2019. május 11. szombat

máj. 11
7:48
20.000 dollár a világcsúcsért + 10.000 a győzelemért (Sport365)
Kapás Bogi is indul az olimpiai kvótáért az Úszó Bajnokok Ligáján a Duna Arénában
máj. 11
8:09
Mesterhármasra készül a Győr (Infostart)
Történelmi diadal kapujában áll a Győr női kézilabdacsapata, amióta ugyanis Bajnokok Ligájának hívják a legrangosabb sorozatot, egyik együttes sem tudott egymás után háromszor győzni. Az ETO idén már kétszer megverte elődöntős ellenfelét, a norvég Viperst, de felkészültek arra is, hogy a szombati meccsen másfajta játékra lesz szükség.
máj. 11
8:27
Rangadó vár Gulácsiékra, döntőbe juthat az ETO - sport a tévében (Infostart)
A kézilabda- és a futballdömping mellett az autósportok szerelmesei sem unatkozhatnak.
máj. 11
8:30
Rengeteg játékost kitenne a Barca (Sport365)
A BL bukás után komolyan átszabnák a csapatot.
máj. 11
8:51
Magyar fakultás Bolognában (Azenpenzem)
A szíves fogadtatáshoz kellett még valami, helyesebben valaki. A magyar kerékpársport nemzetközileg legismertebb képviselője.
máj. 11
9:30
Ronaldo a Real üstökösét nézte ki csapatának (Sport365)
Neymar átigazolásáról és kritizálásáról is beszélt.
máj. 11
10:24
Csereakcióba kezd az átigazolásokból kizárt Chelsea (Sport365)
Ez nyithatja meg az utat Hazard előtt Madridba.
máj. 11
10:57
Minden eldőlhet, de semmi sem fog – az NB I. véghajrája következik (HírTV)
A magyar bajnokság idei kiírásának utolsó előtti fordulójára kerül sor szombaton. Akár az összes nyitott kérdésre is választ kaphatunk, de szinte biztos, hogy a bronzérem és a kiesés is az utolsó körben dől majd el.
máj. 11
11:36
Az Atlético sztárja mindent megtesz, hogy a Barcába kerülhessen (Sport365)
Nagy áldozatra is kész.
máj. 11
11:39
Vámos volt a különbség (Azenpenzem)
Amióta rájátszás van a magyar vízilabda-bajnokságban, most először találkozik a fináléban az FTC és az OSC. A három nyerésig tartó sorozat pénteken kezdődött meg a Komjádi Uszodában, és — a papírformának megfelelően — a Fradi 8-6-ra győzött.
máj. 11
12:33
Nadal a negyedik elődöntős (Infostart)
A volt világelső Rafael Nadallal vált teljessé az elődöntős mezőny a madridi salakpályás tenisztorna férfi versenyében.
máj. 11
12:36
Hatalmas vágya teljesül Petr Cechnek utolsó meccsén (Sport365)
Tökéletesen írta az élet a forgatókönyvet.
máj. 11
13:42
Lecsapna a Tottenham a Barca száműzöttjére (Sport365)
A katalánokhoz már nincs visszaút.
máj. 11
13:45
Megkezdődött a vitorlás szezon a Balatonnál (Infostart)
Az idei év az olimpiai felkészülés jegyében zajlik a magyar vitorlázásban - fogalmazott a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke szombaton Balatonfüreden a Balatoni Évadnyitó Belflex Nagydíj megnyitóján.
máj. 11
14:09
Toronymagas esélyes a címvédő Győr (Azenpenzem)
Görbicz Anita és Eduarda Amorim volt részese a Győr eddigi négy BL-győzelmének. A hét végi női kézilabda Bajnokok Ligája Final Four után többen a két kulcsember nyomába eredhetnek.
máj. 11
14:30
Xabi Alonso ismét elhagyja a Real Madridot (Sport365)
Hiába ajánlottak neki új kihívást.
máj. 11
14:39
Hamilton nyerte az utolsó szabadedzést (ATV)
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Spanyol Nagydíj harmadik, egyben utolsó szabadedzésén, szombaton.
máj. 11
15:12
18 év után távozik a Forma-1 magyar hangja, Szujó Zoltán (SzMo)
A sportriporter egy Instagram-posztban búcsúzott el a rajongoktól.
máj. 11
15:30
Fontos játékos lép le a Manchestertől (Sport365)
Már biztos.
máj. 11
15:45
Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést (Infostart)
A címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es Spanyol Nagydíj harmadik, egyben utolsó szabadedzésén, szombaton.
máj. 11
16:03
Szabó Lászlót választották a sakkszövetség elnökének (Infostart)
Szabó László kommunikációs szakembert, a Magyar Paralimpiai Bizottság első emberét választották a Magyar Sakk Szövetség elnökének a szervezet szombati tisztújító közgyűlésén.
máj. 11
16:12
Szabó Lászlót választották a sakkszövetség elnökének (Sport365)
A sakktábla mezőinek számához igazodva foglalta össze programját.
máj. 11
16:15
Herrera távozik a Manchester Unitedtől (ATV)
A spanyol válogatott középpályás Ander Herrera szombati Twitter-bejegyzésében erősítette meg, az idény hétvégi zárultával távozik a Manchester United labdarúgócsapatától.
máj. 11
16:39
Vereséggel zárta az Eb-t a magyar rögbiválogatott (ATV)
A magyar rögbiválogatott 36-27-es svédországi vereséggel zárta az Európai Nemzetek Kupája-sorozat első konferenciájának északi csoportját.
máj. 11
16:48
Vereséggel zárta az Eb-t a magyar válogatott (Sport365)
A negyedik helyen végeztek így csoportjukban rögbiseink.
máj. 11
16:51
Bottasé az első rajtkocka (Infostart)
A világbajnoki pontversenyben vezető Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
máj. 11
17:03
Kilencgólos győzelemmel masírozott be a Győri Audi ETO KC a BL-döntőbe (Infostart)
A Győri Audi ETO KC 31-22-re megverte a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének első mérkőzésén a norvég Vipers Kristiansandot. A Győr sorozatban a 24. BL-mérkőzésén maradt veretlen.
máj. 11
17:15
Fölényes sikerrel döntős a címvédő Győr (Azenpenzem)
A címvédő Győri Audi ETO KC 31-22-re legyőzte a norvég Vipers Kristiansand csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája szombati elődöntőjében, és ezzel döntőbe jutott, ahol a Rosztov Don lesz az ellenfele.
máj. 11
17:30
Parádézott a Győr a BL elődöntőben (Sport365)
Hetedszer találkoztak ellenfelükkel.
máj. 11
17:54
Bottas remek formában Barcelonában, övé a pole (Sport365)
Elvitte az első sort a Mercedes.
máj. 11
17:54
Fölényes győzelemmel jutott döntőbe a Győri ETO a Bajnokok Ligájában (SzMo)
A címvédő csapat 31-22-re legyőzte a norvég Vipers Kristiansandot, így ismét megküzdhet a bajnoki serlegért.
máj. 11
17:57
Az Atalanta egy lépéssel közelebb a BL-hez (Infostart)
Az Atalanta hazai pályán 2-1-re legyőzte a Genoát az olasz labdarúgó-bajnokság szombati nyitómérkőzésén, így nagy lépést tett afelé, hogy a következő idényben - története során először - a Bajnokok Ligájában szerepeljen.
máj. 11
18:36
V4 kerékpárverseny - Szépen szerepelt Dina Márton (Sport365)
Az időjárás is kegyes volt.
máj. 11
18:36
Kiderült, miért távozik Szujó Zoltán az MTVA-tól - a kommentátor is megszólalt (SzMo)
A sportriporter részletesen elmesélte, milyen okokból döntött úgy, hogy nem vesz részt tovább a Forma-1-es közvetítésekben.
máj. 11
18:54
"Tökéletesen kézilabdázott" a Győr a BL elődöntőben - reakció (Sport365)
Nagyon várják a döntőt.
máj. 11
19:03
Gulácsi remekelt, még nem bajnok a Bayern München (Infostart)
Nem lett bajnok a Bayern München, mivel szombaton gól nélküli döntetlent játszott a már biztos harmadik RB Leipzig vendégeként, így a Borussia Dormund kétpontosra tudta csökkenteni hátrányát a Fortuna Düsseldorf 3-2-es legyőzésével a labdarúgó Bundesliga 33., utolsó előtti fordulójában.
máj. 11
19:05
Babos Tímea kikapott az elődöntőben a franciaországi tornán (Infostart)
Babos Tímea kikapott az elődöntőben a 80 ezer dollár (23,1 millió forint) összdíjazású salakpályás tenisztornán a franciaországi Cagnes-sur-Merben.
máj. 11
19:09
A Honvéd egy, az UVSE nyolc góllal győzött (Infostart)
A Honvéd és az UVSE is megnyerte az első mérkőzést helyosztóján az E.ON férfi vízilabda OB I rájátszásában.
máj. 11
19:09
15 milliárdért kaptak stadiont, erre kiesett az NB1-ből a Haladás (444.hu)
A Mezőkövesd eldöntötte a szombathelyi rémálmot.
máj. 11
19:27
BL-döntőben a Győr: „ez volt az egyik legjobb meccsünk” (Infostart)
Sorozatban negyedszer jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Győr. A magyar együttes nagyon magabiztosan, 31-22-re verte a norvég Vipers Kristiansandot úgy, hogy a hajrában már a legjobbak pihenhettek. Danyi Gábor vezetőedző szerint a fináléban még elszántabbak lesznek.
máj. 11
19:30
Gulácsiék miatt nem bajnok a Bayern (Sport365)
Dollék hiába nyertek nagyon, Dárdaiéknál potyogtak a gólok.
máj. 11
19:33
Kiesett a Haladás, bennmaradt a Puskás Akadémia és a Paks, kieső helyen az MTK (Infostart)
Az OTP Bank Liga utolsó előtti fordulójában egyaránt egygólos győzelmével megmenekült a Paks és a Puskás Akadémia, előzött a Diósgyőr, nagy bajban az MTK. A Haladás reményei elszálltak. Újpest–Puskás Akadémia 0-1, Paks–Kisvárda 1-0, Mezőkövesd–Haladás 1-0, MOL Vidi–MTK 4-2, Bp. Honvéd–Diósgyőr 4-4.
máj. 11
19:48
Elképesztő meccset játszott egymással a Honvéd és a Dvtk (Sport365)
Csak úgy potyogtak a gólok.
máj. 11
19:51
A Rosztov-Don lesz a Győr ellenfele a döntőben (Infostart)
Az orosz Rosztov-Don lesz a címvédő Győr ellenfele a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjében, miután a Papp László Budapest Sportarénában zajló négyes döntő első játéknapján 27-25-re legyőzte a francia Metz csapatát.
máj. 11
20:09
Legyőzte a Debrecent is a bajnok Fradi, a Haladás pedig kiesett (Azenpenzem)
A bennmaradásért folyó küzdelemben fellélegezhet a Paks és a Puskás Akadémia, veszélyben még az MTK, a Kisvárda és a Diósgyőr. A Debrecent verte a Ferencváros.
máj. 11
20:18
Óriási csatában dőlt el, ki lesz a Győr BL-döntős ellenfele (Sport365)
Biztató előjelekkel készülhetnek a magyar lányok.
máj. 11
21:18
Giro d'Italia - Roglic öltözhet először rózsaszínbe (Sport365)
Óriásit ment.
máj. 11
21:33
A Vasas pólócsapata legyőzte a KSI-t (Infostart)
A Vasas nyert a KSI ellen a 15. helyről határozó párharc első mérkőzésén az E.ON férfi vízilabda OB I rájátszásában, a Komjádi uszodában, szombaton.
máj. 11
21:42
Szilágyi Áron érmet hoz Madridból (Sport365)
Nagyszerűen vívott.
máj. 11
21:51
A DVSC ellen folytatta jó hazai sorozatát a bajnok Ferencváros (Infostart)
A bajnok Ferencváros 2-1-re legyőzte a harmadik helyen álló Debrecent szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának zárómérkőzésén. A hajdúságiak sikerük esetén biztossá tehették volna bronzérmüket, a vereséggel ugyan megtartották a harmadik pozíciót, de csak több győzelmüknek köszönhetően.

Keresés