A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola, az itt tanító több mint 32 ezer pedagógus bére átlagosan 30 százalékkal emelkedik, amelyhez a költségvetés éves szinten 35 milliárd forintot biztosít - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
→ Tavaly Orbán Viktor arról beszélt, hogy a romániai tengeri mezők gázával végleg megszűnhet az orosz gáztól való függés Magyarországon. → A román gáz kitermelését azonban nem kezdték el, sőt, jelenleg Magyarország exportál rengeteg gázt és áramot Romániának. → Október közepén a Mol-hoz tartozó Földgázszállító Zrt. megnyitotta a jelentkezést egy
November 8-án tartják a Mi történt Vegasban című előadás hazai ősbemutatóját a budapesti Centrál Színházban. A Broadwayn kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, nagy sikerrel bemutatott darabban egy híres író, egy éles eszű pályakezdő újságíró és egy nehéz döntési helyzetbe kerülő főszerkesztőnő izgalmas, gondolatébresztő és humoros összecsapását követhe
A Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara 2019-ben ismét megrendezi a Iii. Agrártájoló szakmai napot és kiállítást, amelyen az Egyetem hallgatói számára szeretnének tájékozódási pontot adni a piacon szereplő vállalkozásokról/cégekről.
Aligha húzzák ki a szerződésben vállalt jótállás végéig a hármas metró vonalán futó felújított orosz szerelvények. Karácsony Gergely már jelezte, hogy beperelné a céget. Csakhogy a szerződés eléggé körmönfont. Miközben elakadni látszik a vonal felújítása is.
Elsősorban a lakossági állampapírok kirobbanó sikerének köszönhetően szeptember végéig már bőven túlteljesítette idei finanszírozási célját a magyar állam. És a roham nem áll meg, így pedig az év végére akár több százmilliárdnyi elkölthető pénze maradhat a kormánynak. Jövőre pedig még nagyobb feladat előtt állhat az adósságkezelő, ha hasonló ütembe
A forró augusztus és a meleg ősz következtében alaposan elszaporodtak a rágcsálók, a szántók mellett pedig egyre több gyümölcsösben okoz gondot a jelenlétük.
A harmadik finnországi atomerőmű és Paks II. között eddig is voltak párhuzamos jelenségek, de a legújabb csak azt az érzetet erősíti, hogy se itt, se ott nincs minden rendben a projektek körül.
Vizsgálatot indít az Európai Bizottság (EB) annak megállapítása érdekében, hogy megfelelnek-e a közösségi szabályoknak a Malév Ground Handling (Malév GH) részére különböző magyar állami tulajdonú társaságok által körülbelül 21 millió euró értékben nyújtott támogatások - jelentették be kedden.
Haranggongatás egy ezresért, hangrendszer kölcsönzés 12 ezer forintért, trombitálás 20-30 ezerért - és ezek még csak az apró-cseprő dolgok, amiket meg kell fizetni egy temetés kapcsán. Az mégdrágább, ha mondjuk hétvégén szeretnénk...
Hosszabb távon több száz tervet szeretnénk a Nemzeti mintaterv-katalógusba felvenni, hogy az ország minden szegletére legyen megfelelő építészeti megoldás.
Az ország legismertebb közéleti szereplőivel vacsorázhatnak sikerre éhes magyar fiatalok a Jövőt Építők Generációja (JÉG) Mentorestjén. A kiválasztott pályázók olyanokkal beszélgethetnek négyszemközt, mint Almási Kitti, Gerendai Károly, Palotai Dániel vagy Bombera Krisztina. Az ingyenes eseményre a Michelin-csillagos Costes Downton étteremben kerül
Miközben egyre kevesebb üzlet van az országban, addig a boltosok száma is évek óta csökken: tavaly 361 ezer főt foglalkozattak a hazai kiskereskedelemben. A képet az is árnyalja, hogy a nemzetgazdasági átlaghoz képest alacsonyabb fizetésre számíthat az, aki ebben a szektorban akar elhelyezkedni. Legalábbis ezt mutatják a tavalyi számok, amelyből az
Kevesebb fizetésemelést adtak idén a cégek, mint amit terveztek, de az év végén több prémiummal és bónusszal is számolnak. Az állandó béren kívüli juttatások közül a mobiltelefon és a képzési lehetőségek biztosítása után az étkezési támogatás a legnépszerűbb - derül ki a legnagyobb magyar állásportál friss kutatásából. Továbbra is optimisták a cégv
Közelebb hozza az embereket, és jobbá teszi a napunkat, hangulatunkat – már egy egyszerű „köszönöm” is sokat jelent, derült ki abból a különleges tesztből, amelyet a Köszönöm365 kampány részeként az egyik legnagyobb csokoládédesszert gyártó márka, a merci megbízásából készíttetett a kampányt jegyző Republic Group a Hála Világnapja alkalmából. A mer
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss elemzésében a tengerekre telepített szélerőművek hatalmas potenciálját vizsgálta meg. 2040-re még konzervatív becsléssel is tizenötszörösére nőhet a telepített szélenergia kapacitás a 2018-as értékhez képest. Európa lehet a területen a piacvezető, Kínát is maga mögé utasítva, emellett a szélturbinák piacán
A Photon Energy nyolc fotovoltaikus erőművet épített és csatlakoztatott a villamosenergia-hálózathoz Monoron, összesen 5,6 MWp kapacitással. Az erőművekkel a Photon Energy saját portfóliója 44,8 MWp-ra bővül, a nyolc erőmű éves bevétele várhatóan 680 000 EUR lesz.
Megérkezett hazánkba az elektromos Harley-Davidson LiveWire, a motor, amire kevesen számítottak. Borsos ára lesz, de csúcsmodellel akartak kezdeni, hogy megalapozzák a Harley dominanciáját az elektromos motorok piacán is.
Egészségügyi innovációval foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások - startup cégek - mutatkoztak be kedden Berlinben az egészségipar és az élettudományok rangos nemzetközi fóruma, a Health Week keretében.
Kevesebb fizetésemelést adtak idén a cégek, mint amit terveztek, de az év végén több prémiummal és bónusszal is számolnak. Az állandó béren kívüli juttatások közül a mobiltelefon és a képzési lehetőségek biztosítása után az étkezési támogatás a legnépszerűbb – derül ki a legnagyobb magyar állásportál friss kutatásából. Továbbra is optimisták a cégv
A finisébe fordult egy évvel ezelőtt indult hiánypótló sorozatunk, amelyben egy magyar tulajdonú családi vállalkozásban véghez vitt vezetőváltás menetét mutatjuk be. Immáron alig két hónappal a tervezett átadás-átvétel előtt már a váltás utáni kihívásokat vettük szemügyre Csóti Gábor szervezetfejlesztő-tanácsadó, a BusinessWork Hungary Kft. ügyveze
Hozzávetőleg 12 százalékkal emelkedett Magyarországon az egy főre számított vásárlóerő 2019-ben az előző évihez képest - írja a a Népszava a GfK piackutató friss felmérése alapján.
Már több mint 120 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarék Csoport pénzintézeteiben működő MFB Pontok a lakosságnak és a vállalkozásoknak a program 2016-os indulása óta. Leginkább az energiatermelést, a megújuló energia felhasználását ösztönző termékeket keresik az érdeklődők. Az így megvalósuló beruházásokkal csökken a felhasznált energia menn
Az olasz-amerikai Fiat-Chrysler fúzióról kezdett tárgyalásokat a francia PSG-csoporttal - jelentette internetes oldalán a The Wall Street Journal című amerikai lap kedden este.
A Malév GH anyacége, a Malév nemzeti légitársaság 2012-ben egy hasonló piaci versenytárs – a Wizz Air – által indított bizottsági vizsgálat következtében lehetetlenült el.
A Rossmann az idei évben új, “mikroműanyag nélkül” termékjelölése minden olyan sajátmárkás kozmetikai márkán szerepelni fog, amelynek készítményei nem tartalmaznak mikroműanyagokat. A legtöbb sajátmárkás termék már a jelölés bevezetése előtt sem tartalmazott mikroműanyagot, ez a plecsni a vevők pontosabb tájékoztatását szolgálja a vásárlás során. A
A francia GDP a harmadik negyedévben 0,3%-kal nőtt az előző negyedévhez képest előzetes adatok szerint, ami meghaladta a 0,2%-os elemzői konszenzus - írja az INSEE, a francia statisztikai hivatal. A várt feletti növekedést a dinamikus lakossági fogyasztás növekedése okozta. Az előző negyedéves növekedéshez képest viszont hasonlóan teljesített,hisze
A közép-kelet-európai országokra jellemző, hogy a gépjárműipar kulcsszerepet játszik a nemzetgazdaságukban, az elektronikus autók azonban még nem terjedtek el olyan mértékben az utakon, mint más államokban. Denis Schemoul, az IHS Markit képviselője szerint (aki egyike lesz a november 20-21-én Budapesten megrendezésre kerülő, az Adam Smith Conferenc
Már megváltható a Szegedi Szabadtéri ötféle, kedvezményes karácsonyi bérletkonstrukciója, melyekhez most plusz meglepetés jár. Kiderült az Apáca Show szereposztása is: a nézők nagy örömére visszatér Alföldi Róbert, Feke Pál és Janza Kata is a fordulatos musicalbe. Idén is kedvezményes, karácsonyi bérletekkel szeretné szebbé tenni az ünnepeket a Sza
A Ford modern üzemében, a romániai Craiovában megkezdődött az innovatív Ford Puma sorozatgyártása. A fejlett Ford EcoBoost Hybrid 48 voltos hajtással felszerelt új, Suv-hangulatú kompakt crossover a legelső hibrid jármű, ami Romániában készül.
Az egy évvel korábbit 8%-kal felülmúló és az elemzők várakozását is meghaladó, 491 millió eurós adózás utáni eredményt ért el az Erste Group a harmadik negyedévben. A régió gazdasági konjunktúrájának megfelelően a bevételek és az üzleti állományok nőttek a banknál, miközben a költségeit csökkenteni tudta a bankcsoport. Közölték: tartják magukat az
Bár csökken, de még mindig látható a banki hitelekkel kapcsolatos bizalmatlanság Magyarországon, a leggyakrabban még mindig a családtagjainktól, ismerőseinktől kérünk kölcsön – derült ki az Intrum felméréséből. Sokan kimerítik viszont a bankszámlájuk hitelkeretét, pedig ezzel nagyobb költséget vállalnak, mintha személyi kölcsönt vagy áruhitelt venn
A várt 816 millió svájci frankos profitnál magasabb, 881 milliós profitról számolt be a Credit Suisse harmadik negyedéves gyorsjelentésében. Ez a szám több mint duplája a tavaly ilyenkor közzétett adatnak, a bank szerint mégsem lehet hátradőlni.
39,7 milliárd fontnyi adót fizettek be a Nagy-Britanniában működő pénzügyi intézmények, egyes elemzők viszont úgy vélik, hogy a brit kormánynak csökkentenie kell majd az adóterheket, ha azt akarja, hogy versenyképesek maradjanak az ország bankjai a Brexit után is – írja a Reuters.
A Stera Technologies szerződéses gyártási szolgáltatásokat nyújt számos iparág számára. A finnországi Turkuban létesített gyárát a Stera 24 órás műszakban működteti, és nemrég egy automatizálási projektet is elindított, melynek segítségével növelni tudta termelékenységét, versenyképességének megőrzése érdekében. A vállalat a gyártással foglalkozó i
Mérsékelt eséssel zárták a hét második napját a tengerentúli tőzsdék, Ázsiában is lejjebb kerültek az irányadó részvényindexek, a befektetők a Fed ma esti kamatdöntő ülésére és a beérkező vállalati gyorsjelentésekre figyelnek majd. Európában mérsékelt eséssel indulhat a hét harmadik napja.
Decemberben bíróság elé áll Elon Musk egy rágalmazási perben a hírhedt „pedofilozós” tweetje miatt, amit a thai gyerekek barlangi mentőakciója idején követett el hirtelen felindulásból.
Kétszer is megpróbálkozott a 328-as erős technikai akadályon az erősödés felé átjutni a forint az euróval szemben, de nem sikerült, így kedden látványosan gyengült a magyar fizetőeszköz, ami szerda reggel re már oda vezetett, hogy újra a 330-as szint felett jár a kereskedés. Ma este 7-kor a Fed kamatdöntésére (várható újabb 25 bázispontos vágás) és
Moszkvának napjainkra sikerült meggyengítenie az Ankara és a NATO közötti kapcsolatokat, egyben érdemben lazította fel a Budapest és Brüsszel közötti viszonyrendszert is. Az orosz-, török- és magyar nagyvárosi lakosság a refeudalizációs törekvésekkel kapcsolatban felmutatta a piros lapot. Káncz Csaba jegyzete.
● Kevesebb mint 10 ezer használt lakás talált gazdára az első félévben Budapesten, ez jelentős, 46 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi szinthez képest a hivatalos adatok alapján. ● A fővárosi használt lakások átlagos 720 ezer forintos kínálati négyzetméterára május óta lényegében stagnál, vagyis elérte a tetőpontot, ami pedig a sajá
Jelentős, 832 millió eurós veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévre a Deutsche Bank, alulmúlva ezzel az elemzők 778 millió eurós mínuszról szóló várakozását is. A legnagyobb német pénzintézet a bevételek visszaesését és a szerkezetátalakítás költségeit egyaránt megszenvedi.
A Mol és a Lukoil között még a héten aláírásra kerülhet az áprilisban érkezett klórszennyezett olajjal kapcsolatos kompenzáció mértéke, ugyanis terv szerint Putyin holnap Budapestre érkezik.