A télugumi után kipróbálták a négyévszakosokat is: a maximális pontszámot ugyan egyik termék sem közelítette meg, de annyi biztos, jobbak téli körülmények között, mint a nyári abroncsok. Megjelent az osztrák ARBÖ idei négyévszakos...
Kedden már beharangoztuk, szerdán aztán meg is történt az elmúlt 17 év messze legnagyobb útátadása Magyarországon, ugyanis a nettó 145 milliárd forintos magyar költségvetési forrásból megépült M44-es gyorsforgalmi út Kondoros és Tiszakürt közötti 62 km-es szakaszát átadták és így 25 perccel rövidül a Budapest és Békéscsaba közötti menetidő. Az alfö
Kedden már beharangoztuk, szerdán aztán meg is történt az elmúlt 17 év messze legnagyobb útátadása Magyarországon, ugyanis a nettó 145 milliárd forintos magyar költségvetési forrásból megépült M44-es gyorsforgalmi út Kondoros és Tiszakürt közötti 62 km-es szakaszát átadták és így 25 perccel rövidül a Budapest és Békéscsaba közötti menetidő. Az alfö
Hát mi is megkaptuk a magunkét, nem is kicsit. 695 pontot esett tegnap a magyar tőzsde indexe, a forgalom is kiemelkedően magas, 14 Mrd forint volt. 39416 pontra estünk, így ismét célkeresztbe került a 39000 pontos sávalj, ha elesik… jaj. Reggeli hírlevél Nemzetközi Értékelés Ott van egy tökéletesnek tűnő test, gyerünk költözzünk belé – szólt ...
2021-től akár az egész Magyarországi gázfogyasztás ellátható lenne Szerbia irányából. A kapacitásaukcióra hamarosan sor kerülhet. Az ukrán-orosz tranzitszerződés körüli bizonytalanság okán csurig vannak a hazai gáztárolók.
Mind az Európai Bizottság, mind az Európai Parlament illetékes testülete úgy gondolja, hogy a Boris Johnson brit kormányfő által szerdán benyújtott, végsőnek szánt Brexit-javaslat nem működőképes és így nem teremt alapot az új megállapodásra. Erre a kimenetre már tegnap este felhívtuk a figyelmet, ugyanis Johnson javaslata homályban hagyta, hogy vá
Több vállalatnál a napi működés biztosítása sem megoldott. A pluszpénz is csak a bér- és a munkaerőhelyzet rendezéséhez lenne elég. A háttérben a rezsicsökkentés áll.
Két és fél millióan számíthatnak a novemberi nyugdíjprémiumra, mert nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja azt, aki jogszabályilag jogosult rá - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja azt, aki jogszabályilag jogosult rá, hangsúlyozta Novák Katalin az M1-en.
Nemcsak az öregségi nyugdíjasok, hanem minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja azt, aki jogszabályilag jogosult rá, hangsúlyozta Novák Katalin az M1-en.
Bár a konkrét döntés még született meg, a bankok árfolyamreakciói alapján kedvező döntésre számítanak a lengyel devizahiteles ügy kapcsán. Az Európai Unió Bírósága kiadta az iránymutatást.
Bankkártyák közötti, pár perc alatt lezajló, hétvégén is éjjel-nappal működő fizetési megoldást vezet be napokon belül a Mastercard és a Viber, amely az üzenetküldő appon keresztül használható. Az új Viber funkció, a Moneytou a világon elsőként magyar kibocsátású bankkártyákkal lesz használható, de a tervek szerint más piacokon is bevezetik majd.
A fővárosi irodapiacon jelentős felárat kérnek az energiatakarékos irodákért – derült ki az Otthontérkép Csoport és a Knauf Insulation friss felméréséből.
Több mint háromezerrel, 50 700-ról 54 ezerre bővült azoknak a köre, akik jogosultak az ápolási díj valamelyik formájára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Az új építésű lakáskínálatot nézve azonnal szembetűnik az elmúlt években végbement áremelkedés, melynek hatására sokan arra kíváncsiak, hogy vajon hol lehet az áremelkedés vége. Ennek kapcsán megkérdeztünk egy lakásfejlesztőt arról, hogy mit lát ma a piacon, melyek a kivitelezés legnagyobb kihívásai, mennyibe kerül ma egy új építésű lakás négyzetmé
Közel hároméves mélypontra lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Törökországban szeptemberben, ami mozgásteret biztosít a jegybanknak ahhoz, hogy tovább csökkentse a kamatokat. A török statisztikai hivatal csütörtökön közölte, hogy szeptemberben 9,26 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest. Ez a legalacsonyab
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára kiemelte, hogy az iparcikkek fogytak a legjobban, a családok jövedelme jelentős mértékben nőtt.
A H&M közzétette harmadik negyedéves számait, a világ második legnagyobb ruházati kiskereskedelmi cégének nyári kollekcióit jól fogadták a vásárlók, a cég eladásai kétszámjegyű ütemben nőttek, míg a profit meghaladta az elemzők várakozásait. A befektetők jól fogadták a gyorsjelentést, a H&M árfolyama nagyot emelkedett ma délelőtt.
Hamarosan már annak is utánanézhetnek a lakásvásárlók, hogy milyen anyagi helyzetben van a társasház, ahová beköltöznének, mivel módosítottak a társasházi törvény rendelkezéseit. A jogszabályváltozások célja részben pont ez, a társasházi gazdálkodás átláthatóbbá tétele volt. Vannak azonban más, könnyen észrevehető jelek, amelyek megmutathatják, hog
Valami még mindig nagyon bűzlik a Nagy-Britanniában dolgozó kelet-európaiak körül, hiszen hiába kell elvileg a Brexit miatt tartós letelepedési engedélyt kérni, eltérő arányban folyamodnak azért. A hivatalosan a szigetországban élő magyarok több mint fele már kért ilyen engedélyt, aminél aktívabbak csak a bolgárok voltak eddig. Ennek az egyik lehet
Megkezdte a műanyaghulladék begyűjtését a Csendes-óceánon egy holland feltaláló lebegő szemétszedője, a System 101 nevű berendezés, amelynek egy évvel ezelőtti tesztüzeme kudarccal végződött.
Magyarországon a kiskereskedelmi forgalom több mint hat éve jelentős mértékben növekszik, miután az embereknek egyre több szabad forrása marad fogyasztásra - mondta Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön
Magyarországról az egészségügyi dolgozók mennek el. A Balkánról, ezen belül pedig Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból és Szlovéniából viszont a különböző rendőri szervezetek tagjai. Ha pénzről van szó, akkor a szerbek, a horvátok, a szlovénok és a bosnyákok is ugyanarra gondolnak, hogy minél több legyen belőle. De ne higgyük azt, hogy a délszlá
Öt év alatt körülbelül húszszorosára nőtt az ismert bankkártyás visszaélések összege a világon – közölte Magyarország kiberkoordinátora csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Rajnai Zoltán azt mondta, hogy jelenleg ez az összeg 1000 milliárd amerikai dollár. Az internetes csalások 90-95 százalékát az emberi hanyagság okozza, mert sokan nem megfelelő
Az ígéretes hazai startup, a Miutcánk.hu sok tízezres felhasználói táborát arra buzdítja ebben a hónapban, hogy használják a környékbeli vállalkozások szolgáltatásait.
A hitelező nem köteles arra, hogy a hitelszerződésben részletezze a szerződés valamely feltételében előírt költség ellenében nyújtott valamennyi szolgáltatás jellegét.
Közel hároméves mélypontra lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Törökországban szeptemberben, ami mozgásteret biztosít a jegybanknak ahhoz, hogy tovább csökkentse a kamatokat.
Megkezdte a műanyaghulladék begyűjtését a Csendes-óceánon egy holland feltaláló lebegő szemétszedője, a System 101 nevű berendezés, amelynek egy évvel ezelőtti tesztüzeme kudarccal végződött.