London nem készít új javaslatot a Brexit feltételeiről, ha a jelenlegi brit javaslatokról nem sikerül egyezségre jutni. Ezt egy meg nem nevezett kormányzati illetékes az után közölte, hogy Merkel kijelentette: a jelenlegi brit javaslat alapján valószínűtlen a megállapodás.
Önkéntes nyugdíjpénztári teljes költségmutatót vezet be az MNB, amely révén 2020-tól egyedülálló módon, első alkalommal válnak összehasonlíthatóvá két szektor, az élet- és nyugdíjbiztosítók, illetve a pénztárak költségei az ügyfelek számára.
Négy új elektromos töltőállomást nyitott meg Szolnokon az E.ON, ebből kettőt a helyi önkormányzattal együttműködésben, egyet a Coop áruházzal, egyet pedig az ALDI-val közösen valósítottak meg. Az energiacég az állomások telepítésével az elektromos autózásra ösztönzi a város lakóit.
Azok a cégek lesznek előnyben, amelyek képesek kinevelni és megtartani a jól dolgozni akaró és tudó szakembereket - vallja a 2020 tavaszán tőzsdére lépést tervező Gloster Infokommunikációs Kft. tulajdonosa, Szekeres Viktor. Az október 17-i KKV Tőkefinanszírozás konferencia apropóján az alapítóval beszélgettünk a hazai kkv-k legfontosabb kihívásairó
37 ezer fiatalt kérdeztek meg a munkavállalási preferenciákról. A válaszokból kiderült: a rugalmas munkavégzés, stabilitás és az alapfizetés a legfontosabb munkahely-választási tényezők a jövő munkavállalóinak. A teljesítmény alapú honoráriumnál vonzóbb a fix, kiszámítható alapbér, és meghatározó a közvetlen felettes vezetői stílusa is a 16-28 éves
Az Egyesült Királyság 20 vezető egyeteme 50 millió fontos szerződést kötött arra vonatkozóan, hogy a jövőben megújuló energiát vásárolnak egyenesen szélerőművektől – írja a Guardian nyomán az Index.
A sertéspestis miatt jósolt és várt drágulás már szeptemberben élesen megmutatkozott egyes termékek áraiban. Soha ilyen nagy összeget nem kellett kiadni sem a párizsiért, sem a sertéshúsért, mint most a kilencedik hónapban.
Míg a hazai erőművi termelés egy évtized alatt közel negyedével zuhant Magyarországon, a villamosenergia-fogyasztás és az import nőtt. A termelés visszaesése jelentős részben az erőművi termelő kapacitás zsugorodásának a következménye, és bár e téren 2015-2016-tól minimális javulás látszik, ez jórészt csak a fotovoltaikus naperőműveknek köszönhető.
A miniszter kiemelte, hogy a brazil és a magyar kormány azonos módon közelíti meg a világpolitika legjelentősebb dilemmáit, így semmilyen nyitott kérdés nem terheli a kétoldalú kapcsolatokat.
A norvég állami nyugdíjalap, a világ legnagyobb szuverén pénzügyi alapja közzétette a következő hároméves stratégiáját, amelyből kiderült, hogy többek között a globálisan alacsony kamatkörnyezet és a kereskedelmi konfliktusok jelentette akadályok következtében az alap eszközértékében jelentős kilengéseket várnak az alapkezelők.
A fogyasztóvédelmi hatóság eredményesen lép fel az e-kereskedelemben a megtévesztő termékeket értékesítő webáruházakkal szemben a fogyasztók érdekében – hangsúlyozta Cseresnyés Péter.
Autóval közlekedni kétségkívül sokkal kényelmesebb és gyorsabb, mint tömegközlekedni, pedig ha szeretnénk megóvni a bolygónkat és az emberi nemet az egyre elkerülhetetlenebbnek tűnő pusztulástól, előbb-utóbb meg kellene reformálnunk a közlekedésünket. Amíg a kocsik nem igazán környezetbarát módon működnek, érdemes átszokni a tömegközlekedésre – nek
Átfogó fejlesztési program zajlott le az elmúlt időszakban Miskolc város Déli Ipari Parkjában, amelyek után most tartottak átadó ünnepséget és ma küldött szerkesztőségünknek projektzáró közleményt a város polgármesteri hivatala. Ebből kiderült, hogy 1,5 milliárd forintos volt a fejlesztés, amely 100%-os támogatási intenzitás mellett valósult meg, a
Tüdőrákot okozott az e-cigaretta egy kutatás szerint, amelyet egereken végeztek amerikai tudósok. A kísérletben 40 egeret tettek ki nikotintartalmú e-cigaretta nagy mennyiségű gőzének több mint egy éven át.
Egy új álláslehetőség mindig kecsegtető az ember számára, főleg hogyha az jóval nagyobb anyagi elismeréssel jár együtt, mint amiben a régi munkahelyén része volt. Ilyen helyzetekben azonban nagyon könnyű hibázni, és hosszú távon...
Az augusztus végi adatok szerint közel háromszor annyi megtakarítást vonzottak nyolc hónap alatt a lakossági állampapírok, mint bármely más értékpapír-kategória összesen. A nagy kedvencnek számító bankbetétek is csupán 242 milliárdnyi lakossági megtakarítást vonzottak be év eleje óta, a nagy vesztesei pedig az állampapírrohamnak egyértelműen a befe
Meglepetés érheti azokat, akik azt hitték, a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának tavalyi megszüntetésével lezárult a 10% feletti fix befektetési hozam korszaka Magyarországon. Az egyre kedvezőbb babaváró hitel és a szuperállampapír (MÁP+) kombinálásával ugyanis akár azok is elérhetik ezt, akik egyáltalán nem terveznek gyermeket vállalni. Be
A bértárgyalások sürgős megkezdését, és mielőbbi béremelést szorgalmaz a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) munkavállalói oldala. A MÁV-csoportnál, Volán-társaságoknál, vízi közműveknél és a Magyar Postánál tevékenykedő szakszervezetek napokon belül eljuttatják elvárásaikat a tulajdonosokhoz. Szerintük már a közszolgáltatás
Rekordot döntött a harmadik negyedévben a budapesti repülőtér utasforgalma és jó úton halad afelé a Budapest Airport, hogy idén 16 millió utast szolgáljon ki, ami azt jelenti, hogy hat év alatt duplázódott az utasszám. A legforgalmasabb járat a Budapest-London útvonal, de a top 5-be felfért egy Európán kívüli célállomás, Tel-Aviv is - derül ki a Bu
Schweickhardt Gyula elmondta, a vízügyi szakemberek régóta sürgették a beruházást, amellyel most teljessé vált a vasi megyeszékhely és több környező település védelme.
A hazai földgáztározók jelenleg teljesen fel vannak töltve. Ez a tárolói mennyiség 263 napra lenne elegendő a lakossági fogyasztók és 126 napra az egész ország ellátására.
Számtalan létesítmény, köztük utak, gyárak, játszóterek, tanuszodák készültek el a választások előtt. Újabb cikkben próbáltuk meg összeszedni a legérdekesebb eseményeket. A miniszterek, államtitkárok, polgármesterek mellett Mészáros Lőrinc is avatott az elmúlt hetekben. Hány politikus kell egy útszakasz ünnepélyes átvágásához?
Az Egyesült Királyság 20 vezető egyeteme 50 millió fontos szerződést kötött arra vonatkozóan, hogy a jövőben megújuló energiát vásárolnak egyenesen szélerőművektől – írja a Guardian nyomán az Index.
Nagyszabású elektromobilitási fejlesztésbe kezd az Audi, a német autógyártó társaság ugyanis 20 tisztán elektromos meghajtású modellt vezet be 2025-ig, és több mint 10 milliárd eurót fordít a kapcsolódó fejlesztésekre – írja az MTI a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) cikke nyomán.
Az energiaitalokat gyártó Hell Energy Magyarország az elmúlt öt évben mintegy 95 százalékra növelte az aludobozos termékek arányát a portfóliójában, saját aludobozgyára megépítésével a cég elkötelezte magát a teljesen újrahasznosítható alumíniumcsomagolás mellett - közölte a vállalat az MTI-vel kedden.
Az Európai Unió pénzgazdálkodása immár harmadik éve folyamatos javulást mutat, a nagy kockázatú területeken - ilyen például a vidékfejlesztés és a kohézió - ugyanakkor továbbra is nehézségek vannak - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke a 2018-as adatokat rögzítő éves jelentésében kedden.
A négy visegrádi ország (V4) azt mérlegeli, hogy közösen meghívják Varsóba Donald Trump amerikai államfőt - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök a Blesk.cz hírportálon kedden megjelenő beszélgetésben, amelyet röviden a CTK cseh hírügynökség is idmertetett.
Török beruházással épül meg a tervezett Belgrád-Szarajevó autópálya, és egy vasútfelújítási terv is körvonalazódni látszik, mely szerb-boszniai-török együttműködéssel valósulhat meg.
Az egészségügyi intézmények fenntarthatóságának problémájáról, az adósságállomány okairól, a lehetséges struktúráról tartott előadást Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár a Hungaromed keretében zajló Medicina Fórumon.
Török beruházással épül meg a tervezett Belgrád-Szarajevó autópálya, és egy vasútfelújítási terv is körvonalazódni látszik, mely szerb-boszniai-török együttműködéssel valósulhat meg.
Öt egymást követő rekordévet követően az idén várhatóan már nem növekszik a német vállatok exportja az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a BGA elnöke szerint.
Német energiacégek, az MVM magyar állami vállalat és az Opus, vagyis Mészáros Lőrinc tőzsdei érdekeltsége osztja újra a magyar árampiac lapjait. A bonyolult sztoriban vannak gazdaságilag racionális eszközcserék, szinergiát kereső lépések, de tetten érhető az állam, az E.ON térhódítása és Mészáros Lőrinc még fokozottabb tiszántúli szerepvállalása. M