2019. június 13. csütörtök

jún. 13
12:06
Életet menthetett a magyar egészségügyi startup (ProfitLine)
Magyar egészségügyi mobilalkalmazás segített egy 3 éves kisfiún, akinél egy háziorvos téves szakvéleménye, valamint két eredménytelen telefonos kórházi segítségkérés után az alkalmazáson keresztül azonosította be az agyhártyagyulladás-gyanús tüneteket egy gyermekgyógyász, ezzel pedig ő menthette meg a gyerek életét. Dr. Laczkó Katalin egy 12 perces
jún. 13
12:06
Már az egyharmadát kifizették az EU-s vidékfejlesztési támogatásoknak (Portfolio)
A több mint 1300 milliárd forintos keretösszegű Vidékfejlesztési Program 35%-át, 460 milliárd forintot már kifizettek a nyerteseknek Magyarországon, illetve összesen 188 ezer támogatói döntés született már - jelezte egy szerdai rendezvényen...
jún. 13
12:12
Határon átívelő program indult a vizes élőhelyek védelmére (Agrofórum)
A Kiskunság és Észak-Vajdaság területén található vizes élőhelyek jobb, természetvédelmi célú kezelésére dolgoznak ki megoldásokat magyarországi és vajdasági szakemberek - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (Szte) közkapcsolati igazgatósága az Mti-t.
jún. 13
12:15
Megsérült két tankerhajó a Persza-öbölnél – az egyiket megtámadhatták (vg.hu)
Az Egyesült Államok haditengerészetének közlése szerint az egyik olajszállító hajó vezetője támadásra gyanakszik.
jún. 13
12:17
Putyin nincs jó véleménnyel az orosz-amerikai viszonyról (vg.hu)
Az orosz elnök hangot adott bizakodásának, hogy „a józan ész végül felülkerekedik”.
jún. 13
12:18
Gázvezetéket is épít a Mészáros-konzorcium (NRGreport)
Megkötötték a szerződést a szegedi gázvezeték építésére - közölte az Opus Globál Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
jún. 13
12:19
Új elemekkel bővül a családok támogatása (vg.hu)
Újabb mérföldkőhöz értek a családpolitikai intézkedések, július 1-jétől több elemmel bővül a támogatási rendszer – mondta a Figyelőnek adott interjúban Novák Katalin.
jún. 13
12:21
Brutális fizetésért dolgoznak a Budapest-Belgrád vasúti fejlesztésért felelős cégnél (Menedzsment Fórum)
A magyar átlagfizetés majdnem négyszereséért végzik a munkát a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztéséről gondoskodó kínai-magyar vegyesvállalatnál.
jún. 13
12:30
A következő 10 munkanapban még pótolható az elmaradt banki adategyeztetés (GazdaságPortál)
Tíz munkanapjuk van a banki ügyfeleknek, hogy pótolják az eddig elmaradt adategyeztetést – hívta fel a figyelmet csütörtökön a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti bank közös közleményében. Mint írják, a kötelező adategyeztetés a pénzmosás elleni jogszabályok által előírt kötelezettség, ami lakossági és vállalati ügyfelekre egyaránt vonatkozik,
jún. 13
12:36
Felemás kép, növekedéssel - Németh Dávid az ipari adatokról (ProfitLine)
Áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés, azaz tartja a tempót az ágazat. Ebben az évben 5 százalékos növekedéssel lehet számolni, de a nemzetközi környezet kockázatot jelent.
jún. 13
12:36
Több mint 100 ezer család már megtette: így készülnek az idei nehéz nyárra (Pénzcentrum)
Százhúszezer család igényelte a nyári szünidei gyermekétkeztetést, a program keretében a hátrányos helyzetű családban élő gyermekek napi egyszeri meleg ételt kaphatnak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért...
jún. 13
12:48
Új vezérigazgatója van a román OTP-nek (Portfolio)
Fatér Gyula az OTP Bank Románia új vezérigazgatója, aki Diósi Lászlót váltja a tisztségben - közölte csütörtökön a pénzintézet. A bankszakmában 27 éves tapasztalattal rendelkező új vezérigazgató kinevezése június 13-ától...
jún. 13
12:48
Csak a hollandok és a dánok nagyobb bringások már (vg.hu)
A jelenlegi kilencezer kilométernyi kerékpáros és kerékpározható úthálózat 2030-ra tizenötezer kilométerre bővülhet hazánkban.
jún. 13
12:50
Levédeti saját operációs rendszerét a Huawei (vg.hu)
Az Európai Unión kívül a Huawei eddig már kilenc országban kérelmezte a védjegy bejegyzését.
jún. 13
12:52
Tisztul a piac és egyre több a növekedési lehetőség (vg.hu)
A hazai pénzügyi infrastruktúra nem csak magyar viszonylatban jó, hanem nemzetközi szinten is – hangzott el többek között a Világgazdaság konferenciáján.
jún. 13
13:06
Az SPB Befektetési Zrt.-nél folytatja az MKB Private Banking korábbi vezetője (ProfitLine)
A jövőben az SPB Befektetési Zrt. prémium banking igazgatójaként folytatja pályafutását Szabó Sándor (45 éves), aki idén februárig a hazai privátbanki szektor második legnagyobb szereplőjének számító MKB Bank private banking üzletágát irányította, azt megelőzően pedig, mintegy 8 éven keresztül a K&H Bank private banking igazgatójaként tevékenykedet
jún. 13
13:09
Sok helyen ismét leállt a bankkártyás fizetés - megszólalt az OTP (Infostart)
Már múlt hét pénteken is számos helyen akadozott a bankkártyás fizetés.
jún. 13
13:12
Nem javul a hangulat, eséssel indulhat a csütörtöki kereskedés Európában (Portfolio)
Az európai tőzsdék mérsékelt eséssel vágtak neki a hét negyedik napjának, majd a csütörtöki piacnyitástól távolodva a kontinens börzék emelkedéssel próbálkoztak meg, a szerdán nagyot eső magyar tőzsde ma délelőtt felfelé kapaszkodott,ezt...
jún. 13
13:18
Gázvezetéket is épít a Mészáros-konzorcium (NRGreport)
Megkötötték a szerződést a szegedi gázvezeték építésére - közölte az Opus Globál Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
jún. 13
13:21
Még maradt elkölthető uniós forrás (vg.hu)
A vállalatok elsősorban a hosszú távú, fix kamatozású hitelprogramokat keresik, kedvező kamatokkal.
jún. 13
13:23
Uniós főtanácsnok: rendben van a távközlési különadó (vg.hu)
Az ügyben a Vodafone Magyarország fordult bírósághoz, mondván, a magyar törvény több elemében is ellentétes az európai uniós joggal.
jún. 13
13:25
A Fed: amire mindenki fókuszál (vg.hu)
A historikus tapasztalatok szerint akkor, amikor a Fed kellően korán lépett, a részvényárak szempontjából erős időszak következett.
jún. 13
13:27
Elindult a Magyar Honvédség kiberakadémiája (vg.hu)
Benkő Tibor azt mondta: a honvédelmi és haderőfejlesztési program újabb állomásához érkeztek.
jún. 13
13:30
Nemzetközi együttműködés és innováció kell a közlekedésben (hirado.hu)
A cél közös megoldások kidolgozása a fenntartható, digitalizált közlekedés érdekében.
jún. 13
13:30
Palkovics László: Innováció és nemzetközi együttműködés kell a közlekedésben (AQUA)
Az innovációs és technológiai miniszter rámutatott: magas szintű digitalizáció nélkül a közlekedési hálózatok a földi-, a vízi-, vagy a légiközlekedésben sem lesznek globálisak.
jún. 13
13:33
Gond van a bankkártyákkal - sokan nem tudnak fizetni, készpénzt felvenni - Frissítve! (Privátbankár)
A hiba az összes bank ügyfeleit érintheti, a gond ugyanis a Mastercardnál van.
jún. 13
13:36
Hitelopciók között is kiigazodnak ezek a diákok - Megvannak a K&H; országos pénzügyi vetélkedő győztesei (ProfitLine)
Több mint 8200 diák indult a tanév elején a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn, majd két online forduló és a regionális középdöntők próbatételei után 150 fiatal mérhette össze pénzügyi tudását a budapesti fináléban június 11-12-én. A diákoknak pénzügyi tervet kellett felállítaniuk, hitelopciókat mérlegeltek, utasbiztosítást kalkuláltak és
jún. 13
13:36
Ketyeg az óra: 10 munkanap múlva százezrek bankszámláját zárolhatják (Pénzcentrum)
A 2017 júniusában hatályba lépett pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvény (Pmt.) előírása szerint a magyarországi hitelintézeteknek legkésőbb idén június 26-ig teljeskörű ügyfél-átvilágítással kell rendelkezniük...
jún. 13
13:36
Fidesz: Tovább növekszik a káosz a zuglói parkolási ügyben (hirado.hu)
A képviselő-testület nem szavazhatott a szerződés felmondásáról és a zuglóiak ingyenes parkolásáról sem.
jún. 13
13:36
Közösségi autókereskedelmi alkalmazást fejlesztettek (AQUA)
Igényes, fiatal autókat kínál cégeknek ügyintézéssel, finanszírozással csomagban az a magyar startup, amely széles körű ismertségét speciális ajánlói és jutalékrendszerrel kívánja elérni.
jún. 13
13:38
Az LMP szerint a szálláshelyek áfája helyett az élelmiszerekét kell csökkenteni (hirado.hu)
A kormány az eddigi 18-ról 5 százalékra csökkenti a szálláshelyek áfáját.
jún. 13
13:40
Folyamatosan javítják a kerékpározás infrastrukturális feltételeit (hirado.hu)
Több mint négyezer kilométer kerékpár utat építenek.
jún. 13
13:42
Nem javul a hangulat, eséssel indulhat a csütörtöki kereskedés Európában (Portfolio)
Az európai tőzsdék mérsékelt eséssel vágtak neki a hét negyedik napjának, majd a csütörtöki piacnyitástól távolodva a kontinens börzék emelkedéssel próbálkoztak meg, a szerdán nagyot eső magyar tőzsde ma délelőtt felfelé kapaszkodott,ezt...
jún. 13
13:42
Behaltak a Mastercard és a Maestro kártyák: se fizetni, se pénzt kivenni nem lehet velük (Pénzcentrum)
Vásárlásra és készpénzfelvételre csak korlátozottan tudják használni a Mastercard és Maestro bankkártyáikat a tulajdonosok - írja a hvg.hu. Bankoktól független technikai okokból vásárlásra és készpénzfelvételre csak korlátozottan...
jún. 13
13:48
Folyamatosan javítják a kerékpározás infrastrukturális feltételeit (AQUA)
2014 és 2020 között 200 milliárd forint értékben 4200 kilométer kerékpár utat építenek, vagy jelölnek ki – mondta Cseresnyés Péter.
jún. 13
13:51
Gond van a bankkártyás fizetéssel és készpénzfelvétellel - Frissítve! (Menedzsment Fórum)
A hiba az összes bank ügyfeleit érintheti, a gond ugyanis a Mastercardnál van.
jún. 13
13:54
Így változtatja meg hamarosan az életünket az azonnali fizetés (Portfolio)
Elhalasztották az azonnali fizetési rendszer idén júliusi indulását, azonban a jövő évi bevezetéssel még mindig Európa élvonalába tartozhatunk a nagyszabású banki fejlesztéssel. Három olyan országot vizsgáltunk meg, ahol már évek...
jún. 13
13:54
Fatér Gyula az OTP Bank Románia új vezérigazgatója (GazdaságPortál)
Fatér Gyula az OTP Bank Románia új vezérigazgatója, aki Diósi Lászlót váltja a tisztségben – közölte csütörtökön a pénzintézet. Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint a bankszakmában 27 éves tapasztalattal rendelkező új vezérigazgató kinevezése június 13-ától lépett hatályba. Fatér Gyula 1992 és 2000 között az Europool Befektetés
jún. 13
13:54
Jön a nyári menetrend a Volánbusznál (vg.hu)
Nyári közlekedési menetrend lép életbe az iskolai szünet kezdetétől, június 17-től.
jún. 13
13:56
Egyre több lehetőséghez jutnak a kkv-k (vg.hu)
A garancia a vállalkozásoknak azért jó, mert a fedezetpótlás segíti a hitelhez jutást, és alacsonyabb kamatszintet is biztosíthat számukra – mondta Búza Éva, a Garantiqa vezérigazgatója a Világgazdaság konferenciáján.
jún. 13
13:58
Befizette az óvadékot a Viking Sigyn kapitánya (vg.hu)
Megérkezett a törvényszék gazdasági hivatalába az a 15 millió forint, amelyet a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított ukrán férfi fizetett be óvadékként.
jún. 13
14:00
Hat európai országban is elérhető a Coinbase kriptós kártyája (FinTechRadar)
Egyelőre sorban állás van a kártyáért, de legalább már az Egyesült Királyságon kívül is igényelhető.
jún. 13
14:00
Csaknem 4 milliárdnyi adósságot engedett el a NAV tavaly (vg.hu)
A hatóság sokszor könnyített a pénzzavarral küzdő adófizetők helyzetén.
jún. 13
14:02
Beruházási kényszer van Magyarországon (vg.hu)
Csak úgy lehet hosszú távon megőrözni a versenyképességet, hogy a cégek automatizációba, digitalizációba fektetnek.
jún. 13
14:06
Még mindig a készpénz a legnépszerűbb fizetési eszköz (ProfitLine)
Még mindig a készpénz a legnépszerűbb fizetési eszköz a magyar online vásárlók körében, 84 százalékuk leginkább utánvéttel, készpénzben szeret fizetni annak ellenére, hogy a webáruházak átlagosan négyféle fizetési lehetőséget kínálnak - derül ki a GKI Digital és az Árukereső mintegy 3200 webáruház bevonásával készült közös felméréséből, amelyet csü
jún. 13
14:12
Palkovics László a közlekedés innovációjáról beszélt (Portfolio)
Új ötletek, innovatív megközelítés és célzott nemzetközi együttműködés kell ahhoz, hogy a közlekedés a jövőben is támogatni tudja a gazdasági növekedést - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter csütörtökön...
jún. 13
14:14
Akadozik a bankkártyás fizetés a boltokban (Portfolio)
Több olvasónk és kollégánk is jelezte, hogy akadozik a bankkártyás fizetés az elfogadóhelyeken, az OTP közölte: a Mastercard és Maestro kártyákkal akadt gond. Már múlt pénteken is több boltban akadozott vagy lassú volt a kártyás...
jún. 13
14:18
Havi ezer forintos soron kívüli nyugdíjemelést javasolnak (Portfolio)
A 2020-as költségvetést megalapozó törvényből derült ki, hogy a nyugdíjasok számára megszűnik a szociális üdültetés lehetősége. Az Országos Nyugdíjas Parlament azonnal reagált a hírekre. Sajnálattal értesültünk arról, hogy...
jún. 13
14:18
Nagyot ugrott és beérte a szélenergiát a napenergia-termelés Magyarországon (NRGreport)
Az előző évek növekedése után 2018-ban megállt az elsődleges magyarországi energiafelhasználás növekedése. A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia részaránya a bruttó végső villamosenergia-fogyasztáson belül tavaly új csúcsra, 8,5 százalékra bővült. A nukleáris energia, a földgáz és a lignit alapon termelt áram mennyisége csökken
jún. 13
14:20
A bitcoin annyira szennyez, mint egy egész ország (NRGreport)
A bitcoin a számítógépek akkora teljesítményét veszi igénybe, olyan mennyiségű energiát használ fel, hogy szén-dioxid-kibocsátása nagyobb, mint Jordániának - állapította meg egy német tanulmány.

Keresés