Trump ideje lassan elfogy, ha nem állapodik meg időben a kínaiakkal, akkor pont a következő választásra eshet az amerikai recesszió. Ha a forint tovább gyengül, júniusban ismét jöhet jelzésértékű lépés az MNB részéről, amely a szigorítás irányába hat és a forintot erősítené. De ez az európai konjunktúrától is függ – mondták az Amundi sajtóreggelijé
Pénzügyi szolgáltatások közvetítésére vonatkozó többes ügynöki engedélyt és ezzel együtt jelzáloghitel-közvetítői jogosultságot is kapott a CIG Pannónia új cége az MNB-től. A CIG Pannónia Életbiztosító közlése szerint...
Amint az várható volt, ma rövid beszédében bejelentette távozási menetrendjét Theresa May brit kormányfő, és azt mondta, hogy június 7-én fog ténylegesen lemondani, és onnantól kezdve az új vezető megválasztásáig még ügyvezető...
Bevándorlásellenes uniós vezetőkre van szükség, a bevándorlás támogatása ugyanis a turizmust is azonnal térdre kényszerítené, a károkat pedig hosszú időbe telne helyrehozni.
Októbertől ismét közlekedik Budapestről Eilatba a Wizz Air, de immár az izraeli üdülőváros új, korszerű repülőterére. A járatokra kedden 10 órától lehet jegyet foglalni 2990* forinttól.
A 2017-es 98 ezerről tavaly 77 ezerre csökkent az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgárok száma - derül ki a brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken közzétett hivatalos adataiból. Ha a Magyarországon születetteket vesszük alapul...
Bár Nagy-Britanniában és Hollandiában már csütörtökön lezajlottak, ma pedig Csehországban és Írországban folytatódnak az európai parlamenti (EP) választások, a piaci hangulatot továbbra is az amerikai-kínai kereskedelmi háború foglalkoztatja, ami mellé csak az tud beférkőzni, hogy ma fény derült Theresa May távozási menetrendjére.
Nemsokára vége az érettségiknek, és hamarosan a főiskolai vizsgaidőszaknak is, így a diákoknak ideje elkezdeniük gondolkodni azon, miből fedezik a nyaralást, a nyári fesztiválokat, vagy az őszi szemeszter költségeit. A Magyarországi...
A Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége (Mabiasz) idén is Magyar Biztosítási Terméknagydíjjal ismerte el a független biztosítási alkuszok által legjobbnak ítélt biztosítói termékeket. A Groupama Biztosító két lakossági termék kategóriában is díjazásban részesült: Lakásbiztosítás és Casco biztosítás kategóriában is bronz minősítést szerzett. A Mabi
A minden tagországra egységes minimálbér bevezetése elképzelhetetlen, mivel jelentősen eltérnek a gazdasági mutatók, ráadásul a kötelező legkisebb keresetért dolgozók aránya sem egységes.
Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) néven 2019. június 3-tól jegyezhető a legújabb lakossági állampapír - jelentette be Varga Mihály. Varga Mihály ismételten utalt az állampapír kedvező kamatozására: fél év után 3,5, egy év után...
Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) néven 2019. június 3-tól jegyezhető a legújabb lakossági állampapír - jelentette be Varga Mihály. Varga Mihály ismételten utalt az állampapír kedvező kamatozására: fél év után 3,5, egy év után...
Magyar szempontból hatalmas sikerrel zárult a technológiai innovációkra szakosodott startup vállalkozások legnagyobb kelet-és közép európai energetikai versenye.
A Zwack kedden tette közzé legfrissebb számait, amit az OTP pénteki elemzésében értékelt, az OTP elemzője a tartási ajánlásán nem változtatott, azonban a részvények 12-havi célárát 16 271 forintról 16 056 forintra vágta vissza. Kedden...
Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) néven 2019. június 3-tól jegyezhető a legújabb, minden eddiginél kedvezőbb hozamot biztosító lakossági állampapír – jelentette be Varga Mihály. A családok támogatásával a lakosság megtakarítási hajlandóságát ösztönzi az új konstrukció, amely rendkívül könnyen elérhető, rugalmas és adómentes – tette hozzá a pénzüg
Növelheti a magyarországi vállalkozások forrásellátottságát, és adott esetben csökkentheti a cégek finanszírozásában a bankhitelek arányát a júliustól induló Növekedési Kötvényprogram. A Magyar Nemzeti Bank tervei szerint a program a Növekedési Hitelprogramot (NHP) egészítheti ki. Az MNB és a bankok együttműködésének köszönhetően az érintett vállal
A legnagyobb német bank, a Deutsche Bank árfolyama új történelmi mélypontra esett, és bár az OTP árfolyama is esett az elmúlt hetekben, még mindig történelmi csúcsa közelében áll. Ezzel a két bank piaci értéke közel került egymáshoz...
A Pénzügyminisztérium becslése szerint 300-600 ezer fős potenciális munkaerő-tartalék van a magyar gazdaságban, mozgósításuk pedig újabb növekedést tud generálni.
Nincsenek könnyű helyzetben a hazai kis- és mikrovállalkozások: nem könnyű új üzleti kapcsolatokat építeni és bővíteni a céget. Egy magyar fejlesztésű üzleti platform ebben nyújt segítséget: egyedi technológiai megoldással köti...
Hetényi Márknak március 31-ei hatállyal szűnt meg közös megegyezéssel a munkaviszonya, ám már három nappal korábban az egyik nagytulajdonos jelölte őt az igazgatóságba, amit a cégbíróság most be is jegyzett.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. vezetősége üzleti reggelivel egybekötött szakmai beszélgetésre invitálta a magyar biztosítási piac első számú vezetőit. A rendezvényen 14 biztosítótársaság felsővezetője vett részt. Az esemény keretében mélyebb rálátást kaphattak a jelenlévők a Hungarikum Alkusz főbb tevékenységeire, valamint megismerhették a vá
A szabályozó és biztonságvédelmi rendszer meghibásodása ugyan nem igényelte a csütörtökön leállított 3. blokk üzemének bárminemű korlátozását, azonban a további ellenőrzések és hibajavítás elvégzése érdekében úgy döntöttek...
Azok a vállalatok, amelyek a kiberbiztonságot digitális üzleti stratégiájuk részévé teszik, eredményesebbek versenytársaiknál - derül ki egy friss felméréséből. A több mint 3000 cégvezető és informatikai szakember részvételével...
Az új termék bevezetésével még kiegyensúlyozottabbá válik az államadósság finanszírozása is, hiszen a lakosság az állam szempontjából megbízható befektető.
A szabályozó és biztonságvédelmi rendszer meghibásodása ugyan nem igényelte a csütörtökön leállított 3. blokk üzemének bárminemű korlátozását, azonban a további ellenőrzések és hibajavítás elvégzése érdekében úgy döntöttek...
A Richter Gedeon Nyrt. és a Seqirus Pty Ltd kizárólagos szerződést írt alá a cariprazine ausztráliai és új-zélandi forgalmazására, a Richter szállítja a saját fejlesztésű készítményt, a Seqirus törzskönyvezi és értékesíti - közölte a Richter.
Kertkapcsolat, erkély, vagy tetőterasz: mindnek egy a célja, a hasznosítható lakótér növelése, a szabad levegő biztosítása, amely kifejezetten vonzó a nyári hónapokban. Nagyon nem mindegy azonban, hogy egy lakáshirdetésben mi szerepel; az egyik jócskán növeli a keresletet és az árat, a másik viszont inkább csökkentheti. Az OTP Ingatlanpont összegyű
2019 május 22-én a Natura &Co bejelentette, hogy felvásárolja az Avon Products Részvénytársaságot, ezzel létrehozva világszinten a negyedik legnagyobb, teljes mértékben szépségiparral foglalkozó vállalatcsoportot. A két vállalat összeolvadásával – a kategóriájában vezető, számos márkát magába foglaló és több értékesítési csatornával rendelkező – kö
A járműipar szereplőinek egy sor új kihívásnak kell megfelelniük, a megoldások pedig csak összetettek lehetnek – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter.
Akár tíz-húszezer vállalkozás számára is releváns fejlesztési lehetőség lehet a két részletben 45 milliárd forintos keretösszegű új innovációs pályázat.
Az elmúlt bő másfél évtizedben ritkán volt olyan magas a hazai brókercégek bevétele és profitja, mint az idei első negyedévben. Kijöttek a befektetési vállalkozások első negyedéves számai. Ezek alapján a szektor vállalatainak befektetési...
Magyar szempontból hatalmas sikerrel zárult a technológiai innovációkra szakosodott startup vállalkozások legnagyobb kelet-és közép európai energetikai versenye.
A jelenlegi munkaerőhiányos környezetben nagy problémát jelent a vállalatok számára a magas fluktuáció, a tehetséges, Z generációs "digitális tehetségek" megtalálása, megtartásuk pedig még nehezebb. Nincs egyetértés azonban a HR vezetők...