2019. október 10. csütörtök

okt. 10
15:09
Emelkedett az 5 és 15 éves, csökkent a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama (ProfitLine)
A meghirdetett mennyiségnél 14 milliárd forinttal nagyobb összegben, 64 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
okt. 10
15:09
A várakozások alatt az amerikai infláció (Portfolio)
A szeptemberben a fogyasztói árak nem változtak, míg a piac 0,1 százalékpontos növekedést várt az előrejelzések szerint. A maginfláció is a vártnál alacsonyabban teljesített: a piaci előrejelzések 0,2 százalékpontos növekedést prognosztizáltak, végül csak 0,1 százalékpontos lett a mutató értéke.
okt. 10
15:12
ITM: Eredményesen zárult a közúti közlekedési környezetvédelmi akció (AQUA)
Az előírásoknak a tavalyinál 7 százalékkal több gépjármű felelt meg az idei közúti közlekedési környezetvédelmi akció ellenőrzéseinél – mondta Mosóczi László.
okt. 10
15:15
Meglepően gyorsan lecsökkenhet az államadósság (Menedzsment Fórum)
Az év első felének lendülete, egyes ágazatok kifejezetten dinamikus júliusi növekedése, a továbbra is dinamikus bérkiáramlás, a családvédelmi és gazdaságvédelmi akcióterv, valamint az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 4,7 százalékról 4,9 százalékra emelték az idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői. A kedvező folyamatoknak k
okt. 10
15:15
Felszólító levelet küld Magyarországnak az Európai Bizottság (Portfolio)
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az októberi kötelezettségszegési eljárási csomag keretében felszólító levelet küld Magyarországnak, hogy tartsa tiszteletben az Európai Unió kizárólagos hatáskörét a DNS-profilok, ujjlenyomat-adatok és gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjét illetően - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
okt. 10
15:15
Wolfgang Kessler-díjat nyert a Szent István Egyetem fiatal kutatója (Agrofórum)
Az ipari paradicsom öntözési igényével kapcsolatos tudományos eredményeiért Wolfgang Kessler kutatási díjjal ismerték el Dr. Takács Sándor, a Szent István Egyetem (Szie) Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar fiatal kutatójának munkáját. A Német–Magyar Társaság és az Mta Agrártudományok Osztálya által idén 14. alkalommal odaítélt elismerés kétezer
okt. 10
15:24
Idén is komoly támogatást kaptak az önkormányzatok (AQUA)
Az önkormányzatok kötelező feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására, sportlétesítmény-fejlesztésre és belterületi utak, hidak és járdák felújítására pályázhattak.
okt. 10
15:27
Felrobbant a holland autópiac, de csak egy gyártónak van dinamitja (NRGreport)
Egészen hihetetlen számokat produkálnak Hollandiában az elektromosautó-eladások, az azonban még elképesztőbb, hogy a piacot már-már kizárólag a Tesla Model 3 értékesítése hevíti.
okt. 10
15:30
Csaknem 2 ezer elektromos jármű megvásárlását segítette állami támogatás (AQUA)
A pályázati lehetőség azonban még nem zárult le, és bővül a töltőállomások hálózata is – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára.
okt. 10
15:36
Kaktusz nő védett területen (AQUA)
A hazai növényvilág körülbelül 2700 vadon élő fajból áll, közülük mintegy hétszáz faj nem őshonos, dokumentáltan Amerika felfedezése (1492) után került Európába, ezen belül Magyarországra.
okt. 10
15:39
A szakemberhiány korlátozhatja a mesterséges intelligencia elterjedését (ProfitLine)
Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte, ugyanakkor az új megoldások bevezetésének akadályai vannak, amely a képzett szakemberek hiányára vezethető vissza - derül ki az EY nemzetközi könyvvizsgáló és üzleti tanácsadó cég kutatásából.
okt. 10
15:39
Okostelefonon íratnák a dolgozatot a magyar gyerekekkel: jövőre végeznek a fejlesztéssel (Pénzcentrum)
Az ország 3500 általános és középiskolájának valamennyi tantermébe vezeték nélküli internetet kötnek be, a fejlesztés révén lehetővé válik, hogy a diákok az internetről töltsék le az órán a tananyagot, a dolgozatot, akár a saját...
okt. 10
15:54
A mesterséges intelligencia fejlesztésénél is hiányoznak a szakemberek (Privátbankár)
A vállalat sikerében meghatározó lehet a mesterséges intelligencia, de a hazai cégeknél még nagyon kezdeti fázisban van a bevezetése.
okt. 10
15:54
ITM: Mindenki szerezze meg a szükséges digitális kompetenciákat az iskolákban (AQUA)
Országosan 3500 állami fenntartású általános és középiskolában valamennyi tanteremben és közösségi térben egyaránt kiépítik az internet hozzáférést.
okt. 10
16:06
A mesterséges intelligencia elterjedését is akadályozza a szakemberhiány (Menedzsment Fórum)
A vállalat sikerében meghatározó lehet a mesterséges intelligencia, de a hazai cégeknél még nagyon kezdeti fázisban van a bevezetése.
okt. 10
16:06
A mesterséges intelligencia fejlesztésénél is kevés a szakember (Piac és Profit)
Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte. A hazai cégeknél azonban még csak kezdeti fázisban van az első MI-n alapuló szolgáltatások bevezetése.
okt. 10
16:09
Nem találtak jogsértést a kuponos akcióknál (ProfitLine)
Nem találtak kirívó fogyasztóvédelmi jogsértéseket a kuponos akcióknál az ellenőrök, a tavalyi csaknem 300 vizsgálat mindössze 5 százalékában merült fel kifogás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
okt. 10
16:09
Hatalmas brüsszeli díjat nyert egy EU-s projekt, amit magyarok irányítanak (Portfolio)
A városok sétálhatóvá tételét célzó és így a zaj- és szén-dioxid-csökkentést is elérő CityWalk program nyerte a leginnovatívabb regionális projekteknek kiosztott európai díj, a Regiostars közönségdíját – jelentették be Brüsszelben. A projektet a Duna Transznacionális Program valósította meg az elmúlt 2,5 évben 1,9 millió eurónyi EU-s regionális fej
okt. 10
16:15
Őrület, mi zajlik az egyik pesti kerületben - Új kínai negyed épül a szemünk láttára (Portfolio)
Nagyobb sebességre kapcsol a Chinatown Budapest beruházója. Több száz lakást, újabb üzleteket és éttermeket akar létrehozni Kőbányán. Idővel akár a fizikailag szomszédos, lerobbant Mázsa tér is a birtokába kerülhet, ha az önkormányzat nem tudja vagy nem akarja végrehajtani az önmaga által beígért uszoda és sportcsarnok építési programot.
okt. 10
16:15
Felrobbant a holland autópiac, de csak egy gyártónak van dinamitja (NRGreport)
Egészen hihetetlen számokat produkálnak Hollandiában az elektromosautó-eladások, az azonban még elképesztőbb, hogy a piacot már-már kizárólag a Tesla Model 3 értékesítése hevíti.
okt. 10
16:18
Óriási változások jönnek a Liszt Ferenc repülőtéren (Infostart)
16,2 millió utast vár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég 2019-ben, ez 9 százalékos növekedésnek felel meg tavalyhoz képest.
okt. 10
16:21
Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházását jelentették be! Hazánk lehet a régió autóipari fellegvára (Portfolio)
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön. Fontos hangsúlyozni, hogy korábban is szó volt már a gödi üzem bővítéséről, azonban a bejelentéssel célegyenesbe került a beruházás.
okt. 10
16:30
Kormányzati támogatásra a tudásintenzív területeken van szükség (AQUA)
.
okt. 10
16:33
A választások előtt megígérték: lesz orvosi béremelés januártól (Portfolio)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a tervezett egészségügyi béremelésekről is kérdezték.
okt. 10
16:39
Ismét teljes létszámmal működhet a szlovák alkotmánybíróság (ProfitLine)
Ismét teljes létszámmal működhet a szlovák alkotmánybíróság, miután Zuzana Caputová államfő kinevezte csütörtökön a 13 fős testület hat új tagját.
okt. 10
16:42
Tele vannak a szeméttelepek a magyarok bizalmas adataival (Piac és Profit)
Folyamatosan kritizáljuk a cégeket a helytelen adatkezelés miatt, azonban egy friss felmérésből az derült ki, hogy mi sem figyelünk oda arra, hogy mit dobunk ki magunkról a kukába.
okt. 10
16:45
Felszólító levelet kapott Magyarország (Portfolio)
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az októberi kötelezettségszegési eljárási csomag keretében felszólító levelet küld Magyarországnak, hogy tartsa tiszteletben az Európai Unió kizárólagos hatáskörét a DNS-profilok, ujjlenyomat-adatok és gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjét illetően - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
okt. 10
16:51
Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházását jelentették be! Hazánk lehet a régió egyik autóipari fellegvára (Portfolio)
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön. Fontos hangsúlyozni, hogy korábban is szó volt már a gödi üzem bővítéséről, azonban a bejelentéssel célegyenesbe került a beruházás.
okt. 10
16:57
Felszólító leveleket kapott Magyarország (Portfolio)
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az októberi kötelezettségszegési eljárási csomag keretében felszólító levelet küld Magyarországnak, hogy tartsa tiszteletben az Európai Unió kizárólagos hatáskörét a DNS-profilok, ujjlenyomat-adatok és gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjét illetően - közölte az uniós bizottság csütörtökön. Em
okt. 10
16:57
5 pénzügyi mítosz, ami megpecsételi a nők anyagi helyzetét (Pénzcentrum)
A nők legalább annyira magabiztosan mozognak a pénzügyek világában, mint a férfiak, sőt azoknál sokszor még többször is döntenek fontos kérdésekben. Ennek ellenére a mai napig rengeteg mítosz tartja magát arról, hogy a nők nem értenek...
okt. 10
17:06
Gigaberuházást jelentettek be, fellegvárrá válik Magyarország (Infostart)
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
okt. 10
17:09
Ez a két ország lekerült az adóparadicsomokról listájáról (ProfitLine)
Az Egyesült Arab Emírségek és a Marshall-szigetek is lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, és így már csak kilenc ország nevét tartalmazó feketelistájáról, Svájcot pedig - több országgal együtt - törölték az úgynevezett szürkelistáról.
okt. 10
17:09
Közzétette osztalékpolitikáját a Rába (Portfolio)
A Rába csütörtökön tette közzé a társaság osztalékpolitikáját. A közzététel szerint a cél minimum a 3 éves magyar állampapír hozama + 0,5 százalék, a maximum az éves auditált konszolidált teljes átfogó eredmény 20 százaléka, illetve a mindenkori magyar 10 éves államkötvény hozama + 1 százalék közül a kisebb.
okt. 10
17:12
Karácsony pert indítana a 3-es metró "felújítása" ügyében (Privátbankár)
Karácsony Gergely bíróságon támadná meg a 3-as metró szerződését, mert szerinte a beruházás nem minősül felújításnak.
okt. 10
17:12
Milliárdos fejlesztés, új víziváros a debreceni Nagyerdőben (AQUA)
Az ország egyik leglátványosabb élményparkját alakítják ki a Nagyerdőben. Az 5600 négyzetméteres vízfelület csaknem duplája lesz a volt strand vízfelületének.
okt. 10
17:14
A magyar gazdaságot a gyenge német ipar sem tudja elgáncsolni (Privátbankár)
Az év első felének lendülete, egyes ágazatok kifejezetten dinamikus júliusi növekedése, a továbbra is dinamikus bérkiáramlás, a családvédelmi és gazdaságvédelmi akcióterv, valamint az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 4,7 százalékról 4,9 százalékra emelték az idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői. A német és a magyar ipar
okt. 10
17:15
Karácsony pert indítana a 3-es metró "felújítása" ügyében (Menedzsment Fórum)
Karácsony Gergely bíróságon támadná meg a 3-as metró szerződését, mert szerinte a beruházás nem minősül felújításnak.
okt. 10
17:18
Horst Seehofer: "Az egész ország szégyene a hallei merénylet" (Privátbankár)
Csaknem 50 ember életét veszélyeztette az a fegyveres, aki az egyik legnagyobb zsidó ünnepen próbált behatolni a kelet-németországi Halle zsinagógájába.
okt. 10
17:27
Másodszorra is elbukott a Macron uniós biztosjelöltje (Portfolio)
Nagy többséggel, 82:29 ellenében, 1 tartózkodás mellett másodszorra is úgy döntött az Európai Parlament belső piaci szakbizottsága, hogy etikai okok miatt nem javasolja belső piaci uniós biztosnak a francia liberálisok jelöltjeként Sylvie Goulard-t – írja a Bruxinfo.
okt. 10
17:30
Kovács Árpád: A részletekben is jól áll a magyar gazdaság (AQUA)
A Költségvetési Tanács elnöke szerint az elmúlt közel egy évtizedben jelentős fejlődési pályára állt Magyarország, a gazdasági növekedés 4 százalék körüli fenntartható szinten áll.
okt. 10
17:33
Takarékbank: idén 4,9%-kal nőhet a GDP (Portfolio)
A korábbi 4,7%-os prognózisról 4,9%-ra emelték az idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői.
okt. 10
17:39
Alig mozdultak a New York-i indexek (ProfitLine)
Vegyesen nyitottak, de szinte el sem mozdultak előző napi záróértéküktől a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
okt. 10
17:39
Kígyóznak a sorok ezekért a lakásokért: mit keresnek ennyien? (Pénzcentrum)
Egyre többen keresnek inkább felújított ingatlanokat, mintsem, hogy a felújítással bajlódjanak. Ennek megfelelően a fővárosban már vannak olyan területek, ahol összeért a tökéletesen felújított használt illetve az újépítésű lakások...
okt. 10
17:42
Lendületben a kkv-k Bács-Kiskun megyében (Piac és Profit)
Lendületes növekedést mutat a kkv-finanszírozás Bács-Kiskun megyében, hiszen augusztus végére az Erste Bank kis- és középvállalkozói hiteleinek állománya közel 20 százalékkal emelkedett egy év alatt.
okt. 10
17:51
Megújulnak a velencei-tavi strandok (Portfolio)
Az elkövetkezendő években megújul a Velencei-tó valamennyi strandja, első lépésben a kormány strandonként 100 millió forint támogatást ad a munkálatokhoz  - jelentette be csütörtöki, velencei sajtótájékoztatóján a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
okt. 10
17:53
Brexit: talán megállapodhatnak a britek az írekkel (Portfolio)
A brit és az ír miniszterelnök szerint még mindig van lehetőség a megállapodásra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.
okt. 10
18:00
Vajna Tímea lett Andy Vajna egyedüli örököse, miután elveszett az eredeti végrendelet (444.hu)
Az özvegy megkapta a 37,3 milliárdot érő céget is.
okt. 10
18:06
Öt szállodaüzemeltető cégét egyesíti Mészáros Lőrinc (Privátbankár)
A cégközlönyben megjelent tájékoztatásban indoklás nem szerepel, ám a mínuszos tételekből arra lehet következtetni, hogy az összeolvadást kényszer szülte, amelynek következtében a Hunguest Hotels a tárgyi eszközeinek leértékelődése miatt súlyos, 19 milliárd forintot meghaladó vagyonvesztést kénytelen elszenvedni.
okt. 10
18:08
Megint Trump mozgatta meg a piacokat (Privátbankár)
A héten ismét tárgyalóasztalhoz ültek az Egyesült Államok és Kína képviselői, hogy legalább részben megoldást találjanak a kereskedelmi háború legfontosabb kérdéseiben. A találkozó kapcsán folyamatosan érkeznek hírek, amelyek esetenként szöges ellentétben állnak egy-egy korábbi közléssel. Csütörtökön Donald Trump amerikai elnök adta meg az alaphang
okt. 10
18:09
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét a Samsung SDI (ProfitLine)
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Keresés