Nagyszabású elektromobilitási fejlesztésbe kezd az Audi, a német autógyártó társaság ugyanis 20 tisztán elektromos meghajtású modellt vezet be 2025-ig, és több mint 10 milliárd eurót fordít a kapcsolódó fejlesztésekre – írja az MTI a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) cikke nyomán.
Talán korainak hangzik októberben, hogy kezdjünk el készülődni a karácsonyra, de jobban belegondolva egyáltalán nem az. A boltok is évről évre egyre korábban kezdik a karácsonyi nyomasztást: a Pennyben és a Tescóban már most kiavászkodtak...
Rekordmértékben, húsz százalékkal nőtt a hitelezés a magyar cégek körében az egy évvel korábbi szinthez képest az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint.
Egyelőre még nem látszik semmilyen megállapodás körvonalazódni az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről - jelentette ki szerdán az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Egy 3,5 milliárdos program keretében indítják el a magyar borok külföldi népszerűsítését jövőre - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az Év Pincészete díj átadóünnepségén szerdán Villányban.
14-22 évesekből álló – középiskolás csapat részvételével, október 10-én startol a PénzSztár Hazai és Külhoni Magyar Középiskolák Pénzügyi, Gazdasági és Vállalkozási Versenye. A játékos megmérettetésre több mint 50 partnerszervezet – egyetemek, szakmai szervezetek és piaci szereplők – példaértékű összefogásával, a Budapest Bank kiemelt támogatásával
Lehet, hogy elméletben jól hangzik a lebomló szívószál koncepciója, de a valóság az, hogy ezek az eszközök ugyanúgy a kommunális hulladékban végzik, mint a hagyományos változatok, és gyakran nem is bomlanak le gyorsabban, mint a műanyagból készült szívószálak. A vállalatok nagyon jól hasznosíthatják marketingfogásként a váltást, de sajnos nem jár e
A kémiai Nobel-díj egy nagyon régóta várt elismerés a lítiumion-akkumulátor kifejlesztéséért, a tudományos közösség már 10-15 éve minden évben azt várta, hogy mikor ismerik el John Goodenough, Stanley Whittingham és Josino Akira felfedezését, mert azon túl, hogy tudományosan is nagyon érdekes területet indított el, megváltoztatta a mindennapi életü
A várakozásokat jelentősen meghaladja az igény a 7 személyes, állami támogatással megvásárolható, nagycsaládos autók iránt - jelentette ki a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke az M1 aktuális csatorna szerdai...
Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója október 23-án meghallgatásra megy a Fehér Ház pénzügyi bizottsága elé a Libra-projekt ügyében – jelentette be a House Financial Services Committee a CNBC tudósítása szerint.
Ezt Amin Nasser, a Saudi Aramco elnök-vezérigazgatója jelentette be. Cége a kapacitását a felére volt kénytelen csökkenteni a szeptember 14-ei attakok hatására. A szaúdi olajkitermelő feje egyúttal azt is elhintette, hogy végre megvalósítják a már 2016 óta csőben lévő tervüket, s még ez év végéig a rijadi tőzsdére viszik a céget, igaz, egyelőre csa
Jelenleg nem körvonalazódik semmilyen megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről - jelentette ki az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Az e-utak hozhatják el az elektromos- és önvezető járművek igazi forradalmát, hiszen megoldhatják az egyelőre elég gyér töltőállomások problémáját. Az eddigi tesztek többnyire sikertelenek voltak, egy izraeli startup viszont úgy tűnik, megtalálta a megoldást.
Jelenleg nem körvonalazódik semmilyen megállapodás az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről - jelentette ki az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
Az elmúlt három évben több mint 80 százalékkal nőtt az építőipar kibocsátása, mindez annak köszönhető, hogy az ágazat szereplői a kormányzat segítségével rugalmasan alkalmazkodtak a piac keresleti viszonyaihoz - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
A BP olajvállalat leköszönő vezérigazgatója, Bob Dudley szerint felelőtlen Michael Bloomberg 500 millió dolláros terve, mely arra irányul, hogy ne építsenek és ne is üzemeltessenek több földgázzal működő amerikai erőművet – számolt be a CNBC.
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/41. heti nyerőszámait. Nem volt telitalálat, a következő héten így 140 millió forint lesz a főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:18;...
Törökország szíriai szövetséges milíciája közös hadműveletet indított Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorista szervezet dzsihadistái ellen - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök.
Lehet, hogy elméletben jól hangzik a lebomló szívószál koncepciója, de a valóság az, hogy ezek az eszközök ugyanúgy a kommunális hulladékban végzik, mint a hagyományos változatok, és gyakran nem is bomlanak le gyorsabban, mint a műanyagból készült szívószálak. A vállalatok nagyon jól hasznosíthatják marketingfogásként a váltást, de sajnos nem jár e
Milyen nagyságú a személyi jövedelemadó 2020-ban? Mennyi az Szja kulcsa százalékos értékben a 2020-as adóévben? Változik-e az Szja értéke 2020-ban a 2019-es szinthez képest?
Az e-utak hozhatják el az elektromos- és önvezető járművek igazi forradalmát, hiszen megoldhatják az egyelőre elég gyér töltőállomások problémáját. Az eddigi tesztek többnyire sikertelenek voltak, egy izraeli startup viszont úgy tűnik, megtalálta a megoldást.
A Ford hivatalosan is elkezdte a Puma modell összeszerelését a romániai üzemében, amely évente akár 250 ezer járművet is gyárthat - közölte szerdán a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap.
Kétmilliárd forintot meghaladó összegből új összeszerelő üzemet épít az erőgépek, munkagépek és vasúti szerelvények fémszerkezeteit gyártó, megmunkáló, valamint egyedi hegesztett acélszerkezetek előállításával foglalkozó SBS Kft. a Heves megyei Erdőtelken.
Hány euróba kerül az autópálya matrica Szlovéniában 2020-ban? Milyen autópálya matricák vannak Szlovéniában? Mennyit kell fizetni 2020-ban az autópályák használatáért Szlovéniában személygépkocsi és motorkerékpár esetén?
Az északkelet-szíriai török hadműveletről beszélt szerdán telefonon Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Erdogan biztosította Putyint, hogy a katonai beavatkozás megnyitja az utat a szíriai polgárháború politikai rendezése előtt - közölte a török államfői hivatal röviddel a művelet megkezdése előtt.
Milyen eszközökkel, hogyan védjük tájainkat? Viszonylag erős természetvédelmi eszközökkel rendelkezünk, de hogyan védjük a természetvédelem alatt nem álló, „mindennapi” tájakat? Hiszen nemcsak szűkebb környezetünk, de a táj amiben élünk, alapvető jellemzői miatt is kötődünk egy-egy helyhez, szívünkhöz nő egy-egy erdőfolt, szoliterfa, tó vagy tájkép
A folyamatban lévő ügyleteket nem érinti az, hogy október 14-től egyik lakossági állampír sem ajánlható fel lombardhitel fedezeteként – mondta az InfoRádiónak a tőzsdei szakértő. Az Államadósság Kezelő Központ október 7-én jelentette be, hogy szigorítja a lakossági állampapírok értékesítését.
Az orosz Gazprom elszánta magát arra, hogy mindenképpen befejezi az Északi Áramlat 2. (ÉÁ-2) gázvezeték lefektetését, amelyre szüksége van ahhoz, hogy leépítse az Európába exportált orosz gáz ukrajnai tranzitját.
Az ablakok sokszor méltatlanul elhanyagolt részei az épületeknek, pedig érdemes egy kicsit több energiát és akár magasabb összeget fordítani a nyílászárókra és kiválasztásukra. Nemcsak azért, mert a jó minőségű ablakok tartósabbak, hanem mert a legnagyobb hőveszteség a nyílászárókon keresztül távozik, így, ha jól választjuk ki őket, rengeteg energi
Közlekedési szolgáltatók, építőipari kivitelezők, üzemanyagforgalmazók uralják a fővárosi önkormányzat cégeinek beszállítói toplistáját. A sokat szakító cégek java szoros kapocsolatot ápol a NER köreivel, de akad köztük kétes hírű vállalkozás is.
Horvátországi autópályadíjak 2020-ban. Mennyit kell fizetni a horvátországi autópályákon? Melyik horvát autópályaszakaszon hány kuna az autópályadíj? Horvátországban sajnos nincsen matricás rendszer így bizonyos autópálya szakaszonként kell fizetni a fizetőkapuknál megállva. Fizetni készpénzzel (HRK- kuna, EUR) is lehet, de célszerűbb a bankkártya