2021. december 13. hétfő

dec. 13
7:45
Alig változott a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
dec. 13
7:45
Külföldről derült ki, hogy már Magyarországon van az omikron (Portfolio)
A The Times of Israel című angol nyelvű hírportál szerint jelenleg Izraelben 55 esetben azonosították az omikron vírusváltozatot, s közülük harminchatan Angliából, Franciaországból, az Egyesült Államokból, az Egyesült Arab Emírségekből, Dél-Afrikából, Fehéroroszországból, Magyarországról, Olaszországból és Namíbiából érkeztek az országba. A felsoro
dec. 13
7:45
Webkamerán keresztül láthatják újszülött babájukat a koronavírusos szülők (vg.hu)
A fertőzött kismamákat a szülést követően a klinikán létrehozott vörös zónában kezelik.
dec. 13
7:45
Macron magyarországi látogatása: miért pont most? (Növekedés)
A V4-es országok mai csúcstalálkozójára Emmanuel Macron francia elnök Budapestre látogat. A francia államfő 2017-ben ígéretet tett, hogy öt éves mandátuma alatt, minden uniós országba el fog utazni. A 27-ek közül már csak Magyarország maradt, ahol még nem járt.
dec. 13
7:51
A világ minden szegletét megfertőzte a vírus (vg.hu)
A fertőzöttek száma több mint 270 millió, a halálos áldozatoké 5,3 millió.
dec. 13
8:15
Áder János testőreit is lehallgatták (Menedzsment Fórum)
A köztársasági elnök testőreit is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel. A meglepő, hogy nem külföldi titkosszolgálatok tették ezt, hanem állítólag a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei egy belső konfliktus miatt.
dec. 13
8:15
Története legnagyobb hibáját követhette el a Fed, itt az ideje helyrehozni (Portfolio)
A Fed története legnagyobb hibáját követhette el azzal, hogy átmenetinek minősítette az inflációt – mondta a CBS-nek Mohamed El-Erian. Az Allianz szakembere szerint itt az ideje, hogy az amerikai jegybank visszaszerezze az irányítást az infláció felett, erre szerdán lesz is alkalma.
dec. 13
8:21
A vállalati digitalizáció Szent Gráljának nyomában (Behaviour)
Az utóbbi években a közéletben és a gazdasági életben is, de különösen a járvány óta, mindenki számára ismert lett a „digitalizáció” bűvös fogalma. Azoknak is szembe kellett nézniük gyerekeik online oktatásával, akik sohasem hitték, hogy valaha matek házit fognak emailben elküldeni a tanárnak, vagy hirtelen azok is virtuális konferenciákon ültek pi
dec. 13
8:21
Elszálló infláció, komoly döntések előtt a jegybankok – mire lehet ma számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
A múlt hét végén ismét az infláció kerülhetett a piaci szereplők fókuszába, megérkezett ugyanis az amerikai inflációs index, ami 0,1 százalékponttal meghaladva az elemzői konszenzust csaknem 40 éve a legmagasabban alakult. Ami pedig ezt a hetet illeti, a jelentős áremelkedésekre reflektálva érkeznek a fontosabbnál fontosabb kamatdöntések a jegybank
dec. 13
8:21
A válság óta kétezer milliárd támogatást kaptak a cégek (vg.hu)
A fejlesztések mellett a cél a munkahelyek megerősítése volt.
dec. 13
8:21
Logisztikai kihívások a szállítmányozás során (Transpack)
A közúti szállítmányozásnak az előnye mellett hátránya is van, ami viszont akár új lehetőségeket is kínálhat.
dec. 13
8:27
A talajegészség több, mint talajminőség és termékenység (Agrárágazat)
Mezőgazdaság és a zöldelvárások – a Kap is foglalkozik a talajvédelemmel keményen.
dec. 13
8:33
Hiperinflációról szó sincs (Demokrata)
Mit tehetnek az egyes országok, hogy csökkentsék az infláció hatásait? Balatoni Andrással, az MNB igazgatósági vezetőjével beszélgettünk.
dec. 13
8:33
A Rauch 100 éves születésnapját ünnepli (GépMax)
A Rauch már most megfelel a jövő olyan mezőgazdasági követelményeinek, mint a hatékonyságnövelés és a környezetvédelem.
dec. 13
8:39
Korhatár-besorolás miatt bírságolt a Médiatanács (MMonline)
Rossz korhatár-besorolás miatt rótt ki bírságot a Médiatanács a TV2 és az RTL Klub szolgáltatóira.A testület nem megfelelő korhatár-besorolás és nem jó időpontban való sugárzás miatt rótt ki összesen több mint hatmillió forintos bírságot az RTL Klub, és összesen 1,91 millió forintot a TV2 szolgáltatójára. Mindkét szolgáltató 16-os korhatár-besorolá
dec. 13
8:45
Számlagyárat üzemeltető bűnszervezet ellen emelhetnek vádat (Adózóna)
Vádemelési javaslattal adta át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek azt az ügyet, amiben egy fiktív számlák kiállításával foglalkozó bűnszervezet több mint 700 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.
dec. 13
8:45
Az új mutáns már járt itt? Izraelben egy magyarországi utazás után találták meg valakiben az omikront (Pénzcentrum)
Izraelben eddig 67 embernél mutatták ki az eddigi legfertőzőbbnek tartott konornavírus-variánst: az ország Egészségügyi Minisztériuma szerint 44 esetben azután, hogy valaki hazatért külföldről.
dec. 13
8:45
Adóemelés és kötelező árubeszolgáltatás vár az élelmiszerláncokra? (Portfolio)
Egy dokumentum szerint a kormány arra készül, hogy megemelje a kiskereskedelmi adót, illetve előírja, hogy a lejárati időhöz közeledő élelmiszereket ingyen szolgáltassa be az államnak - írja a Telex. Az elképzelés súlyát még nehéz felbecsülni, hiszen jelenlegi formájában életképtelen elemeket is tartalmaz, de az ágazati szereplők egy része újabb di
dec. 13
8:45
Erősíteni kell az alap- és a szakellátást is (vg.hu)
Az egészségügyi ellátás védelmi rendszerré avanzsált a koronavírus-járvány alatt.
dec. 13
8:45
A lengyel csoda nem más, mint végigvitt stratégia (Magyar Mezőgazdaság)
Miért tudnak a lengyelek több és olcsóbb almát, baromfit, tojást, tejet szállítani hozzánk és letörni a hazai árakat? Ez a kérdés sok magyar termelő fejében megfordul, a választ az Agrárágazat 2021 konferencián fogalmazták meg a szakértők.
dec. 13
8:47
Megint földbe döngölik a török lírát, itthon a holnapi kamatdöntésre figyelünk (Portfolio)
Új történelmi mélypontra gyengült hétfő reggel a török líra a dollárral szemben, csak most 3%-os a zuhanás. Az S&P péntek este negatívra rontotta a török adósbesorolás kilátását. Az egész világon kamatdöntések határozhatják meg a következő napok hangulatát, magyar szempontból a legfontosabb az MNB holnapi lépése lehet.
dec. 13
8:51
Jogi üzletággal bővült a Moore Hungary tevékenysége (ProfitLine)
A HBK Partners Ügyvédi Társulás Magyarország egyik vezető, nemzetközileg is jegyzett jogi szolgáltatója csatlakozott a Moore Hungary üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló céghez, és a jövőben Moore Legal Hungary néven folytatja működését.
dec. 13
8:51
Saját részvényeket vásárolt a PannErgy (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde oldalán tájékoztatta a befektetőket a társaság.
dec. 13
8:51
Meglátogathatjuk karácsonykor a határon túli rokonainkat (vg.hu)
A tesztelés viszont erősen ajánlott előtte.
dec. 13
9:06
Elérte a 89 százalékos készültséget a Mol gyára (TőzsdeFórum)
A Tiszaújvárosban 2019 őszén indult poliol komplexum beruházás elérte a 89 százalékos készültséget, az építés befejezése 2022 második felére várható - közölte a Mol.
dec. 13
9:09
Olaszországban terjeszkedik a a Duna House (MMonline)
A Duna House Group 2021. december 10-én írta alá az akvizíciós megállapodást, amelynek értelmében 70 százalékos tulajdonrészt szerzett az olasz HGroup cégcsoportból és jövőbeli opciós lehetőségekkel (Put/Call) akár 100 százalékra nőhet a Duna House részesedése az olasz cégcsoportban.  Az országos lefedettségű, Bergamo központú HGroup, a cégcsoport
dec. 13
9:09
Boris Johnson: két oltás nem elég a koronavírus ellen (Növekedés)
Egy szinttel magasabbra, az eddigi középső - hármas - fokozatról négyesre emelte a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget vasárnap a brit kormány, elsősorban a nemrégiben azonosított omikron vírusváltozat terjedése miatt. Boris Johnson brit miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy a kormány jelentősen felgyorsítja a koronavírus
dec. 13
9:15
Koronavírus: megjöttek a hétvége magyar adatai (Portfolio)
Három nap alatt összesen 16 017 új megbetegedést regisztráltak, elhunyt 455 beteg – derül ki a koronavírus információs portál hétfő reggeli tájékoztatásából. A számok a járvány további enyhülését jelzik, az előző héthez képest majdnem 30 százalékos a csökkenés.
dec. 13
9:15
Tizenhatezer új fertőzöttet találtak hétvégén (vg.hu)
Három nap alatt 455 halálos áldozatot szedett a járvány.
dec. 13
9:15
Az állam elvonná a kereskedelmi láncok áruinak egy részét, persze ingyen (Forbes)
Egy kiszivárgott munkaanyag szerint komolyan a külföldi multik nyakára léphet a kormány. A félig magyar Auchannak is nagyon fájhat a kiskereskedelmi szektort sújtó újabb intézkedés.
dec. 13
9:27
Jó üzlet a yacht biznisz – véli Szíjj László (Menedzsment Fórum)
Briliáns módon fejlődött a Duna Aszfalt az elmúlt 4 évben. A sokak által Fidesz cégnek tartott vállalat több mint ötszörösére növelte árbevételét e néhány évben.
dec. 13
9:27
Nem csitul a járvány: 16 ezer új fertőzöttet találtak, 455 koronavírusos hunyt el a hétvégén (Pénzcentrum)
Az elmúlt három nap alatt 16 017 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 198 939 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt három nap elhunyt 455 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 36 884 főre emelkedett.
dec. 13
9:27
A zöld hullám miatt fújt riadót az ingatlanpiac - Mindenkinek jobb, ha felkészül (Portfolio)
Az ENSZ és az Európai Unió által meghirdetett fenntarthatósági célok elérésében az ingatlanszektornak kulcsfontosságú szerepe van. Nem véletlenül, hiszen az Európai Unióban az energiafelhasználás 40 százalékáért és a szén-dioxid kibocsátás 36 százalékáért az épületek felelősek, így a zéró kibocsátású gazdaságra történő átálláshoz jelentős változásr
dec. 13
9:27
Sertéstartók, figyelem! Egy határidő, amit nem szabad elfelejteni! (Agroinform)
Hamarosan időszerű benyújtani a sertés állatjóléti támogatási kérelmeket. Itt vannak a részletek!
dec. 13
9:27
Kijöttek a hétvégi koronavírus-adatok: 455 halott, 16 ezer fertőzött (Növekedés)
.
dec. 13
9:27
Több etanol lesz a búzából, mint hús, erre visz a kényszer (Mezőhír)
A Brexit és a Covid is hozzájárult, hogy változzon a búzafelhasználás fő iránya.
dec. 13
9:27
KAP stratégiai terv – indul az újabb „társadalmasítás” (Magyar Mezőgazdaság)
December 10. és 20. között már harmadszor mondhatnak véleményt a gazdálkodók, illetve az ágazat összes szereplője a 2023-tól érvényes hazai agrárpolitikáról és -támogatási rendszerről. December 31-ig kell a KAP stratégiai tervet benyújtani az Európai Bizottsághoz, amely az elkövetkező ciklusban meghatározza az agrártámogatások rendszerét.
dec. 13
9:29
Nagy dobásra készül a Generali, helyezkednek a tulajdonosok (Portfolio)
A digitalizáció és az eszközkezelés mellett az indiai és az amerikai piac állhat a Generali szerdán közzéteendő új stratégiájának a középpontjában – írja Repubblica.
dec. 13
9:31
Mobiltelefonjaikon keresztül akarja ellenőrizni dolgozóit egy nagybank (Portfolio)
A dolgozók mobiltelefonon intézett hívásaihoz és üzeneteihez szeretne hozzáférni a Credit Suisse – írja a Financial Times. Mindezt annak ellenére, hogy a nagybank nem nyújt céges telefonokat a unkavállalóknak, igaz, az ellenőrzés csak a munkahelyi hívásokra és üzenetekre terjedne ki.
dec. 13
9:33
Három nap alatt 455-en haltak meg koronavírussal (Menedzsment Fórum)
Több mint 16 ezer újabb fertőzöttet azonosítottak az országban.
dec. 13
9:33
Lebukott a számlagyár – több százmilliós kárt okoztak (Piac és Profit)
Vádemelési javaslattal adta át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek azt az ügyet, amiben egy fiktív számlák kiállításával foglalkozó bűnszervezet több mint 700 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.
dec. 13
9:33
A budapesti Európa legjobb karácsonyi vására (MMonline)
Újra a magyaroké a kitüntető cím: 2019 után Bázel, Metz és Bécs előtt 2021-ben is a budapesti Advent Bazilika lett Európa legjobb karácsonyi vására. A European Best Destinations online szavazásán a budapesti rendezvényre 163 országból csaknem 25 ezer szavazat érkezett.  2019 után 2021-ben is Európa legjobb karácsonyi vásárának választották az Adven
dec. 13
9:39
Óvatos emelkedés a tőzsdéken, kivárnak a befektetők (Portfolio)
A múlt hét végén ismét az infláció kerülhetett a piaci szereplők fókuszába, megérkezett ugyanis az amerikai inflációs index, ami 0,1 százalékponttal meghaladva az elemzői konszenzust csaknem 40 éve a legmagasabban alakult. Ami pedig ezt a hetet illeti, a jelentős áremelkedésekre reflektálva érkeznek a fontosabbnál fontosabb kamatdöntések a jegybank
dec. 13
9:39
Az egyik legnépszerűbb lakossági wifi routerre firmware frissítést adtak ki (Növekedés)
Manga, avagy Dark néven új botnet kampány fenyeget – figyelmeztet a Fortinet. A routereket támadó kampányt alig 10 nappal azután fedezték fel, hogy a TP-Link a magyarországi KPMG etikus hekkerének bejelentése alapján frissítést adott ki slágerterméknek számító hálózati elosztóira. A Fortinet szerint a vírus azért különösen veszélyes, mert a sérülék
dec. 13
9:41
Annyira terjed a koronavírus Kínában, hogy gyárakat kellett leállítani (Portfolio)
Több mint egy tucat kínai tőzsdei vállalat függesztette fel a gyártást a koronavírus-járvány terjedése miatt Kína egyik keleti tartományában, miután a helyi hatóságok szigorításokat vezettek be. A hírre jelentősen esett az érintett részvények árfolyama, a legnagyobb mértékben az egyik ipari berendezéseket és az egyik energiatakarékos lámpákat gyárt
dec. 13
9:43
Jogi üzletággal bővült a Moore Hungary (Portfolio)
A HBK Partners Ügyvédi Társulás Magyarország egyik vezető, nemzetközileg is jegyzett jogi szolgáltatója csatlakozott a Moore Hungary üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló céghez, és a jövőben Moore Legal Hungary néven folytatja működését.
dec. 13
9:45
Lezárult a felszámolás: végül negyedáron keltek el Vajna Timi gyémántjai (Pénzcentrum)
Sikerült értékesíteni a Dorottya Diamond Palace Kft. megmaradt ékszerkészletét és az üzlet berendezési tárgyait. A gyémántbolt Vajna Tímea érdekeltségébe tartozott: mint kiderült, a kezdőárhoz képest negyedáron keltek el az ékszerek és a búorok.
dec. 13
9:45
Többen dolgoznak ma, mint a rendszerváltoztatás óta bármikor (Demokrata)
A bérek vásárlóereje tíz év alatt több mint hatvan százalékot emelkedett – mondta György László.
dec. 13
9:45
Folyékony Npk és Turbó Pk Akció! (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: folyékony és turbósított tápanyag-utánpótlás – mert nem a mennyiség a döntő!
dec. 13
9:57
Újra a nagy élelmiszerláncokra lőne a kormány, adóemelés is a pakliban van (Privátbankár)
Az évi 100 milliárd forintnál nagyobb árbevételt elérő kiskereskedelmi láncoknak fel kellene ajánlani a minőség-megőrzési lejárathoz közeli élelmiszereit az államnak. Egy ilyen tervet fontolgat a kormány.

Keresés