Magnézium műtrágya, oltott görögdinnye, vadkárbecslés, lótakarmányozás - változatos témakörökben nyújtottak be tudományos munkákat a hódmezővásárhelyi egyetemisták. A tudományos diákköri konferenciára van, aki két éven át készül. A legjobbak díjazásban részesültek, vagy továbbjutottak az országos megmérettetésre.
Lábadozik a létét veszélyeztető súlyos korallfehéredés után Ausztrália világörökségi listán szereplő Nagy-korallzátonya - számolt be róla szerdán az ABC News ausztrál hírportál.
Péntek délelőtt hivatalosan is átadták az utazóforgalomnak a Sopront elkerülő M85-ös autópálya legújabb szakaszát, írja a Magyar Építők. A szakasz Balf és Fertőrákos között fut összesen 6,4 kilométeren.
A Gazdasági Versenyhivatal 310 milliós bírságot rótt ki a Magyar Telekomra, amiért a fogyasztókat megtévesztve, valótlanul reklámozta korlátlanként egyes mobilinternet-csomagopcióit.
A nagy gazdasági válságok idején a cégek jellemzően költségstopot vezetnek be, de a koronavírus-járvány inkább egy nagyon erős bénultságot eredményezett a teljes piacon. A vállalkozókat felkészületlenül érte a pandémia, ezért hirtelen nem tudták, milyen intézkedésekkel tudnák mérsékelni a károkat.
Míg idén másfél billió dollárt költöttek a cégek a digitális transzformációra világszerte, előrejelzések szerint jövőre 1.800 milliárd, 2025-ben pedig már 2.800 milliárd dollárnál állhat meg a mérleg. Kétségtelen, hogy a szinte felfoghatatlan méretűre dagadt IT-büdzséket a koronavírus-járványra adott kényszermegoldások pörgetik leginkább, a fejlesz
Tavaly sem tört meg az évek óta tartó drágulási trend, a földárak növekedése az előző évit is meghaladta. Egyedül a szőlőkért kértek kevesebbet, mint egy évvel korábban. Volt olyan régió, ahol több mint háromszorosára nőttek a termőföldek árai az elmúlt tíz évben. Azonban óriási a különbség az egyes területek között, míg a legdrágább, Hajdúszoboszl
A bitcoint övező környezetvédelmi problémák ismertek, de a Deutsche Bank nemrégiben kiadott jelentésében megdöbbentő statisztikák szerepeltek. Marion Laboure, a Deutsche Bank elemzője szerint egy bitcoin bányászata nagyobb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint közel kétmilliárd Visa tranzakció. Egy másik hajmeresztő adat: egy bitcoin-tranzakció 61 na
A nagyvárosok többségében 10-28 százalékkal magasabb az eladó használt lakóingatlanok kínálati értékhatára, mint a vevők lélektani határa. Az elmúlt három évben a vásárlók még tartani tudták a lépést az áremelkedéssel, és az általuk fizetendő maximális összeg is folyamatosan nőtt.
350 milliárd forintos megszorításról döntött a kormány, az erről szóló rendelet már meg is jelent a közlönyben. A pénzügyminisztérium és Varga Mihály sikerként kommunikálja a lépést. Nem az, de mégis pozitív, hogy a költségvetési fegyelem javul.
A héten a Google kiadta a hagyományos éves listáját a legnépszerűbb keresőkifejezésekről. A kereső óriás több kategóriába sorolta a kifejezéseket, mint pl. hírek, emberek, játékok vagy filmek. A hírek kategóriába ezúttal két kriptopénz is bekerült: A Dogecoin a hírek kategória…
Bár az év biztatóan indult, talán kevesen voltak, akik januárban kétszámjegyű ingatlanpiaci növekedést mertek volna jósolni 2021-re. A NAV első három negyedéves adatait feldolgozó legfrissebb OTP Lakóingatlan Értéktérkép éves szinten azonban már a forgalom és az átlagárak 10-15 százalékos emelkedését prognosztizálja idénre. A területi eltérések ugy
Közel 900 százalékkal (!) nőtt az 5-11 éves korosztály körében a koronavírusos esetek száma az Egyesült Államokban, a szülők egyharmad mégis oltásellenes.
Fontos, hogy a családi pótlékot nem kapó szülők se felejtsék el visszaküldeni december végéig a családi adó-visszatérítéshez szükséges nyilatkozatot – hívta fel a figyelmet a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán megosztott videóban.
Ezen a játékhéten bárkinek megérné elvinnie a Hatoslottó főnyereményét úgy, hogy az összes lehetséges számkombinációt megjátssza. Ezzel több mint 400 millió forint biztos profitra tenne szert. Ez persze a gyakorlatban kevéssé kivitelezhető. Az viszont biztos, hogy csak a főnyereményeket szem előtt tartva, a 49. héten nem éri meg Ötöslottót játszani
A csökkentett ÁFA-kulcsok szélesebb termékkörre terjesztené ki az EU, illetve egyes meghatározott termékkörökben a 0%-os ÁFA alkalmazása is szóba kerülhet. A zöldségek és a gyümölcsök is az utóbbi a kategóriába tartozhatnak.
Már röhögnek kínjukban az ukránok vagy ez lenne a posztmodern hadviselés? Humoránál van a volt humorista, Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. Az ország hivatalos Twitter-fiókja ugyanis egy ismert mémmel válaszol az
A tesztelés ingyenessé tételének lehetőségét az Operatív Törzs a külföldi minták mentén folyamatosan vizsgálja - írta Pintér Sándor belügyminiszter egy kérdésre válaszolva.
December 17-től Magyarországon elsőként, napokkal a németországi premiert követően az RTL Most+-on látható majd a hatrészes Sisi, az Erzsébet királyné, azaz Sisi életéről szóló vadonatúj történelmi sorozat.A legendás magyar királyné szenvedélyes, rendkívüli életét feldolgozó történet majdnem hét évtizeddel a Romy Schneider főszereplésével készült k
Az újlakások piaca példátlan sebességen pörög, a növekvő kereslet azonban az árak emelkedését is eredményezi, és ezzel együtt növekedik annak is a tétje, hogy valóban jó döntést hozunk-e meg az új otthon megválasztásánál. Jelentős összegektől, akár súlyos millióktól eshetünk el, amennyiben nem vagyunk tisztában azzal, mire kell figyelni egy ingatla
Mintegy 4,1 milliárd eurónyi hitelportfólióját értékpapírosítja a Raiffeisen Bank International, amivel 21 bázisponttal javítja CET1 tőkemutatóját, és javítja a bank kockázati profilját, ugyanakkor az ügyfélkapcsolatokat mindez nem érinti.
A „közlekedési jelzőlámpa” koalíció zöld színét képviselő Cem Özdemir a gazdák „legfőbb meghatalmazottja” kíván lenni, legalábbis így fogalmazott, amikor letette az esküt – számolt be róla az agrarheute.com portál cikke.
Havi alapon 0,8%-kal, éves alapon pedig 6,8%-kal nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban novemberben, mindkettő 0,1%-ponttal meghaladta az elemzői konszenzust és az éves adat 1982 júniusa óta, tehát csaknem 40 éve a legmagasabb – derült ki a munkaügyi minisztérium adataiból. A volatilis élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított maginfláci
Alkalmanként átlagosan 4 ezer forintot költenek a fiatalok bankkártyájukkal az üzletekben és különböző szolgáltatóknál, például élelmiszerboltokban vagy éppen kávézókban – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A 19-29 évesek majdnem fele - 49 százaléka – havi szinten 21-100 ezer forintot költ a kártyájával, 20 százalékuk 10 ezer forint alatti, 6 száza
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 310 milliós bírságot rótt ki a Magyar Telekomra, amiért a fogyasztókat megtévesztve, valótlanul reklámozta korlátlanként egyes mobilinternet-csomagopcióit. A cégnek emellett kompenzációként 4 gigabyte (GB) többlet-adatforgalmat kell biztosítania a jogsértéssel érintett fogyasztói számára – közölte a GVH az MTI-vel p
Bár a bíró korábban tizenhárom másik dalt sorolt fel, amiben szerepeltek hasonló kifejezések, Swiftnek most mégis esküdtszék előtt kell magyarázkodnia.
Mivel december 11-e, szombat munkanap, a közösségi járatok ezen a napon az iskolaszüneti pénteki menetrend szerint közlekednek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Az ingatlanbefektetésekre specializálódott Eprolius Ingatlan Nyrt. 6 millió darab, egyenként 1000 forint névértékű törzsrészvényt vezetett be a Budapesti Értéktőzsdére a standard kategóriában - közölte a Budapesti Értéktőzsde pénteken az MTI-vel.