2019. május 11. szombat

máj. 11
0:09
Prémium sörökkel rajtolt el az idei sörszezon (ProfitLine)
A Magyar Sörgyártók Szövetsége és a Kraft Sör Egyesület közös csapolásával hivatalosan is elindult a 2019-es sörszerzon. A sörfogyasztás reneszánszát éli hazánkban, a tavalyi éves jelentés szerint 70 000 hektoliterrel több sör fogyott tavaly az azt megelőző évhez képest.
máj. 11
0:57
Rekordot döntöttek a magyarok szelektív hulladékgyűjtésben (NRGreport)
Az elmúlt évek stagnáló eredményeit követően az idén várhatóan eléri majd a rekordnak számító 23%-ot az újrapapír alapanyagnak számító tejes- és gyümölcsleves kartondobozok visszagyűjtési aránya. Ez ugyanakkor továbbra is érdemben elmarad az uniós átlagtól, hiszen az EU tagállamaiban ennek átlagos értéke már 48% - közölte az Italos Karton Környezet
máj. 11
2:03
32 milliárd forintos beruházást hajt végre ceglédi gyárában az Infineon (ProfitLine)
A német tulajdonú Infineon Technologies vállalatcsoport 32 milliárd forintos beruházást hajt végre ceglédi gyárában, a fejlesztés 275 új munkahelyet teremt, egyúttal pedig egy újabb fontos állomás Magyarország számára az elektromobilitásra épülő autóipar erősítésében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtó
máj. 11
3:03
Jelentősen csökkent az International Airlines Group nyeresége (ProfitLine)
Egyszeri tételek és a kerozin árának jelentős emelkedése miatt 62 százalékkal csökkent az International Airlines Group (IAG) adózott eredménye az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
máj. 11
4:09
Bekérette Svédország budapesti nagykövetét Magyar Levente (ProfitLine)
Bekérette Svédország budapesti nagykövetét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára - tudatta a KKM pénteken az MTI-vel.
máj. 11
5:03
A nagy bőségben kevesebbet költ a világ élelmiszerre (ProfitLine)
Várhatóan csökkennek idén a globális élelmiszerimport-kiadások, de ettől a legszegényebb és leginkább rászoruló országok még nem lélegezhetnek föl.
máj. 11
6:03
Összeomolhatnak az amerikai–kínai tárgyalások (hirado.hu)
Az amerikaiak nem tudták rávenni a kínaiakat követeléseikre.
máj. 11
6:15
Roham a bankoknál: visszük a személyi kölcsönt, mintha nem lenne holnap (Portfolio)
Soha nem voltak még ilyen népszerűek a személyi kölcsönök: immár 738 milliárd forinttal tartozunk e fedezetlen fogyasztási hitel formájában a bankoknak, ami 37%-os növekedést jelent egy év alatt. Miközben a tartozás már a 2009. eleji...
máj. 11
6:33
Milyen a fővárosi ivóvíz? (ProfitLine)
A fővárosi ivóvízben még az Európai Unió által 2013. december 25-én csökkentett,10 mikrogramm/literes határértéket sem éri el az ólomkoncentráció, a budapesti átlagérték mindössze 1,5 mikrogramm/liter - közölte a Fővárosi Vízművek pénteken az MTI-vel.
máj. 11
6:45
Nagyságrendet lép az ország elektromosautó-töltőben (Márkamonitor)
Nyíregyházán átadták az első olyan elektromosautó-töltőállomást, amit az ALDI és az E.ON együttműködéseként alakítottak ki. Az energiavállalat és a kereskedelmi áruházlánc múlt évben kötött megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI parkolójában lesz elérhető E.ON által telepített és üzemeltetett töltőpont. Az első 6 oszlopot Nyíregyházán épí
máj. 11
6:51
Életet mentett a májusi eső (AQUA)
A becslések szerint ugyanakkor az őszi búza minősége jelentősen elmaradhat a tavalyitól. A vetési munkák lassan befejeződnek, a gazdák bizakodnak.
máj. 11
7:09
Elég lesz-e a kalapozás a magyar médiaiparnak? (Menedzsment Fórum)
A hazai médiapiac két részre szakadt, a kormánybarát kézbe került termékek gyakorlatilag propaganda kiadványokká silányultak, miközben a magát függetlennek mondókat a pénzügyi nehézségek kötik gúzsba. Az mfor.hu új sorozatában járja körül a piaci folyamatokat és a lehetséges kimeneteket.
máj. 11
7:09
Az Európai Bizottság megtámadta az új magyar babaváró támogatást (AQUA)
A kormányzatot meglepték a brüsszeli kifogások, hiszen a csokkal összefüggésben az unió nem fogalmazott meg hasonló észrevételeket.
máj. 11
7:30
Dezső András: Meg akarták csinálni a nemzetközileg sikeres, nagy magyar maffiát, de a terv elbukott (G7)
G7 podcast! Vendégünk a magyar szervezett bűnözésről most megjelent bestseller szerzője, akivel átbeszéljük a maffia történetét, Pintér Sándor mítoszát és minden mást, amit tudni kell az alvilág nehézfiúiról.
máj. 11
7:33
41 pályázat érkezett a jegybank Zöld Pénzügyek Díjának elnyerésére (ProfitLine)
Tizenkilenc pénzügyi intézmény összesen 41 pályázatot nyújtott be a jegybank által több kategóriában meghirdetett Zöld Pénzügyek Díj elnyerésére, az MNB elnöke által vezetett bíráló bizottság megkezdte a beérkezett pályaművek bírálatát - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
máj. 11
7:45
Kutatás készült az étterembe járási szokásokról (Márkamonitor)
A magyar internetezők kedvence a hazai ízvilág, de ettől még szívesen kísérleteznek más nemzetek főztjeivel. Egy új étel kipróbálására 2-5000 forintot szánnak és a legtöbben interneten olvasnak értékeléseket, mielőtt beülnek valahova – ez derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös, étterembe járási szokásokról készített kutatásából. Úgy tűnik
máj. 11
7:51
Fokozottan kell figyelni a szálláshely-szolgáltatások adózására (hirado.hu)
Május 20. az szja-bevallás beadási határideje.
máj. 11
8:15
Teljes gőzre kapcsolt a kereskedelmi háború - Minden kínai termékre megemelte a vámot Trump (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök utasítást adott pénteken az összes fennmaradó, mintegy 300 milliárd dollár értékű kínai importtermék vámtarifájának megemelésére, amelyekre eddig nem vetettek ki büntetővámokat - tájékoztatott Robert...
máj. 11
8:27
Trump utasítást adott az összes fennmaradó kínai importtermék vámtarifájának emelésére (AQUA)
Az újabb büntetővámok ellenére az el,nök és Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes egyaránt úgy nyilatkozott, hogy szükség van további tárgyalásokra, elkerülendő a legrosszabb forgatókönyvet.
máj. 11
8:27
A sebesség megszállottja (vg.hu)
Kilenc hónappal a jogosítvány megszerzése után „megszületett” az autóversenyző Kiss Norbert is, aki az idén már a harmadik kamion-Európa-bajnoki címéért száll harcba. Pályafutása fontos tanulsága, hogy a tehetség többet ér, mint a pénz.
máj. 11
9:03
Telitalálat! Elvitték az európai szuperlottó főnyereményét (Pénzcentrum)
Kihúzták az Eurojackpot 19. heti nyerőszámait. Ketten is telitalálatot értek el, elvitték a 45 millió eurót! A következő sorsoláson bruttó 3,2 milliárd forintért izgulhatnak a játékosok. A 19. játékhét nyerőszámai emelkedő...
máj. 11
9:09
Kivonul egy német biztosító Magyarországról, a Generali léphet a helyébe (Portfolio)
Bejelentette a héten a Generali Biztosító a Gazdasági Versenyhivatalnál, hogy átvenné az Ergo Életbiztosító Zrt. életbiztosítási és az Ergo itteni fióktelepének nem-életbiztosítási szerződésállományát. Ezzel kivonulhat a magyar...
máj. 11
9:15
Hosszú Katinka új cége is a NAV látókörébe kerülhetett (Menedzsment Fórum)
Végrehajtási eljárás indult a társaság ellen az egyik cégnyilvántartás szerint.
máj. 11
9:21
Deloitte: az szja-bevallásokban fokozottan figyelni kell a szálláshely-szolgáltatások és a kriptovaluták adózására (Infostart)
Az szja-bevallások elkészítésekor fokozottan ügyelni kell a szálláshely-szolgáltatások és a kriptovaluták adózására - hívja fel a figyelmet a Deloitte a május 20-i benyújtási határidő közeledtével.
máj. 11
9:27
Így segít az Instagram a kisvállalkozóknak (FinTechRadar)
Indítottak egy külön felhasználót erre a célra.
máj. 11
9:33
Árbevételét és Ebitda értékét is növelte az Alteo 2019 első negyedévében (ProfitLine)
1,3 milliárd forintos árbevétel-bővülés mellett 12 százalékos növekedést mutat az Alteo Csoport Ebitda-szintje az előző év azonos időszakához képest – derül ki a társaság 2019 első negyedévére vonatkozó, nem auditált pénzügyi eredményit bemutató befektetői prezentációjából. A vállalat folytatta intenzív befektetési, beruházási tevékenységét, az utó
máj. 11
9:33
Kereskedelmi háború: Trump minden kínai terméket megvámol (vg.hu)
Az amerikai elnök utasítást adott az összes fennmaradó, mintegy 300 milliárd dollár értékű kínai importtermék vámtarifájának megemelésére.
máj. 11
9:39
Deloitte: az szja-bevallásokban fokozottan figyelni kell a szálláshely-szolgáltatások és a kriptovaluták adózására (GazdaságPortál)
Az szja-bevallások elkészítésekor fokozottan ügyelni kell a szálláshely-szolgáltatások és a kriptovaluták adózására – hívja fel a figyelmet a Deloitte a május 20-i benyújtási határidő közeledtével. A családi kedvezmény mellett más jogcímen is igénybe lehet venni adókedvezményt – mutat rá közleményében a tanácsadó cég. Ilyen lehet például az egészsé
máj. 11
10:06
Egyre többen dolgozhatnak majd otthonról (vg.hu)
A következő két évben várhatóan megduplázódik vagy megháromszorozódik a távmunkások száma.
máj. 11
10:15
Hatalmas bónuszt kaptak a Qualcomm-vezetők, amiért kibékültek az Apple-lel (Portfolio)
Bónuszt kaptak a Qualcomm vezetői, annak örömére, hogy sikeresen lezárták a jogi vitákat legnagyobb ügyfelükkel, az Apple-lel. A cég vezérigazgatója, Steve Mollenkopf mintegy 3,5 millió dollárt érő Qualcomm-részvényt kapott. Április...
máj. 11
10:15
Brüsszel megtámadta a babváró támogatást (AQUA)
A kormányzatot meglepték a brüsszeli kifogások, hiszen a csokkal összefüggésben az unió nem fogalmazott meg hasonló észrevételeket.
máj. 11
10:21
Így kell adózni a kriptovaluták és az airbnb után (Menedzsment Fórum)
Elindult az szja-bevallások szezonja, erre figyeljenek a szálláshely-szolgáltatók és a netes pénzbányászok.
máj. 11
10:33
Hibás pénzügyi mintákat tanulnak a gyerekek otthon? (ProfitLine)
Egy kutatás szerint a fiatalok pénzügyi ismereteiket elsősorban a szüleiktől, közvetlen hozzátartozóiktól sajátítják el, ezért érdemes átgondolni a szavainkat, tetteinket ezen a területen is. Hiszen legyen az a példa akár jó, akár rossz, a kicsik eltanulják. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint, fontos, hogy minél hamarab
máj. 11
10:36
Közel 700 madárodút helyeztek ki az erdőkben (Agrofórum)
Az elmúlt évben közel 700 madárodút helyeztek ki vagy újítottak fel a magyar állami erdőkben. A madarak az erdei életközösség kiemelten fontos szereplői, ezért a szakemberek országszerte mesterséges odúk kihelyezésével segítik az életüket.
máj. 11
10:39
Trumpot nem zavarják Kim Dzsong Un kis rakétái (vg.hu)
Az amerikai elnök szerint nagyon normális dolog az észak-koreai rakétakísérlet.
máj. 11
10:45
Hazacsábítják a vállalatok az építőipari szakembereket (AQUA)
Az idén minden szempontból megérik a helyzet arra, hogy egyes eredményes cégek sikerrel csábíthassanak haza kint dolgozó magyarokat.
máj. 11
10:57
Vészesen közeleg a határidő: nem tudják a magyarok, hogy mekkora kedvezményeket kaphatnának (Privátbankár)
Már csak néhány nap maradt a 2018. évi szja bevallások benyújtására, amelynek határideje 2019. május 20, azonban a bevalláskészítés során érdemes az igénybe vehető adókedvezményekről, vagy épp a szálláshely-szolgáltatások kapcsán felmerülő tudnivalókról tájékozódni.
máj. 11
11:03
Egyre több magyar dobja a munkába járást: jól jövedelmez a dolog (Pénzcentrum)
2021-ig akár háromszor annyi magyar is dolgozhat távmunkában, mint napjainkban. Számuk dinamikusan emelkedik. Kezdetben főleg IT munkakörök esetében volt népszerű a távmunka, ma már azonban egyre több területen általános, és a vállalatok...
máj. 11
11:06
Hazai cégek is bemutatkoznak az újvidéki mezőgazdasági vásáron (Agrofórum)
A Ced Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. közreműködésével 24 magyarországi cég képviselteti magát a 86. alkalommal megrendezett újvidéki nemzetközi mezőgazdasági vásáron május 11-17. között.
máj. 11
11:12
Törvényt hoztak a Notre-Dame megmentésére (vg.hu)
A képviselőház 13 órás vita után fogadta el a jogszabályt, amelyről május 27-én szavaznia kell még a szenátusnak is.
máj. 11
11:15
Új magyar sikersztorit építenek külföldön, hamarosan itthon is bevethetik (Portfolio)
Egyes felmérések szerint a jogszabályi megfelelésekre a világ GDP-jének 10 százalékát költik a cégek, csak az Egyesült Államokban évi 1900 milliárd dollárra tehető ez az összeg. Az iconicchain egy magyar alapítású, finnországi startup...
máj. 11
11:15
Az Európai Bizottság szerint uniós versenyjogot sérthet a támogatás (AQUA)
A kormányzatot meglepték a brüsszeli kifogások, hiszen a csokkal összefüggésben az unió nem fogalmazott meg hasonló észrevételeket.
máj. 11
11:51
Palkovics: erősödött a hazai kkv-szektor (GazdaságPortál)
Az elmúlt években dinamikusan erősödtek a hazai kis- és középvállalkozások – közölte az innovációs és technológiai miniszter egy vállalkozói fórumon a Hajdú-Bihar megyei Hajdúnánáson pénteken. Palkovics László elmondta, a vállalkozások hozzáadott érték, nettó árbevétel és exportbevétel tekintetében is “jó irányban haladnak”, 2009 és 2017 között min
máj. 11
11:54
Be kell jelenteni az ültetvénytelepítést! (Agrofórum)
A 2019. évi egységes kérelem szankciómentes benyújtásnak határidejéig (május 15.) ökológiai gazdálkodási pályázatban vállalt ültetvénytelepítést be kell jelenteni.
máj. 11
12:03
Súlyos tények az eperről: tényleg mindegy, hogy görög, vagy magyar? (Pénzcentrum)
Kiderült, miért tud jóval olcsóbb lenni a külföldi eper a magyarnál, és miért éri meg a piacosoknak átcsomagolni a görög árut, hogy azt magyarként adják el. Egyáltalán nem mindegy, hogy görög, vagy magyar epret, azaz szamócát vásárolunk. A...
máj. 11
12:18
A bitcoint és az Airbnb-t sem hagyhatjuk ki az adóbevallásból (vg.hu)
Az szja-bevallások elkészítésekor fokozottan ügyelni kell a szálláshely-szolgáltatások és a kriptovaluták adózására is.
máj. 11
12:42
A magyarok felének nem tetszik a rendszer, és éppen ennyien elégedetlenek a gazdaság állapotával (G7)
Ebből a szempontból pont úgy látjuk a saját helyzetünket, mint a britek, a franciák vagy az amerikaiak.
máj. 11
12:48
A legjobbkor érkezett a májusi eső (vg.hu)
A csapadékosra forduló májusi időjárásnak köszönhetően az ország legnagyobb részén megmenekültek az őszi kalászosok.
máj. 11
13:03
Rengeteg étel rohad el a magyar hűtőkben: így előzd meg a pénzkidobást (Pénzcentrum)
Súlyos gondot jelent napjainkban az élelmiszerpazarlás, de nem csak a szupermarketekben, hanem a háztartásokban is. Egy átlagos magyar fogyasztó évente 33 kilogramm élelmiszert dob ki csak azért, mert a nem megfelelő tárolás miatt megromlott...
máj. 11
13:09
Unplugged ünnep a magyar Mtv-n (Márkamonitor)
Harminc éve indult az MTV Unplugged műsora. A kerek évfordulót ünneplő ikonikus zenei műsor tiszteletére egy egész hétvégén át válogatással jelentkezik a magyar MTV és a legemlékezetesebb adásokat sugározza. A születésnap kapcsán a csatorna megkérdezte a magyar zenei élet néhány népszerű alakját, ők milyen pillanatokat köszönhetnek a születésnapos

Keresés