2019. október 10. csütörtök

okt. 10
16:06
A mesterséges intelligencia elterjedését is akadályozza a szakemberhiány (Menedzsment Fórum)
A vállalat sikerében meghatározó lehet a mesterséges intelligencia, de a hazai cégeknél még nagyon kezdeti fázisban van a bevezetése.
okt. 10
16:06
A mesterséges intelligencia fejlesztésénél is kevés a szakember (Piac és Profit)
Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte. A hazai cégeknél azonban még csak kezdeti fázisban van az első MI-n alapuló szolgáltatások bevezetése.
okt. 10
16:09
Nem találtak jogsértést a kuponos akcióknál (ProfitLine)
Nem találtak kirívó fogyasztóvédelmi jogsértéseket a kuponos akcióknál az ellenőrök, a tavalyi csaknem 300 vizsgálat mindössze 5 százalékában merült fel kifogás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.
okt. 10
16:09
Hatalmas brüsszeli díjat nyert egy EU-s projekt, amit magyarok irányítanak (Portfolio)
A városok sétálhatóvá tételét célzó és így a zaj- és szén-dioxid-csökkentést is elérő CityWalk program nyerte a leginnovatívabb regionális projekteknek kiosztott európai díj, a Regiostars közönségdíját – jelentették be Brüsszelben. A projektet a Duna Transznacionális Program valósította meg az elmúlt 2,5 évben 1,9 millió eurónyi EU-s regionális fej
okt. 10
16:12
Nem lesz a jövőnk olyan, mint egy sci-fi film (vg.hu)
Nem fognak más bolygókra költözni az emberek a friss fizikai Nobel-díjas Michel Mayor szerint.
okt. 10
16:15
Őrület, mi zajlik az egyik pesti kerületben - Új kínai negyed épül a szemünk láttára (Portfolio)
Nagyobb sebességre kapcsol a Chinatown Budapest beruházója. Több száz lakást, újabb üzleteket és éttermeket akar létrehozni Kőbányán. Idővel akár a fizikailag szomszédos, lerobbant Mázsa tér is a birtokába kerülhet, ha az önkormányzat nem tudja vagy nem akarja végrehajtani az önmaga által beígért uszoda és sportcsarnok építési programot.
okt. 10
16:15
Felrobbant a holland autópiac, de csak egy gyártónak van dinamitja (NRGreport)
Egészen hihetetlen számokat produkálnak Hollandiában az elektromosautó-eladások, az azonban még elképesztőbb, hogy a piacot már-már kizárólag a Tesla Model 3 értékesítése hevíti.
okt. 10
16:18
Óriási változások jönnek a Liszt Ferenc repülőtéren (Infostart)
16,2 millió utast vár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cég 2019-ben, ez 9 százalékos növekedésnek felel meg tavalyhoz képest.
okt. 10
16:21
Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházását jelentették be! Hazánk lehet a régió autóipari fellegvára (Portfolio)
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön. Fontos hangsúlyozni, hogy korábban is szó volt már a gödi üzem bővítéséről, azonban a bejelentéssel célegyenesbe került a beruházás.
okt. 10
16:30
Kormányzati támogatásra a tudásintenzív területeken van szükség (AQUA)
.
okt. 10
16:33
A választások előtt megígérték: lesz orvosi béremelés januártól (Portfolio)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a tervezett egészségügyi béremelésekről is kérdezték.
okt. 10
16:39
Ismét teljes létszámmal működhet a szlovák alkotmánybíróság (ProfitLine)
Ismét teljes létszámmal működhet a szlovák alkotmánybíróság, miután Zuzana Caputová államfő kinevezte csütörtökön a 13 fős testület hat új tagját.
okt. 10
16:42
Tele vannak a szeméttelepek a magyarok bizalmas adataival (Piac és Profit)
Folyamatosan kritizáljuk a cégeket a helytelen adatkezelés miatt, azonban egy friss felmérésből az derült ki, hogy mi sem figyelünk oda arra, hogy mit dobunk ki magunkról a kukába.
okt. 10
16:45
Felszólító levelet kapott Magyarország (Portfolio)
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az októberi kötelezettségszegési eljárási csomag keretében felszólító levelet küld Magyarországnak, hogy tartsa tiszteletben az Európai Unió kizárólagos hatáskörét a DNS-profilok, ujjlenyomat-adatok és gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjét illetően - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
okt. 10
16:45
Az új autóipari korszakban hazánk lesz az európai autógyártás egyik fellegvára (vg.hu)
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét a Samsung SDI, 1200 új munkahelyet hoz létre ezáltal a vállalat.
okt. 10
16:47
Az ukrán elnök nem tudott egy fontos dologról, amikor Trumppal beszélt (vg.hu)
Zelenszkij nem tudott a hadisegély befagyasztásáról a Trumppal folytatott telefonbeszélgetéskor.
okt. 10
16:49
Magyarok oktatták az uniós pénzügyőröket (vg.hu)
Tíz uniós tagország vámosainak szerveztek képzést Röszkén, cél a tapasztalatcsere volt.
okt. 10
16:51
Magyarország történetének egyik legnagyobb beruházását jelentették be! Hazánk lehet a régió egyik autóipari fellegvára (Portfolio)
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön. Fontos hangsúlyozni, hogy korábban is szó volt már a gödi üzem bővítéséről, azonban a bejelentéssel célegyenesbe került a beruházás.
okt. 10
16:51
Az Aegon segít a gázrobbanásban rongálódott ház helyrehozásában (vg.hu)
A szemlék időpontjainak egyeztetése már folyamatban van, a kárkifizetés gyorsított eljárással, soron kívüli utalással történik meg.
okt. 10
16:57
Felszólító leveleket kapott Magyarország (Portfolio)
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy az októberi kötelezettségszegési eljárási csomag keretében felszólító levelet küld Magyarországnak, hogy tartsa tiszteletben az Európai Unió kizárólagos hatáskörét a DNS-profilok, ujjlenyomat-adatok és gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjét illetően - közölte az uniós bizottság csütörtökön. Em
okt. 10
16:57
5 pénzügyi mítosz, ami megpecsételi a nők anyagi helyzetét (Pénzcentrum)
A nők legalább annyira magabiztosan mozognak a pénzügyek világában, mint a férfiak, sőt azoknál sokszor még többször is döntenek fontos kérdésekben. Ennek ellenére a mai napig rengeteg mítosz tartja magát arról, hogy a nők nem értenek...
okt. 10
17:06
Gigaberuházást jelentettek be, fellegvárrá válik Magyarország (Infostart)
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
okt. 10
17:09
Ez a két ország lekerült az adóparadicsomokról listájáról (ProfitLine)
Az Egyesült Arab Emírségek és a Marshall-szigetek is lekerült az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, és így már csak kilenc ország nevét tartalmazó feketelistájáról, Svájcot pedig - több országgal együtt - törölték az úgynevezett szürkelistáról.
okt. 10
17:09
Közzétette osztalékpolitikáját a Rába (Portfolio)
A Rába csütörtökön tette közzé a társaság osztalékpolitikáját. A közzététel szerint a cél minimum a 3 éves magyar állampapír hozama + 0,5 százalék, a maximum az éves auditált konszolidált teljes átfogó eredmény 20 százaléka, illetve a mindenkori magyar 10 éves államkötvény hozama + 1 százalék közül a kisebb.
okt. 10
17:12
Karácsony pert indítana a 3-es metró "felújítása" ügyében (Privátbankár)
Karácsony Gergely bíróságon támadná meg a 3-as metró szerződését, mert szerinte a beruházás nem minősül felújításnak.
okt. 10
17:12
Milliárdos fejlesztés, új víziváros a debreceni Nagyerdőben (AQUA)
Az ország egyik leglátványosabb élményparkját alakítják ki a Nagyerdőben. Az 5600 négyzetméteres vízfelület csaknem duplája lesz a volt strand vízfelületének.
okt. 10
17:14
A magyar gazdaságot a gyenge német ipar sem tudja elgáncsolni (Privátbankár)
Az év első felének lendülete, egyes ágazatok kifejezetten dinamikus júliusi növekedése, a továbbra is dinamikus bérkiáramlás, a családvédelmi és gazdaságvédelmi akcióterv, valamint az erőteljes működőtőke-beáramlás hatására 4,7 százalékról 4,9 százalékra emelték az idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői. A német és a magyar ipar
okt. 10
17:15
Karácsony pert indítana a 3-es metró "felújítása" ügyében (Menedzsment Fórum)
Karácsony Gergely bíróságon támadná meg a 3-as metró szerződését, mert szerinte a beruházás nem minősül felújításnak.
okt. 10
17:18
Horst Seehofer: "Az egész ország szégyene a hallei merénylet" (Privátbankár)
Csaknem 50 ember életét veszélyeztette az a fegyveres, aki az egyik legnagyobb zsidó ünnepen próbált behatolni a kelet-németországi Halle zsinagógájába.
okt. 10
17:18
Nem fog a Brexit a Nissanon (vg.hu)
Nem viszi el Nagy-Britanniából a Juke gyártását az vállalat.
okt. 10
17:20
Előremutató megbeszélésen van túl Johnson és Varadkar (vg.hu)
A beszámolók szerint eredményesen zárult az ír és angliai miniszterelnök megbeszélése.
okt. 10
17:22
Szombaton takarít, vasárnap főz és mosogat a magyar (vg.hu)
A saját háztartás ellátására fordított idő a magyar férfiaknál átlagosan napi 79, a nőknél 185 perc.
okt. 10
17:27
Másodszorra is elbukott a Macron uniós biztosjelöltje (Portfolio)
Nagy többséggel, 82:29 ellenében, 1 tartózkodás mellett másodszorra is úgy döntött az Európai Parlament belső piaci szakbizottsága, hogy etikai okok miatt nem javasolja belső piaci uniós biztosnak a francia liberálisok jelöltjeként Sylvie Goulard-t – írja a Bruxinfo.
okt. 10
17:30
Kovács Árpád: A részletekben is jól áll a magyar gazdaság (AQUA)
A Költségvetési Tanács elnöke szerint az elmúlt közel egy évtizedben jelentős fejlődési pályára állt Magyarország, a gazdasági növekedés 4 százalék körüli fenntartható szinten áll.
okt. 10
17:33
Takarékbank: idén 4,9%-kal nőhet a GDP (Portfolio)
A korábbi 4,7%-os prognózisról 4,9%-ra emelték az idei GDP-növekedési előrejelzésüket a Takarékbank elemzői.
okt. 10
17:39
Alig mozdultak a New York-i indexek (ProfitLine)
Vegyesen nyitottak, de szinte el sem mozdultak előző napi záróértéküktől a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
okt. 10
17:39
Kígyóznak a sorok ezekért a lakásokért: mit keresnek ennyien? (Pénzcentrum)
Egyre többen keresnek inkább felújított ingatlanokat, mintsem, hogy a felújítással bajlódjanak. Ennek megfelelően a fővárosban már vannak olyan területek, ahol összeért a tökéletesen felújított használt illetve az újépítésű lakások...
okt. 10
17:42
Lendületben a kkv-k Bács-Kiskun megyében (Piac és Profit)
Lendületes növekedést mutat a kkv-finanszírozás Bács-Kiskun megyében, hiszen augusztus végére az Erste Bank kis- és középvállalkozói hiteleinek állománya közel 20 százalékkal emelkedett egy év alatt.
okt. 10
17:51
Megújulnak a velencei-tavi strandok (Portfolio)
Az elkövetkezendő években megújul a Velencei-tó valamennyi strandja, első lépésben a kormány strandonként 100 millió forint támogatást ad a munkálatokhoz  - jelentette be csütörtöki, velencei sajtótájékoztatóján a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.
okt. 10
17:51
Kalapács alá kerülhet a királyok kedvenc szálláshelye (vg.hu)
A két tulajdonos számos „kéretlen” ajánlatot kaptak luxusszállóért.
okt. 10
17:53
Brexit: talán megállapodhatnak a britek az írekkel (Portfolio)
A brit és az ír miniszterelnök szerint még mindig van lehetőség a megállapodásra a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről.
okt. 10
17:53
A Velencei-tónak is jár az, mint ami a Balatonnak (vg.hu)
A következő években megújulnak a velencei-tavi strandok is, mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.
okt. 10
17:55
A Netflix hozza vissza Jesse Pinkmant (vg.hu)
Október 11-én jön a Breaking Bad film, amely minden bizonnyal rekordot fog dönteni a Netflixnél. Vajon mit hoz Jesse és Walter története azok után, hogy minden létező elismerést bezsebelt?
okt. 10
18:00
Vajna Tímea lett Andy Vajna egyedüli örököse, miután elveszett az eredeti végrendelet (444.hu)
Az özvegy megkapta a 37,3 milliárdot érő céget is.
okt. 10
18:06
Öt szállodaüzemeltető cégét egyesíti Mészáros Lőrinc (Privátbankár)
A cégközlönyben megjelent tájékoztatásban indoklás nem szerepel, ám a mínuszos tételekből arra lehet következtetni, hogy az összeolvadást kényszer szülte, amelynek következtében a Hunguest Hotels a tárgyi eszközeinek leértékelődése miatt súlyos, 19 milliárd forintot meghaladó vagyonvesztést kénytelen elszenvedni.
okt. 10
18:08
Megint Trump mozgatta meg a piacokat (Privátbankár)
A héten ismét tárgyalóasztalhoz ültek az Egyesült Államok és Kína képviselői, hogy legalább részben megoldást találjanak a kereskedelmi háború legfontosabb kérdéseiben. A találkozó kapcsán folyamatosan érkeznek hírek, amelyek esetenként szöges ellentétben állnak egy-egy korábbi közléssel. Csütörtökön Donald Trump amerikai elnök adta meg az alaphang
okt. 10
18:09
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét a Samsung SDI (ProfitLine)
Bővíti gödi akkumulátorgyártó üzemét mintegy 390 milliárd forintból a Samsung SDI, a beruházás 1200 új munkahelyet hoz létre - mondta a külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
okt. 10
18:15
Lefelezte az Appeninn-ben lévő tulajdonrészét az Opus (Portfolio)
Az Opus az Appeninnben meglévő részesedéséből 9%-ot értékesít a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt.-nek – derült ki a BÉT honlapján közzétett közleményből.
okt. 10
18:24
Egy félreeső lakóépületben találták meg az idős pár földi maradványait (vg.hu)
Egy idős pár életét vesztette Ausztráliában, az Új-Dél-Wales északi részén pusztító bozóttüzekben a hét elején.
okt. 10
18:26
Az élelmiszeripari vállalkozásoké a jövő (vg.hu)
Összesen 100 milliárd forint jut az élelmiszeripari vállalkozások fejlesztésére – mondta Nagy István agrárminiszter.

Keresés