet mellett az összefogást is erősíteni kell a különböző egyesületek között, hiszen nemzetközi szinten csak akkor őrizheti meg eddig elért eredményeit az ágazat, ha közös célok mentén dolgoznak.
Huszonkét éves történetének legsikeresebb évét zárta 2018-ban a Nyíregyházi Állatpark, amely rekordot döntve idén 550 ezer látogatót fogadott és a fejlesztések, illetve az állatszaporulat szempontjából is eredményes éven van túl - mondta az MTI-nek Gajdos László, az intézmény igazgatója.
A következő 36 órában a Kárpát-medence is ebbe a mozgalmas zónába kerül, észak felől egy okklúziós front éri el a térséget, és emiatt vasárnap többfelé kell gyenge csapadékra is számítani.
Frissen nyilvánosságra hozott brit levéltári dokumentumok tanúsága szerint a londoni miniszterelnöki hivatal negyedszázaddal ezelőtt kezdett komolyabban foglalkozni az internetszolgáltatás előfizetésének gondolatával.
Oroszország kibővítette szombaton az ukrajnai árucikkekre kivetett importtilalmat, több mint ötven termékkel toldotta meg a tilalmi listát, s ezzel becslések szerint mintegy félmilliárd dollárral csökkenti az idei importját, válaszul...
Jövőre is folytatódhat az ingatlanok drágulása, ugyanakkor az áremelkedés mértéke várhatóan az ideinél mérsékeltebb lesz - mondta az Ingatlan.com szakértője szombaton az M1 aktuális csatornán.
Szeptember végén, október elején, amikor az amerikai tőzsdék megállíthatatlanul törtek újabb és újabb csúcsokra, valószínűleg kevesen gondolták, hogy néhány hónappal később akkora zuhanásokat látunk majd, amelyek örökre emlékezetesek...
Megkezdték az Ötöslottó 52. heti nyerőszámainak sorsolását, amelyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. 1,555 milliárd forint volt a tét, kiderült, lett-e telitalálat. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben:3;...
Az idei első tizenegy hónapban a román bruttó hazai termék (GDP) 2,7 százalékát tette ki az államháztartási hiány, amely mintegy két és félszer nagyobb a tavalyi év azonos időszakához mérten - derült ki szombaton a román pénzügyminisztérium által közölt adatokból.
Öt év masszív lakáspiaci emelkedés után már meg sem lepődünk azon, hogy egyre több belvárosi lakás négyzetméterára éri el az 1 millió forintos lélektani határt, ráadásul ez mostanra nemcsak az eladók optimista képzeletében jelenik...