2019. október 3. csütörtök

okt. 3
7:57
Kétmilliárd forint támogatást kaphatnak a vállalkozások (Portfolio)
Kétmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása című új pályázati felhívás, amely egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességének javítását. - közölte Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források
okt. 3
7:57
A hazai mesterségek dicsérete (AQUA)
Örömmel osztunk meg olvasóinkkal egy meghökkentően kellemes tapasztalatot, ami magyar vállalkozással kapcsolatos. Tegyük a szívünkre a kezünket: sok alkalmunk nem nyílt erre mostanában.
okt. 3
8:03
Debrecenben indít városi tőkealapot az MFB csoport (ProfitLine)
Elsősorban helyi kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatására városi tőkealapot indít 10 milliárd forint keretösszeggel Debrecenben az MFB csoporthoz tartozó, kkv-k finanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. - jelentették be a város és a bankcsoport vezetői szerdán sajtótájékoztatón a városházán.
okt. 3
8:06
Érkezik az ingyenpénz - újra osztanak (KKV Magazin)
Újabb 20,4 milliárd forintos kiírás jelenik meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, az igényelhető vissza nem térítendő összeg 3 és 100 millió forint között lehet - jelentette be Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) eu
okt. 3
8:12
Akkor ennyit a kidobott ételek feldolgozásáról (Privátbankár)
Iparági szereplők szerint egyelőre még olcsóbb megsemmisíteni az hulladék élelmiszert, mint hasznosítani.
okt. 3
8:12
A mesterséges intelligencia segíthet a kulcs munkavállalók megtartásában (Márkamonitor)
Manapság gyakran riogatnak azzal különböző szakértők, hogy a robotok majd rengeteg ember munkáját el fogják venni a közel jövőben, sőt komplett szakmák fognak eltűnni a robotizáció, illetve automatizáció miatt. A hasonló jóslatok pontossága és helytállósága egyelőre kérdéses. Ezzel ellentétben viszont jelenleg a mesterséges intelligencia nemhogy he
okt. 3
8:12
Több mint a duplájára emelkedik a baromfi- és sertéságazatban elérhető foglalkoztatási támogatás (Agrofórum)
Az agrárminiszter döntése értelmében a baromfi- és sertéságazatban dolgozó szakképzett munkaerő megtartása érdekében, a 2019-ben meghirdetett támogatás mértéke 200.000 forintról 500.000 forintra nő.
okt. 3
8:18
Akkor ennyit a kidobott ételek feldolgozásáról (Menedzsment Fórum)
Iparági szereplők szerint egyelőre még olcsóbb megsemmisíteni az hulladék élelmiszert, mint hasznosítani.
okt. 3
8:18
Fertőzött lehet a gabonatermés jókora része (Infostart)
A gabonatermés ötöde fuzáriumfertőzött lehet – mondta az InfoRádiónak az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője. Fórián Zoltán szerint vannak technológiák a gomba által megbetegített és az egészséges szemek szétválasztására, illetve keveredésmentes tárolására, de ezeket sokan nem ismerik, ezért képzésre van szükség az ágazatban.
okt. 3
8:18
IT és gépberuházások várhatók a cégeknél (KKV Magazin)
Továbbra is erős beruházási szándék jellemzi a hazai kkv szektort, jelenleg a cégek 76%-a készül valamilyen fejlesztésre a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi eredményéből. A célokat tekintve az IT fejlesztések és a gépek, berendezések beszerzése osztoznak az első helyen, amit a gépjárműpark korszerűsítése és
okt. 3
8:20
Észak-Korea: "új korszakot nyitott" a szerdán kilőtt rakéta (Menedzsment Fórum)
Mégpedig a külső fenyegetések megfékezésében, értékelte a fegyverkísérletet a diktatúra állami hírügynöksége.
okt. 3
8:21
Gyilkos tájfun pusztít Dél-Koreában (vg.hu)
Halálos áldozatai is vannak a Mitag tájfunnak Dél-Koreában, összesen négyen vesztették életüket.
okt. 3
8:23
Nagyot kaszálhatnak a hazai kkv-k (vg.hu)
Kétmilliárd forint jut kisvállalkozások modernizációjára – jelentette ki Rákossy Balázs felelős államtitkár.
okt. 3
8:27
Tőzsdenyitás előtt – Vegyesen nyithatnak a főbb európai részvénypiacok (GazdaságPortál)
Vegyes nyitás várható a főbb nyugat-európai részvénypiacokon csütörtökön. A hangulatot meghatározza, hogy az Egyesült Államok új frontot nyitott az Európával való kereskedelmi vitákban új büntetővámok bevezetésével, amivel tovább szította a nyugtalanságot a világgazdasági növekedés lassulása miatt aggódó befektetők körében. Az IG Market elemzői arr
okt. 3
8:30
Nagyon bezöldül a Mátrai Erőmű korábbi tulajdonosa (NRGreport)
Talán hihetetlenül hangzik, de a német RWE azok után, hogy több mint 20 évig szenet bányászott, füstölt-égetett el Magyarországon, karbonmentes céggé válik. Na nem holnapra, de a célt és az oda vezető - eurómilliárdokban mérhető - utat már kijelölték.
okt. 3
8:33
Nmhh Médiatanács: Ismét szólhat a Rádió 1 Dunaföldváron, Baján, Szekszárdon és Pakson (ProfitLine)
Túlnyomórészt rádiós döntésekkel foglalkozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa e heti ülésén. Négy helyi frekvenciapályázat nyerteseiként a Rádió 1-gyel hálózatba kapcsolódó rádiók szólhatnak majd újra; a Mária Rádió szolgáltatójának kérelmére a grémium hozzájárult ahhoz, hogy egy gödi és egy törökbálinti frekvencián későb
okt. 3
8:39
Levegőhöz jutott a forint, de még mindig bőven 330 felett (Portfolio)
Végre érezhető erősödést tudott produkálni szerdán a forint, 336 közeléből 334 alá süllyedt az euró jegyzése. Közben a dollár egyelőre kitart 1,10 alatt az euróval szemben, az angol font pedig tovább gyengül a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságok hatására.
okt. 3
8:41
Az ország egyik legmodernebb irodaháza az erdő közepén (Portfolio)
Idén 10 éves a törökbálinti Telenor Ház, amely rengeteg egyedi megoldással épült a MÜPA-t is jegyző vezető építész Zoboki Gábor és a ZDA – Zoboki Építésziroda tervezésével. A tízéves évforduló kapcsán egy zártkörű bejáráson voltunk, végigjártuk az épületet, berepültük a környéket, interjúkat készítettünk és egy kerekasztalbeszélgetés során azt is m
okt. 3
8:45
Az ország egyik legmodernebb irodaháza az erdő közepén (képek) (Portfolio)
Idén 10 éves a törökbálinti Telenor Ház, amely rengeteg egyedi megoldással épült a MÜPA-t is jegyző vezető építész Zoboki Gábor és a ZDA – Zoboki Építésziroda tervezésével. A tízéves évforduló kapcsán egy zártkörű bejáráson voltunk, végigjártuk az épületet, berepültük a környéket, interjúkat készítettünk és egy kerekasztalbeszélgetés során azt is m
okt. 3
8:48
Teljesen hidegen hagyják a drága céges rendezvények a fizikai dolgozókat (Menedzsment Fórum)
Szakmai tréningekkel sem lehet a kékgallérosokat motiválni. Ők kiszámíthatóságra és elismerésre vágynak leginkább.
okt. 3
8:51
Megjelent az úttörő EU-pályázat a magyar kkv-knak (Portfolio)
Megjelent ma reggel a korábban már beharangozott, úttörő uniós pályázat a mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztésére, amelynek lényege, hogy a fejlesztés eredményességétől függ majd a feltételesen visszatérítendő támogatás aránya, azaz így kapnak ösztönzést a cégek a minél nagyobb hatékonyságra és odafigyelére a projekt megvalósí
okt. 3
8:51
Tőzsdenyitás előtt – Csökkenéssel indulhat a kereskedés csütörtökön az elemzők szerint a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), és nap közben is folytatódhat az esés. (GazdaságPortál)
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, folytatódhat az esés a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön, a rendkívül negatív nemzetközi befektetői hangulat miatt továbbra is az eladók uralhatják a parkettet. A vezető magyar részvények közül különösen izgalmas az OTP-papír mozgása, amennyiben ele
okt. 3
8:53
A 2008-as válság után óta nem történt ilyen az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Utoljára 2008 negyedik negyedéve indult ennyire rosszul az amerikai tőzsdéken, a befektetők a növekedési kilátások romlása miatt aggódnak, emellett a kereskedelmi háború továbbterjedésével kapcsolatos félelmek még tovább fokozhatták a részvénypiaci feszültséget. A tengerentúli tőzsdék 1,6-1,9 százalékos eséssel zárták a tegnapi napot, Ázsiában is l
okt. 3
8:54
Teljesen hidegen hagyják a drága céges rendezvények a fizikai dolgozókat (Piac és Profit)
Szakmai tréningekkel sem lehet a kékgallérosokat motiválni. Ők kiszámíthatóságra és elismerésre vágynak leginkább.
okt. 3
8:54
Észak-Korea ismét a szívbajt hozta a szomszédaira (vg.hu)
Észak-Korea sikernek nevezi új, tengeralattjáróról indítható rakétájának tesztjét.
okt. 3
8:54
Megkezdődik az EU-USA vámháború? (Agrofórum)
Washington arra készül, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (Wto) engedélyével kiveti a büntetővámokat európai termékekre - jelentette be Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője szerdán.
okt. 3
8:55
200 ezer banki alkalmazott munkahelyét vehetik el a robotok (Portfolio)
Több mint 200 ezer banki alkalmazott veszítheti el a munkahelyét a következő 10 évben az automatizáció és a robotika fejlődése miatt – áll a Wells Fargo legfrissebb kutatásában.
okt. 3
8:56
„Microsoftné” is bőkezűen adakozik (vg.hu)
Melinda Gates egymilliárd dollárt szán a nők egyenjogúságának segítésére az Egyesült Államokban.
okt. 3
9:03
A munkafeladatok fele automatizálható - A hatékonyság javítása a magyar gazdaság legjobb esélye (ProfitLine)
A magyar gazdaság és azon belül a retail szektor további dinamikus fejlődését leginkább a minél magasabb fokú automatizálásban kell keresni, amely a hatékonyság és a versenyképesség növelése mellett a munkaerőhiányt is enyhíti. Többek között erről beszélt a 8. Laurel Retail Konferencia megnyitóján a házigazda Laurel Cégcsoport tulajdonosa, Bessenye
okt. 3
9:03
Befellegzett a bankok játékszerének - Új mutatót dobott piacra az EKB (Portfolio)
Bejelentette az EKB, hogy az overnight bankközi ügyletekhez mostantól az Eonia helyébe egy új benchmarkot dobnak piacra, az €STR – t.
okt. 3
9:09
A 2008-as válság óta nem történt ilyen az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Utoljára 2008 negyedik negyedéve indult ennyire rosszul az amerikai tőzsdéken, a befektetők a növekedési kilátások romlása miatt aggódnak, emellett a kereskedelmi háború továbbterjedésével kapcsolatos félelmek még tovább fokozhatták a részvénypiaci feszültséget. A tengerentúli tőzsdék jelentős szerdai esése után Ázsiában is lejjebb kerültek a részv
okt. 3
9:11
A lakosság meg csak költ és költ (Portfolio)
Augusztusban is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése. A volumen naptárhatástól megtisztítva 5,8%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit.
okt. 3
9:18
Kirámoltuk a boltokat augusztusban (Privátbankár)
Nyár végén is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom növekedése.
okt. 3
9:24
Kirámoltuk a boltokat augusztusban (Menedzsment Fórum)
Nyár végén is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom növekedése.
okt. 3
9:26
Iszonyúan felpörgött az antidepresszánsok fogyasztása itthon (Menedzsment Fórum)
Értékben 48 százalékkal, mennyiségben 26 százalékkal emelkedett az antidepresszánsok forgalma Magyarországon 2018. szeptember és 2019 augusztusa között az előző év azonos időszakához képest, derült ki a Nielsen nemzetközi kereskedelmi láncok hazai forgalmát mérő adataiból. Ez 156 millió forintot és 105 ezer doboz tablettát és kapszulát jelent. A ke
okt. 3
9:27
Pluszban nyitott a fővárosi részvénypiac (vg.hu)
A BUX 39 425,25 ponton nyitott csütörtökön.
okt. 3
9:29
Elmérgesedhet a viszony az USA és Honduras között (vg.hu)
A hondurasi elnök dollármilliókat kapott a kábítószer-maffiától egy amerikai ügyész szerint.
okt. 3
9:30
Iszonyúan felpörgött az antidepresszánsok fogyasztása itthon (Privátbankár)
Értékben 48 százalékkal, mennyiségben 26 százalékkal emelkedett az antidepresszánsok forgalma Magyarországon 2018. szeptember és 2019 augusztusa között az előző év azonos időszakához képest, derült ki a Nielsen nemzetközi kereskedelmi láncok hazai forgalmát mérő adataiból. Ez 156 millió forintot és 105 ezer doboz tablettát és kapszulát jelent. A ke
okt. 3
9:31
Vegyes nyitás Európában (vg.hu)
Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, a BUX pozitívban kezdte a csütörtöki kereskedési napot.
okt. 3
9:33
Újabb lendületet vett az ingatlanpiac (ProfitLine)
Újabb lendületet vett az ingatlanpiac szeptemberben és újra 13 ezer feletti adás-vétel történt országosan a Duna House saját adatain alapuló becslése szerint.
okt. 3
9:33
Mi ez a felfordulás a tőzsdéken? (Portfolio)
Az év első három negyedéve meglepően jó volt a világ tőzsdéin, a kockázatokra immunisak voltak a befektetők, az utolsó negyedéve azonban rosszul indult, nagyot estek a világ vezető részvényindexei. Az október egyébként historikusan is kifejezetten volatilis, úgyhogy nem az elmúlt napok voltak az utolsók, amikor nagyot mozdultak a vezető tőzsdék. Öv
okt. 3
9:33
Hiába volt tavaly emelés: ennyiért gályáznak a mentősök és pedagógusok (Pénzcentrum)
2017-ben 238 ezer forint volt a mentők havi átlagkeresete, 2018-ban már 316 ezer forint - ez a 33 százalékos emelés a legnagyobbnak számít a nagy ellátórendszerekhez tartozó alkalmazottak között. A legkevesebbet a szociális, gyermekvédelmi...
okt. 3
9:33
Tőzsde – Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok (GazdaságPortál)
Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön az előző napi erős mínuszok után. A londoni FTSE-100 mutató 0,22 százalékos mínuszban, míg a párizsi CAC-40 0,13 százalékos pluszban indította a kereskedést. Milánóban 0,12 százalékkal, Madridban pedig 0,26 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A frankfurti tőzsde Németország
okt. 3
9:33
A non-food szegmens húzta a kiskereskedelmet (vg.hu)
A júliusi adathoz képest elmaradt a kiskereskedelem augusztusi bővülése.
okt. 3
9:39
Apám, anyám ebbe rokkant bele, köszönöm, nem kérem - zavarba ejtő Z generáció (HR Portál)
.
okt. 3
9:39
A kincstárnál érdemes MÁP-ot venni (AQUA)
Többletköltsége keletkezik a lakosságnak azáltal, hogy a kedvező kamatozású lakossági állampapírokat a bankokon keresztül, és nem közvetlenül a Magyar Államkincstártól vásárolja.
okt. 3
9:45
Hatalmasak az elvárások: már az is kevés, ha a Tesla történelmet ír (Portfolio)
Hiába gyártott és értékesített rekordszámú autót a Tesla a harmadik negyedév során, így is alulmúlta az elemzők várakozásait, amit a befektetők egyáltalán nem díjaztak. Az amerikai elektromosautó-gyártó árfolyama több mint 5 százalékot esett az amerikai tőzsdék zárását követő kereskedési szakaszban.
okt. 3
9:51
Magyarországot is érinti Trump új vámlistája (Portfolio)
Azután, hogy a WTO szerdán jóváhagyta az Egyesült Államok panaszát az európai illegális repülőgépgyártási szubvenció kapcsán, a Fehér Ház nem várt sokat, és még aznap ki is vetette a megítélt vámokat. A lista főként Franciaországot, Németországot, Spanyolországot és az Egyesült Királyságot érinti. Az USA többségében 25%-os vámokat vetett ki élelmis
okt. 3
9:54
Putyint nem lehet kihagyni az európai biztonságpolitikából – Macron forradalmi javaslata (Privátbankár)
Macron meggyőződése, hogy Trump Amerikája a jövőben már érdemben nem fog hozzájárulni Európa biztonságához, a németek pedig nem hajlandók kitölteni a keletkezett űrt. Párizs öles léptékkel fejleszti űrhaderejét és nukleáris tengeralattjáróit. Káncz Csaba jegyzete.
okt. 3
9:57
Kijött a döntés a lengyel devizahitelekről? (Portfolio)
Bár a konkrét döntést még nem látni, a bankok árfolyamreakciói alapján kedvezően dönthetett a bíróság a lengyel devizahiteles ügy kapcsán, legalábbis, ami a bankokat illeti.

Keresés