Épülhet a pesti belvárosban a Semmelweis Kínai Orvoslási Tanszéke, amelyben egy 176 és egy 305 fős előadóterem is helyet kap tolmácshelyiséggel és 32 csatornás tolmácspulttal.
A Nemzetközi Valutaalap a globális recesszió, hosszabb távon akár egy komoly gazdasági válsághelyzet kialakulásától tart a központi bankok laza monetáris politikája miatt.
A kormány változatlanul elkötelezett a kiszámítható és felelősségteljes költségvetési politika iránt, amelyben kiemelt szerep jut az államadósság csökkentésének – hangsúlyozza a Pénzügyminisztérium.
Az olaj és szén földgázzal való kiváltása nemhogy nem mérsékli, de egyenesen riasztó mértékben növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását egy új tanulmány szerint, amely azt állítja, az elmúlt évek tudományos eredményei alapján a földgázellátásból származó emisszó szignifikánsan magasabb, mint ahogyan azt korábban becsülték. Ennek következtében els
Újabb európai rangsor, amelynek a végén kullog Magyarország: most a nemek közti egyenlőséget pontozták hat szempont szerint. Bár a térképen látható, hogy egész Kelet-Európa eléggé rosszul teljesített, a régióból (és a vizsgált...
A magyarok döntő többsége nem egyszer szembesült már olyan helyzettel, hogy az otthonába kihívott szakember kontár munkát végzett, ha valami javításra, vagy felújításra szorult: közel 60 százalékukkal ez mindössze egyszer-kétszer fordult elő, de minden tizedik megrendelőnél ez sokszor probléma volt már – derült ki a Fix24.hu országos felméréséből.
Számos ponton lényegesen lazítottak a családi és társasházi tulajdonosoknak szóló 0%-os energiahatékonysági és megújuló energiás uniós hitel feltételein, így könnyebben elérhetővé válnak a fejlesztések, például a napelem felszerelése, a szigetelés, vagy az ablakcsere – hívja fel a figyelmet az október 15-től hatályos változásokra hétfői közleményéb
A kormány álláspontja ismert: minden polgármesterrel és képviselőtestülettel együttműködik, amely maga is kész erre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó, hétfői ülésén.
A kormány álláspontja ismert: minden polgármesterrel és képviselőtestülettel együttműködik, amely maga is kész erre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés őszi ülésszakát megnyitó, hétfői ülésén.
A hétvégi brit fejlemények hatására csökkent a megállapodás nélküli október végi Brexit esélye, ez pedig kicsit javította a kockázati étvágyat a világban és ez részben a forintot is segítette a hét első kereskedési napján. Így az euróval szemben 330-nál öthetes, a dollárral szemben 296-nál kéthavi csúcs közelében jár a magyar fizetőeszköz.
A mai elektromos autó technológia igazán egyetlen komoly előnnyel bír környezetvédelmi szempontból: a szennyezőanyag kibocsátás nem helyben, sűrűn lakott területeken történik, hanem a gyártás helyén, ahol megfelelően kiszűrhető. A klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok kibocsátásával kapcsolatban azonban a mostani Li-ion technológia nem jelent át
Bár a kormányzati kommunikáció komoly eredményeket vonultat fel a szegénység csökkentését illetően, ha kicsit a számok mélyére nézünk, rögtön kiderül: nincs ok az örömre.
Idén három magyar társaság is felkerült a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 listára, amely a régió 50 leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozását mutatja be. A listára kerüléshez idén 432 százaléknál is nagyobb árbevétel növekedés kellett.
A BloombergNEF statisztikája szerint 2018-ban a vállalkozások 13,4 gigawatt megújuló energiát termeltek, ez duplája az előző évi mennyiségnek. Bár a környezetre gyakorolt hatása sem elhanyagolható az ilyen beruházásoknak, azt is érdemes látni, hogy a vállalatok így pénzt is spórolhatnak, ami hosszú távon anyagi előnyöket is jelent a környezetszenny
Fenn áll a veszélye annak, hogy az Egyesült Államok elveszítse a világvezető szerepét - nyilatkozta Christine Lagarde egy CBS interjúban. Lagarde tart ettől, mert véleménye szerint ez egy borzalmas fejlemény lenne. Ezen kívül az EKB új elnöke kitért a kereskedelmi háborúra is, és óva intette Trumpot a Fed kritizálásától is.
Komoly betegségek gyógyításában várható jelentős előrelépés a következő évtizedben, közülük is leginkább a daganatok orvoslásának fejlődésében bíznak a legnagyobb gyógyszergyártók vezetői - derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (Aipm) kutatásának eredményeiből.
Idén tavasszal az Artsy nevű internetes művészeti, műkereskedelmi oldal online műtárgyvásárlási felmérést készített regisztrált felhasználói körében. A beérkezett 5807 válaszból végül 3638-at használtak fel a nemrég közzétett jelentéshez. 99 országból válaszoltak műgyűjtők, több mint 50%-uk az Amerikai Egyesült Államból. Az alábbiakban a The Onlin
2019. október 17-én Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója felkereste a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor (ITER) építési területét Franciaországban, amely projekt azt hivatott igazolni, hogy a fúziós energia ipari méretekben történő hasznosítása tudományos és műszaki szempontból megvalósítható, illetve kidolgozhatóak a szükséges te
Egy bérleti szerződés megkötése, legyen szó akár költözésről vagy egy futó bérlet megújításáról, minden cég életében jelentős esemény. Fokozottan igaz ez, ha egy cég a saját tulajdonú ingatlan kényelmét feladva költözik egy bérelt irodaházba. Dr. Kui Szilárd, a DLA Piper Magyarország vezető ingatlanjogi ügyvédje szerint ha az új bérleti szerződés e
Londoni traderek egy csoportja arra tanítgatja az algoritmikus kereskedési modelljét, hogy Warren Buffett-módra fektessen be – írja a Business Insider. A Havelock London az értékalapú befektetésben hisz, amit Warren Buffett és mentora, Benjamin Graham is követett, vagyis olyan vállalatok részvényeire vadásznak, amelyeknél a cég belső értéke nincs ö
Az innováció szerepe és feladata, hogy a tudományos eredményeket elvigye a gyakorlat irányába, ehhez a folyamathoz pedig szervesen kapcsolódik a tehetséggondozás is – mondta Bódis József.
Rekordszintre emelkedett az Egyesült Államok sertéshús kivitele a múlt héten annak a hatására, hogy a vásárlók növelik tartalékaikat az Ázsia több országában pusztító sertésvész miatt.
A múzeumi negyed két emblematikus épületének - a Néprajzi Múzeumnak és az Új Nemzeti Galériának - az építési engedélyét is megtámadták. De nem csak itt hibádznak az engedélyek. A folyamatban lévő eljárásokról Karácsony Gergely tételes listát kapott.
A jövő héten elindul a hazai tőzsdei vállalatok esetében is a gyorsjelentési szezon, kollégánk a Trend FM Reggeli monitor című műsorában arról beszélt, hogy a legnagyobb társaságok esetén milyen tényezők javíthatják, vagy ronthatják az eredményeket. Szintén a jövő hét eseménye, hogy lezárulhat a banki ügyfelek újraazonosítása, és elbúcsúzunk a régi
Folytatva a 15 éves visszatekintésünket, elérkeztünk 2011-hez, ahhoz az évhez, ami sokak számára jelentett nagy csalódást és egyben rémálmot, nyoma sem volt ugyanis a válságból való kilábalásnak a korábbi várakozások ellenére. Sőt, be kellett látni, hogy van még lejjebb. A lakáspiac zuhanása, a hitelek további apadása, a "plázastop" törvény és az o
Egy év alatt majdnem annyi szélerőművi potenciált építettek be a szerb áramhálózatba, mint amennyire Magyarország az elmúlt 13 évben képes volt. Az csak még elgondolkodtatóbbá teszi mindezt, hogy a számunkra elérhetetlennek tűnő szintet Szerbia magyar befektetőre támaszkodva lépi át.
Nem csak adótanácsadókra, hanem bankokra, könyvelőkre és egyéb tanácsadókra is kiterjed az adóstruktúrák bejelentésének kötelezettsége – derült ki a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara és a Jalsovszky Ügyvédi Iroda október 10-i, közös szervezésű konferenciáján. És bár a bejelentéseket csak jövő évtől kell megtenni, az már tavaly nyár óta megk
A magyar székhelyszolgáltatók piaca figyelemre méltó átalakulásokon ment keresztül, mióta hatályba lépett a 2017-es IM rendelet, hiszen csak azok a székhelyszolgáltatók folytathatják tevékenységüket, akik megfelelnek a benne megfogalmazott követelményrendszernek. Kérdéseinkkel hazánk első számú székhelyszolgáltatójának, a LOGOSZ cégcsoportnak az ü
A nyaralás okozta stresszt és a munkával kapcsolatos problémákat egyszerre enyhítheti a mikrovakáció, a hosszabb szabadságok helyett egy időgazdálkodási szakértő szerint érdemes lehet megfontolni a rövidebb idejű, gyakoribb üdülések lehetőségét.
Olaszok Koalíciójának nevezte el Matteo Salvini, a Liga elnöke az egységre lépett jobboldali és jobbközép pártok szövetségét. Közben megbomlott az egyensúly a balközép kormány pártjai között.
Újabb négy helyszínen folytatódott a Privátbankár.hu Pénzügyi Tudatosság Diákfórum sorozata a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány támogatásával, ahol a résztvevők több fontos témával is megismerkedhettek. Családi költségvetés, befektetések, a jövő fizetési módszerei - ma már nem kérdés, hogy ezekkel a diákoknak is érdemes foglalkoznia.
Újabb négy helyszínen folytatódott a Privátbankár.hu Pénzügyi Tudatosság Diákfórum sorozata a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány támogatásával, ahol a résztvevők több fontos témával is megismerkedhettek. Családi költségvetés, befektetések, a jövő fizetési módszerei - ma már nem kérdés, hogy ezekkel a diákoknak is érdemes foglalkoznia.
Olaszok Koalíciójának nevezte el Matteo Salvini, a Liga elnöke az egységre lépett jobboldali és jobbközép pártok szövetségét. Közben megbomlott az egyensúly a balközép kormány pártjai között.
Bejelentést tett az MNB felé az Opus Global az Opus részvények piacán valószínűsített piaci visszaélések feltárása érdekében – áll a társaság BÉT-en közzétett közleményében.
Duplájára nőhet az energiahatékonysági felújítási költsége annak a mintegy 590 ezer még nem szigetelt panelháznak, amelyek nem lépnek időben. Ugyanis 2020. december 31-e után* már csak a „közel nulla energiaigény” feltételeinek teljesítésével végezhetnek energetikai célú felújítást. Magyarországon körülbelül 798 ezer ipari technológiával készült (p
Bár a többség ma már inkább a kiszámítható, fix kamatozású hiteleket részesíti előnyben, még mindig sokan vannak, akik változó kamatozású kölcsönöket fizetnek vagy készülnek felvenni. Megéri váltani a biztonságosabb kölcsönre?...