Az MFB Invest Zrt. vezérigazgatója a Piac & Profitnak adott interjúban olyan szemléletes példákon keresztül avatja be az olvasót a kockázatitőke-finanszírozás rejtelmeibe, amelyekből minden bizonnyal sok kkv kaphat értékes fogódzót.
1 millió dolláros piramisjátékot épített fel egy sejtbiológiát és genetikát tanuló amerikai egyetemista. Nem kevesebb mint 117 embert vert át a 22 éves diák, akik abban a hitben adtak neki pénzt, hogy egy hedge fundba fektetnek. De helyette az összeget alkoholra, szerencsejátékra és sztriptíz bárokra költötte.
Változás állt be a fővárosi garázspiacon: Budapesten továbbra is egyre többen vásárolnának eladó garázst, ugyanakkor a bérelhető parkolók iránti kereslet alig növekedett az elmúlt egy évben. Egy budapesti garázsért, kocsibeállóért átlagosan 22,5 ezer forintért kértek egy hónapra, ami 13 százalékos áremelkedést jelent a kínálati árakban egy év alatt
Jövőre jelentősen szigorodik az európai autókra vonatkozó károsanyag-kibocsátási határérték, erre már készülnek a gyártók. A gyanú szerint a Renault egy érdekes trükköt vetett be, hogy jövőre alacsonyabb legyen a kibocsátási flottaárlaga.
Az irányadó európai részvényindexek felemásan teljesítenek a keddi piacnyitás után, a BUX emelkedik ma délelőtt, míg a hétfőn új csúcson záró OTP ma reggel tovább tudott emelkedni, a bankpapír ma újabb történelmi csúcsra tört a keddi kereskedés első felében.
Az irányadó európai részvényindexek emelkednek kedden, a BUX felfelé kapaszkodik, míg a hétfőn új csúcson záró OTP ma tovább tudott emelkedni, a bankpapír az új történelmi csúcsa közelében jár.
A digitális tér meghódítja az egészségügyet is, ez elkerülhetetlen. Részben a munkaerő okozta kényszerhelyzet, részben az általános digitalizációs trend, részben pedig a "piacra lépő" új generációk miatt - olvasható ki a Portfolio által készített körkép eredményeiből, melynek keretében a hazai piacon élen járó vállalkozásokat kérdeztük arról, mi vá
Fontos állomáshoz érkezett külföldi terjeszkedésében a Dorsum, egy magyar fintech vállalkozás: az ő rendszerüket használja a befektetési tanácsadás támogatására majd a lengyel BNP Paribas, amely mintegy 5 ezer privátbanki és 140 ezer prémium banki ügyféllel rendelkezik. A privátbanki piac, a vagyonkezelési szektor digitális transzformáción megy ker
A december 4-i Do you speak money? konferencián rengeteg mindenről szó lesz, amit a pénzügyi termékek, az ezeket értékesítő pénzintézetek marketingjéről és kommunikációjáról tudni érdemes.
Az ESG befektetésekről és a banki innovációról szólt a múlt csütörtöki Dorsum Klub, ahol a rendezvény előadói a közelmúlt és a jövő fintech trendjeit értelmezték és gondolták tovább.
Whisky rajongó vagy, vagy csak magas hozamú befektetést keresel? A skót whisky-árutőzsde mindkét esetben felkeltheti érdeklődésedet. 25-nél több whiskybe történő befektetési lehetőség, 10% feletti várható hozammal, amerikai dollár alapon. Kíváncsi vagy a részletekre?
A Mastercard vállalat stratégiai tanácsadással foglalkozó üzletága, a Mastercard Advisors Budapestre hozza egyik európai központját, melynek keretében a tanácsadói csapat létszámát 100 főre tervezik emelni a következő néhány évben.
Bár a beolvadó társaság tőkehiánnyal küzd, lapunk érdeklődésére a jegybank az egyesülést tevékenység-átszervezési, humánerőforrás-optimalizációs és költséghatékonysági okokkal indokolta.
A kínai szeszesitalgyártó, a Kweichow Moutai részvényei tavaly október óta több mint 120 százalékot emelkedtek, a társaság értékeltsége historikusan kissé feszítetté vált és vannak, akik szerint az részvény szárnyalása hamarosan megtorpanhat. Mások azonban hosszabb távon továbbra is látnak fantáziát a pajcsiu szeszesitalt gyártó cég papírjaiban.
A Samsung lett az egyik híresen sikeres technológiai befektető kedvenc részvénye. Bevásárolt a dél-koreai mobilgyártó papírjaiból az alapjába, így a legfontosabb befektetése lett, több pénzt tett bele, mint az Apple-be vagy az Alphabetbe.
A Cambdrige-i Egyetem kutatói "mesterséges levelet" hoztak létre, ez napfény, szén-dioxid és víz felhasználásával képes előállítani egy széles körben alkalmazott gázt, amelyet jelenleg fosszilis anyagokból nyernek, a technológia felhasználható lesz fenntartható folyékony üzemanyag előállítására, amely a benzin alternatívája lehet - írta az MTI.
Ugyan számos olyan információ jelent meg az utóbbi időszakban, amely akár bizonytalanságot is okozhatna, a befektetők ezt most teljesen figyelmen kívül hagyták, és a nemzetközi tőzsdeindexek töretlenül erősödnek. A globális kockázatvállalási kedv növekedése a forintot is segítette, az OTP-t pedig történelmi csúcsra lendítette. Lássuk, melyek a legf
Jövőre jelentősen szigorodik az európai autókra vonatkozó károsanyag-kibocsátási határérték, erre már készülnek a gyártók. A gyanú szerint a Renault egy érdekes trükköt vetett be, hogy jövőre alacsonyabb legyen a kibocsátási flottaárlaga.
Miközben befejezéséhez közeledik a világ legnagyobb szélerőmű-farmjának építése brit vizeken, szintén az Egyesült Királyságban már javában zajlanak egy új, minden korábbinál hatalmasabb turbinapark fejlesztésének előkészületei, amely mellett a jelenlegi csúcstartó szinte eltörpül majd. Közben szeptember végén a brit szélenergia ára rekord mélységbe
Tegnap Boris Johnson szeretett volna egyfajta szimpátiaszavazást tartani a Brexitről, de a házelnök ezt nem engedélyezte arra hivatkozva, hogy szombaton már tartottak egy hasonló témájú szavazást.
Az általánosan pesszimista globális hangulatban üdítően hat Robert Shiller közgazdászprofesszor elemzése arról, hogy Amerikában évekig nem lesz gazdasági visszaesés.
A Massey Ferguson - az Agco világmárkája (Nyse:Agco) - örömmel jelenti be, hogy az Mf 6700 S széria megkapja az okos teljesítmény névre keresztelt fejlesztési csomagot öt típussal. Így az érintett modellek 135 és 180 Le közötti maximális teljesítmény leadására képesek. Ahogy az elődeik is tették, az új Mf 6700 S szériás erőgépek hathengeres traktor
Az ExxonMobil’s Global Business Services Center a tervek szerint 2022 első negyedévében átadásra kerülő GTC Pillar teljes egészére szóló bérleti szerződést kötött. A hazai irodapiac tranzakcióinak történetében ez a legnagyobb megállapodás, amit még fejlesztés alatt álló irodára kötöttek. A tranzakció során a bérlőt a CBRE képviselte.
Egyre népszerűbb ősszel a sütőtökfogyasztás és október végén a halloween-tök faragása, ugyanakkor míg az előbbiek finom csemegék, addig a dekorációs célra szánt tökök közül nem mindegyik ehető és már kis mennyiségben is komoly rosszullétet okozhatnak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Ma este 8 óra tájban egymás után két kulcsfontosságú szavazás is lesz a brit alsóházban, amelyek várhatóan nagyon szoros eredményt hoznak és ezek kimenetelétől függ, hogy Boris Johnson teljesíteni tudja-e nagy ígéretét, hogy élve, vagy halva, de mindenképpen kilépteti október 31-én éjfélkor az országot az EU-ból. Még ha a keddi két kulcsfontosságú
Horvátország elkezdte építeni a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas kikötőt, amelyet 2021 januárjára fejeznek be, így ekkortól fizikai lehetőség lesz arra, hogy Magyarország cseppfolyósított földgázt vásároljon Katartól - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dohában kedden.
Az ősz továbbra is a szebbik arcát mutatja. Az utóbbi napokban a legmagasabb nappali hőmérséklet rendre 20 °C felett van és éjszaka sem süllyed 10 °C alá a hőmérő higanyszála. Eső szinte sehol sem hullott, de reggelre igen erős a harmatképződés, ami kedvez a még betakarításra váró gyümölcsfélék színeződésének, valamint a fák lombjának őszi pompába
Több területen is a vesztese lehet Magyarország az új uniós költségvetésnek - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Feledy Botond külpolitikai elemző, aki szerint a brexit is egyrészt negatívan fogja érinteni Magyarországot, másrészt megágyaz a skót függetlenedésnek Nagy-Britanniától, nem beszélve az északírekről és a walesiekről.
Minden többszemélyes Kft. esetében komoly problémát okozhat, ha a tagok nem értenek egyet a cég működtetésének alapvető kérdéseiben, ha a tagok képtelenek egymással együttműködni, és emiatt az érintett üzlettárssal szemben a többi tag belső pozícióját erősíteni kívánná. Tehát arra az esetre keresünk megoldást, amikor a Kft. üzlettársunk kizárásra o
Manapság vitathatatlan a coaching népszerűsége, ami egyáltalán nem véletlen, az International Coaching Fedearation szerint az évi 2 milliárd dollárra becsült coaching iparág tovább bővülhet.
A Cambdrige-i Egyetem kutatói "mesterséges levelet" hoztak létre, ez napfény, szén-dioxid és víz felhasználásával képes előállítani egy széles körben alkalmazott gázt, amelyet jelenleg fosszilis anyagokból nyernek, a technológia felhasználható lesz fenntartható folyékony üzemanyag előállítására, amely a benzin alternatívája lehet - írta az MTI.
100 milliárd dollár feletti éves forgalom – ekkora iparággá nőheti ki magát a következő 10-15 évben a legális marihuána piaca. Ez bő kétszámjegyű növekedést jelentene évről évre. Egyre több régióban és országban legalizálják a marihuána orvosi célú és rekreációs használatát, vagy enyhítik a kannabisz származékokra vonatkozó törvényi előírásokat.
A konyha a lakás egyik központja, a hely, amelyet talán a legtöbbet használunk. Egyes számítások szerint életünk során nagyjából két és fél évet töltünk el itt főzéssel. Nem csoda, hogy időnként ráfér egy kis ráncfelvarrás:...
Horvátország elkezdte építeni a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas kikötőt, amelyet 2021 januárjára fejeznek be, így ekkortól fizikai lehetőség lesz arra, hogy Magyarország cseppfolyósított földgázt vásároljon Katartól - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dohában.
Több területen is a vesztese lehet Magyarország az új, 2021-2027-es uniós költségvetésnek - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Feledy Botond. A külpolitikai elemző szerint a Brexit is egyrészt negatívan fogja érinteni Magyarországot, másrészt megágyaz a skót függetlenedésnek Nagy-Britanniától, nem beszélve az északírekről és a walesiekről
Az éghajlatváltozás megfékezése nincs azon a pályán, ami szükséges lenne, a világ széndioxid-kibocsátását nullára kell csökkenteni, ahhoz viszont forradalmian új technológiai megközelítésekre lenne szükségünk, mondta el a Portfolio-nak Varró László, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezető közgazdásza, aki szerint, ha jönnek a robotautók, olyan ü
Hazai fejlesztésű pénzküldési szolgáltatást indít a Viber Magyarországon, mellyel hosszabb távon az okostelefon-felhasználók legalább 65%-át meg tervezi szólítani a vállalat, később pedig a magyar modell sikerét látva a régió többi országában is megindulhat a terjeszkedés– árulta el a Portfolio-nak Cristina Constandache, a Rakuten Viber pénzügyi ig
Ötödik alkalommal hirdette meg fiatal vezetőknek szóló pályázatát a Coaching Team Kft.; a felhívást október 17-én tették közzé a HR Festen. Az Év Fiatal Vezetője díjjal azokat kívánják elismerni, akik 40 éves korukig kimagasló eredményeket értek el vezetőként. A pályázat az úgynevezett leader szerep tudatos megélését, a vezetői képességek folyamato
A központi alrendszer idén január-szeptemberben 15 543,8 milliárd forint összegű bevételt könyvelt el, 1678,2 milliárd forinttal, 12,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában.