Magyarországon mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak a saját tulajdonú ingatlannak, ez a jelenlegi ingatlanpiaci körülmények között is tartja magát. Az Európai Unió tagállamai között Magyarországon az 5. legmagasabb a saját ingatlanban...
Ha igen, akkor irány San Francisco: a Klatch Coffee lánc már kínálja az Elida Natural Geisha 803 nevű arabica fajtát, mely a világ legdrágább kávéja. De persze sietni kell, mert nincs sok belőle.
A kormány több mint ötmilliárd forinttal támogatja a Szent Margit Rendelőintézet telephelyeinek megújítását, ebből tavaly mintegy 170 millió forint értékben érkeztek új orvosi gépek és orvostechnológiai eszközök.
Magyarország célja, hogy idén 100 százalékig töltse fel gáztárolóit, kihasználva a teljes, 6,3 milliárd köbméteres kapacitást, így készülve fel az ukrajnai útvonal szállításainak 2020 januárjától várható visszaesésére - számolt...
Egy, az észak-amerikai kukoricaövezetben végzett felmérés arra irányult, hogy meghatározzák az egyes gazdaságokban azokat a területeket, táblákat, táblarészeket, amelyek folyamatosan, több éven keresztül mindig jó termést biztosítanak. Emellett számba vették azokat a táblafoltokat és területeket is, amelyek alacsony vagy ingadozó terméshozammal jel
Állampapír-értékesítéssel, napelemrendszerek telepítésének közvetítésével és finanszírozásával, valamint ingatlanközvetítéssel bővíti tevékenységét a Fundamenta - jelentették be a társaság mai sajtótájékoztatóján - tudósított...
Ázsiában nem volt egyértelmű az irány csütörtökön, a Nikkei 0,6 százalékos esése mellett a hongkongi tőzsde stagnált, míg a sanghaji tőzsde 0,6 százalékot emelkedett. Az irányadó európai részvényindexek a kereskedelmi háborús...
Ha arról beszélünk, hogy valakinek magas a szénlábnyoma, vagyis az a szén-dioxid mennyiség, ami miatta a légkörbe jut, általában arra gondolunk, hogy az illető sokat kocsikázik, vagy szégyentelenül fűt a hidegben akkor is, ha már rövidnadrágban mászkál otthon. Kevesen asszociálnának arra, hogy a szénlábnyomnak például része az a tevékenység is, ami
Átadták Tiszaújváros első nyilvánosan elérhető és igénybe vehető elektromos töltőállomását, mely egyszerre két jármű töltését is lehetővé teszi. Az óránként akár 22 kW teljesítmény elérésére is kész berendezés nem csak a város számára új: a megújuló energiaforrások hasznosításában jártas ALTEO portfóliójában is ez az első elektromos töltőállomás.
A készpénzforgalomból 20 évvel ezelőtt, 1999. július 27-én bevont barna színű 5000 forintos, valamint az 1999. szeptember 1-jén bevont zöld színű, Bartók Béla portréjával ellátott 1000 forintos és a lila színű, Ady Endre arcképével...
Kész kompenzálni a Transznyefty olajszállítmányozási vállalat a Barátság kőolajvezetéken érkező szennyezett olaj által okozott valós kárt - jelentette ki Dmitij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes újságíróknak szerdán Moszkvában.
Ha valaki eddig azért ódzkodott volna az egyedül utazástól, mert attól tartott, hogy magányosnak érzi majd magát az út során, annak Olaszország ideális célpont lehet.
Idén 3,5 százalék körüli gazdasági növekedést vár a CIB Bank, stabilan három százalék feletti infláció, mindazonáltal még változatlan jegybanki alapkamat mellett - összegezte Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője a bank legfrissebb előrejelzését.
Beszáll az állampapír-forgalmazásba, a napelem-bizniszbe és az ingatlanközvetítésbe – így reagál a lakástakarékpénztári megtakarításokra addig biztosított állami támogatás tavaly október közepi eltörlésére.
Áprilisban 0,6 százalékkal, 40 milliárd forinttal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon, a hónap végén a BAMOSZ-tagok együttesen 6378 milliárd forintot kezeltek - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi...
A falusi családi otthonteremtési kedvezményben (csok) érintett 2486 településen mintegy 15 ezer családi házat és lakást kínálnak eladásra az ingatlan.com adatai szerint.
Az Európai Unió öt nagy bankra - a Barclays, a Citigroup, a JP Morgan, a Royal Bank of Scotland, valamint a japán MUFG Bank - szabott ki több mint 1 milliárd eurós (mintegy 320 milliárd forint) bírságot az unió trösztellenes szabályainak...
Egy fél évtizeden belül, optimista becslések szerint akár már 2025-re a vállalatok mintegy nyolcvan százaléka be fogja zárni hagyományos adatközpontját és helyettük a céges információtárolás helyei privát vagy éppen publikus felhőközpontok lesznek világszerte – hangzott el az Invitech és a Trend FM szervezésében megtartott konferencián.
Mintegy hat kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán Budapest felé, Tatabánya térségében baleset miatt - közölte az Útinform csütörtök délután a honlapján. Egy autó árokba hajtott, ezért a külső sávot lezárták....
Az Európai Unió öt nagy bankra - a Barclays, a Citigroup, a JP Morgan, a Royal Bank of Scotland, valamint a japán MUFG Bank - szabott ki több mint 1 milliárd eurós (mintegy 320 milliárd forint) bírságot az unió trösztellenes szabályainak megszegése miatt - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
A kormány is reagált a héten nagy port kavart német lapértesülésekre, miszerint a Mercedes és a BMW jegelheti magyarországi bővítési terveit. Egy felvetésre Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette, hogy a BMW...
Az MNB ideiglenesen megtiltotta a VirPay Pénzforgalmi Szolgáltató Kft.-nek a pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység végzését és felügyeleti biztost rendelt ki a társasághoz. A jegybank célvizsgálatot folytat a VirPay-nél, mert az nem...
Az Európai Unió öt nagy bankra - a Barclays, a Citigroup, a JP Morgan, a Royal Bank of Scotland, valamint a japán MUFG Bank - szabott ki több mint 1 milliárd eurós (mintegy 320 milliárd forint) bírságot az unió trösztellenes szabályainak megszegése miatt - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
A Barclays, a Citigroup, a JP Morgan, a Royal Bank of Scotland, valamint a japán MUFG Bank is devizákkal spekulált, több millió eurójuk bánta ezt a pénzintézeteknek.
Széles körű társadalmi egyeztetéssel készül a kormány kis- és középvállalkozásokat segítő stratégiája (kkv-stratégia), amelynek célja, hogy Magyarországon erős, hazai tulajdonú vállalkozói réteg legyen - mondta György László...
A tervezettnél két nappal később, 2019. május 22-én 10 órakor kezdődhet a pályázatok benyújtása az Otthon Melege Program Földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára. A módosításról az Innovációs és Technológiai...
A Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-nél a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának tavaly októberi eltörlése után újraértékelték a helyzetet, új termékeket fejlesztettek ki, és hamarosan új piacokra is belépnek - jelentette be Tátrai Bernadett elnök-vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón.
A tervezettnél két nappal később, 2019. május 22-én 10 órakor kezdődhet a pályázatok benyújtása az Otthon Melege Program Földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára. A módosításról az Innovációs és Technológiai...
Idén 3,5 százalék körüli gazdasági növekedést vár a CIB Bank, stabilan három százalék feletti infláció, mindazonáltal még változatlan jegybanki alapkamat mellett.
György László elmondta, hogy az idén a kormány 167,5 milliárd forint támogatás biztosít a hazai kkv-nak, ebből 90,84 milliárd forintot vissza nem térítendő, 76,7 milliárd forintot visszatérítendő formában.
A paksi atomerőmű bővítése és üzemeltetése lehet a magyar-cseh gazdasági együttműködés újabb nagy lehetősége - mondta Süli János, a paksi beruházásért felelős tárca nélküli miniszter a Budapesten tartott magyar-cseh üzleti fórumon szerdán. Karel Havlicek cseh ipari és kereskedelmi miniszter sürgette a V4-államok közös fellépését az atomerőművek érd