2019. október 28. hétfő

okt. 28
16:27
Ebből a játék-kártyából Bentlyt is vehetnél (Portfolio)
Hozzávetőleg 58,5 millió forintnak megfelelő összegért adták el a világ legértékesebb kártyáját, egy Pokemon-kártyát- írja a IGN. A 195 ezer dolláron záruló  licit megdöntötte az eddigi 166 ezer dolláros rekordot, amit még egy Magic: The Gathering játék gyűjteményéből származó kártyáért fizettek. A mostani "Pikachu Illustrator" kártya értékét az ma
okt. 28
16:39
Bejelentést tett a TEK Putyin látogatása miatt (Portfolio)
A Terrorelhárítási Központ látja el - a belügyminiszter kijelölése alapján - a 2019. október 29-én és október 30-án Budapestre utazó, kiemelten védett személyek, Szergej Viktorovics Lavrov orosz külügyminiszter, illetve Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök látogatása során a személyvédelmi feladatokat - jelentette be a szervezet.
okt. 28
16:39
Az utcai terepjárók terjedése a 2. legfőbb oka a szén-dioxid-kibocsátás növekedésének (444.hu)
A nehezebb SUV-ok felé történő drámai váltás ellensúlyozta a kisebb autók hatékonyságának javulását és az elektromos járművek szén-dioxid-megtakarítását is.
okt. 28
16:42
A jövő városát úgy hívják, ASCR (NRGreport)
Bécs központjától nagyjából 13 kilométerre keletre található Aspern, az osztrák főváros 22. kerületének, Donaustadtnak a szélén. A városrésztől keletebbre már csak pár sor kertvárosi utca van, azokon túl szántóföldek, mezőgazdasági területek. Aspern leginkább két dologról volt nevezetes sokáig: 1809-ben Károly Lajos Habsburg–Lotaringiai főherceg ka
okt. 28
16:42
A Fundamenta begyújtotta a rakétékat, a lakástakarék mellé két új lábat növesztett (Biztosító Magazin)
A lakás-előtakarékosság vonzerejének megőrzése mellett sikeresen nyitott új piacok felé a Fundamenta-Lakáskassza Zrt., a lakás-takarékpénztári szektor piacvezetője.
okt. 28
16:45
Orbán bejelentette: Szlovéniával közösen szállítunk gyógyszereket Afrikába (Privátbankár)
Nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni - mondta a magyar miniszterelnök.
okt. 28
16:45
Orbán Viktor bejelentette: még idén új autópálya készül el (Portfolio)
Magyarország és Szlovénia sorsközösségben van, mindkét ország pontosan tudja ugyanis, mi az, hogy migráció és ellenőrizetlen határátlépés - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, miután tárgyalt Marjan Sarec szlovén kormányfővel. Áttekintették a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat is.
okt. 28
16:51
Nem igazán lelkesednek az EU tervezett költségvetéséért a nettó befizetők (Menedzsment Fórum)
Jelentősen megemelkedhetnek a brit kilépéssel a nettó befizető országok terhei a következő uniós költségvetési periódusban. A legérintettebb öt ország már most fenntartásait hangoztatja az EU előzetes tervezetével kapcsolatban.
okt. 28
16:51
Több mint 70 gyár nyitja meg kapuit a Modern Gyárak Éjszakáján (AQUA)
A 73 gyár összesen hétezer látogatót fogad, de a helyek fele már az első héten elfogyott – mondta György László, az ITM államtitkára.
okt. 28
16:57
Nálunk is hasított tavaly az Airbnb (Portfolio)
Az Airbnb aktivitása 2017-hez hasonlóan 2018-ban is jelentős növekedést mutatott, 25%-kal növekedett a vendégéjszakák száma, ami 2018 végére meghaladta a 1,8 milliót. Ezzel 2016-hoz képest közel 70%-kal növekedett az Airbnb szálláshelyen eltöltött vendégéjszakák száma, derül ki a Colliers International és a Hotelschool The Hague friss, Budapestre v
okt. 28
17:03
A magyar munkavállalók is nyernek, ha több az ideiglenes vendégmunkás (ProfitLine)
A képzett külföldi munkaerő kontrollált bevonása nélkül már rövidebb távon is megoldhatatlan problémát okozna számos területen a munkaerőhiány. Ha pedig egy vállalat hosszú távon is képtelen megoldani a munkaerőhiányt, akár úgy is dönthet, hogy átszervezi, más országba telepíti termelését. Ilyen szempontból a vendégmunkások emelkedő száma – átmenet
okt. 28
17:03
Lehet, hogy Szlovákia lesz a nevető harmadik - A héten eldőlhet az új Volkswagen-gyár sorsa (Portfolio)
Korábban szinte biztosnak tűnt, hogy a Volkswagen egy új gyárat épít fel Törökországban, ahol Volkswagen Passat és Skoda Superb modelleket gyártottak volna. A legfrisebb híradások viszont már arról szólnak, hogy a német autógyártó menedzsmentje azt fontolgatja, hogy a Passatok gyártását a szlovákiai üzemében oldja majd meg.
okt. 28
17:06
Alig van víz a Dunában - Mi lesz így a magyar energiarendszerrel? (NRGreport)
Egy évvel azután, hogy történelmi rekord alacsony vízállás alakult ki a Duna teljes hazai szakaszán, idén ősszel ismét feltűnően sekély a folyó vize. Magyarországon több olyan fontos erőmű működik, melyek hűtésében a folyóvíznek szerepe van, de ezek eddig a nagy szárazság okozta alacsony vízállás esetén is megoldották és megoldják a hűtést és a fol
okt. 28
17:09
Erre mindenképp figyelj: novembertől 45 ezer magyarnak változik meg a számlaszáma (Pénzcentrum)
Október 25-től az Erste Lakástakarék kezeli az Aegon Lakástakarék portfólióját. A mostani tranzakció eredményeként 57 ezer szerződés került át a társasághoz, amelynek piaci részesedése így 14 százalékra nőtt. Az érintett szerződések...
okt. 28
17:09
Szlovákia lehet a nevető harmadik - A héten eldőlhet az új Volkswagen-gyár sorsa (Portfolio)
Korábban szinte biztosnak tűnt, hogy a Volkswagen egy új gyárat épít fel Törökországban, ahol Volkswagen Passat és Skoda Superb modelleket gyártottak volna. A legfrisebb híradások viszont már arról szólnak, hogy a német autógyártó menedzsmentje azt fontolgatja, hogy a Passatok gyártását a szlovákiai üzemében oldja majd meg.
okt. 28
17:11
Nem csak pénzügyi megfontolásból takarékoskodnak a magyarok (Portfolio)
A tinédzserek takarékosnak gondolják magukat, ám a mindennapi életben kevésbé spórolnak az energiával és a pénzzel, mint a náluk idősebbek. A CIB Bank friss kutatása szerint Magyarországon jellemző a takarékos életmód, a többség figyel az energiafogyasztásra, tömegközlekedést használ autó helyett, és inkább csapvizet fogyaszt. Ennek pedig nem puszt
okt. 28
17:21
Kiadta a figyelmeztetést az OTP, új típusú adathalász levél terjed (Infostart)
Egy újfajta adathalász levéllel próbálkoznak csalók az OTP nevében. A pénzintézet erre a honlapján figyelmezteti az ügyfeleit.
okt. 28
17:33
2020-tól még egységesebbek lesznek az uniós áfaszabályok (ProfitLine)
Bár az EU hozzáadottérték-adó (HÉA) rendszerének régóta tervezett átfogó reformja még nem valósult meg, 2020 elején újabb mérföldkőhöz érkezik a szabályozás az úgynevezett „quick fixes”, azaz „gyorsjavítások” hatálybalépésével – áll a Mazars legfrissebb összefoglalójában. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint a módosítások ambici
okt. 28
17:33
Freund Tamás megerősítette, hogy indul az MTA-elnöki posztért (Portfolio)
Sokan megkeresték az akadémikusok közül Freund Tamást, az MTA jelenlegi alelnökét, hogy vállalja az elnökjelöltséget, végül igent mondott – nyilatkozta az ATV-nek a neurobiológus.
okt. 28
17:35
Így kereskedj OTP-vel és a forinttal! - online előadás (Portfolio)
Online előadásunkon áttekintjük a magyar tőzsdei befektetők által leginkább követett OTP, illetve a forint aktualitásait, vételi és eladási pontokat azonosítunk a grafikonon. Átbeszéljük, hogyan kereskedhetőek le a különféle irányok.
okt. 28
17:39
Budapestre jön Putyin – figyelmeztet a TEK (Menedzsment Fórum)
Az orosz elnök külügyminiszterével érkezik Magyarországra.
okt. 28
17:45
Fundamenta: van élet a halál után (Privátbankár)
2018 októberében szűnt meg a lakástakarékok állami támogatása, ami miatt sokan úgy vélték, hogy a teljes szektor veszélybe kerül. A Fundamenta új termékekkel igyekezett megcáfolni ezeket a "hiedelmeket" cáfolni, az emúlt egy év tapasztalatait összefoglaló sajtóbeszélgetés alapján úgy tűnik sikerült.
okt. 28
17:57
10 milliárd forintos tőkeemelés az OTP Jelzálogbanknál (Menedzsment Fórum)
Az OTP Jelzálogbank Zrt. jegyzett tőkéje 27 milliárd forintról 37 milliárd forintra emelkedett, az emelést a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága bejegyezte - tette közzé az OTP Bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
okt. 28
17:57
Átadta Draghi az EKB-elnöki hivatalt Lagarde-nak (Portfolio)
Ünnepélyes keretek között átadta hivatalát hétfőn Frankfurtban Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke utódjának, Christine Lagarde-nak.
okt. 28
18:00
Bekeményít Prága az elektromos rollerekkel szemben (NRGreport)
Felmondta a megállapodást a prágai városvezetés a tavaly ősz óta elektromos rollerek kölcsönzésével foglalkozó céggel. A cseh főváros jelezte, nem betiltani akarja a Lime prágai működését, csak erős figyelmeztetést küldene neki arról, hogy nem elégedett azzal, ahogyan a vállalat a problémákat kezeli.
okt. 28
18:03
Nagyon jók a magyar-szlovén kapcsolatok (ProfitLine)
Nagyon jók a magyar-szlovén kapcsolatok, különösen a gazdaság és a turizmus területén, továbbá az Európai Unióban is több kérdésben együttműködik a két ország - mondta Marjan Sarec szlovén miniszterelnök hétfőn Budapesten.
okt. 28
18:03
Ennyivel drágább itthon a Netflix, mint Angliában vagy az USA-ban (Pénzcentrum)
Megdöbbentő, de arányaiban az USA-ban, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban is olcsóbb a Netflix, mint Magyarországon. Ezzel együtt Magyarország egyáltalán nem számít drága országnak, egy átlagos magyar előfizetőnek egy műsor...
okt. 28
18:12
Globális olajpiac: keresleti oldal és a jövő évi kínálat bővülés (NRGreport)
A globális olajpiac továbbra is két kérdés körül forog: mi lesz a keresleti oldallal és mi fog történni a jövő évi kínálati növekedéssel. A kereskedők rövidtávon szűkülő piacot érzékelnek. 2020-ban azonban tovább gyengülhet a kereslet, miközben a kínálat dinamikusan nő – igaz egyre nagyobb azoknak a szakértőknek a száma, melyek szerint ez éppen for
okt. 28
18:12
Kiemelt védelem: Vlagyimir Putyin és Szergej Lavrov Budapestre jönnek (Biztosító Magazin)
A Terrorelhárítási Központ látja el - a belügyminiszter kijelölése alapján - a 2019. október 29-én és október 30-án Budapestre utazó, kiemelten védett személyek, Szergej Viktorovics Lavrov orosz külügyminiszter, illetve Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin orosz elnök látogatása során a személyvédelmi feladatokat.
okt. 28
18:21
Jól kezdett a tőzsdén Richard Branson űrturizmus cége (Portfolio)
Elindult a kereskedés ma a New York-i tőzsdén Richard Branson, a brit milliárdos űrturisztikai cégének részvényeivel. A papírok emelkedéssel debütáltak.
okt. 28
18:45
Okosóra-gyártót venne a Google (Portfolio)
Ajánlatot tett a Google anyavállalata, az Alphabet a hordható okoseszközöket gyártó Fitbitre – írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva. A cég ezzel törne be az okosórák és a fitnesz-eszközök meglehetősen telített piacára.
okt. 28
18:51
Kína támogatja a blokklánc technológiát (Menedzsment Fórum)
Tovább drágultak a kriptodevizák, a bitcoin árfolyama egyhavi csúcsának közelében járt hétfőn is, miután a kínai elnök arról beszélt, hogy Kínának fel kell gyorsítania a blokklánc technológia fejlesztését.
okt. 28
18:57
Alulteljesítő volt a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,82 pontos, 0,52 százalékos csökkenéssel, 41 938,54 ponton zárt hétfőn.
okt. 28
19:03
Tőkeemelés az OTP Jelzálogbanknál (ProfitLine)
Az OTP Jelzálogbank Zrt. jegyzett tőkéje 27 milliárd forintról 37 milliárd forintra emelkedett, az emelést a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága bejegyezte - tette közzé az OTP Bank hétfőn, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
okt. 28
19:03
Elfogadta a brit kormány a Brexit halasztását (Portfolio)
A brit kormány hivatalosan értesítette hétfő este az Európai Tanács elnökét arról, hogy elfogadta a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztásáról hozott döntést, így biztossá vált, hogy az Egyesült Királyság nem lép ki az EU-ból csütörtökön, a Brexit eddigi határnapján.
okt. 28
19:03
Kaderják Péter: Cél a közlekedés zöldítése (AQUA)
Magyarország élen jár az elektromobilitás fejlesztésében, jelenleg már 672 töltőállomás működik országszerte, és több mint 14 ezer zöld rendszámos autó közlekedik az utakon.
okt. 28
19:09
Mindent túlszárnyalt az X-Faktor (Menedzsment Fórum)
A tehetségkutató eddig hétről hétre egyre jobb számokkal rukkolt ki. A szombati adás ismért rekordot döntött, ráadásul a csatorna számára prioritással bíró fiatalabb korosztály esetében totálisan taroltak, régóta nem látott közönségaránnyal nyert ugyanis az X-Faktor.
okt. 28
19:09
Pereg a vidék: egyre többen költöznek ki a városból, mi lehet az oka? (Pénzcentrum)
Évek óta tartó növekedés után a budapesti árszint elérte a lélektani határt, és már a külső pesti kerületek lakásárai is felülmúlják a vidékrekorder debreceni szintet: a piac ezért a fővárosban és a megyei jogú városokban is...
okt. 28
19:15
Az Orbán-kormány 3000 milliárd forint miatt jegeli a jegybank javaslatát (Privátbankár)
Az MNB jóléti alapokat állítana fel, de a kormány addig nem tárgyal erről, amíg része az elképzelésnek a tagság kötelezővé tétele. Az ugyanis a magánnyugdíj-pénztárakra emlékeztetne.
okt. 28
19:33
Lion Air katasztrófájának évfordulóján hallgatják meg a Boeing vezérigazgatóját (Portfolio)
Két kongresszusi meghallgatáson kell felelnie a héten a Boeing 737 Max típusú gépekkel kapcsolatos kérdésekre a repülőgépgyártó vezérigazgatójának, Dennis Muilenburgnak. A cégvezetőnek ez lesz az első megjelenése a törvényhozók előtt azt követően, hogy tavaly két balesetben összesen 346 ember vesztette életét ezen a géptípuson.
okt. 28
19:39
A Lion Air katasztrófájának évfordulóján hallgatják meg a Boeing vezérigazgatóját (Portfolio)
Két kongresszusi meghallgatáson kell felelnie a héten a Boeing 737 Max típusú gépekkel kapcsolatos kérdésekre a repülőgépgyártó vezérigazgatójának, Dennis Muilenburgnak. A cégvezetőnek ez lesz az első megjelenése a törvényhozók előtt azt követően, hogy tavaly két balesetben összesen 346 ember vesztette életét ezen a géptípuson.
okt. 28
19:45
Pilótaképző központ lehet Hévízen (Portfolio)
Pilótaképző központ létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a norvégiai központú Pilot Flight Academy pilótaképző akadémia.
okt. 28
20:03
Putyin Budapestre látogat (ProfitLine)
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter budapesti látogatása idején, kedden és szerdán forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra kell számítani - közölte Terrorelhárítási Központ (TEK) hétfőn az MTI-vel.
okt. 28
20:06
A kicsi atom jobb lehet, mint a nagy (NRGreport)
Egy amerikai nukleáris technológiai cég összeállt a leggazdagabb lengyellel, hogy aranyos, kicsi atomerőművet építsenek Lengyelországban. A létesítmény áramtermelő kapacitása nagyjából hatoda lenne a paksi atomerőműének. Az USA ezzel a technológiával akar betörni az európai energiapiacra.
okt. 28
20:08
Alig van víz a Dunában - Mi lesz így a magyar energiarendszerrel? (NRGreport)
Egy évvel azután, hogy történelmi rekord alacsony vízállás alakult ki a Duna teljes hazai szakaszán, idén ősszel ismét feltűnően sekély a folyó vize. Magyarországon több olyan fontos erőmű működik, melyek hűtésében a folyóvíznek szerepe van, de ezek eddig a nagy szárazság okozta alacsony vízállás esetén is megoldották és megoldják a hűtést és a fol
okt. 28
20:33
Erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
okt. 28
20:39
A GDP emelkedése mellett a lakosság fogyasztása is egyre jobban nőtt (AQUA)
Magyarország 2019 mindkét negyedévében világszinten a harmadik legerősebb növekedést tudta felmutatni a jelenlegi OECD adatok szerint.
okt. 28
20:45
Új csúcsra ment hétfőn az S&P; 500 (Portfolio)
Új történelmi csúcsra emelkedett ma az S&P 500 index, ezzel pedig már 20 százalékos pluszban van idén, teljes mértékben ledolgozva az augusztusi eladási hullámot.
okt. 28
21:03
Az idő pénz, de a legtöbb hazai kisvállalkozás mégsem gazdálkodik elég hatékonyan vele (ProfitLine)
A nettó 600 millió forint alatti éves árbevétellel rendelkező hazai kis- és középvállalkozások vezetői aktívan kiveszik a részüket az operatív, ezen belül az adminisztratív feladatok elvégzéséből, és gyakran észrevétlen a számukra, hogy ez utóbbi tevékenységek milyen sok idejüket veszik el. Éppen ezért kevesen támaszkodnak belső, illetve külső segí
okt. 28
21:03
Brexit: nincs meg a többség az előrehozott parlamenti választásokhoz (Portfolio)
Nem sikerült elfogadtatni a londoni alsóházban az előrehozott parlamenti választásokról beterjesztett kormányzati kezdeményezést, mivel a hétfő esti szavazáson nem gyűlt össze az indítvány támogatásához szükséges, törvényben előírt kétharmados többség.

Keresés