Nem lehetett kereskedni kedden a CIG Pannónia papírjaival a tőzsdén. Akkor csak találgatások folytak, hogy mi áll a háttérben, igaz akkor is felmerült, hogy a társaság vagyon- és felelősségbiztosítási érdekeltségénél, a CIG EMABIT-nál az olasz szerencsejátékhoz kapcsolódó biztosításokon elszenvedett vesztesége állhat a háttérben. Ez pedig már akkor
Az MNB figyelmeztette a Kartonpackot, hogy az éves és a féléves jelentési összeállítása során maradéktalanul tegyen eleget minden jogszabályi kötelezettségének. Az MNB a célvizsgálat során feltárt jogszabálysértések miatt 2,5 millió forintos felügyeleti bírság megfizetésére kötelezi a céget.
Az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükön nemzetközi szankciók meghozatalára szólítottak fel Törökország ellen az észak-szíriai hadműveletek miatt, valamint egy, az ENSZ felügyelete mellett működő biztonsági övezet létrehozását sürgették Szíria északi részén.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) törölheti az adóbírság felét, ha az adózó a megállapított adókülönbözetet nem vitatja, azt határidőre befizeti, és lemond a fellebbezés jogáról - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Karácsony előtt két hónappal nem csökkent az eladókeresési láz a korábbiakhoz képest, sőt! A friss álláshirdetések is ezt vetítik előre, de a statisztika is hasonló képet jelez. Nincs ezen mit csodálkozni, a karácsony mindig is ilyen...
A várt 0,2%-os csökkenés helyett 0,6%-kal esett a repülőgépek nélküli, védelmi jellegű kiadásoktól megtisztított tartós cikkek rendelésállományi adata szeptemberben az Egyesült Államokban, ami ráadásul az augusztusi, lefelé módosított 0,6%-os esést követte – derült ki a kereskedelmi tárca mai adatközléséből. Ez arra utal, hogy az amerikai-kínai ker
Hiába a csökkenő olajárak vagy az egyre szigorodó üzemanyagfogyasztás csökkentést célzó szabályozások szerte a világban, az olajszállítást végző tankerhajók új fénykorukat élik. Hosszú évek pangása után ugyanis hirtelen világrekord magasságokba ugrott a nyersolajat szállító hajók bérlési díja, miután kínálati oldalon egyre nagyobb szűkösség kezd me
A vártnál nagyobb mértékben csökkentek a tartós javakra leadott megrendelések szeptemberben az Egyesült Államok feldolgozóiparában a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézte, a Census Bureau csütörtöki jelentése alapján. Szeptemberben a várt 0,5 százalékos csökkenés helyett 1,1 százalékkal, 2,8 milliárd dollárral csökkentek az Egy
Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány azért is fektet nagy hangsúlyt az ösztöndíjrendszerre, mivel az állam által felkínált lehetőségek alapját a magyar gazdaság sikerei jelentik.
Már csak egy hétig, azaz 2019. október 31-ig használhatók a régi 500 forintos bankjegyek készpénzes vásárlásnál, november 1-től az idén februárban megjelent, megújított 500 forintos címlettel lehet fizetni - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
Harmadik alkalommal, október 21–22-én ismét megszervezték a Kárpát-medencei összmagyarság legjelentősebb gazdasági rendezvényét, a Kárpát-medencei Gazdasági Konferencia és Kiállítást.
Az Állami Számvevőszék megállapítása szerint a 2018-as központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírások szerint történt, a hiány és az államadósság a törvényi követelményekkel összhangban alakult.
Schwajda Gergő, az ATV Híradójának főszerkesztője 8 év után hagyja el a csatornát, ahonnan közös megegyezéssel távozik. A vezetése alatt újult meg a Híradó, valamint több rendkívüli interjú is köthető a nevéhez. Az ATV vezetősége köszöni az eddigi munkáját, és sok sikert kíván neki a továbbiakban – olvasható a csatorna közleményében. Az ATV Híradó
Az Operation Freedom nevű szétválasztó műtétsorozat a negyedik szakasznál tart, amely koponyarekonstrukciós műtétekből és az ikrek rehabilitációjából áll.
Felmondta a megállapodást a prágai városvezetés a tavaly ősz óta elektromos rollerek kölcsönzésével foglalkozó céggel. A cseh főváros jelezte, nem betiltani akarja a Lime prágai működését, csak erős figyelmeztetést küldene neki arról, hogy nem elégedett azzal, ahogyan a vállalat a problémákat kezeli.
A felvett Babaváró hitelek 46 százalékánál már fel is függesztették a törlesztést, miután azt olyan házaspárok vették igénybe, ahol a magzat elérte a 12 hetes kort. Az egyik magyar banknál eddig közel hatezer házaspár nyújtott be...
A vártnál erősebbre sikeredett az amerikai feldolgozóipari beszerzési menedzser index októberi értéke, ami erősítette a dollárt, a részvényindexeket pedig kicsit süllyesztette, mivel a friss adatok mérséklik az intenzív amerikai kamatvágások esélyét.
A Photon Energy nyolc fotovoltaikus erőművet épített és csatlakoztatott a villamosenergia-hálózathoz Monoron, összesen 5,6 MWp kapacitással. Az erőművekkel a Photon Energy saját portfóliója 44,8 MWp-ra bővül, a nyolc erőmű éves bevétele várhatóan 680 000 EUR lesz.
Befejeződött a békéscsabai CsabaPark második ütemének fejlesztése, amelyre a város több mint egymilliárd forintot nyert az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) - tájékoztatott a projektgazda. Mint írták a közleményben, a beruházással a fesztiválhelyszínt a komplex fejlesztés mellett további elemekkel bővítették.
A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogszerűnek találta a Bige Holding szolnoki kénsavüzemének bezárását, a bíróság szerint a teljes gyár leállítása viszont jogszerűtlen volt – közölte a Debreceni Törvényszék.
Nem kecsegtet túl sok pozitívummal a Goldman Sachs előrejelzése az olajpiac kilátásait illetően. Több negatív kockázat is érvényesül a nemzetközi jegyzésekben.
A magyarországi földgázfelhasználás 9,88 milliárd köbméter volt tavaly, 413 millió köbméterrel kevesebb, mint 2017-ben - adta hírül a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).
Áfa megfizetése nélkül lehet eladni különféle termékeket az Európai Unión belül, amennyiben az eladó igazolni tudja, hogy a szóban forgó árut valóban egy másik tagállamba szállította. Eddig a tagállamok eltérő elvárásokat fogalmaztak meg e tény bizonyítására, ám 2020. január 1-től a rendszer megváltozik. Brüsszel minden tagállamra vonatkozóan egysé
Egyelőre épülettorzók hátrahagyása nélkül leállítható az atlétikai stadion és a kézilabdacsarnok beruházása. Előbbi a vb-rendezés lemondását is magával hozná, azon túl, hogy többmilliárdos szerződéseket is fel kell bontani. A főpolgármesteri stáb ízlelgeti az elhangzottakat, a sportberuházások ügyében pedig a budapestiek véleményére kíváncsi.
Whatever it takes, magyarul: kerül, amibe kerül. Több mint hét éve, 2012 júliusában mondta ezt Mario Draghi, arra utalva, hogy a görög adósságválság közepette minden áron megvédik az eurót. Azóta e szavak szállóigékké, Draghi attributumaivá váltak, nem csoda, hogy akad elemző, aki az Európai Központi Bank (EKB) éléről október 31-én távozó
A feldolgozóipari aktivitás vártnál nagyobb erősödése mellett is az előzetes adatok alapján elmaradt a várakozásoktól az amerikai magánszektor teljesítményének növekedési üteme októberben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön publikált felmérése alapján. Az Egyesült Államok feldolgozóiparának októberi beszerzésimendzser-indexe (BM
Minél nagyobb a jövedelmi egyenlőtlenség egy országban, annál többen vannak kitéve az elszegényedés okozta veszélynek. Az, hogy mennyien élnek a létminimum alatt, nem feltétlenül árulkodik az országban élő szegények arányáról. Így...
Csalók okoztak hatalmas kárt a CIG Pannónia leányvállalatának olaszországi tevékenysége során. Lépett az MNB - az üggyel kapcsolatban Korányi G. Tamást kérdezte az InfoRádió.
A következő napokban még kitarthat a nyáriasan meleg, a több évtizedes átlagnál az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint 3-6 fokkal melegebb idő, de hétvégétől, jövő hét elejétől az előrejelzések szerint fokozatosan több fokkal az átlag alá esik vissza a hőmérséklet, így várhatóan a valódi fűtési szezon is beindul. Ez Magyarországon egybe