Újabb négy helyszínen folytatódott a Privátbankár.hu Pénzügyi Tudatosság Diákfórum sorozata a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány támogatásával, ahol a résztvevők több fontos témával is megismerkedhettek. Családi költségvetés, befektetések, a jövő fizetési módszerei - ma már nem kérdés, hogy ezekkel a diákoknak is érdemes foglalkoznia.
A mai nappal átadta befektetési szolgáltatásokhoz kapcsolódó állományát a Magyar Posta Befektetési Szolgáltató Zrt. (MPBSZ) a Takarék Csoport központi bankjának.
Ukrajna felújította oroszországi áramimportját, amelyet négy évvel ezelőtt állított le az ukrán-orosz viszony elmérgesedése miatt. Egyelőre nem sok elektromos energia érkezett az orosz forrásból.
Az államtitkár elmondta: egy kimondottan ügyfélcentrikus energiastratégiában gondolkodnak, ugyanakkor az energiaszektor klímabarát átalakítását is célul tűzik ki.
Tévedtek a szakemberek, elmaradt a szőlőtúltermelési válság, a vártnál kevesebb szőlő termett hazánkban és más európai országban is, így a borexport is segít levezetni az elmúlt két év alatt felhalmozódott hazai borkészleteket. A Varga Pincészetnél is véget ért a szüret, a borászat idén „csak” 18,5 millió kiló szőlőt dolgozott fel, a tavalyihoz has
A készülő nemzeti energiastratégia elsődleges célja a hazai energiaellátás függetlenségének előmozdítása, a rendkívül magas energiaimport csökkentése - hangoztatta hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára Sárváron az 50. Nemzetközi Gázkonferencián.
Tovább emelkedik a magyar vállalatok súlya a hazai energiaszektorban az E.On, az MVM és az Opus napokban bejelentett megállapodása nyomán, így az már messze túlszárnyalhatja a kormányzati célként kijelölt 50 százalékos szintet - legalább is a cégek árbevétele alapján. A háromszereplős óriásügylet az egyes részterületeken azonban egymással ellentéte
Egy, három, hat és tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank az összes lejáraton 25,11 (összesen 100,44) milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tenderek eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 50 milliárd forinttal, 2
Több mint nyolcezer céggel kevesebb működött Magyarországon 2019 harmadik negyedévének végén, mint egy évvel korábban, a cégek számának csökkenése az előző időszakokkal ellentétben az ország minden térségét érinti - közölte negyedéves elemzése alapján a Bisnode Magyarország hétfőn az MTI-vel.
Az olajtankerekre kivetett amerikai szankciók a szállítási költségek emelkedésén keresztül javítják az európai finomítói marzsokat, a szeptemberi szaúdi dróntámadás pedig a dízel árréseket tartja magasan. Ez mind jó hír a Molnak, mely már a harmadik negyedévben sokkal attraktívabb finomítói eredményről számolhat be az idei első két negyedévhez képe
Több mint ezer eseményen népszerűsítették a programozást diákoknak a Code Week elnevezésű kampányban október 5-20. között Magyarországon - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.
Az önkormányzati választások óta mindenki azt találgatja, mi lesz a nagyobb fővárpsi beruházások sorsa, így kiemelt figyelem övez minden politikai megszólalást a Liget-projekt kapcsán is.
Az álláskeresők száma szeptemberben 3,1 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (Nfsz) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 243 400 álláskereső szerepelt.
A hazai földgázfelhasználás 9883 millió köbméter volt tavaly, 413 millió köbméterrel kevesebb, mint 2017-ben - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) hétfőn közzétett statisztikai kiadványából, amely a magyar földgázrendszer 2018-as adatait összegzi.
A 18 ország 50 vállalkozását tartalmazó Deloitte Technology Fast 50 versenyen az előkelő hatodik helyet szerezte meg a debreceni székhelyű Dyntell, amely üzleti szoftver fejlesztőjeként egy év alatt 2537 százalékos növekedést ért el.
Te is eljátszottál már a gondolattal, hogy a teljes fizetésedből és minden megtakarított pénzedből lottószelvényt veszel és a sok-sok szelvénnyel nagy eséllyel elviszed a milliárdos főnyereményt? Mások ellenben úgy csinálják, hogy összeállnak sokan, és együtt vásárolnak rengeteg szelvényt, ezzel jelentősen megnövelve nyerési esélyeiket. De hogyan l
Jelentős olaj- és gázlelőhelyet talált a lengyel PGNiG a norvég tenger alatt egy olyan kitermelési koncesszió alapján, amelyből 40 százalékkal részesednek. A mező közel van a kitermelési infrastruktúrához, ami csökkenti a költségeket.
Október közepétől új, a Ginop és a Vekop alprogramokat egyaránt érintő módosító csomag lépett életbe a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által közvetített nulla százalékos kamattal kínált Lakossági Energiahatékonysági Hitelprogramnál. A magánszemélyek, illetve társasházak és lakásszövetkezetek számára elérhető uniós forrású program rendkívül népszerű,
A McCann Worldgroup már sorozatosan a negyedik alkalommal viszi a legsikeresebb ügynökségi hálózatért járó Golden Net díjat. A Golden Rose, mint a legjobb hirdetésekkel foglalkozó ügynökségnek járó díj idén a milánói Publicis Italy csapatánál landolt, míg a legjobb független ügynökség Golden Dragon díját a SOK Media vihette haza Helsinkibe. A Golde
A nemzetgazdasági átlagot jelentősen meghaladó bérfejlesztésre tettek javaslatot a következő évekre az állami közszolgáltató cégeknél jelenlévő szakszervezetek — tudta meg a Magyar Nemzet.
Szögezzük le már az elején: nagyon is érthető az ÁKK és az MNB összehangolt lépése. Merthogy valamit lépni kellett. Más kérdés, hogy néhány bűnös miatt most a teljes magyar bankrendszer bűnhődik. Az ok pedig a lombardhitelezés. Létezett ez persze korábban is, de a szuperállampapír megjelenésével drámai méreteket öltött: az MNB számai szerint 250 mi
Kivitelezőt keres az épülő BMW-gyárat is magába foglaló ipari park vasútállomásának megépítésére, valamint a Debrecen–Füzesabony vasútvonal első ütemének bővítésére és felújítására a nemzeti beruházó.
Országszerte tíz helyszínen rendez programokat az innováció iránt érdeklődő középiskolás diákoknak a Startup Campus - közölték a program szervezői az MTI-vel.
A biztos szakmai érvényesülés titka legalább olyan misztikus, mint az örök élet elixírjének receptje. A Most Fórum legújabb, októberi rendezvénye ugyan senkinek sem adta kezébe se a bölcsek kövét, se a garantált siker kulcsát, de megmutatta, merre érdemes keresni. Hogyan hat az egyén szakmai előrelépésére vagy életútjára a digitalizáció? Inspirálja
Bár az MNB-Biztonsági Szolgáltatások Zrt.-be olvadó MNB-Jóléti Humán Szolgáltató és Üzemeltető Kft. tőkehiánnyal küzd, lapunk érdeklődésére a jegybank tevékenység-átszervezési, humánerőforrás-optimalizációs és költséghatékonysági okokkal indokolta a szeptember 30-ai döntést, amely a friss cégközlönyben jelent meg.
Jelentős olaj- és gázlelőhelyet talált a lengyel PGNiG a norvég tenger alatt egy olyan kitermelési koncesszió alapján, amelyből 40 százalékkal részesednek. A mező közel van a kitermelési infrastruktúrához, ami csökkenti a költségeket.
Komoly betegségek gyógyításában várható jelentős előrelépés a következő évtizedben, közülük is leginkább a daganatok orvoslásának fejlődésében bíznak a legnagyobb gyógyszergyártók vezetői – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (Aipm) kutatásának eredményeiből. A II. Innovatív Gyógyszeripari Körkép alapján ugyanakkor a gyógyszerfejleszt
A kényelmes és biztonságos szabadtéri sütés mellett az együtt eltöltött minőségi idő és az összetartozás igénye hívta életre azt a sikertörténetet, amelyet Ausztráliában közösségi barbecue-ként emlegetnek. A CHRISTIE közösségi barbecue technológia öt évtizedes fejlesztést követően elindult világhódító útjára, amely Ausztrália, Új-Zéland, Svájc, Své
A kalászos gabonák állományaiban leginkább tavasz folyamán szoktak szembesülni a termelők olyan tünetekkel, amelyek a kultúra vírusos megbetegedésére utalhatnak. A foltokban erőteljesen sárguló állomány, a törpült egyedek, a megemelkedett turgor miatt miniatűr, sündisznóra emlékeztető növények jelenléte az állományban egyértelműen a vírusos fertőzö
Már készül a luxus ingatlanokra kivetendő adóról szóló fővárosi rendelettervezet. De korántsem biztos, hogy fizetésre tudják vele bírni az arcátlanul gazdagodókat.
Több mint 28 milliárd forint az Országház könyv szerinti értéke - közölte a Világgazdaság érdeklődésére az Országgyűlés sajtóirodája, amely ugyanakkor leszögezte, hogy az épület nem eladó.
A SPRINGFIELD, a Tendam csoport hétköznapi stílust képviselő márkája bemutatta az idei téli kabátkollekcióját, felvezetve a legújabb innovációs stratégiáját. A vadonatúj darabok olyan környezetbarát, magas hőszigetelő képességű anyagokból készültek, amelyeket a DupontTM SoronaR, NeokdunR és RDS védjegyek is tanúsítanak. Az innovatív vonalához kapcs
Több mint 28 milliárd forint az Országház könyv szerinti értéke - közölte a Világgazdaság érdeklődésére az Országgyűlés sajtóirodája, amely ugyanakkor leszögezte, hogy az épület nem eladó.
Beterjesztette hétfő éjjel a brit kormány a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló törvénytervezetet. Az előterjesztési aktus a brit parlamenti eljárásrendben a tervezet első olvasatát jelenti. A második olvasat kedden és szerdán várható, amikor a képviselők részletes vitát tartanak és első menetben valószínűleg szavaznak is a 11
Történelmi mélyponton áll a korszerű irodahelyek és az ipari-logisztikai ingatlanok kihasználatlansága, nem véletlen, hogy jelentős mértékű beruházások zajlanak a piacon.
Negyedik alkalommal hirdette meg a Henkel és a Rossmann a „Játék egy zöldebb jövőért” nyereményjátékát, amelynek fődíja egy kétmillió forint értékű játszótér-felújítás volt a fenntarthatóság jegyében. Az akció keretében a két vállalat összesen 3120 kg műanyagot gyűjtött össze, amely közel duplája a tavalyi mennyiségnek. Minden eddiginél sikeresebb
Elutasította a román szenátus hétfőn Kulcsár Terza József háromszéki parlamenti képviselő törvénykezdeményezését, amely eltörölte volna a román nyelv és irodalom érettségit a kisebbségi tannyelvű iskolák végzősei számára.
A schengeni közös utazási térségbe való horvát felvételre tett javaslatot az Európai Bizottság. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy amennyiben a javaslatot az Európai Tanács elfogadja, a felvétel napjától a horvát határszakaszon megszűnne a (magyar és horvát) határellenőrzés.
A víz, a termőföld, az erdők, és az itt élő élőlények, hal- és vadfajok olyan természeti értékeink és erőforrásaink, amiknek a fennmaradásától, tudatos használatától nagyban függ a Kárpát-medence sokszínű élettereinek hosszú távú megőrzése - mondta el Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára az „Egy a természette
A hazai szakképzés alapját jelentő, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felügyelete alá tartozó szakképzési centrumoknak, egy pályázati projektnek köszönhetően lehetősége van az úgynevezett Digitális Közösségi Alkotólabor létesítésére.
A schengeni közös utazási térségbe való horvát felvételre tesz ma javaslatot az Európai Bizottság. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy amennyiben a javaslatot az Európai Tanács elfogadja, a felvétel napjától a horvát határszakaszon megszűnne a (magyar és horvát) határellenőrzés.